Gens

az egyik törzsapától leszármazott szabad ivadék. Cic. top. 29; gentiles (vagyis valamely gens tagjai) qui inter se eodem nomine sunt… qui ab ingenius oriundi sunt,… quorum majorum nemo servitutem servivit, … qui capite non sunt deminuti. Gens tehát s a vele egyértelemben használt genus (Liv. 2, 46, 10, 3. 5. Gell. 15, 27) nem mesterséges egyesületet, hanem közös eredetet jelent; e mellett bizonyít a szó értelmén kívül a régi törvényhozás, mely a gentilesre ruházza az öröklőjogot, és azon vallási szokás, mely a születés közösségéhez köti a cultus közösségét. Minden joguk és kötelezettségük egymás iránt az egy őstől való származásból s azon közös őshöz fűződő cultusból (sacra gentilicia) folyik: közös a temetkezőhelyük, a sepulcrum, s a családi vagyon is közös tulajdonuk (Plut. quaest. 79. Cic. legg. 2, 22); a gens vagyonát, ha valamely tagja végrendelet nélkül halt el, csak gentiles, még pedig első sorban az illetőnek legközelebbi hozzátartozói (sui et agnati) örökölhették. Gaj. 3, 17. Cic. inv. 2, 148. Ebből folyólag nemcsak joguk hanem kötelességük is volt őrködni a családi vagyon fölött; tehát kötelességükhöz tartozott a tutela az elhunyt gentilis özvegyén és gyermekein, s a cura furiosi et prodigi, vagyis hibbant elméjű vagy pazarló gentilis gyámság alá vétele. Cic. inv. 2, 148. Ulp. 12, 2. Saját közös érdekeikben bizonyos családi napokon határozatokat (decreta) hozhattak, a melyek minden gentilisre kötelezők voltak: így a g. Manlia eltiltotta tagjainak a Marcus, a g. Claudia pedig a Lucius előnév viselését; végrendelet s arrogatio nem volt érvényes a gentiles hozzájárulása nélkül. L. Adoptio. Szintén a vagyon közössége hozta magával, hogy egyes tagjainak adósságaiért az egész gens jót állt, kifizette az elfogott gentilis váltságdíját s az elitélt birságát. A gens tehát nem más mint maga a család, mely ha több ágra szakadt is idővel, tagjainak, a g. elődjének nevét (nomen gentilicium) viselniök kellett; a cognomenek csak az egyes elágazásokat jelölték. Eredetileg csak patriciusokból s az ő clienseikből állottak a gensek s bizonyos számmal voltak szétosztva az ősi tribusokba; a Ramnes és Tities tribusába tartozó régibb gensek neve gentes majores, a Luceresbe tartozó későbbi genseké gentes minores volt. Plebejus-családok felvétele a patriciusi gensek közé régente csak ritkán fordult elő (pl. gens Claudia, 504. Kr. e.); később azonban, midőn már a patriciusgensek nagyon megfogytak, úgy hogy pl. Caesar idejében csak 50 volt fönn, hogy teljesen ki ne veszszenek, Caesar (lex Cassia, 44) és Augustus (lex Saenia, 30) több plebejus-családot vett föl a patricius-gensek közé (lectus inter patricias familias), a mit a többi császárok is megtettek. L. Patres. Találkozunk vegyes gensekkel is (pl. lex Claudia, Cornelia, Iunia), a melyek vagy úgy származtak, hogy valamely plebejuscsalád egy ágát a patriciusok közé vették fel, a többi rokon családok pedig plebejusok maradtak, vagy Kr. e. 445-ig (lex Canuleja) úgy, hogy valamely patricius plebejus-nővel lépett balházasságra s így a tőlük származó gyermekek plebejusok voltak. Servius Tullius idejéig közjogi jelentőségük is volt a genseknek, a mennyiben t. i. a polgári jogok gyakorlása a gentilitashoz volt kötve; későbbi jelentőségük azonban arra szorítkozott, hogy az auspiciumok és egyes papi tisztségek patriciusoknak voltak föntartva; azonkívül az állam is egyes istenek cultusát gensekre bízta, pl. a Herculesét a gens Potitia- és Pinariára. Verg. A. 8, 269 skk. Liv. 9, 29. A császárság idejében a gensek minden különös jelentősége megszünt.