Jugurtha

’IogorJas, Numidia királya, Mastanabal fia s Masinissa« király unokája. Saját atyja a nagy tehetségű, de határtalanul nagyravágyó s bosszúvágyó ifjut távoltartá az udvartól, de atyja halála után nagybátyja Micipsa, az új fejedelem, J.-t annyira megszerette, hogy udvarába fogadta és saját két fiával együtt felnevelte. Sall. Jug. 10. Elvégül azonban Micipsa észrevette, hogy saját fiainak nevel unokaöcscsében veszedelmes versenytársat, és ezért J.-t egy numidiai lovascsapat élén Hispaniába küldötte, a hol a rómaiakat Numantia meghívásában segítette. Ott a táborban ismerkedett meg J. a rómaiak katonai s hadi szervezetével, de egyúttal az optimata körök romlottságával is. Sall. Jug. 8. Numantia eleste után J. visszatért nagybátyjához, a ki, mihelyt arról értsült, hogy a római vezérek, a vitéz és szolgálatra kész ifjut megszerették, J.-át fiának fogadta és végrendeletében országának egy harmadát ő reá hagyta. Mihelyt Micipsa Kr. e. 118-ban elhalt, az örökösök között viszály támadt, melynek folyamában a kapzsi J. újabb és újabb osztályrészt követelt rokonaitól, kik hasztalan kerestek a római senatusnál igazságot, ámbár a haldokló Micipsa a senatust bízta volt meg az osztozkodás ellenőrzésével. A római kormányférfiak nembánomsága még vakmerőbbé tette J.-t, a ki elvégül Hiempsalt orgyilkos által láb alól eltette, Adherbalt pedig futni kényszerítette (117). Sall. Jug. 9 sk. Flor. 3, 1. Az üldözött Adherbal Romában keresett segélyt és panaszaival csakugyan arra indította a senatust, hogy a numidiai örökösödés kérdése iránt érdeklődni kezdett. Ennek hallatára a ravasz J. a maga részéről követeket küldött Romába, a kik a vezető férfiakat megvásárolták és J. részére megnyerték, úgy hogy a senatus Numidiát Adherbal és J. között felerészben megosztotta, a felosztás végrehajtásával megbizott, szintén megvesztegetett római követek pedig az ország termékenyebb felét J.-nak itélték oda. Sall. 15 sk. A telhetetlen J. azonban még ezzel sem érte be: ő egészen Numidiát akarta bírni s Adherbalt Cirta városában ostrom alá fogta. Adherbal sürgős kérelmére most egymásután két római követséget küldöttek Africába; a másodikat maga a senatus vezérférfia, a gőgös M. Aemilius Scaurus vezette; J. azonban mind a kettőt üres szavakkal bíztatta és pénzével megvesztegette. Alig hogy a követek eltávoztak, J. Cirtát rohammal bevette, mire nemcsak Adherbalt és híveit, hanem az ott időző italiai kereskedőket is levágatta. Ezzel a teljesen czéltalan kegyetlenséggel azonban nagyon ártott magának. Mihelyt a tömeges gyilkosság híre Romába ért (112), a néppárt forrongani kezdett, melynek embere, Memmius néptribunus, az eseményektől hatalmas fegyvert kovácsolt a romlott kormánypárt ellen. A dolog oly feltünést okozott, hogy az élvezet és tunya nyugalom (meg pénz) után sóvárgó senatus arra látta magát kényszerítve, hogy J. követeit a városból kiutasítsa, ő neki pedig háborút üzenjen (111). E nem várt határozatnak volt is némi hatása: Numidiának több városa kaput nyitott Calpurnius Bestia consul és hadserege előtt (l. Calpurnii, 6) és Bocchus, Mauretania királya s J. apósa, hűséget fogadott a rómaiaknak. Ekkor J. újra alkudozásokba bocsátkozott, és Bestia consult valamint M. Scaurust titokban megvesztegetvén, színlelt fegyverletétel árán békét vásárolt a rómaiaktól. Sall. Jug. 28. De a gyanakvó római ellenzék nem tűrte a nemzeti becsület ily megalázását és Memmius tribunus nem nyugodott, mígnem a senatus J.-t kihallgatás végett Romába idézte. A numidiai fejedelem, menedéklevéllel ellátva, eleget tett ugyan a meghívásnak, de midőn a béke megkötése felől vallatni kezdték, egy szintén megvesztegetett tribunus (Baebius) közbelépett és a kihallgatást meghiúsította. A vakmerőségében határt nem ismerő J. immár arra vetemedett, hogy Romában élő rokonát Massivát, kiben sokan Numidia törvényes örökösét látták, megbizottja Bomilcar által orozva megölette (111). Ezzel azonban annyira maga ellen zúdította a nép haragját, hogy Romából rögtön kiutasították és új háborúval fenyegették. Midőn Romából sietve távozék, megvetéssel a következő hiressé vált szavakat mondá: «O urbem venalem et cito perituram, si emptorem invenerit!» Sall. Jug. 35. Liv. ep. 64. Flor. 3, 1. Oros. 5, 15. App. Num. 1. A háború ezek után 110-ben újra kitört, de most sem kedvezett a szerencse a rómaiaknak. Albinus consul mód nélkül fegyelmetlen s prédára leső hadseregével semmit sem végzett; még csúfosabban járt testvére, a kinek táborát J. hatalmába kerítette, a minek azután szégyenteljes békekötés és az iga alatt való elvonulás lett a következménye (109). Sall. Jug. 36 sk. A rómaiak sértett becsülete azonban feltétlenül megtorlást követelt, de míg a haragos ellenzék a J. által megvesztegetett senatorokon töltötte bosszúját, a tiszta kezű, jellemes Q. Caecilius Metellus bizatott meg a háború erélyes folytatásával. Az új fővezér mindenekelőtt fegyelemre szoktatta az elfajult legiókat s csak azután kereste föl J.-át a csatatéren, kivel szemben egyébiránt a cselt s pénzt is felhasználta. Sall. Jug. 43 sk. A Muthul folyó mentén mérte össze először fegyverét a numidiaival, még pedig alvezéreitől Rutilius Rufustól és C. Mariustól támogatva szerencsés eredménynyel. Sall. Jug. 48 sk. E kudarcz óta J. megváltoztatta harczi modorát és nyilt csatától tartózkodva szórványos (guerilla) harczot folytatott, melylyel a rómaiak erejét kimeríté és harczi kedvöket lelohasztá. Mindamellett Metellus folytatta a harczot, Numidia egyes vidékeit tűzzel-vassal pusztítva és lakóit meghódolásra kényszerítve. J. csak akkor mert vele újból szembeszállni, midőn Metellus Zama városát vette ostrom alá, és ez alkalommal a római hadvezér húzta rövidebbet. Sall. 55 sk. J. erre békét ajánlott Metellusnak, de midőn megtudta, hogy híve Bomilcar Metellusszal czimborál és áruláson töri fejét, megszakította a tárgyalásokat. Metellus Vaga (Vacca) város felkelését a rómaiak ellen vasszigorral elnyomta (Sall. Jug. 66 sk.), 107-ben pedig másodszor győzte le nyilt csatában J.-t, a ki családjával együtt a sivatagban fekvő Thalában keresett menedéket. Metellus lovasai ugyan ide is követték, de J. kisiklott kezeikből és apósának Bocchus királynak udvarába menekült, ki végre valahára nyiltan is az ő pártját fogta s a rómaiaknak hadat izent. A szövetkezett királyok tetemes számú lovas haddal indultak most Metellus ellen, ki Cirta táján várta támadásukat, midőn váratlanul arról értesült, hogy legatusa, C. Marius, a ki Romában tölttöt szabadságideje alatt a nép előtt azzal vádolta volt, hogy a háborút szándékosan folytatja oly lanyhán, consullá és utódává választatott (107). Plut. mar. 8. Sall. Jug. 73. Vell. Pat. 2, 11. Alig hogy Metellus mélyen sértve Numidiából távozott, az új fővezér megmozdított minden követ, csakhogy a beléje helyezett bizalomnak megfeleljen. Több várost, így Capsát valamint több sziklavárat és J. kincstárát is hatalmába keritette, sőt a Molochat (Mulucha) folyónál, a hol őt a szövetséges királyok bekerítették, egy merész éjjeli támadással azok hadait teljesen megszalasztá (Sall. Jug. 87 sk.), az ősz beálltával pedig alvezére Sulla közreműködésével Cirtánál újra legyőzte J.-t (Flor. 3, 1), mire hadait e városba vezette téli szállásra. J.-t azonban Mariusnak épen úgy nem sikerült elfogni, mint rágalmazott elődének, a mi Romában újra elégületlenséget keltett. Ekkor Sulla ajánlkozott arra a veszedelmes szerepre, hogy elindul Bocchus táborába és megkisérti azt a rómaiak részére nyerni és segélyével J.-t elfogni. Ebbeli megbizásában csakugyan annyi ügyességgel és vakmerőséggel járt el, hogy Bocchus vejét elárulta és megkötözve a rómaiaknak átszolgáltatta (105). Sall. Jug. 102 sk. Plut. Mar 10. Marius fényes diadalmenetben vonult be Romába, mely utálattal vegyült bámulattal nézte a királyidíszbe öltözött, lánczra vert numidiai emberirtót. Val. Max. 6, 9, 14. Azután a Tullianumba (l. Robur) lökték («mily dermesztő hideg a ti fürdőtök»), a hol J.-nak éhhalált kellett volna szenvednie; de mert szívós életereje még a hatodik napon is daczolt a halállal, megfojtották. A J. elleni háború nem annyira hadászati szempontból fontos, mint inkább politikai következményei miatt. E háború szolgáltatta annak a bizonyítékát, hogy a kormányon levő optimaták önérdekből még a nemzet becsületét is eladni és meggyalázni hajlandók, és ez szülte a néppárt felülkerekedését és diadalát. V. ö. Mommsen, A rómaiak története, 4. könyv. Ihne, Römische Geschcihte, 5. köt. Neumann, Gesch. Roms während des Verfalles der Republik, 2. köt. Kiadta Göthein. Nitzsch, Gesch. der röm. Republik, kiadta Thorin, 2 köt. Meinel, Zur Chronologie des Jugurth. Krieges, 1883. V. még össze a Sallustiusról szóló kritikai dolgozatokat és J. Schmidt értekezését: Die Zuverlässigkeit der Ortsbeschreibungen in Sallaust’s Jugurtha (Rheinisches Museum, N. F. 1890, 45. köt.

«Masinissa Kr. e. 238–149, Micipsa †118, Galussa †118 előtt, Mastanabal †118 előtt, Adherbal †112, Hiempsal †117, Massiva †111, Gauda †78 előtt, Jugurtha †104, II. Hiempsal †60 kör, I. Juba †46, II. Juba †Kr. u. 14.