Kamat

(tocoV, tictein igével azonos gyökérből, v. ö. Fenus). Hellasban a kamat nagyságát vagy az egy mina után havonkint esedékes obolusok (és drachmák) számával, vagy a kikölcsönzött összeg hányadával jelölték; pl. epi penie oboloiV = epidecatoi tocoi = 10% egy évre. Athenaeban a pénz aránylag mindig drága volt, de kivált a régibb korokban. Solon idejében 18%-os kamatot már mérsékeltnek tartottak (Boeckh, Staatshaush. I. 2. kiad. 181), s a 4-ik században is a pénzforgalom és a hitel emelkedése daczára is a magas árak és az olcsó munakdíj miatt még mindig legalább 12% volt a szokásos «szárazföldi» (eggeioV) kamat, koczkáztatással járó tengerentúli vállalatoka fektetett kölcsönpénzek után pedig még sokkal több (tocoV nauticoV, ecosiV). Törvényes intézkedéssel Solon sem szabályozta a kamatlábat, a ki pedig megszüntette azt az ő előtte elhatalmasodott szokást, hogy a hitelezők rabszolgai munkára foghatták a tartozásukat meg nem fizető adóst (epi toiV swmasi daneizein, Aristot. pol. Ath. 6. f. 1); tudtunkkal később sem volt a uzsora ellen semmi törvényes intézkedés, noha a közvélemény nagyon elitélte az uzsorásokat (tocoglujoi, hmerodaneistai). Igy aztán megeshetett, hogy némelyek egy minta után nem egy hónapra, hanem egy napra szedtek egy-egy obulus kamatot (tehát kb. 60%-ot egy évre), sőt Theophrastus szerint (char. 6) egy drachma után másfél obulust (25%-ot egy napra, 9000%-ot egy évre!). A kölcsönügyeket többnyire a trapezitai (bankárok, l. o.) közvetítették. A kölcsönzés vagy írás, zálogbetáblázás nélkül (asuggrajon, ceirodoton) vagy írás (ceirograjon), szerződés (suggrajh, összecsukható viaszos táblán) mellett történt. A földbirtokra vagy ingatlanokra betáblázott kölcsönöket feliratos oszlopokkal (’oroi, l. o.) jelölték.