Marcii

plebejus nemzetség, a hagyomány azonban nehány tagját patricius származásúnak tartotta. Ez utóbbiak közül nevezendő: – 1. Numa Marc., ki a legenda (Plut. Num. 5) szerint Curesből jött Numa király kiséretében Romába, hol a királyt vallási reformjaiban jó tanácscsal szolgálta és Numa halála után magát kivégezte. Plut. Num. 21. Liv. 1, 20. – 2. Numa Marc., az előbbinek fia és Ancus M. atyja. – 3. Ancus Marc., l. Ancus. Fiainak örökösödési igényeit a ravasz Tarquinius Priscus kijátszotta, a miért azok évek múltán őt meggyilkolták. Ezzel azonban csakis Servius Tulliusnak egyengették az útját, míg ő nekik a számkivetés jutott osztályrészül. Liv. 1, 40 sk. – 4. Cn. Marc. Coriolanus, vitéz, hevesvérű ifjú, ki az elüzött Tarquiniusok ellen folytatott küzdelmekben tette nevét ismeretessé (Plut. Cor. 3), máskülönben azonban rendkívül gőgös és fenhéjázó magaviseletével korán magára vonta a plebejusok ellenszenvét. Midőn Kr. e. 493-ban Corioli volscus város bevétele körül nagy érdemeket szerzett, a Coriolanus nevet kapta kitüntetésképen. Liv. 2, 33. Nemsokára az antiumbeliekkel vívott csatában is kitüntette magát. Dion. Hal. 6, 91 sk. Plut. Cor. 8 sk. Valamivel később (491?) a hagyomány szerint éhség támadt Romában és ekkor Coriolanus állítólag azzal állott elő, hogy az éhező népnek csak abban az esetben adjon az állam ingyen gabonát, ha a plebejusok a néptribunusságról lemondanak. A bosszús plebejusok és tribunusaik e miatt a népgyűlés elé idézték Coriolanust és főbenjáró vádat emeltek ellene, mely elől azonban a vádlott Antium városába menekült, mire a népgyülés számkivetésre itélte. Plut. Cor. 16 sk. Liv. 2, 34. Dion. Hal. 7, 21 sk. Ennek hallatára Coriolanus volscus barátaival, így Attius Tulliusszal kezet fogva Roma vesztére tört, miben aztán nemcsak a volscusok, hanem az aequusok is támogatták. Liv. 2, 35. Plut. Cor. 27. Csakhamar hadastúl Roma előtt termett, melynek közelében a plebejusok földjeit elpusztította, míg a patriciusokét czélzatosan kimélte. Ennek az lett a következménye, hogy a senatus és a nép között meghasonlás támadt. Midőn a keményen ostromlott város már-már megadta magát, a senatus több rendbeli követséget küldött Coriolanus táborába, de sem a követek és papok igéretei és fenyegetései, sem a római nők könyei nem lágyították meg Coriolanus szivét. Végül édesanyja és neje, a gyermekeitől kisért Volumnia, keresték föl az ellenséges tábort és részint kérelmeikkel, részint feddő szóval mégis felköltötték benne a hazaszeretet szunnyadozó érzetét. Coriolanus visszavezette a sereget, mire a reményeiben csalatkozott volscusok megölték; más hír szerint (Fabius Pictor) számkivetésben élte le hátralevő napjait. Liv. 2, 39 sk. Dion. Hal. 8, 1 sk. Plut. Cor. 30–36. 39. cic. Brut. 11. Ez az elbeszélés annyi valószinütlen részletet tartalmaz, hogy az ujabb történetírók közül többen az egészet a mesék országába utasították (így Niebuhr). A legbehatóbb critikát l. Scwegler művében, Römische Gesch. 2. köt. 278 sk. l. V. ö. Mommsen, Die Erzählung vom Coriolanus (Römische Forschungen, 1879, 1, 113). Bonghi, I tipi romani, G. M. Coriolano (Nuova Antologia, 1879, 16. köt.). Cocchia C., La leggenda di Coriolano (u. o. 1895. és 1896. évf.). – Plebejus származású: Q. Marc. Rex, Kr. e. 68-ban consul, Clodius sógora, a mithridatesi háborúban a hajóhad parancsnoka. A lex Manilia értelmében Cilicia tartományát és hadseregét 66-ban Pompejusnak kellett átengednie. 63-ban Manlius, Catilina egyik alvezére ellen szállott síkra. Sall. Cat. 30–40. Dio. Cass. 36, 14 sk. 26 sk. – A Censorinus családból valók: – 1. C. Marc. Rutilus, a ki Kr. e. 357-ben Privernum lakóival (Latiumban) hadakozott (Liv. 7, 16) és az etruscusok ellen indított háborúban plebejus létére mint első emelkedett a dictaturára (Liv. 7, 17), mely állásban az etruscusokat le is győzte. 352-ben megválasztották consullá, 351-en pedig censorrá. Ezt az állást is ő érte el legelőször a plebejusok közül. Liv. 7, 22. 38. – 2. C. Marc. Rutilus, az előbbinek fia, 310-ben Kr. e. mint consul a samniták ellen harczolt. Liv. 9, 33, 38. – 3. L. Marc. Censorinus 149-ben Kr. e., részt vett egy ideig mint consul Carthago ostromában. Liv. ep. 49. Hellen műveltségű férfiú volt. – 4. C. Marc. Censorinus, ki jeles szónok hirében állott. Az első polgárháborúban Mariushoz szegődött, de 82-ben Pompejus hadától Siena táján, másodízben pedig Praeneste falai előtt szenvedett vereséget. Nemsokára a Roma felé siető Sullától is megveretett, kinek parancsára azután kivégezték. Cic. Brut. 67, 90. App. b. c. 1, 88 skk. – 5. L. Marc. Censorinus, M. Antonius híve, kit 43-ban Kr. e. Mutinába is elkisért. Utóbb Achaja helytartója vala. Plut. Ant. 24. – 6. C. Marc. Censorinus, valószínűleg az a tudós férfiú, a kinek Horatius a 4. könyv 8. ódáját ajánlotta. Kr. u. 1-ben történt elhunytát országszerte gyászolták. Vell. Paterc. 2, 102. – A Crispus ágból származott: Q. Marc. Crispus, Cicero és Cassius barátja; 44-ben a Syriában állomásozó legiókat vezényelte, melyeket azután 43-ban Cassius táborába vezetett. Brut. ep. ad. Cic. 2, 5. Derék katonának mondják, fiatal korában Julius Caesar alatt szolgált. Caes. b. Afr. 77. – A Figulus családból valók: – 1. C. Marc. Figulus, a ki Kr. előtt 169-ben a Perseus elleni háborúban a hajóhadat vezényelte. Liv. 43, 17. 44, 1 sk. 10. 162-ben consullá választották, de a választásnál elkövetett formahiba miatt erről az állásról lemondott. Cic. div. 2, 35. nat. deor. 2, 4. 156-ban újból megválasztották consulnak. Liv. ep. 47. – 2. C. Marc. Figulus, a Kr. előtti 64-ik év consulja, pártját fogta Cicerónak Catilinával szemben. Cic. Att. 12, 21. – A Philippus ágból származtak: – 1. Q. Marc. Philippus, 186-ban Kr. e. consul, a ki a bacchanaliák pörében vizsgálóbiróként működött. Mint hadvezér a liguroktól vereséget szenvedett; a kudarcz helyét utóbb Marcius saltusnak hívták. Liv. 39, 6 skk. 20. 183-ban és 171-ben a senatus Achaja ügyeinek rendezésével bízta meg, mikor is a görögöket engedékenységre igyekezett rábírni. Perseus királyt pedig ravasz szavakkal fegyverszünet elfogadására bírta rá. Liv. 39, 48. 40, 2 skk. 42, 37 skk. Midőn 169-ben újra consullá választották, Perseust több ízben legyőzte és több városát elhódította. Liv. 43, 13. 44, 1 sk. 7. 16. Pol. 29, 10 skk. A háború befejezése azonban utódának Aemilius Paullusnak jutott feladatául. – 2. L. Marc. Philippus, Kr. e. 104-ben néptribunus, 91-ben consul, majd 86-ban censor. Előbb a democrata zászlót követte, utóbb azonban kibékült az optimatákkal és jelentékenyen elősegítette M. Livius Drusus törvényjavaslatainak eltörlését. Cic. legg. 2, 12, 31. Az első polgárháborúban Sullával tartott, később Pompejushoz szított. Mint szónok kiérdemelte Cicero (Brut. 47) dicséretét. Hor. ep. 1, 7, 46. Cic. de or. 2, 78. 3, 1. Beszédeiből csak töredékek maradtak reánk. – 3. L. Marc. Philippus, az előbbinek fia és Atiának, Julius Caesar egyik unokatestvérének férje és neje révén Octavianus Augustus mostoha atyja. Cicero és Caesar barátja volt, a politikától lehetőleg távol tartotta magát és aggodalommal kisérte Octavianus magasratörő terveit. Cic. Att. 11, 4, 10. Vell. Pat. 2, 60, 1. – Más Marciusok: – 1. L. Marc. Septimus, lovagrendbeli, ki a 2-ik pún háborúban a Scipiók hispaniai hadseregét a teljes romlástól megóvta és már fiatal korában mint a saját katonái által választott vezér a carthagóiakkal szemben kitüntette magát. Liv. 25, 37 skk. Midőn azután (210) P. Cornelius Scipio vette át a hispaniai hadak vezetését, maga mellé fogadta a tapasztalt Septimust, a ki azután több ellenséges várost vett be. Liv. 28, 23 skk. 32, 2. Zonaras és Appianus bem említik. – 2. Q.Marc. Tremulus, Kr. e. 306-ban a hernicusok és a samniták ellen küzdött. Liv. 9, 42 sk. – 3. Marcius, egy jós, ki a 2-ik pún háború idejében élt. Liv. 25, 12. Cic. div. 1, 89, 115. 2, 113. Plin. 7, 119. Macrob. sat. 1, 17. Meglehet, hogy e helyek két M. nevű jövendölőre vonatkoznak. – 4. Marc. Macer, Otho császár hadvezére, kinek érdekében Vitellius ellen harczolt. Tac. hist. 2, 23. – 5. Q. Mac. Livianus Turbo, Hadrianus császár kegyencze, a ki Judaeában és Mauretaniában szerzett hadi babérai fejében a császári testőrség élére került. Utóbb azonban kegyvesztetté lett. Spart. Hadr. 4 skk. 9. 15.