Mythographusok

muJograjoi, mythographi. – I. Ezen a néven foglalják össze a görög irodalomtörténészek azokat az írókat, kik a mythusokat összegyűjteni és magyarázni igyekeztek. Ily mythusírók feltünnek ugyan már a Kr. e. 3-ik évszáz elejével (az athenaei Timotheus és a rhegiumi Hippys neveit juttatta e korból reánk az irodalmi hagyomány), mégis a mythographia atyjának az athenaei Apollodorust tekinthetni, ki 24 könyvre terjedt peri Jewn cz. elveszett művében az istenek és félistenek mythologiájából mindent összehordott, a mi helyi történeteikre, mellékneveikre, sőt szentélyeikre és ünnepeikre is vonatkozott. Munkája szigorúan tudományos volt s e jellege az, mi előnyösen megkülönbözteti a kevéssel utána élt Dionysius Scytobrachionnak tisztán a könnyű szórakoztatást czélzó, ránk ugyancsak nem maradt munkálataitól. Egy a Kr. e. 1-ső évszázban szerkesztett mythologiai kézikönyvre mennek vissza a ránk maradt mythographikus munkák főbbjei. Lehetséges, hogy e mű a cnidusi Theopompus sunagwgh muJwn cz. munkája volt, melylyel vetekedett közkedveltségben egy másik, melyre Heraclitusnak hasonló czímű ’Omhricai allhgoriai czímen ránk is maradt műve megy vissza. Ebben valamint egy peri apistwn cz. iratban, mely ismét Palaephatus hasonló czímű régibb munkájának a kivonata, azt a törekvést látjuk, hogy a mythusok lényege természetes úton-módon nyerjen magyarázatot. Mellette azonban később sem enyészett el az a törekvés, melynek Dionysius Scytobrachionban láttuk képviselőjét: Conon dihghseiV-einek ránk maradt kivonata a mulattatás czéljának szolgálatában áll, de annyiban becsesebb az előbbinél, hogy forrásait szószerint írja ki, nevezetesen a fentebb említett mythologiai kézikönyvet. A Hadrianus idejében szerkesztett s az athenaei Apollodorusnak neve alatt járó biblioJhch, mely csonkán jutott ránk, a fennmaradt mtyhographiai irodalomnak legterjedelmesebb terméke, s mint ilyen alkalmas bepillantást enged ebbe az irodalomba; az istenek származását s a főbb nemzetségek genealogikus meséit adja. Sokáig iskolakönyv volt; a byzantiumi időben Tzetzes Lycophron commentariusának, a 14-ik évszázbeli Ioannes Pediasimus pei twn dwdeca aJlwn tou ’HracleouV cz. tractatusának szolgált forrásul. Ily sokat olvasott munka volt az Antoninusok idejében élt Antoninus Liberalisnak 41 változásból álló metamorjwsewn sunagwgh-ja is, mely Nicander eteroioumenai-ából s egy Boeus költő orniJogonia cz. művéből merít s előadásában Herodotust utánozza. Forrásaiban vele rokon s körülbelül egyidőből is való az Eratosthenes neve alatt járó, rendesen katasterismoi-nak czímzett munka, mely 44 csillagzat felsorolásával az azokkal kapcsolatos mondákat adja elő. Végre említést érdemel a Kr. e. 1-ső évszázban élt Partheniusnak ránk maradt peri erwticwn paJhmatwn-ja, noha már a regény műfajához közeledik; történetírók és költők műveiből készült kivonat, abból a czélból, hogy egyuttal a költők könnyebben hozzáférhető anyagból meríthessenek. Euhemerust és követőit (nevezetesen Diodorus Siculust) annyiban említjük meg itt, hogy ők a mythusból történetet iparkodván csinálni, ezzel is a mythus-magyarázók sorába állanak. A 4-ik és 5-ik évszázban Kr. u. a mythusokat keresztény szellemben dolgozgatták át, de a kutatások ebben az irányban még végleges eredményhez nem jutottak. – Irodalom: Kiadások: Gale, Historiae poëticae scriptores antiqui, Paris, 1675. Westermann, MuJograjoi, Scriptores poëticae historiae Graeci, Brunsvigae, 1843, Mythographi Graeci, Lipsiae, Teubner 1 (1894), 2₁ (1896), 3₁ (1898) (Apollodorus, Parthenius, Antoninus Liberalis, Eratosthenes). Muenzel, Quaestiones mythographae, Berlin, 1883. E. Schwartz, De Dionysio Scytobrachione, Bonn, 1880. Bethe, Quaestiones Diodoreae mythographae, Göttingen, 1887. Ziehen, Zur Geschichte der Antiken Mythendeutung, Berichte des freien d. Hochstiftes, Frankfurt, 1890, 434–440. l. Holland, Mythographische Beiträge, Philologus, N. F. 13, 344–361. l. Kimerítő tájékoztatást fog írni Schwartz a Roscher Lexicon d. griech. n. röm. Mythologieja pótkötetében.

II. Azok a római írók, a kiket scriptores mythographi Latini czímen össze szoktak foglalni, a következők: Hyginus (l. o.), Fulgentius (l. o.), Lutatius Placidus (kora ismeretlen) és Albericus philosophus, a ki a 13-ik században élt s de deorum imaginibus írt. Mindezeket együtt adta ki Muncker, Amsterdam, 1681 s azután Staveren, Leiden, 1742. Ezekhez járul még a három mythographi Vaticani, kiknek műveit először A. Mai adta ki (Class. auct. 3. köt. Roma, 1831) és utána Bode, Script. rerum myth. Lat. tres, Celle. 1834.