Anna Perenna

római istennő, a kinek ünnepét (feriae) márcz. 15-én a Via Flaminia első mérföldkövénél egy berekben (Martial. 4, 64, 17) ünnepelték kicsapongó tánczokkal és pajkos dalokkal (Ov. fast. 3, 523 skk.), azzal a könyörgéssel, ut annare parennareque commode liceat. Macrob. sat. 1, 12, 6. Azt tartották, hogy hosszú életet, szerencsét, egészséget és jólétet ad. Ezért az a monda volt róla, hogy egy Anna nevű bovillaei öreg asszony a most Sacerre való secessio alkalmával az odavonult népnek naponta kenyeret küldött, a miért a hazavonulás után neki szentélyt állítottak. Ovidius korában már az a monda is járta, hogy A. P. = Didó testvére, Anna, a ki Carthagóból Aeneashoz menekült és Lavinia féltékenysége miatt a Numicius folyóba ölte magát, a melyben később Aeneas (l. ezt, 1) is eltünt; mint nymphát aztán A. P. néven tisztelték. Különben Ovidius hat különböző mondát hoz fel róla (fast. 3, 523 skk.). A legvalószínűbb magyarázat az, hogy quia mensibus impleat annum (OV. fast. 3, 657), az évnek istennője volt; a neve Anna az annus nőnemű alakja s az év elejét, Perenna (v. ö. perannare) pedig az év végét jelenti.