Oeneus

OineuV. – 1. Mesés királya az aetolusoknak Calydonban, kinek neve tulajdonképen «borembert, borkirályt» jelent, s kinek legősibb alakja kétségkívűl egy régi istenség volt, melynek Dionysushoz hasonló természete lehetett. Állítólag ő találta fel legelőször a boritalt és ő ültette be Aetolia tájait szőllővel, mihez a hagyomány azt a mondát fűzi, hogy Oe.-nak volt egy pásztora, a ki észrevette, hogy egy kecskebak ismételten elmegy a nyájtól és a szőllőgerezdeket ropogtatva szemeiket faldossa. A pásztor erre megpróbálta, vajjon milyen íze lenne a gerezdek levének, hogyha kifacsarnák és az arra folyó Achelous vizével kevernék. Az ital jó volt, meg is tetszett mindenkinek, egyebek közt a királynak is, a ki az újfajta levet saját nevéről nevezte el. Myth. Vat. 1, 87. Servius (Georg. 1, 9) a pásztort Staphylusnak nevezi. Ugyancsak Oe.-nak a borral és az orgiastikus cultusszal való összefüggésére mutat, hogy atyját Phytiusnak nevezik, nagyatyját Orestheusnak (amaz «a ki növeszt», emez «a ki hegylakó»). A későbbi kor azonban eltér az ősi hagyománytól és Oe.-t úgy hozta kapcsolatba Dionysusszal, hogy föltette, mikép Oe. vendégül látta magánál az istent, a ki viszont házigazdáját a gerezddel ajándékozta meg. Utoljára aztán Oe.-ból közönséges ember és mesés király lesz, a kinek atyja Portheus vagy Porthaon, testvérei Agrius és Melas, a kik Pleuronban uralkodtak, felesége Althaea, gyermekei Tydeus és Meleager. Hom. Il. 5, 813. 9, 529. 14, 115. skk. Lassankint aztán Oe. testvérei és gyermekei is megsokasodnak. A testvérek sorában ott találjuk a következőket: Alcathoust, Laocoont, Leucopeust és Steorpét; a gyermekek neve: Toxeus, Thyreus, Clymenus, Periphas, Agelaus, Gorge (Andraemon felesége), Eurymede, Melanippe, Mothone, Deianira. Apollod. 1, 7. 10. 8, 1. Oe. uralkodása idejére esik a calydoni vadászat (l. Meleager), melynek egyik főmotivuma a vadkan. Ezt állítólag Artemis büntetésül és csapásul azért küldötte Oe. országára, mert az arató ünnepségen minden más istenségről megemlékezett, csupán az egy Artemisről feledkezett meg (Apollod. 1, 8, 2, 2. Diod. 4, 34. Ov. met. 8, 273 skk.), a miért az istenasszony engesztelhetetlenűl üldözte. Bacchylides, 5, 97. skk. Midőn Oe. megvénült és elgyöngült, Agrius fiai megfosztották trónjától és atyjukat ültették a királyi székbe, a miért aztán Oe. unokája Diomedes állott bosszút (v. ö. Diomedes). A művészetben Oe. mindenütt kiváló figyelem tárgya volt, a hol a calydoni vadászatot ábrázolták. Első sorban a sarcophagusok domború művein fordul elő, a melyeken úgy tünik fel, mint komoly tekintetű, szakállas ember, fején pártaszerű szalaggal, oldalán karddal (ismételten pl. egy Louvrebeli sarcophaguson, Clarac 2, 198. tábla, 703. sz.). Nem kisebb számuak azok az emlékek (különösen vázaképek), melyeknek tárgya Oe. jelenléte Heracles egyes kalandjaiban (küzdelménél Achelousszal, a Nessus merényleténél, stb.). L. Brandstätter, Geschichten des aetolischen Landes (Berlin, 1844). Kekulé, De fabula Meleagrea (u. o. 1861). Surber, Die Meleagersage (Zürich, 1888). – 2. Pandion fia, egyike azoknak a törzsökös ősöknek, a kikről az attikai phylék nevüket származtatták, s a kiknek érczből öntött szobrai ott állottak Athenae piaczán. Paus. 1, 5, 1, 2. Az úgynevezett Midias-vázán, mely a British múzeumban van (E. 224), más eponymusok között ott találjuk Oe.-t is, kinek még a neve is oda van jegyezve. Millin, Gal. Myth. 94, 385.