Perdiccas

PerdiccaV, több macedoniai király neve. – 1. I. P., a birodalom alapítója. Herodotus (8, 137–139) előadása szerint a Heraclida Temenus utódai közül három testvér Illyriába vándorolt, innne Macedoniába menekűltek s közöttük a legifjabb, P., Kr. e. mintegy 700 körül királyságot alapított. Mások szerint Caranus volt a birodalom alapítója, P. csak utódja ennek. Just. 7, 2. – 2. II. P., a görögbarát I. Alexandernek fia. Atyja halála (körülb. 450 Kr. e.) után nem nyugodott addig, mig bátyjait Amyntast, Philippust és Alcetast félre nem tolta, s aztán maga uralkodott 413-ig Kr. e. Több trónkövetelő és az athenaeiek terjeszkedése a tengerparton okozott kormányának nehézségeket, de sok ravaszsággal kötvén és bontván szövetségeit, mégis fenn tudta magát tartani, sőt uralmát megerősítette. Része volt Potidaea elpártolásában, de midőn az athenaeiek fölléptek mindkettőjük ellen, P. csakhamar egyességre lépett az athenaeiekkel. Thuc. 2, 26. De mihelyt módját lelte, ismét lehetőleg ártott nekik; így elvonta Athenae szövetségéből a thraciai Sitalcest (Thuc. 2, 95–100), 424-ben nyiltan Sparta mellé állott és segítette Brasidast, de erre nézve is megbizhatatlan szövetséges volt, mert gyakran változtatta pártállását. Thuc. 4, 78 kk. 7, 9. V. ö. Vischer W. értekezését (Kleine Schriften, I. köt.). – 3. III. P., III. Amyntas fia, Fülöp bátyja. Miután meggyilkolta Ptolemaeus Aldoritest, Kr. e. 365–359 uralkodott. Segítette az athenaeieket Olynthus ellen, de midőn látta, hogy amazok túlságos erőre kapnak, ellenségeikhez pártolt. Az illyriaiak és lyncestisiek ellen vívott harczban esett el. Diod. 16, 2. Just. 7, 5. – 4. Egyike a diadochusoknak, Orontes fia, Orestis macedoniai tartományából, a királyi ház rokona. Egyike Fülöp azon testőreinek, kik a gyilkos Pausaniast leszúrták. Nagy Sándornak is testőre volt s egyéb csaták között részt vett Thebae megvételében, a mikor is súlyosan megsebesült; harczolt továbbá a graicusi, issusi és gaugamelai ütközetekben, részt vett az Iaxertes melléki hét város megvételében és az indiai-hadjáratban. N. Sándor nemcsak bátorságáért, hanem odaadó hűségéért is nagyon sokra becsülte őt, ki a király személye és törekvései iránt őszinte lelkesedést tanúsított. Nagy kitüntetés volt reá nézve, hogy Hephaestion holttestét előkelő kiséret élén ő vitte Babylonba (Diod. Sic. 17, 11), de a király bizalmának legértékesebb jelét akkor szolgáltatta midőn halálos ágyán neki adta át pecsétgyűrűjét, mely tettel P. jogát alapította meg a birodalmi kormányzóságra. Just. 12, 15 skk. Curt. 10, 4 skk. Midőn a trónöröklés kérdésében meghasonlott gyalogság és lovasság megegyezett abban, hogy mind Arrchidaeus Fülöp mind Nagy Sándornak még ezután születendő fia, királyok legyenek, P. chiliarchus lett Melaeger pedig hyparchus (alvezér). Arr. phot. bibl. 1 skk. Diod. Sic. 18, 2. Just. 13, 4. Nem érezvén biztonságban magát az ellenséges indulatú Meleager (l. o. 2) társaságában, meggyilkoltatta őt. Midőn nemsokára a tartományokat kiosztották N. Sándor hadvezérei között, letette a chiliarchusi hivatalt és birodalmi kormányzóvá neveztetett ki. E minőségében a királyok oldalán állva a hadsereg főparancsnoka és a közigazgatás főintézője volt. Ezóta nagy erélylyel gyakorolta kormányzói jogait. A harczokban kifáradt macedonok óhajához képest feladta N. Sándor szertelen terveit. Midőn Bactriában a görög katonai gyarmatosok N. Sándor halálának hirére haza akartak vonulni, Media helytartóját Pithont küldte ellenük azzal a meghagyással, hogy valamennyi lázadót ölje le s vagyonukat oszsza szét a macedonok között. Pithon azonban arra a gondolatra jött, hogy a görögöket megnyerve segítségükkel egy független keleti királyságot alapítson magának. De macedoni katonái, kik előtt ismeretes volt P. rendelete, meghiusították szándékát és a görögöket felkonczolták. Pithon terve meghiusult tehát, de a többi satrapa is mind azon jártatta eszét, hogy magának független uralmat biztosítson, egyedül Eumenes ragaszkodott hiven P.-hoz és a királyi házhoz. P. annál határozottabban igyekezett a satrapáknak ellene működni és a birodalom egységét fentartani. Ezért Antigonust, Nagy Phrygia helytartóját, midőn vonakodott P. rendeletére Paphlagoniát és Cappadociát Eumenes számára meghódítani, felelősségre vonta. Azután pedig Perdiccas maga készült a két tartományt meghódítani (Just. 3, 6. Plut. Eum. 3) s útban volt, hogy Antigonust megfenyítse, de ez utóbbi Europába menekült Antipaterhez. P. csak nemrégiben vette nőül Antipater leányát Nicaeát, bár ugyanekkor már Olympiasszal a felett egyezkedett, hogy vegye nőül ennek leányát Cleopatrát, az epirusi király özvegyét, hogy így esetleg a trónhoz készítse el magának az utat. Most midőn Antipater ezt tudva felkarolta Antigonus ügyét s melléjük állott a független aegyptusi királyságát P.-tól féltő Ptolemaeus is, P. Nicaeát hazaküldte atyjának és a Sardesben időző Cleopatrának megizente, hogy kész őt elvenni. Arr. i. h. 26. A kisázsiai háborút Eumenesre hagyva maga Potlemaeusellen vonult, hogy megelőzze az ellenfelek egyesülését. Ez azonban eszes és szelid magatartásával nemcsak Agyptusban szilárdította meg uralmát, hanem a macedoni seregben is népszerűségnek örvendett, míg P. büszke modorával és szigorával elidegenítette magától katonáit. A két királylyal Damascuson ment át Aegyptusba és Pelusium mellett ütött tábort. Hogy a Nilus pelusiumi ágánál átkelhessen, elrendelte egy ottani elfövenyesedett csatorna kitakarítását, hogy a vizet arra tereljék. De emberei vigyázatlanul járván el, a betörő vizáram sokkal elsodort. Diod. Sic. 18, 33. További kisérletei is, hogy seregét átvezesse a folyón, meghiusulván, a fáradalmak és veszteségek miatt elkeseredett csapatok, sokan a tisztek közül is Pithonnal élükön, elszakatak tőle, majd néhányan sátrába hatoltak és leszúrták 321-ben. Diod. Sic. 18, 36. Corn. Nep. Eum. 5. Arr. i. h. 28. Just. 13, 8. 14, 4. Strab. 14, p. 794. A sereg ekkor felajánlotta Ptolemaeusnak a kormányzóságot, de ez nem fogadta el. A hadak tehát visszamentek Ázsiába.