Phidias

FeidiaV, a görögök leghíresebb szobrásza; az olympiai Zeus-szobor talapzatán alkalmazott föliratban Charmides fiának s athenaei születésűnek vallotta magát (Paus. 5, 10, 2); fivére (vagy nagybátyja) volt Panaenus festőnek. Az életéről szóló adatok nagyon hiányosak s inkább csak virágzásának korára és műveire vonatkoznak. Sem születésének sem halálának évét nem ismerjük. Brunn számítását valószínűnek fogadván el a 71. ol. (Kr. e. 5000) idejére tehetjük születését; evvel összeegyeztethető a Plutarchsu (Per. 31) szolgáltatta adat, mely szerint Ph. a Parthenon 438-ban befejezett Athena szobrának paizsán kopasz öregnek (presbutou jalacrou) képében ábrázolta saját magát. Eleinte úgy látszik a festészettel is foglalkozott (Plin. n. h. 35, 54), később kizárólag a szobrászatnak szentelte tehetségét; tanítványa volt Hegias attikai képfaragónak, majd a nagyhírű argosi művésznek Ageladasnak (Hagelaidasnak), ki Myronnak és Polycletusnak is volt mestere. Ph. művészi tevékenységét Preller óta három korszakra szokás osztani. Cimon korában alkotott műveinek tartják azokat, melyek a pezsa háborúkkal állanak vonatkozásban, első sorban azt a 13 bronzalakból álló szoborcsoportozatot, melyet Delphiben állítottak föl áldozati emlékként a perzsákon aratott győzelem megörökítésére. A csoportozat főalakja Miltiades volt, kétfelől Athena és Apollo alakjaival, kikhez 5–5 attikai heros képe csatlakozott. E korba tartozik Athena chryselephantinus szobra az achajai Pellenében ésAthena Area acrolithus (acrolJoV) szobra Plataeaeben, melyen a fej, a kezek és a lábak pentelei márványból készültek, míg egyébként erősen aranyozott vagy finom aranylemezekkel bevont faszobor volt. E korszak leghíresebb műve Athena óriási érczszobra, melyet az athenaeiek államköltségen emeltettek az istennőnek a perzsák leveretésének emlékére, és melyet közönségesen Promachosnak neveznek. Az istennőt teljes fegyverzetben sisakkal, paizszsal és lándzsával ábrázolta, nyugodt állásban. Sisakjának forgóját és lándzsájának hegyét Pausanias (1, 28) szerint már Sunium felől meglátták a hajón érkezők. Ez azonban túlzás, mert onnan az Acropolis még nem látható. A szobor magasságát Michaelis az alapzattal együtt 9 m.-re teszi. Furtwängler, a ki Ph. működésének úgynevezett cimoni korát egyenesen tagadásba veszi, a Promachos szobrot 445–440 közé datálja, sőt nem is tartja Ph. hiteles művének, hanem egy Praxiteles nevű tanítványának tulajdonítja. Ph. működésének második szaka Pericles kormányzásának korába esik. A művész hosszantartó barátságban élt Periclesszel, a ki őt a város fölékesítését czélzó összes művészeti munkálatok felügyeletével bízta meg. A Parthenon szobrászati díszítése az ő tervei és rajzai szerint történt (ennek egy részletét mutatja az athenaei acropolisi muzeumban levő relief a Parthenon frizének északi részéről, l. 656. á.), a nagy munkálatok kivitelében azonban minden bizonynyal idegen sgeítségre, tanítványainak közreműködésére szorult. Ezen korszaknak főműve Athenae istennőnek a Parthenon számára alkotott nagy Chryselephantinus szobra, a Parthenos, mely 438-ban készült el és állíttatott föl a templomban. Ez is, mint Ph. egyéb művei, elveszett. Alakjáról fogalmat alkothatunk magunknak az írók leírásai (főleg Paus. 1, 24, 5. Plin. 36, 18) és azon szobrok alapján, melyek Ph. főművére vezethetők vissza. Az utóbbiak között első sorban tekintetbe veendő az a római korból sármazó kis (1 m. magas) márványszobrocska, melyet 1880-ban ástak ki Athenaeben a Varvakion terén (jelenleg az athenaei nemzeti múzeumban, l. 616. á.), és ugyanennek a szobornak egy még kisebb, már 1859 óta ismeretes, fölfedezője után Lenormant-féle szobrocskának nevezett replikája (szintén az athenaei nemzeti muzeumban), a mely, bár fejezetlen faragású, azért fontos, mert az előbbivel szemben a paizson és az alapzaton is tüntet föl reliefeket. A 12 m. magas szobor nyugodt ünnepi tartásban ábrázolta Athenát, griffekkel és sphinxszel díszített aranysisakkal a fején, mellén az aegis a Gorgo képével, baljában lándzsával. Paizsát a földre tette le, mert arra most, a béke korszakában nincs szüksége, jobbjában a győzelem istennőjét Nicét tartja; lábainál az Erichthonius kígyó emelkedik föl. A paizs mindkét oldalát, a sarukat és a talapzatot gazdag reliefdísz ékesítette. A szobor fejének és sisakjának részleteit a 617. ábrán látható, Krimből származó (jelenleg Berlinben levő) arany medallion szemlélteti. Phidiasnak egyéb e korba tartozó istenszobrait mellőzve, mivel ezekre vonatkozó másolatai nincsenek,meg kell említenünk Athenának a lemnusbeli attikai gyarmatosoktól az Acropolison fölállított érczszobrát, a Lhmnia-t, melynek szépségéről más tudósítások mellett különösen a finom ízlésű Lucianus (imagg. 4) szól nagy elragadtatással. E szobrában Ph. Athenát sisak nélkül, födetlen fővel ábrázolta; Furtwängler, ki a Lemniát elfogadhatólag 450 körül keletkezettnek mondja, a dresdeni Albertinum két márványszobrában és a bolognai muzeum egy nagy szépségű Athenafejében ismeri föl Ph. bronzának másolatait. Ph. művészi tevékenységének betetőzése az olympiai Zeus-szobor megalkotása (lásd Olympia). Elisi tartózkodása, mely alatt a főisten chryselephantinus szobra mellett egy hasonló technikájú Aphrodite Urania és egy Anadumenus szobrot is faragott képei művészi tevékenységének harmadik és utolsó szakát. Habár semmiféle adatunk nincsen, a melynek alapján teljes biztonsággal állithatnók, hogy az olympiai Zeus szobor a Parthenus kép után keletkezett, valószínűnek kell tartanunk, hogy Ph. Ellisbe csak akkor kapott meghívást, miután az athenaei főtemplom istenszobrának elkészitésével bebizonyitotta, hogy korának első művésze. A Parthenos szobron kilencz évig dolgozott a művész, a Zeus-szobrot hat év alatt fejezte be, valószínűleg 438–432 között. Ezen keltezéssel összeegyeztethető a Pantarces legenda, mely szerint a Zeus szobor újjára rá volt vésve a PantarchV caloV fölirat, t. i. annak az elisi fiúnak a neve, a ki 436-ban győzött Olympiában. A Zeus szobor talapzatának fölépítése és az istenkép előtti térnek berendezése (Dörpfeld szerint) az acropolisi építkezésnek utánzására s így közvetve a Zeus szobornak a Parthenos után való keletkezésére vall. A mesternek legnagyobb alkotásáról számos részletes és lelkes leírás maradt ugyan reánk (első sorban a Pausaniasé, 5, 11, 1), de elisi érmek (657. á.) ábrázolásaitól eltekintve semmiféle másolatunk nincsen, melyet a szoborral vonatkozásba hozhatnánk. Ph. halálának évét nem tudjuk. Antik forrásaink tudósítása szerint börtönben halt meg, s bár az erről szóló hagyomány egymással ellentétes versiókat említ, bizonyos, hogy a művésznek is kijutott a maga része abból a hálátlanságból, melyet a tömeg nagyjaival szemben oly sokszor tanusít. Aristophanes egyik scholiastája, ki Philochorusból merít (schol. ad Arist. pac. 605), azt írja, hogy Ph.-ra reábizonyulván a Parthenosra szánt elefántcsont egy részének elsikkasztása, Elisbe menekült, s mikor ott elkészítette a Zeus templom szobrát, az elisiek kivégezték. Ilyen formájában természetesen teljesen valószínűtlen a tudósítás, mert el sem képzelhető, hogy az elisi papok egy tolvajlással megbélyegzett művészre bízták volna a Zeus szobor kivitelét. Azonkívül tudjuk, hogy az elisbeliek Ph.-t és utódait nagy megtiszteltetésben részesítették, sőt megengedték neki, hogy a szoborra rávésse nevét. Müller-Strübing a scholiasta emendatiójával segít a dolgon, úgy hogy a hely ellenkező értelmet nyer s e szerint Ph. «a vád alól fölmentetvén», jött Elisbe és ott halt meg «nagy tisztességben». Plutarchusnál (Pericl. 31) azt olvassuk, hogy Ph. egykori munkatársa Menon bevádolta a mestert, hogy a Parthenos szobor aranyának egy részét elsikkasztotta; e vádjával azonban nem ért czélt, mert Pericles tanácsára Ph. úgy alkalmazta volt az aranyruhát a szoborra, hogy onnan le lehetett venni s így könnyen bizonyíthatta be ártatlanságát. Phidiasnak és Periclesnek ellenségei ekkor sem nyugodtak meg, asebeia-val vádolták Ph.-t, mert a saját és barátjának Periclesnek képét rávéste volt a Parthenos szobor pajzsára. E váddal győztek, mert Ph. börtönbe vettetett s ott halt meg. Némelyek szerint Pericles ellenségei méreggel ölték meg, hogy nagy barátjának ezáltal okozzanak keserűséget. A vád alapját képező tény úgy látszik igaz volt, mert Ph. a Parthenos szobor paizsában az amazoncsata két harczosában megörökítette a maga és Periclesnek arcvonásait. Az e tényről szóló tudósíts igazságában nincs okunk kételkedni, annál kevésbbé, minthogy a paizsnak, melyet már az ókorban is utánoztak, több töredék mellett egy olyan replikája is maradt ránk a British Museumnak ú. n. Strangford-féle paizsában, melyen ma is megismerhetjük annak a kopasz öreg férfiúnak képét, kire Plutarchus szavai teljesen ráillenek. Plutarchus elbeszélése valószínűbb a másik hagyománynál, a vádat ú. l. akkor emelték a művész ellen, mikor az a Zeus szobor befejezése után Elisből hazájába visszatért, s ezzel nem annyira Ph.-ra, mint inkább Periclesre kivántak nagy csapást mérni. Hogy annak tekintélyét aláássák, bevádolták barátait Ph.-t és Anaxagorast, valamint Aspasiát is. E pöröket a peloponnesusi háború kezdetét megelőző évbe kell tennünk s így közvetve ebbe az időbe kell tennünk Ph.-nak a börtönben bekövetkezett halálát. Ph. művészetének méltatását l. a Szobrászok alatt. – Irodalom: O. Müller. De Phidiae vita et operibus, Gottingae, 1827. Waldstein Ch., Essays on the art of Ph., London, 1885. Collignon, Phidias, Paris 1886. Petersen, Die kunst des Pheidias, Berlin, 1873. Brunn, Griech. Künstlergesch. 1, 158–210. Baumeister, Dankmäler, 2, 1309–19 (Waldstein). Overbeck, Schriftquellen, 618–817. Furtwängler, Meisterwerke, 1–152. Müller-Strübing, Die Legenden vom Tode des Ph. Fleckeisens Jahrbb. 1882, 289. l. Löscheke, Phidias’ Tod u. die Chronologie des olymp. Zeus, Hist. Unters. Arn. Schäfer gewitmet, Bonn, 1882. Pasteiner, Pheidias műhelye, Egy. Phil. Közl. 1877, 52 skk. 171 skk. Sáfrány Lajos, Phidias, Budapest, 1900.