Tela.

– 1. ‘IstoV, szövőszék. Már Homerusból ismert dolog, mely a későbbi korban is megmaradt, hogy a fonás és szövés volt a görög nőnek főfoglakozása. Valahányszor a költő valamely házba vagy palotába visz bennünket, az asszonyt, esetleg rabszolganőivel együtt, mindig ebben a munkában találjuk (Il. 6, 321. Od. 6, 305 skk.), mert a háznépének ruházatához szükséges szövet mind otthon készült. Nagy tökélyre is vitték már a régiek a szövés mesterségét, mert kétségtelen, hogy Penelopének v. Helenának remek műszövései (Il. 3, 126) nem egyesek ügyességének hanem inkább általában az akkori kor szövőiparának példái. De bár a szövésről igen gyakran szólnak a régi írók és számos erre vonatkozó műkifejezés maradt fenn, mégis több lényeges pontra nézve távolról sem vagyunk kellőképen tájékozva és magának a szövőszéknek szerkezetét sem ismerjük pontosan. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a szövőszéknek két fajtája volt: a fennálló (ez volt a rendes) és a vizszintes, amazon állva, ezen ülve dolgoztak. Az utóbbiról semmiféle ábrázolat nem maradt ránk; az előbbiről a mellékelt persze nem valami pontos rajzból (791. á.) szerezhetünk fogalmat. A kép a szövőszék előtt szomorkodó Penelopét és fiát Telemachust ábrázolja. A szövőszék a rendes fennálló (istoV orJioV, tela pendula vagy stans), melyen a láncz (vagyis a kelme hosszában menő szálak, sthmwn, stamen) függőlegesen áll; meglehetős magassága egyúttal a homerusi iston epoicesJai kifejezést (Il. 1, 31. Od. 5, 62) is illusztrálja. Kétfelől láthatók az alant csapban végződő oldalfák (istopodeV), melyeket fent keresztgerenda tart össze; az ez alatt lévő, szintén vizszintes fához vannak erősítve a lánczfonalak, a mi azonban a rajzon nem látható, mert a fára a már kész szövet van felcsavarva. Alul a lánczfonalak apró cserépsúlyokkal (aguJeV, pondera, Poll. 7, 36) vannak megfeszítve, milyenek az ásatásoknál nagy számban kerülnek napfényre. A többi három vizszintes fának rendeltetése nem világos; a legfölül látható csapok és gombok czélját nem ismerjük; talán fonalgombolyagok és tartóik. A mi már a szövést illeti, hogy a vizszintesen haladó vetülékfonalat (krokh, subtemen) a lánczfonalakkal keresztezni lehessen, a láncznak páros és páratlan számú fonalai külön-külön egy mozgatható pálczához (kanwn, arundo) voltak erősítve (meglehet hogy a fentebbi rajzon ezeket akarta a vázafestő az alsó két vizszintes fával jelezni, mely feltevést a lánczfonalak egyenlőtlen hosszúsága is igazolni látszik). Ezeket a szövőasszony felváltva magafelé húzta s az így támadt szádnyiláson (htrion, trama) a szövővesszővel v. vetélővel (kerkiV, radius) vitte át vetélőket (krokhn diagein v. diaballein, kerkizein, subtemen inserere), melyet aztán egy faléczczel (spaJh, spatha), odavert, azaz sürítette a szövetet. A római szövőszéket és szövést illetőleg l. Sen. epist. 90, 20. Ov. met. 6. 53 skk. maga a szövet: textum, textile, ujasma; innen telam texere (Terent. heaut. 2, 3, 44), retexere (Cic. acad. pr. 2, 29, 95), iston ujainein (Hom. Il. 3, 125), alluein (Od. 2, 109). Szövetnek feldolgoztak gyapjút, lent, selymet (l. Bombyx) és gyapotot (l. Byssus); voltak továbbá aranynyal áttört, sőt egészen aranyszálakból készült szövetek is. Plin. n. h. 8, 196. 33, 62 és 63. Tac. ann. 12, 56. – 2. L. Fegyverek.