Tiryns

TirunV, ősrégi város az argosi síkság déli részében, 1 1/2 km.-nyire a tenger partjától, 4 km.-nyire Északra Nauplia városától; fellegvára a síkságból (kb. 20 m. magasságban) kiemelkedő, 300 m. hosszú és 100 m. széles mészkősziklának tetejét foglalta el. Hatalmas falait, melyeket az építésüknél felhasznált kövek óriási méretei miatt Pausanias (9, 36, 3) az aegyptusi pyramisokhoz hasonlít, a monda szerint a Lyciából bevándorolt cyclopsok építették (Paus. 2, 16, 4) Proetus számára. T. csakhamar a szomszédos Mycenae fönhatósága alá került; a két városnak ezt a viszonyát megerősíti a Heracles-monda is, mely szerint a T.-ben született hős Mycenae királya Eurystheus számára volt kénytelen szolgai munkákat végezni. T. óriás falairól (TirunV teicioessa) Homerus (Il. 2, 559) is tesz említést (v. ö. Apollod. 2, 2, 1. Strabo 8, 372). A plataeaei csatában T. Mycenaevel együtt 400 harczost küldött (Hdt. 9, 28); nemsokára azután az argosiak, kik nem vettek részt a perzsa háborúkban, megtámadták T.-t, bevették, lakosait elkergették és várát lerombolták (v. ö. Mycenae, 129. l.). Azontúl T. nem szerepel többé a történelemben; a hellen korszakban valami kis, jelentéktelen falu létezhetett a várhegyen, mint azt a mycenaei romok fölé és közé épített házak maradványai mutatják; ezek mellett byzantiumi épületek csekély nyomaira is akadtak. Schliemann 1876-ban próbaásatást végzett a tirynsi acropolison, 1884–1885-ben pedig (Dörpfelddel együtt folytatott) rendszeres ásatásukkal egy mycenaei fejedelmi várnak és palotának meglehetős jó karban maradt romjait tárta föl, a melyeknek révén elég világos fogalmat alkothatunk magunknak a mycenaei kor várairól, palotáiról és a mycenaei ház felépítéséről és belső díszítéséről (a T. romjaiból nyert ebbeli ismereteinket mindenben megerősítették és tetemesen bővítették a Creta szigetén Cnossusnál és Phaestusnál most felfedett mycenaei fejedelmi paloták). A tirynsi várhegyet köröskörül hatalmas fal határolja, ez a fal az acropolisnak északi (alacsonyabb) felén 7–8 m. vastagságban kb. 8 m.-nyi magasságban most is fennáll, a déli (magasabb fekvésű) részén átlag öt, némely helyen azonban 17–18 méter vastagságú, eredetileg kb. 20 m.-nyi magasságot ért el; a falat kiugró és benyúló részek és tornyok erősítették. A falak az ú. n. cyclops falaknak legprimitivebb typusát (v. ö. Építészet, 660. l.) tüntetik föl. Különböző nagyságú (a közeli mészkő-hegyekből tört) faragatlan terméskövekből állanak, a melyeket össze-vissza, minden rendszer nélkül raktak egymás felé, a keletkezett hézagokat pedig apró kövekkel töltötték ki (33. ábra. A 834. ábra a tirynsi palota alaprajzát adja). A köveket vályoggal vagy agyaggal kötötték össze, ezt azonban az eső, különösen a külső oldalon kimosta vagy a szárazság folytán idővel kiporladozott, s azért soká tévesen azt tartották, hog e falaknál kötőanyagot egyáltalában nem alkalmaztak. A kövek roppant nagy méretűek (Paus. 2, 25, 7), egyesek egy m.-es vastagság és magasság mellett 2–3 m. hosszúak; 30–40 métermázsás kövek mellett olyanok is fordulnak elő, melyeknek súlyát 100 métermázsánál többre becsülik. A falak nem mindenütt tömörek, hanem helyenként (a felső vár keleti és déli részén) csúcsíves álboltozatokkal födött folyosókat (834. á. RR) és ezekkel közlekedő kamrákat (P. P.) foglalnak magukban, a melyek szer- és éléstárakul (vagy talán váraink kazamattáihoz hasonlóan katonák befogadására) szolgáltak. Az acropolisnak főbejárata a várfal keleti oldalán volt; a bástya mentén lejtős feljáró vitt a magasba, a falban hagyott átjáróhoz, a melyen át a várhegy terraszára lépünk. Ez a lejtő Északról Délfelé emelkedvén, a rajta haladó ellenségnek jobb, pajzstól nem védett oldala ki volt téve a bástyafalra álló harczosok nyilainak. A várfal nyitott kapuján átlépvén, déli irányban (a 834. ábra pontozott vonalán) haladva kétoldalt faltól zárt folyosóban födött belső kapuhoz érünk (Q); a kapun át folytatva utunkat a palota nagy díszkapujához, a propylaeumhoz (H) jutunk mely a görög építésben oly gyakori propylaeák ősi mintáját mutatja; a kapunyilást magában foglaló fal elé és mögé a homlokoldalon 2–2 oszloppal nyiló előcsarnok csatlakozik. Ezután következik a nagy udvar (F), melynek déli oldalán lépcső visz le a bástya déli oldalában levő (fent említett folyosóra, ugyancsak innen, a belső udvarból juthatni a keleti bástyafal galeriájába (RR) és az abból kiágazó kamrákba (PP). Az udvar északi oldalán az előbb említettel azonos elrendezésű, kisebb propylaeumon (K) át a négyszögű (kb. 300 m.² területű) belső udvarra (L) jutunk, mely a homerusi palotaleírások aulh-jának felel meg, és a melyben áldozati veremnek maradványaira akadtak (A); ez a verem valószínűleg oltárral a homerusi ház udvarában említett s ZeuV erceioV-nak szentelt oltárral állott kapcsolatban. Az udvart, melynek burkolatát mészszel kevert kavicsréteg alkotja, oldalt oszlopcsarnokok szegélyezik. Az udvarnak a propylaeummal szemközt levő oldalán, az acropolis legmagasabb pontján, a honnan messze kilátás nyílik az argosi síkságra és tengerre, van a palotának főrésze a férfiak gyülekező helyét képező nagyterem (megaron, M), mely három főrészből áll: két lépcsőfokon emelkedik az előcsarnok (aiJousa), melynek homlokoldala nyitott, gerendázatát két (fa) oszlop tartotta; az előcsarnok hátsó falában három kétszárnyú ajtó szolgál a megaron előcsarnokába (prodomoV), a melyből külön ajtóval el nem zárt, hanem valószínűleg csak szőnyeggel befüggönyözött bejáró visz a tágas (15×20 m.) főterembe (M); a terem közepén áll a kerek tűzhely (escarh), körülötte még látható annak a négy faoszlopnak talpköve, a melyeken a terem mennyezete nyugodott. Úgy látszik, hogy a mennyezetnek a négy oszloptól befogott része a tető fölé emelkedett, vagyis a palota lapos teteje a közepén meg volt szakítva és egy magasabb (szintén lapos) tetővel borítva, úgy hogy a keletkezett oldalnyílások egyrészt szabad utat engedtek a tűzhely füstjének, másrészt pedig a terem világítására szolgáltak. A megaronnak mészszel elegyes kavicspadlóján látható kék és piros festéknyomok egyszerű szőnyegmustrát tüntetnek fel. A prodomoV nyugati falában levő ajtón át folyosóra érünk, mely kis, négyzetes alaprajzú fürdőszobába vezet, melynek padlóját egyetlen, óriás méretű (kb. 200 mmázsa sulyú) mészkőlap borítja; a szobában a festett díszű cserépkád töredékeire akadtak. A megarontól ÉK.-re, attól elkülönítve, találjuk a szintén oszlopos udvartól (N) megelőzött, előcsarnokból és teremből (O) álló asszonyházat (gunaikwnitiV), e mellett, Kelet felé a házastársak hálószobáját. A folyosókkal összekötött számos szoba és kamra közül említést érdemel a várkaputól (Q) innen fekvő kincsesháznak magyarázott helyiség. A várhegynek északi (át nem kutatott) fele a cselédség szobáit, a kocsiszineket és az istállókat foglalhatta magába. Nyugaton kisebb (álboltozatú csúcsívtől fedett) kapu van a bástyafalban, a melyen át belépve lépcsőfokos följáró vezet az acropolisba. A tirynsi palota erős pusztulásnak a nyomait mutatja, falai csak 1/2–1 m.-nyi magasságban maradtak fenn, de ilyen állapotban is biztos következtetést engednek vonni a mycenaei házépítés technikájára vonatkozólag. A falak legalsó része terméskőből, felső része vályogtéglából épült, égetett téglákat ez a kor még nem használt. A vályogfal erősítésére a falba vízszintesen beillesztett fagerendák szolgáltak, ugyancsak fagerendák védték a falak sarkait. Az ajtók küszöbei simára faragott kőlapokból állottak, a melyek most is megvannak; a fából faragott oszlopok kőtalpokon nyugodtak. A mennyezetet fagerendák alkották; a tető lapos volt és messzire szökött elő, hogy a vályogfalakat az eső ellen megvédje. A falakat vályogrétegre alkalmazott mészvakolat födte, néha, úgy látszik, deszka-, érczlemezes- vagy kőlapokból álló burkolat is fordul elő. A belső díszítés kétféle, domborműves és festett. Tiryns romjai mindakét módnak maradványait szolgáltatták. A domborműves díszítésnek a maradványa a megaron előcsarnokában talált alabástromfríz, melyen függőleges (fogrovat közé zárt rozettasorból álló) szalagszerű tagok váltakoznak (két, egymással érintkező félkörrel díszített) mezőkkel, az utóbbiakban a félkörök belsejét alkotó rozettákat szívalakú spiralis és fogrovatos keret veszi körül; a rozettáknak, spiralisoknak közepe, valamint a fogrovat kék üvegzománczbetétből áll s nyilvánvalóan azonos a homerusi palotaleirásokban említett kuanoV-szal. A freskomodorban gyakorolt falfestésnek is maradt számos nyoma, részben ornamentalis jellegű (a mycenaei művészetre jellemző, rozettaszegélylyel ellátott spiralisokból álló maeanderszalag s e közé foglalt legyezőszerű virágokból álló díszítmény, vagy más szívalakú levelekből, csiga- és hullámvonalakból kombinált minták) részben figuralis jellegű (melyek ismert emlékéről, a bikaképről a Festők czikk 746. lapján szólottunk). A tirynsi palota régibb korú mint Homerusnak palotaleirásai, de azért Homerusnak palotaleirásai nagyjából teljesen ráillenek a tirnysi palotára, s nyilvánvaló, hogy a homerusi palotáknak elrendezése és díszítése a mycenaei fejedelmi házra megy vissza. A tirynsi megaron megismerése azért fontos, mert kétségtelenné teszi, hogy a görög építés legnevezetesebb alkotása, a templom, a megaronból fejlődött, úgy hogy a görög építészet egyenes folytatása a mycenaei korú építészetnek. Az olympiai Heraeum pedig azt bizonyítja, hogy a görög építés a mycenaei kortól nemcsak a templom elrendezését, hanem a házépítés technikáját is átvette (l. Templum). A Tirynsben talált cserépedények és agyagszobrocskák legnagyobb része a mycenaei stilus körébe tartozik; ezeken kívül számos dipylonstilusú lelet (l. Vasa) is került napfényre, s így világos, hogy a tirynsi palotát a mycenaei korra következő századokban is lakták. – Irodalom. H. Schiemann, Tiryns. Mit Vorrede von F. Adler u. Beiträgen von W. Dörpfeld, Leipzig, 1886. Schuchardt, Schliemann ásatásai, ford. Öreg J. (133–187. l.), Budapest, 1892. Csengeri-Pasteiner, Görög földön (207–216. l. Récseytől), Budapest, 1895. Baumeister, Denkmäler (3, 1809–1817. l.). Perrot-Chipiez, Histoire de l’art dans l’antiquité, 6. köt. (258–303. l.) Paris, 1894.