Xenophon | X | Xerxes, Xerses |
Az idegennek (xenoV, ion tájszólásban xeinoV) helyzete a régibb időbken a törzsek folytonos torzsalkodása közt és a jogviszonyok lazasága mellett majdnem teljesen védtelen volt a görög államokban; némi biztonságra csak a vallás oltalma alatt számíthatott, mert a vendégbarátság védőuráúl magát Zeust tisztelték. Hom. Od. 9, 270: ZeuV d’ epitimhtwr iketawn te xeinwn te xeinioV, oV xeinisin … osphdei. A magán-vendégbarátság viszonya később oda fejlődött, hogy egyes tekintélyesebb polgárok, kik valamely idegen állammal politikai vagy kereskedelmi összeköttetésben álltak, az összes onnan érkező idegeneket pártfogásukba vették, s így azon állam «nyilvános barátaivá» (proxenoi) lettek. Rendeltetésére nézve ez a viszony nem nagyon különbözött a modern consuli intézménytől (újgörögül mai nap is proxenoV-nak hivják a konzúlt), de jellemző az antik világra nézve, hogy a pártfogónak az illető állam polgárának kellett lennie. Elismerés és köszönet fejében aztán rendesen a másik államtól is kapott a proxenoV bizonyos kitüntetéseket; a jótevő (euergethV) czímet, jogot földbirtok- és háztelek-szerzésre (egkthsiV ghV kai oikiaV), a népgyülés és a tanács elé járulhatásra (prosodoV proV thn boulhn kai ton dhmon), néha díszhelyet a szinházban (proedria) stb. Az idegenek helyzete egyébiránt az egyes államok szerint mindvégig különböző volt. Spartában kiutasították az idegeneket (xenhlasia), Athenaeben ellenben szivesen látták őket, mert Athenaenek mint tengeri hatalmasságnak hajóslegénységre volt szüksége, a mint kereskedő államnak javára szolgál az iparüző és kereskedő zsellér néposztály szaporodása. Azért itt minden idegennek bizonyos idő mulva egyenesen kötelessége volt, hogy felvétesse magát a megtelepedett zsellérek (metoikoV) osztályába a Kr. e. 309-ben 21,000 polgár mellett 10,000 felnőtt férfi-metoikoV volt Athenaeben, köztük sok barbár is, kivált kisázsiai. Polgári joga, befolyása az állam kormányzására zsellérnek nem volt, sőt saját jogi ügyleteit sem intézhette személyesen, hanem erre a czélra közbenjárót vagy pártfogót, prostathV, kellett választania a polgárok közül, mert máskülönben nyilvános vádnak (grajh aprostasiou) tette ki magát. Ez a vád, mint általában az idegenek összes ügyei, a polemarchus hatósága alá tartozott. Az élvezett állami oltalomért a zsellér fejadót (metoicion) fizetett (xenika telein), évenkint 12 drachmát (özvegyen maradt nő csak a felét), s ha a fizetést elmulasztotta, sommás eljárás (apagwgh metoikiou) alá volt fogható. Földbirtokot és háztelket (erre jogot adó külön néphatározat nélkül) Atticában nem szerezhetett, polgári családba jogérvényesen bele nem házasodhatott. Ellenben köteles volt a fejadón kívül kereseti adó fizetésére, továbbá hadiadóéra (eisjora), még pedig magasabb hányad szerint, mint a polgárok. Liturgiákban (l. Leitourgia) is részt kellett vennie, kezdetben kivált a choregiában, később a tirerarchiában is. Hadiszolgálatra is köteles volt, még pedig, ha megvolt a hozzá való vagyona, mint nehéz fegyveres, ha nem, mint hajóslegény. Ezenkívül némely nyilvános felvonulások, ünnepi menetek alkalmával is külön szerepe volt a zsellérségnek. A állam iránt különös érdemeket szerzett zsellér megkaphatta az isoteleia (teheregyenlőség) kedvezményét vagy kiváltságát. Az isotelhV zsellér mentes volt a fejadótól, s hadiadót nem fizetett többet, mint a polgárok; prostathV-t sem kellett választania magán ügyeinek végzésére, az állami életben azonban az ilyen sem szerepelhetett, választásokban, törvényhozásban, igazságszolgáltatásban részt nem vehetett. Thumser, Über die attischen Metöken, Wien, 1885. Clerc. Les metèques Athéniens, Paris (Thorin), 1893. Schubert, De proxenia Attica, Lipsiae, 1882. Monceaux, Les proxénies Grecques, Toulouse-Paris, 1886.