2. A NÉP BARÁTJA

A kormány lapja volt az 1848. június 4-én megindított Nép Barátja című „néplap” is, amely ennek az akkoriban divatossá vált műfajnak „hivatalos” változatát képviselte. Az az óhaj ugyanis, hogy a népet felvilágosítsák a nagy változásról, a feudális kötöttségek felszámolásáról, annak módjáról, az új jogokról és kötelességekről, szinte minden oldalról felmerült. De többféle célból, attól függően, hogy ki, milyen irányban szerette volna a népet befolyásolni, ki akarta pusztán tájékoztatni, ki esetleg aktivizálni vagy éppen ellenkezőleg: megnyugtatni, csillapítani. Hiszen a továbbiak során a népnek magyarázott Táncsics is, majd – ellenkező előjellel – néhány egyházi néplap is.

A Pesti Hírlap 1848. április 14-i száma szerint a két előző napon előbb a városi, majd pedig a megyei választmány „főképen azon kérdéssel foglalkozott, micsoda utakon lehetne a népnek megmagyarázni mind általában a pesti 12 pont értelmét, mind különösen azon jótékonyság eredetét”, amelyet {II-1-174.} „az utóbbi törvényhozás törvénybe iktatott”. Itt „szó volt népújságról” is, de felmerült a kérdés, hogy „ki nyújtson ilyennek kiadására segédkezet”. Mire Tóth Gáspár szabómester, pesti polgár felajánlotta, hogy 100 példányra előfizet, majd az ülést követő napon 3400 aláírót, előfizetőt szerzett a pesti polgárok között. Választmányt küldtek ki, amelyben, mások között, Petőfi, Vörösmarty, Sükei, Táncsics, Nyáry Pál és Fényes Elek foglalt helyet. A lap technikai előállítását Landerer vállalta. Végül elhatározták, hogy a minisztériumtól kérni fogják a lap ingyen postai terjesztésének engedélyezését.

A néplap ügyében kiküldött választmány – írta május 5-én Petőfi Nagyszalontára Arany Jánosnak – tegnap ülésezett. A lapot a Pest megyei Központi Választmány adja ki, méghozzá a magyaron kívül más hazai nyelveken is. Petőfi magyar szerkesztőnek Aranyt ajánlotta. „Nem kellett ajánlatomat ismételnem, az egész választmány beleegyezett.” Hívta barátját: siessen Pestre, vegye át e posztot, amelynek évi jövedelme mintegy 3000 forintra becsülhető.

A további fejleményekről Arany így számolt be a fenti levélhez fűzött jegyzetében: „Fölmentem a levél folytán Pestre, de nem látván a dologban állandóságot, nem akartam kockáztatni családomat, …hanem egyszerűen vissza akartam vonulni s a szerkesztést Vas Gerebennek hagyni, ki szinte aspirált ez állomásra. De Petőfi okai rábírtak, hogy ha már Szalontán maradok is, ne váljak meg a laptól.” Így aztán „Vas Gerebennel oly szerződésre léptem, hogy ő lesz ugyan a sajátképi szerkesztő, de nevem is ott áll a lapon, mint szerkesztőtársé, s ezért a tiszta jövedelmen ketten osztozunk. A részemre eső tiszta jövedelem végül 1200 forintra rúgott, …ennek is nagy része magyar bankjegyekben veszett el.”

Így került Arany János neve, társszerkesztőként, Vas Gerebené mellé, aki mint felelős szerkesztő, a lap tényleges irányítója lett, egészen másként, mint ahogy Arany szerette volna. Vas Gereben, vagyis igazi nevén Radákovits József (1823–1868), egy uradalmi ispán fia, aki kissé viharos iskolaévek után egy hasonló nevű barátjának bizonyítványa birtokában végzett Győrben jogot, ott lett ügyvéd, s ekkoriban életvidám, piros arcú, eleven fiatalembernek ismerték, egy kissé amolyan helyi tréfacsinálónak, irodalmi ambíciókkal. A szerkesztői posztra főleg az érdemesítette, hogy előzőleg, mindjárt a márciusi fordulat után, Győrben ő már megindított egy néplapfélét Öreg ABC vén emberek számára cím alatt, amelyet ő maga írt hetenként, és amelyből negyedrét alakban, összesen 4 szám látott napvilágot. (Egy ugyancsak ekkoriban, Győrben, de pontos dátum nélkül, Kozma Imre szerkesztésében megjelent, hasonló kiadvány első – és egyetlen ismert – száma már a címet is előlegezte: Népbarát, vagyis magyarázatja annak: mikép kell értenünk az új változásokat.) A győri Hazánk március 24-i száma így ír: „Vas Gereben, polgári őrségünk egyik jelesb közvitéze a mellett, hogy csakugyan ügyes ügyvéd is, a nép számára öreg abc-t írt, mellyben átalakulásunk nevezetesebb pontjait igen világos, népszerű nyelven magyarázza a népnek. A múlt pénteken árultatott ebből az első füzet 2 váltó garason, s hihetetlen nagy kelendőségnek {II-1-175.} örvendett. Különösen majd minden hetivásárra jött falusi pór vitt magával haza egyet… Bay Antal megyei főbírónk e munka korszerűségét átlátva 1000 példányt tüstént megrendelt belőle, azt jobbágyai s egyéb falusi nép közt kiosztandó.” E vállalkozás éppen azért maradt félbe a 4. szám után, mivel Vas Gereben Pestre ment, ahol rábízták – talán Kossuth óhajára is – a Nép Barátja szerkesztését. A kormány, immár pesti székhelyén, nemcsak magáévá tette, hanem sürgette is a kezdeményezést, annyival is inkább, mivel közben megjelent és terjedni kezdett Táncsics újságja, és ennek hatását is ellensúlyozni akarta.

Az „Előfizetési hirdetés”, amelyet az új lap számára már Vas Gereben fogalmazott és hozott nyilvánosságra, máris mutatta, hogy feladatát milyen modorban és milyen irányban készült megoldani:

„Szerencsés jó napot kívánunk kigyelmeteknek mind közönségesen… Lássák, kedves atyánkfiai! eddig sokféle hírt ilyentén formán hallottak, hogy a falu farkán valami vénasszony nyelvelőre vette… pedig jól esnék valamit tudni az országnak dolgáról.” A „pesti urak erről a dologról sokat tanakodtak, …és falusi atyánkfiai számára meg lett határozva az újság, melynek neve: Nép Barátja. Szól ez az újság arról a világról, mikor még nem volt szabadság és egyenlőség, hanem robotra jártunk, és csak magunk fizettük a portiót! de azt is megmondjuk, mi szabad most és miben vagyunk egyenlők, és hogyan kellene annak hasznát venni? nehogy mohón neki essünk mindennek, mert valamint a ló megzabál, úgy az embernek is sok, ami sok.” A hasonlat, valljuk be, nem különösebben ízléses vagy megtisztelő.

A lap június 4-től kezdve hetenként egyszer, minden vasárnap, negyedrét alakban látott napvilágot. Előfizetése az év hátralévő részére 7 forint 30 krajcár volt. Az első számot különösen sok példányban nyomták. A közoktatásügyi minisztérium 600 példányra fizetett elő. Ezeket a szegényebb községek elöljárói kapták, hogy olvassák fel azoknak, akiknek lapra nem telik. Az év vége felé a pesti posta 2710 példányt küldött szét egy-egy számból. Kiadóként eleinte még a „Pesti Középponti Választmány” szerepelt, de június 16-tól kezdve ezt a szerepkört is Vas Gereben vette át. A Nép Barátját a kormány négy más hazai nyelven is szükségesnek tartotta megjelentetni. Ezek közül a szlovák változat, a Maczai (Mácsai) Lukács felelős szerkesztő és Szeberinyi (Szeberényi) László társszerkesztő által gondozott Prjat’el Ludu bizonyult a leghosszabb életűnek, amennyiben egy ideig még a következő évben folytatódott. A horvát nyelvű kidás, a Pučki Priatelj, Bujanovics Iván szerkesztésében, december 7-ig, a Pap (Pop) Zsigmond által szerkesztett román változat, az Amiculu Poporului június 15-től november 30-ig jelent meg, míg a Czigler Sándor által szerkesztett, német változat, a Der Volksfreund pedig már október 6-án megszűnt.

A Nép Barátja, talán a kezdeti jobb remények emlékeként, olykor Petőfi, Arany, Tompa, Garay, Lévay, Vajda János, Sárosy Gyula verseit is közölte. Színvonalát azonban tulajdonképpen nem ezek határozták meg. Mivel a kormány lapja volt, az magában véve még nem tűnt meglepőnek, hogy elég {II-1-176.} gyér számú politikai cikkében a meglévő viszonyok igazságos voltát magyarázta, megnyugtatni próbálta a falu népét, bár azt a földosztók és más népámítók veszedelmeitől oly együgyű példálózgatással óvta, hogy az magában véve is lebecsülésnek hatott. Tudálékos, vállveregető, parlagias, kioktató modora vagy stílusában is volt valami lenéző, lekezelő. A paraszti sérelmek és panaszok jogosságát szinte soha nem ismerte el. Sőt például a 10. számban „fekete levest” ad néhány öttevényi polgártársnak, aki csak úgy hajlandó katonát adni, ha birtokos gróf úr is annyit ad, ahány félteket jószága képvisel. „Népies” modorú cikkekben írt a sajtószabadságról (a 11. számban), az országgyűlésről, magyarázta a nemzeti színek és az országcímer jelentését, lelkesült a nemzetőrségért, míg közben gúnyos megjegyzéseket tett az ellenzékre, amely viszont nyíltan utálta hajbókolását. Végül már a pesti választmány tagjai is sajnálni kezdték, hogy megszületésében segédkeztek. „A legpecsovicsabb lap széles e hazában” – írta róla Petőfi Aranynak. Tudjuk, hogy Petőfi „Hány hét a világ” című verse eredetileg a Nép Barátja számára készült, de Vas Gereben nem volt hajlandó közölni, ezért jelent meg augusztus végén külön röplapon. Fő ellenfelét azonban Vas Gereben Táncsicsban fedezte fel, főleg azóta, hogy a Munkások Újsága augusztus 13-i számában egy szabolcsi levelező előadta: miért nem tetszik a parasztoknak a Nép Barátja. Azért nem – írta –, mert olyan „kicsit teszen fel róluk, annyi hijábavaló szóval él, mintha ők másforma beszédet meg nem értenének”, valamint azért sem, mert hírek helyett inkább verseket közöl. E kritikát azután Táncsics még meg is toldotta azzal, hogy a Nép Barátja, e különös újság, úgy beszél az ő falusi barátaihoz, mintha nem is volna józan eszük, hanem mind „sült bolondok” lennének. Ilyenféle lapból aligha okolhatnak sokat – az oktatásügyi miniszter viszont a parasztoknak mégis ezt ajánlja, sőt ingyen osztogatja. A bírálatra Vas Gereben lapjának augusztus 27-i számában felháborodva reagált. Rendreutasította Táncsicsot, aki – szerinte – csak közös mesterségükön, az újságíráson marakodik vele. Nekik, hírlapíróknak most ez a feladatuk: „a hályogot leszedni azon népnek szeméről, melyet századokon keresztül kiszámított gazság tartogatott vakoskodásban”. A népnek ezért kell magyarázó stílusban írni, hiszen milliók vannak sorai közt, akik még valósággal gyermekek.

Annak a számnak élén, amelyben Vas Gereben így foglalt állást, igazán hiába szerepelt formailag Arany neve is. Arany ugyanis alapjában véve hasonló kifogásokat emelt a Nép Barátja ellen. Petőfihez írt leveleiben többször is hangot adott bírálatának, miközben szégyellte, hogy neve ott szerepel Vas Gereben lapján, és hogy munka nélkül kap pénzt olyasmiért, amibe gyakorlatilag semmi beleszólása nincs. „Nem ily néplap szerkesztése volt az, mit én felvállalni nem mertem… Ha valamit megbántam életemben, nem egyéb az, mint hogy a Néplap szerkesztését ki engedtem csúszni kezeimből… Soha pironságosabb kenyeret nem ettem, mint ez. Óhajtanám nevemet visszavonni a szerkesztésből, de már késő, benne vagyok. Viselnem kell a pénzcsalói tisztes nevet.” Vas Gereben úgy áll a nép elé, mint valami iskolamester {II-1-177.} a gyerekek elé: „Tudjátok-e atyámfiai”, egy-egy szót hosszan magyarázgat, mintha a nép ostoba lenne, hírek helyett sületlen elmenckedéseket közöl, épületes morális oktatásokkal szolgál, mindezt hetenként egy kis íven, amelyet nagy címmel, széles margóval, minél öregebb betűkkel nyomnak, ritka szedéssel, felvéve minden levelet, csak hogy helyet töltsön vele. Arany – mint e levelekben kifejti – valóban emelni akarta a népet, olyan valódi politikai és irodalmi lappal, amely a többitől csak abban különbözik, hogy tárgya és nyelve a nép által érthető. Az ilyen lap élén politikai vezércikket kell közölni, amely a törvényeket és a politikai eseményeket egyszerű, világos nyelven, de komázás nélkül ismerteti. S igazat ír, jót vagy rosszat egyaránt, – nem kell attól félni, hogy ez káros lesz a népre. Szerinte ugyanis „minden politikai kérdés alapvonalaiban illeti a népet, mert a nép többé nem misera plebs contribuens, hanem a kormányzó és törvényhozó hatalom; azért a népnek ismerni kell, folytonos figyelemmel kísérni kell a politikai dolgokat”. Mindehhez csak annyi magyarázatot kell fűzni, amennyinek segítségével a józan ész megértheti. Nem kell a népet oly ostobának tartani, mint a Nép Barátja teszi. A nép nehéz kérdéseket is megért. Arany tapasztalásból írja, hogy sok földművelő „megalacsonyítva érzi magát a lapnak veszettül magyarázó modora által”. Hallotta mondani: „Csak olyan ez komám, mint mikor a gyermek az álmoskönyvből mesél, nincs ebben az országról semmi okos dolog. Tisztelni kell a népnek e komoly kedélyét, nehogy gúnynak vegye az örökös komázást s megbosszankodjék.” Vas Gereben rosszul teszi, hogy a nép előtt elhallgatja vagy éppen elferdíti az igazat. „Mindig az volt a baja népünknek, hogy titkolóztunk előtte, nem fedeztük fel a dolgok valódi állását, s ezáltal nem engedtük kifejleni a közérzést. A népnél közvélemény nincs, nem is lesz soha s míg az ország politikai életét csak néhány tudákos ember, az úgynevezett intelligentia kísérheti figyelemmel; de terjedjen el csak közötte oly lap, mely őt a politikába a napi események hű közlése által mintegy practice bevezesse, azonnal fel fog lángolni romlatlan lelkében a hazaszeretet s nem kellend őt bottal kényszeríteni a hon védelmére.”

Arany igényességével egyet kell értenünk. Mércéje azonban az adott feltételek között kissé túl szigorúnak tűnhetik. A Nép Barátja talán nem volt annyira rossz, mint ennek alapján feltételeznénk. Kétségtelen, hogy a kormány politikáját elég alacsony színvonalon képviselte. S így maga csökkentette annak lehetőségét, hogy a potenciálisan széles, új közönségre legalább olyan mértékben hatni tudjon, amilyet e politika hirdetése egyáltalán megengedett. Bizonyos hiányosságaira mások is felfigyeltek. A Kossuth Hírlapja szeptember 14-i számában Révész Imre „Népünk polgári élete” cím alatt egyebek közt megállapította, hogy a Nép Barátja, bár Táncsics fonák elveket hirdető lapjánál józanabb, mégis sok kívánnivalót hagy maga után: tükre hézagos, betűi túl nagyok, sorai ritkák, túl nagy helyet foglalnak el benne a versek, pedig most igazán nem kellene a teret és fáradságot sajnálni a néptől. S rámutatott a lap – sőt általában a néplapok – szerény hatásfokára is: „A vidéken, ahol élek, nem olvassa a népnek egy századrésze sem; s gondolom, {II-1-178.} hogy ez másutt sincs különben.” A Honvédelmi Bizottmány, közelebbről Nyáry Pál e hiányosságon úgy próbált segíteni, hogy november 6-án meghagyta a községek jegyzőinek: „minden vasárnap és ünnepnap a népnek olvassák fel” a lapot, hogy „az a haza szerencsétlenségét ismerve magát alattomos bujtogatók által el ne ámítaná”.

A Nép Barátja, tudjuk, felülről minden támogatást megkapott. A kormány Vas Gerebennek elengedte a sajtótörvény által előírt kauciót, illetve azt részben Pest megyére, részben Pest városára ruházta át. Engedélyezte a lap ingyenes postai szállítását. Sőt elrendelte, hogy minden község elöljárósága hozassa meg. A lap mindennek ellenére elég korlátozott hatást tudott csak kifejteni. Viszont, szerkesztőjével együtt, legalább híven követte a kormányt Debrecenbe.

IRODALOM

Szilágyi Sándor: Közlöny és Népbarát. In: A magyar forradalom férfiai, 1848–49-ből. Pest, 1850. 338–339. – Mészáros Lázár emlékiratai. I. Közrebocs. Szokoly Viktor. Pest, 1867. – Falaky Lajos: Szeberényi Lajos. = Figy 1877, II. 275–281. – Váli Béla: Vas Gereben – Radákovits József. = EPhK 1883. 536–558, 738–760. – uő. Egy hírlap története 1848-ban. = Nemzet 1883, 38–40. sz. – Révész Béla: A legelső magyar néplap és Arany János. = MPaedSz 1883. 2. sz. 43–47. – Arany János: Hátrahagyott iratai és levelezése. II. Bp. 1888. – Szeberényi Andor: A szabadságharc kormányának hivatalos lapja. Aradi Közlöny 1889, 72. sz. – Berecz Károly: A régi „Fiatal Magyarország”. Bp. 1898. – Iványi Béla–Gárdonyi Albert–Czakó Elemér: A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda története, 1577–1927. Bp. 1927. – Tolnai Gábor: Arany János ismeretlen fogalmazványa. = It 1945. 44–47. – Tamás Ernő: Egy néplap 1848-ból. A „Nép barátja”. = KisÚ 1951. XI. 25. – Ember Győző: Kossuth Lajos a Honvédelmi Bizottmány élén. In: Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. I. Bp. 1952. 175–285. – V. Windisch Éva: Közlöny (1848–1849). A forradalom és szabadságharc hivatalos lapjának története. Bp. 1958. Értekezések a történeti tudományok köréből. Új s. 8. – Erdődy Gábor: A forradalmi magyar kormányzat és sajtóorgánumai a németországi változásokról 1848-ban. = Száz 1977. 463–499.