3. Vidéki sajtó

A helyi hirdetési lapokkal, amilyenek magyar nyelven Pest, Miskolc, Kassa, Debrecen, Arad és Kolozsvár városában láttak napvilágot, már a vidéki sajtó problémájához érünk. Bár az új főváros, vagyis Pest (102) és Buda (5) {II-1-208.} a lapok számát tekintve együttesen (107) messze megelőzte a többi várost, amelyek közül utána 15 magyar nyelvű lappal Kolozsvár következett és csak azután a régi főváros, Pozsony, német és szlovák sajtótermékeivel (13), amelyek mellett csak egyetlen magyar lap, a konzervatív Budapesti Híradó, az is csak július 1-ig maradt, számos más helyen is találunk már 2–4, vagy éppen néhol 6–8 lapot. Irodalomtörténészeink helyesen mutattak rá, hogy 1848 a vidéki sajtó fellendülésének éve is volt. A győri lapokról már beszéltünk. Kassán, ahol addig magyarul – és németül – csak a Kassa-Eperjesi Értesítő jelent meg, hosszabb előkészítés után 1848. január elejétől kezdve megindult az első magyar képes hetilap, az Ábrázolt Folyóirat, amely módosult cím alatt március 25-től mint Képesújság, majd némi megszakítás után augusztus 5-től mint Mulattató Képesújság egészen 1848. december 9-ig megjelent, nagy ívrét alakban, az Értesítő című melléklappal együtt. A címváltozás valószínűleg azzal függött össze, hogy Werfer Károly nyomdatulajdonos, a lap szerkesztője, kiadója volt, sőt előállítója is, eleinte politikai laphoz szükséges biztosítékul, kénytelen volt megelégedni a szórakoztatás műfajával. Ezzel függött össze, úgy látszik, az is, hogy a szerkesztést augusztus 5-től Tichi János, majd Tichi Ferenc vette át. Említésre érdemes, hogy a vezető cikkeket addig, 1848 nyarán, Hunfalvy Pál és öccse: János írta. A lap hétről hétre tájékoztatva polgári olvasóit a közelmúlt eseményeiről egy év alatt összesen 196 képet közölt, nagyrészt külföldi lapok, így főleg a párizsi Illustration nyomán, amelynek képmagyarázatait Staut József ny. főhadnagy fordította franciából, de vagy 40, hazai grafikusoktól származó, eredeti darabot is. Ezeket részben maga Werfer metszette. Legügyesebb rajzoló munkatársa az a Majer István katolikus lelkész és illusztrátor volt, akitől vagy tíz eredeti fametszet származott, és akivel fent a Religio c. lapnál találkoztunk. A közölt képek persze fametszetek voltak – így kevesebbe kerültek és könnyebben is lehetett őket elhelyezni. Midőn egy bíráló ezt a pesti sajtóban kifogásolta, Werfer azzal mentegetőzött, hogy „honunkban pár száz előfizető mellett eredeti aczél- vagy réznyomatot adni nem lehet”. Amikor 1848 decemberében Schlick bevonult Kassára, a lapnak meg kellett szűnnie. Werfer osztrák parancsra kénytelen volt egy tábori nyomdát felszerelni, de azt, Schlick kiűzése után, a debreceni magyar kormánynak bocsátotta rendelkezésére, majd vezette is főhadnagyi rangban, a magyar fősereg táborát követve.

Debrecenben, ahol addig csak a Balla Károly által 1843 óta kiadott és csak az „eladási, vevési, kibérlési s ezekkel rokontartalmú czikkek” közlésére szorítkozó Debreczen-Nagyváradi Értesítő látott hetilapként napvilágot, 1848. július 2-án indult meg az első valódi politikai lap: az Alföldi Hírlap, hangsúlyozva, hogy „az országos akaratot, véleményt csak úgy tudhatni ki, ha minden vidéknek megvan saját közlönye”. Az új lap, Telegdi Kovách Lajos helyi könyvkereskedő kiadásában, Telegdi (Kovách) László – írói nevén Csatári Ottó – és Szanka József szerkesztésében hetenként eleinte {II-1-209.} kétszer, majd utóbb, 1849. január végétől háromszor jelent meg, ívrét alakban, egészen 1849. augusztus 2-ig. Előfizetési ára fél évre helyben 2 forint 40 krajcár, postán, vidékre 3 forint 30 krajcár volt, ezt azonban utóbb felemelték. Egy szám előállítási költségei 500 példányban kereken 15 ezüstforintra rúgtak. Az Értesítőhöz hasonlóan ezt is debreceni városi nyomda készítette, miután a város tanácsa, Tóth Endre művezető sürgetésére, új vassajtókat és, Prágából, új betűket hozatott.

Aradon, ahol szintén létezett már egy Aradi Hirdető, magyar és német változatban, 1848. július 1-én indult meg Bangó Pető szerkesztésében az Arad című hetilap, alcíme szerint „Politikai s Irodalmi Közlöny”, amely egészen 1848. december 23-ig jelent meg. Nyomdai előállítását, negyedrét alakban, Schmidt József helyi üzemtulajdonos végezte, akit azután utóbb az osztrák hatóságok bebörtönöztek.

A Miskolczi Értesítő, amely, ekkor már nyolcadik évfolyamába lépett, Lichtenstein József és Furmann Ferdinánd szerkesztésében és kiadásában, Tóth Lajos nyomdájának betűivel jelent meg hetenként, helyi hirdetési lapként. A nagy fordulat után azonban, március 23-tól kezdve, politikai híreket, sőt vezércikkeket is közölt. Hogy politikai lappá, a kassai esethez hasonlóan, a sajtótörvény miatt nem fejlődhetett, az kitűnik Borsod megye 1848. május 11-i jelentéséből. Eszerint ugyanis a lap eleinte „politikus tárgyak megvitatásába is avatkozott”, de azután, mivel a politikai laptól megkívánt kauciót nem tudta letenni, kötelezte magát, hogy a jövőben politikai témákkal nem foglalkozik. A sors azonban úgy akarta, hogy utóbb éppen a kormánynak a sajtótörvény szigorú végrehajtására ügyelő volt belügyminisztere, Szemere Bertalan fejlesztette egy időre politikai lappá. Midőn ugyanis 1848 végén mint felső-magyarországi kormánybiztos, Miskolcon rendezte be székhelyét, rendeletei és más írásai közzétételéhez szüksége lett valami sajtóorgánumra. Így vált az Értesítő december 22-én, Okruczky Aurél szerkesztésében, átmenetileg – mindössze december 27-ig – napilappá, sőt a kormánybiztos „hivatalos” közlönyévé, amely, lelkesítő beszédeken kívül, egyebek között Czuczor Gergely Riadóját is közölte.

Pécsett az 1848 tavaszán indult helyi német Fünfkirchner Zeitung szerkesztője, a verőcei származású Neuwirth Ernő Adolf, egy, a magyar forradalom ügyével érző, művelt, liberális újságíró, május 31-től kezdve Pécsi Tárogató címen egy magyar nyelvű melléklapot is kiadott. Ez egyes kutatóink szerint talán egész szeptemberig megjelent, bár eddig csak két száma került elő. Tudjuk viszont, hogy a lap oly élesen bírálta a városi tanácsnak a márciusi forradalommal szemben álló tagjait, hogy a helyi tiszti főügyész már június 16-án utasítást kapott a lap ellen sajtóper indítására. Sőt a Pesti Hírlap június 25-i számában Angyal Pál gúnyosan észrevételezte, hogy a pécsi polgármester a nyomdát is eltiltotta a Tárogató előállításától, „csupa sajtószabadság iránti szereteténél fogva”. Szegeden 1848 augusztusában indult és időről időre, rendszertelenül, egészen decemberig megjelent Alföldi Csaták címen egy „Hadi tudósításokat tartalmazó folyóirat”, Szabó Mihály szerkesztésében {II-1-210.} és kiadásában. Ezt azután 1849-ben követték újabb kísérletek. Végül Szabadkán Szép Ferenc szerkesztővel élén kezdett 1848. november 3-án a Honunk állapota című hetilap „a nép felvilágosítására” megjelenni, amelyet az egykor Óbudáról ideköltözött Bittermann Károly nyomdász állított elő negyedrét alakban 1849. január 5-ig. Ezt is követte azután utóbb újabb kísérlet.

Az egykorú sajtó földrajzi elosztása és súlypont-változása érthető módon összefüggött a forradalom és szabadságharc politikai és katonai eseményeinek alakulásával. Pozsony, amely egykor az ország nyomdászatának oly fontos központja és a magyar és hazai német sajtónak bölcsője volt, 1848 folyamán egyre jelentéktelenebb szerephez jutott. Egyrészt az új főváros és forradalmi központ: Budapest nagy nekilendülése miatt, de másrészt azért is, mivel a császári csapatok korán elfoglalták s többé el sem hagyták. Budapest elvesztése után Debrecen lett a sajtó központja egy időre, egészen addig, amíg a győztes tavaszi hadjárat után a visszaköltözés meg nem indult. S alighogy ez végbement, máris jött Szegeden át délkelet felé a nagy visszavonulás, amely a sajtóban szintén nyomot hagyott.