4. Hazai német lapok

Munkánk – mint címe is jelzi – a magyar, tehát elsősorban a magyar nyelvű sajtó történetével foglalkozik. Bizonyos mértékig azonban utalnia kell a más nyelvű hazai lapokra is. Szükség van erre röviden ezúttal is, nemcsak azért, mivel a magyar sajtó helyzete az országon belül így jobban felmérhető, hanem főként azért, mivel olykor a más nyelvű lapokban is részben ugyanazokkal a politikai tendenciákkal, sőt részben ugyanazokkal az újságírókkal találkozunk. A magyar forradalom és a márciusi ifjak törekvéseit részben új, ekkor keletkezett német lapok is képviselték. A magyar forradalom politikai küzdelmei tehát részben túlléptek a szorosan vett magyar nyelvű sajtó terén.

Ez persze elsősorban a hazai német nyelvű sajtóra áll, amely – talán az erdélyi szászok esetének kivételével – nem egy kifejlődő, külön hazai „nemzet”, hanem a zömmel beolvadó német – és részben a német anyanyelvű zsidó – városi polgárság igényeinek állt szolgálatában.

A hazai német sajtó újságírói gárdája a harmincas évektől kezdve kezdett kissé kicserélődni. Megnőtt az osztrák, cseh és hazai eredetű zsidó újságírók száma, akik németül írtak, a Fiatal Németország új ideológiáján nevelődtek, majd egy idő múlva sokan közülük a magyar reformmozgalomnak lettek hívei. Elég nagy számban csoportosultak Pozsonyban a legrégibb hazai lap, az 1764 óta megjelenő (Städtische) Pressburger Zeitung és annak melléklapja, a Pannonia körül, amelynek vezetését 1841-ben vette át, ifjú erőként, a prágai zsidó származású és liberális gondolkozású Adolf Neustadt. Itt tűnt fel több olyan fiatal újságíró, aki rövidesen már magyarul is írt, nevét megmagyarosította, és egyben saját egyházi ortodoxiájával szemben is a korszerűsödés {II-1-211.} híve lett. Köztük volt Szarvady (Hirsch) Frigyes (1822–1882) fiatal ügyvéd, akivel utóbb Párizsban találkozunk, Teleki oldalán, majd a Kossuth-emigráció egyik sajtó-szervezőjeként. Ugyancsak ezek közt tűnt fel Dux Adolf (1822–1881), egy pozsonyi kereskedő fia, aki bécsi lapok számára fordította Petőfi verseit, majd 1848 elejétől a pesti Morgenröthe hasábjain jelentek meg versei, műfordításai; továbbá Karl Ferenc, aki utóbb Korn Fülöp néven lett honvédtiszt, majd szerepelt az emigrációban, továbbáiszen egyebek közt a magyar zsidóság egyenjogúsítását is ettől remélték. Kissé más utat talán csak a szintén innen induló Zerffi (Hirsch) Gusztáv választott magának, midőn – mint láttuk – a konzervatívok oldalán Petőfi és az új magyar irodalom ellensége lett. Az 1848. március 14-i, jelentős országgyűlési határozatokról Joseph Weyl, egy bécsi származású zsidó-német újságíró, a Pannonia munkatársa, könnyű, humoros karcolatok szerzője tudósította a lap olvasóit. Március 16-án a Pannonia már cenzúra nélkül jelent meg. Aznap délelőtt a pozsonyi vigadó nagytermében népgyűlés köszöntötte a sajtószabadságot. „Népbizottság” (Volkskomité) alakult, Weyl, Bangya János, Kuthy Lajos, Vas Gereben és mások részvételével. Március 17-én a Pressburger Zeitung a magyar országgyűlési küldöttség bécsi útjának eredményeiről és a pesti Közbátorsági Választmány megalakulásáról tudósította olvasóit. Március 19-én Dux Adolf számolt be lelkes riportban a pesti március 15-i eseményekről, és Neustadt Adolf köszöntötte a sajtószabadságot. Ekkor jöttek azonban a pozsonyi német polgárok antiszemita megmozdulásai. A városi tanács lemondatta Neustadtot, aki március 21-én Prágába távozott. Ezután, március 22-én a szerkesztést Bangya János (1817–1868) vette át, egy pozsonyi nemes család fia, aki egy ideig Bécsben a magyar nemesi testőrség tagja volt, majd ágensi irodavezető, 1846-tól kezdve újságíró, és akit utóbb, az angliai emigrációban Marx és Engels bizonyára nem alap nélkül tartott az osztrákok ügynökének. Egyébként ellene indult most az első új sajtóper is azon a címen, hogy „a törvényesen alakított katonai testületet a legrútabb rágalmazó kifejezések és gúnyolódásokkal legyalázni és rágalmazni bátorkodott”. Ez a per azonban június 23-án esküdtszéki felmentéssel végződött. Április elejétől július végéig volt a Pressburger Zeitungnak egy Oesterreichische Konstitutionelle Deutsche Zeitung című bécsi melléklapja is, jórészt Heinrich Lőw bécsi polgár szerkesztésében, aki tulajdonképpen, ha igaz, a Pressburger Zeitung tulajdonosa volt. 1848 július elején a pozsonyi városi lap kettéágazott. A pozsonyi városi tanács, amely Bangya működését helytelenítette, az újság kiadását bérbe adta Wiegand Károlynak, a szerkesztést pedig július 1-én Pusztay Sándorra bízta. Ugyanekkor megszületett azonban, hasonló címen, egy új, radikális szellemű pozsonyi német újság is, a Pressburger Deutsche Zeitung, amelynek szerkesztője, Hungaria című melléklapjával együtt továbbra is Bangya János maradt. A kétféle pozsonyi német újság egy ideig egymással párhuzamosan jelent meg, de augusztus végén a Bangya-féle megszűnt. Ugyancsak megszűnt ekkoriban az a pozsonyi német lap vagy füzetsorozatféle is, amely a nyár elejétől John Lajos volt helytartótanácsi {II-1-212.} cenzor szerkesztésében, Landes József kiadásában havonta egyszer, hosszú címmel, mint Briefe eines Ungaren an seinen Freund Michl an der Donau, dem Rhein, der Spree, der Elbe und Ostsee látott napvilágot. Ebből azonban azt az első füzetet sem állt módunkban megtekinteni, amelynek létezéséről tudunk. John egyébként röpiratban is javasolta egy „német ellenzéki lap” indítását (Vorschlag zu einem deutschen Oppositions-Journal für Ungarns Zustände, 1848). Ősszel Pozsonyban a sajtónak már a császári hadsereg parancsnoksága diktált.

A budapesti német sajtó – használjuk e modern városnevet az egykorúakkal együtt így – még szélesebb spektrumot és több lapot képviselt. Annyival is inkább, mivel éppen a forradalom hatására a – rendszerint rövid életű – német lapok száma meg is nőtt. Többet még címről is alig ismerünk.

A régiek közül a Pesther Zeitung Glatz Ede, majd június 1.–október 5. között Hugo Albert szerkesztésében, Landerer és Heckenast kiadásában, ívrét alakban, heti négyszer, illetve július 1-től naponta látott napvilágot. Május 14.–július 13. közt volt egy Volks-Tribune című, rendszertelenül megjelenő melléklapja is. A márciusi forradalom után nagy betűkkel hirdette, hogy „a sajtó végre szabad”. Majd a mindenkori kormányhatalom szinte hivatalos, német nyelvű napilapja lett. Kiszolgálta a Batthyány-kormányt, a Honvédelmi Bizottmányt, 1849-ben Windischgrätzet, az osztrákokat, majd Kossuthot és utána Haynaut, azon a címen, hogy hivatalos orgánumra mindig szükség van. Az e pozícióból származó előnyöket – mint még látni fogjuk –, rövidesen más német lapok is megpróbálták maguknak megszerezni. A Pesther Zeitung tárcarovatát Heinrich Ritter von Levitschnigg osztrák költő és publicista vezette, aki utóbb, a bukás után, Pesten portrésorozatot tett közzé a közelmúlt magyar szereplőiről (Kossuth und seine Bannerschaft, Silhouetten aus dem Nachmärz in Ungarn, 1850.).

Az 1848. januárban napilapként indult Morgenröthe (május 2-től Ungarns Morgenröthe) tulajdonképpen az aulikus Honderű német megfelelője volt, ugyancsak Petrichevich Horváth Lázár kiadásában. Eredetileg szintén „divatlap” volt, mint „Tageblatt für Kunst, Literatur und Sociales Leben”. Március 21-től kezdve azonban új, politikai érdeklődését új alcíme is jelezte: „Politisch-belletristische Zeitung”. Petrichevich Horváth május 1-én már azt kérte a magyar kormánytól, hogy e lapot tegye német hivatalos közlönyévé, hiszen a Pesther Zeitung kiadói eleget monopolizálták a helyzetet a letűnt rendszer folyamán. Kívánatos volna – írta –, „hogy magyar érdekeinket németajkú szomszédaink és a német külföld előtt egy magyar hazafiságot, rendet és honszerelmet lehellő németnyelvű hírlap képviselje”. A fő cél persze az előfizetők számának növelése volt. Petrichevich Horváth mellett társszerkesztőként április 9-től az a prágai születésű, kalandos életű Heller Izidor (1816–1875), előzőleg a Der Ungar munkatársa működött, akinek azonban – ha Szinnyei adatai valóban helytállnak – a Batthyány-kormány és Kossuth politikája elleni támadásai miatt már májusban el kellett az országot hagynia. Ugyanő szerepelt a Der Zeitgeist. Illustriertes Blatt című német lap {II-1-213.} szerkesztőjeként is, amelyből 1848-ban Pesten, ha igaz, hét szám látott napvilágot. Helyét május 27-én az ifjú Birnbaum Körtvélyi Gusztáv, majd jún. 1-től Johann Janotyckh v. Adlerstein vette át, egy pesti lányintézet tulajdonosnőjének Csehországból átszármazott férje, volt katona, zenetanár és hírlapíró, aki oly élesen támadta a magyar politikai törekvéseket, hogy egy időre elzárták. Utóbb az osztrák hatóságok siettek őt a rendőrségnél alkalmazni. 1848-ban több röpiratot tett közzé, így Nyáry Pál ellen (Das Sedlnitzky’sche Censurgericht in Pest), utóbb meg kronológiát és dokumentumgyűjteményt a magyar forradalomról.

Az ilyen konzervatív vagy éppen leplezetlenül ellenforradalmi próbálkozásokkal szemben viszont már 1848. április 10-én Die Opposition címmel megindult egy új, radikális szellemű német lap is. Ez elsőként tolmácsolta a márciusi forradalom eszméit a nagyrészt még inkább németül olvasó pesti polgári közönségnek, amely eddig csak konzervatív vagy legfeljebb liberális lapot olvashatott. Így az új vállalkozás mindjárt meg is oldotta azt a problémát, amely eleinte a márciusi ifjak körében felmerült, hogy a Marcziust németül is ki kellene adni. Az új lap április 9-i mutatványszáma meg is mondta, hogy a Marcziust tartja Pest legjobb lapjának, amely megmutatja, milyen lehet „a jövő politikája”. „Mi forradalmunkhoz akarjuk tartani magunkat” – olvassuk itt –, „fel akarjuk építeni azt az államépítményt, amelyet a 12 pontban elterveztek”. A lap egyébként nem lett a Marczius puszta másolója, hanem egyéni arculatot alakított ki, és bizonyos kérdésekben – így a munkások és a nemzetiségek viszonylatában – a magyar radikális lapoknál haladóbbnak tűnő álláspontot képviselt. Szerkesztője, Julian (Chowanetz) Chownitz (1814–?) egy császári tiszt Érsekújváron született fia volt, aki kalandos élete folyamán sokfelé volt újságíró Németországban. Néhány magyar tárgyú írása is megjelent. A márciusi forradalom hírére jött Pestre, ahol hamar megegyezett a Szervita téri Müller-féle könyvkereskedéssel, amely vállalta a kiadást és letette a kauciót. A vállalkozás feltűnően sikeresnek bizonyult, amiben része volt a szerkesztő mozgékonyságának, annak is, hogy annyi mindenről színes, helyszíni tudósítást közölt. Az első napokban 500 példány kelt el a lapból. Május közepén már, ha igaz, vagy 5000 példányt nyomtak belőle, olykor több kiadásban is. Olykor, szenzációk esetén, külön számok, az érdekesebb cikkekről pedig röpiratként különnyomatok is megjelentek. Olykor szinte tülekedtek érte az olvasók, annyival is inkább, mivel ez a lap is jól értett az utcai árusítás fogásaihoz. Olyanok is megvették, kíváncsiságból, akik nem voltak radikálisok. Közben maga a lap is bővült, erősödött. Eredetileg kis nyolcadrét alakban készült a Trattner–Károlyi nyomdában. Május 10-től negyedrét, május 29-től ívrét alakra nőtt. Munkatársi gárdája is bővült. Chownitz régi, pesti barátja, Eduard Eisler lett a szerkesztőségi titkár. Gyakran írt a lapba Zsengery Mór, a Radical Kör tagja, Democrat, D, vagy M. Zs. és Zs. jelek alatt, Remellay Gusztáv, egy Mogyoróssy A. nevű orvostanhallgató, G. Z. jel alatt Zerffi Gusztáv, és több levelező vidékről is, így Pozsonyból B. jel alatt talán Bangya János. A lapot érték támadások is, {II-1-214.} így az általa is bírált, pesti német klub titkára, Ignaz Beyse, bár előbb maga is próbált a dolgozótársak közé szegődni, nemsokára külön röpiratot tett közzé a „háromszoros renegát” Chownitz ellen (Die Opposition… 1848). Kétségtelen azonban, hogy elég sokan fordultak a laphoz leveleikkel, gondjaikkal, főleg kishivatalnokok, szegényebb értelmiségiek és kézművesek. Sőt a május 4-i és 10-i szám bizonyos együttérzéssel írt a péklegények és más szakmabeliek mozgalmairól, a május 12-i szám közölte a nyomdászok nyilatkozatát munkabeszüntetési szándékukról, a június 17-i és július 1-i szám a kőműveslegények nyilatkozatait, és közben, a június 8-i szám hírül adta, hogy Goldberger Sámuel óbudai kékfestő üzemének zsidó munkásai a szerkesztőséghez juttatták el a haza védelmére összegyűjtött forintjaikat.

Chownitz követte a magyar radikálisokat az erélyesebb politika követelésében, de nem követte őket elszántságban és helytállásban akkor, midőn a konfrontációra valóban sor került. A forradalmi ellenállás sikerében annyira nem bízott, hogy Jellasich közeledésének hírére, a bosszútól félve, már szeptember 25-én Bécsbe távozott. Igaz, egyelőre azzal az ürüggyel, hogy ott fog a magyar ügy mellett propagandát kifejteni. A névleges szerkesztő is ő maradt. De újabb, kis, bécsi lapjában, amely szintén az Opposition címet viselte, már tiltakozott az ellen, hogy a pesti lap az ő neve alatt a szeptember 28-i Lamberg-esetről „csaknem tetszéssel” írjon. Majd pedig Bécsből, az újabb forradalomkor, Csehországba költözött tovább, és onnan tett közzé nyilatkozatot, amely szerint a pesti lapba szeptember 25-től egyetlen sort sem írt és nevét is, szerkesztőként, jogtalanul szerepeltetik. A Die Oppositiont október 10-től társszerkesztőként, majd 22-től teljesen D. Schuller vette át és folytatta egészen az év végi, utolsó számig. Chownitzról talán még annyit, hogy utóbb Németországban több munkát tett közzé a magyar trónfosztás jogos és indokolt voltáról és a magyar forradalom történetéről.

1848. május 1-én egy újabb német lap indult Neue Politische Ofner – Pesther Zeitung, illetve július 1-től Allgemeine Pest – Ofner Zeitung cím alatt. Heti három, július 1-től négy alkalommal, ívrét alakban látott napvilágost. Volt, heti két alkalommal, egy negyedrét alakú, Gemeinnützige Blätter zur Belehrung und Unterhaltung című melléklapja is. Jánisch (Janscha) József, aki a lapot december 31-ig szerkesztette, eredetileg tanító volt Vas megyében, már előzőleg, 1835–1845 közt is szerkesztett egy pest-budai német újságot, és most igyekezett kihasználni az új érdeklődést. Az elég színtelen lapot a főváros legrégibb, de már legkisebb nyomdája állította elő, a Lánchíd budai oldalán, Bagó Mártoné, aki azelőtt ponyvát, naptárakat adott ki, de most a helybeli német polgárok számára nyomtatott hírlapokat.

A már 1842 óta megjelenő pesti Der Ungar „divatlapnak” számított, mint alcíme is jelezte: „Zeitschriftliches Organ für ungarisches Interesse, Kunst, Eleganz, Literatur, Theater und Mode”. Melléklapja, a Wegweiser pedig egyebek közt gazdasági, kereskedelmi kérdésekkel is foglalkozott. A lap elindítója és szerkesztője, Klein Hermann (utóbb Kilényi János, 1805–1889), egy jómódú és művelt miskolci zsidó kereskedőcsalád fia, {II-1-215.} lapját, bár óvatosan, a magyar nemzeti liberális irányzat szolgálatába próbálta állítani és egyebek közt Széchenyi, Jósika és Eötvös munkáinak németre fordításával foglalkozott. E lapban tűnt fel Karl Beck (1818–1879), a bajai kereskedő fiából lett, neves német költő, Lenau barátja, meg az ifjú Falk Miksa is. A lap 1848. március 17-től kezdve sorozatos riportokat közölt Diósy Márton tollából a pesti forradalom fejleményeiről. Úgy látszik viszont, hogy a helyi német polgárság bizonyos körei mindent megtettek Klein és lapja ellen. A Pesti Hírlap május 7-i számának egyik közleményéből kitűnik, hogy a kormányhoz is petíciót adtak be ellene, s miután ez nem járt sikerrel, felszólították Buda és Pest polgárait, hogy a többfelé letett ívek aláírásával kötelezzék magukat, hogy e „kofalapot” nem támogatják, sőt nem járnak azokba a kávéházakba sem, amelyek e „piszkos lap”-ot hozatják. Úgy látszik, júniusban Klein némi nehézségekkel találkozott a kaució letétele körül is, de az őszi politikai fordulatig kitartott helyén. A Kossuth Hírlapja szeptember 12-én azt írta, hogy a Der Ungar eddigi szerkesztősége, amely most távozni készül, „akkor is híven pártolta a magyar érdekeket, midőn az valamivel bajosabb volt”. Október 1-től kezdve viszont a lapot átvette tőle és radikális szellemben folytatta az év végéig Zerffi Gusztáv, aki Bangya Jánost vette maga mellé segédszerkesztőnek. Az új alcím ez lett: „Allgemeine Zeitung für Politik und Belletristik”. A munkatársak közt, mások mellett, Horárik Jánost találjuk, aki a legtöbb vezércikket írta. Az október 20-i számban „Ausztria és uralkodóháza” cím alatt Horárik így írt a forradalmi Bécsről: „Most láthatjuk a tökéletlenség büntetését, amikor az igazi nyomorúság kialakul. A zsarnokság véres és vad szolgacsapatai a város körül. Egy sereg áruló és gyáva a városban, kétségbeesés a lakosság körében –, és csak egyetlen reménycsillag Ausztria megmentésére: az intelligencia és az ipar lelkesedése a szabadságért”, vagyis az értelmiségieké és a munkásoké. A november 14-i számban jelent meg Horárik választói beszéde, amelyben tájékoztatta hallgatóit külföldi, németországi forradalmi előiskolájáról, kézműves egyletekben, valamint társadalmi elképzeléseiről. Egy ízben, a december 3-i számban, Zerffi belekötött a Kossuth Hírlapjába is, amelyben antiszemitizmust vélt felfedezni. A támadást azonban Bajza József a Hírlap december 12-i számában erélyesen visszautasította, azzal, hogy csak „a becsületes izraeliták tájékoztatása kedvéért” száll vitába Zerffivel, akit „márczius hava mosdatott ki a rossz hírben álló Honderű és a még rosszabb hírben álló P. Horváth Lázár feketesárgaságából”.

Ezzel a radikalizált lappal szemben mindjárt október 3-án egy másik, önmagát a Der Ungar „igazi” folytatásának tekintő német orgánum is megindult: a Der Wahre Ungar, alcíme szerint „Zeitschriftliches Organ für politische und sociale Interessen”. Szerkesztője, a lovasberényi születésű Saphir Zsigmond (1801–1866), a bécsi humorista lapszerkesztő unokaöccse, a zsidó-német újságírók idősebb nemzedékéhez tartozott, aki orvosnak indult, de aztán inkább német újságoknak dolgozott. E lapja december 31-én megszűnt, de ő maga Pesten maradva rövidesen nyugodtan tovább szerkesztette {II-1-216.} azt a már hosszú múltra visszatekintő, Der Spiegel című budai német divatlapot, amelyet rokonától, Rosenthal Sámueltől vett át ugyancsak 1848 őszén. Ennek melléklapja volt, még Rosenthal szerkesztésében, a Pesther Handlungszeitung június 18-ig és a Der Schmetterling június 29-ig, majd pedig ezek megszűnése után az 1848. július 2–szeptember 29. közt kissé rendszertelenül, heti két-három alkalommal kiadott német „néplap”, a Der Telegraph, alcíme szerint „Volksblatt für Politik und Tagesinteressen”. Saphir e lapja egyébként 1848. november 29–december 13. közt, majd pedig december 20-tól kezdve egészen 1849. január 20-ig szünetelt. Ez, továbbá „mérsékelt” magatartása és nem utolsósorban bécsi rokonságának befolyása magyarázta, hogy Pesten az osztrák megszállás alatt is tovább működhetett. A Spiegel színikritikáit egyébként az az ifjú, pozsonyi származású Hoffmann Károly (1828–1882) írta, akit azután egy magyar hazafias költemény lefordítása miatt az osztrák haditörvényszék két évre ítélt, de aki azután utóbb Bécsben lett a neves publicisták egyike.

1848. június 1-én Müller Adolf pesti könyvkereskedő kiadásában egy újabb radikális német napilap indult Der Patriot, Neues Politisches Abendblatt cím alatt, előbb negyedrét, majd ívrét alakban. A lapot egészen megszűnéséig, augusztus 31-ig, Ludwig Wysber szerkesztette, aki 1848 forradalmi tavaszát még lelkes röpiratban üdvözölte, de azután hamar köpönyegforgatónak és szédelgőnek bizonyult. Nem sokkal utóbb már Bécsben adta ki Magyarországról „szatirikus” emlékezéseit (Lebensbilder aus Hungarn, Satyrische Zeitgemälde, 1850.), amelyekben persze főleg egykori radikális újságíró-versenytársairól ír személyes gyűlölködéssel.

Nem ismertetünk és nem is ismerünk minden egykorú fővárosi német lapot. Megközelítő időrendben ezek közt említhető az április 8-án indult, radikális szellemű Das Junge Ungarn, amely Naum Öconom és egy ideig mellette Gazda Antal szerkesztésében eleinte hetenként kétszer, sőt május 23-tól naponta látott napvilágot, de azután a nyáron megszűnt, illetve már csak július 20-án mint „röplap” került a közönség elé, e címen: Der 20-ste Juli. Ein Flugblatt; azután a hazai zsidóság belső, haladó reformjáért küzdő, már említett Eichorn Ignác Der ungarische Israelit című hetilapja 1848. április 15–szeptember 26. között; az állítólag ugyancsak tavasszal kiadott, de már nem található Concordia; a közelebbről nem ismert Steinitz M. szerkesztő két lapja: a Die Volksstimme, 1848 nyarán, és a Constitution des Thierreiches; az az augusztusban felbukkanó, újság jellegű kiadvány, amely a Politisch-Satirische Vogelfrei Blätter címet viselte; a Közlöny der Teufels, amely mint „a pokol hivatalos lapja” 1848 szeptemberében látott napvilágot az Asmodaeus álnevet viselő szerkesztő irányítása alatt, aki mögött talán a Hermann Höchell német származású nyomdászt kell sejtenünk, tekintve, hogy előzőleg, július 1-től kezdve ő adott ki Magyaróváron, Czéh Sándor nyomdájának alkalmazottjaként, Der emancipirte Satanas cím alatt „havi lapot”, amelyből 12 füzet vagy röpív látott napvilágot; a Weil Fülöp által szerkesztett, Bagó Mártonnál nyomott Constitutionelles Tageblatt, amely melléklapja, a Pesther {II-1-217.} Figaro társaságában 1848. október 1–december 30. közt naponta megjelent; és végül két, novemberben, Eisenfels Rudolf által nyomott indult kiadvány, füzet, vagy újság, a Die erste Epistel der Ungarn an die Wiener, és a Blätter vom Baume der Erkenntniss. Adatunk van arról, hogy 1848. december 14-én, illetve 21-én napvilágot látott magyar és német nyelven egy Pestvárosi Tudósítások. Berichte vom Rathaus, illetve egy Legújabb a Városháznál. Neuestes am Rathhaus című, lapszerű kiadvány is, az utóbbi Kocsiss és Kaan Á. szerkesztésében. Fitz József azt is tudni véli, hogy März Edét, a pesti Kozma-nyomda szedőjét utóbb kétévi sáncmunkára ítélték, mert Die Grosse Spatzen Sammlung című élclapjában (gyűjteményében?) kifigurázta a császári ármádiát. De erről még az sem biztos, hogy mikor jelent meg, 1848-ban, vagy a következő évben, hiszen a felsoroltakat még 1849 anyagával is ki kell egészítenünk.

Ez áll a vidéki német nyelvű sajtóra is. Pécsett nem sokkal a márciusi forradalom után, április 5-én indult meg a haladó szellemű Pressfreie Flugblätter, amely május 12-től kezdve változott címen, mint Fünfkirchner Zeitung látott napvilágot. Mottója ez volt: „Für Freiheit, Volk und Vaterland”. Szerkesztőjét, Neuwirth Ernő Adolfot mint lelkes, kissé egzaltált republikánust és magyar hazafit már fent megismertük, midőn e lap magyar nyelvű melléklapjáról beszéltünk. A sajtótörvény életbelépte után Neuwirth május 19-én bejelentette, hogy már előzőleg elkezdett, „teljesen magyar szellemű” lapját, a Fünfkirchner Zeitungot továbbra is meg óhajtja jelentetni, és ezért a kauciót június 11-ig le fogja tenni. Ez ugyan – úgy látszik – nem ment oly könnyen és gyorsan, mint szerette volna, de a lap egészen szeptember végéig megjelent, éles támadásokkal a bécsi kamarilla ellen. Ekkor Neuwirthnak Jellasich csapatai elől menekülnie kellett. Ezután Bécsben bukkant fel, az októberi forradalmi napokban, a radikális sajtó munkatársaként. Utóbb a Batthyány ellen felhozott vádpontok közt szerepelt, hogy Neuwirthnak pénzt utaltatott ki sajtópropagandára. Bécs bukása után Neuwirth Pestre ment, a radikális lapok december végén hirdetni kezdték az általa 1849. január 1-től kiadni kívánt Südungarische Grenzbote című lapot. Kutatóink szerint azonban Neuwirthet az osztrákok már 1849 elején elfogták, tizenöt évre ítélték és Olmützbe vitték, ahol végül megőrült.

Kassán a helyi hirdetési lap német változata, a Kundschaftsblatt mellett a magyar képes újság német változatáról is tudunk, amelyet április 7-től az év végéig ugyanazon képanyag felhasználásával Oberungarische Illustrirte Zeitung címen Schmelz J., majd július 1-től Stolz Domokos szerkesztett, és amely a Werfer-nyomda kiadásában látott napvilágot. Szintén ennek kiadásában és ugyancsak Stolz szerkesztésében augusztus 5-én egy újabb lap is megindult, a Pecsovics. Ein Blatt für das Volkohne Politik. De ezt Kassa város mindjárt az első szám után betiltotta, a polgármester felterjesztése szerint azért, mivel „minden előzetes bejelentés nélkül” jelent meg, címe ellenére is politikával foglalkozott, és nem tették le érte a kauciót.

Aradon a helyi Kundschaftsblatt mellett 1848. július 1-től indult meg a {II-1-218.} Schmidt-nyomda kiadásában egy új, szabadelvű hetilap, a Der Patriot, „Politisch-belletristisches Sonntags-Blatt”, amelyet október 8-i,g megszűnéséig a pápai születésű Jeitteles Lipót (1812–1871), az aradi zsidó iskola tanára szerkesztett. Ezért utóbb fogságot szenvedett, egy ideig Beniczky Lajos zárkatársa volt.

Temesvárott már a forradalom előtt létezett egy német hetilap, a Temesvarer Wochenblatt für nützliche Unterhaltung und heimatliche Interessen. Ezt, Anzeiger című melléklapjával együtt, Beichel József nyomdája kiadásában, Stockinger (utóbb Sulyok) Mór (1821–1878) ügyvéd, egy városi hivatalnokcsalád fia szerkesztette, Wachtel Dávid társaságában, egészen október 10-ig (illetve formailag okt. 28-ig), midőn a várparancsnok, császári csapatok élén, szembefordult a „magyar rebellisek”-kel. Maga a lap – persze e viszonyokhoz alkalmazkodva – továbbra is, egészen 1849. június 27-ig megjelent. A Wochenblatt 1848. szeptember 2-i számának egyik hirdetéséből tudjuk, hogy akkoriban, ugyancsak októberig, megjelent egy Tagesanzeiger is, Hazai-Heim Ernő szerkesztésében, akivel majd 1849 tavaszán egy pesti radikális lap élén még találkozunk. 1848. október elején indulhatott, de hamarosan megszűnt a heti háromszor Wachtel Dávid szerkesztésében és kiadásában megjelenő Der Südungar, amely, divatlapként, ezt az alcímet viselte: „Zeitschrift für Belletristik und Sociales Leben in Ungarns Südosten.” Volt egy Südungarns Beiwagen című melléklapja is. Ezeket Hazai-Heim Viktor nyomdája állította elő, amely 1848-ban létesült, majd rövidesen meg is szűnt.

A német nyelvű sajtón belül az erdélyi szászok 14 – nagyobbrészt már korábban keletkezett – orgánuma már más, nemzetiségi jellegű törekvéseket képviselt, amelyek összefonódtak a szász „natio” korábbi, kiváltságos helyzetéhez és egyben a Habsburg-házhoz való ragaszkodással. A Der Siebenbürger Bote 1792 óta jelent meg Nagyszebenben, a Hochmeister-nyomda kiadásában, két melléklap (Intelligenzblatt, Transsilvania) kíséretében. A főlapot Joseph Benigni szerkesztette, a Transsilvania vezetését azonban március 27-én az addigi szerkesztőtől, Theodor Steinhausentől Friedrich Hann nagyszebeni jogakadémiai tanár vette át, aki a liberális és magyarbarát szász kultúrpolitikusok elég szerény táborához tartozott. A lap új hangot ütött meg a kiváltságokhoz ragaszkodó szász sajtóban. Az április 10-i szám egy másik jogakadémiai tanár, Wächter cikkét közölte, amely üdvözölte a magyar reformokat és az uniót sem vetette el, ha nem is támogatta. E liberális polgári publicistákat azonban hamar félreállították. A lap vezetését e rövid intermezzo után május 5-én ismét a korábbi szerkesztő vette át. Ugyancsak Nagyszebenben, Samuel Filtsch nyomdájának kiadásában látott napvilágot a Der Siebenbürgerische (utóbb Siebenbürger) Volksfreund című hetilap, illetve 1848. március 23-tól kezdve hetenként kétszer megjelenő lap a kiadó, illetve időnként Johann Michaelis szerkesztésében. A harmadik nagyszebeni lap, az Unterhaltungen aus der Gegenwart most, 1848. május 8-án indult Heinrich Schmidt szerkesztésében, és rendszertelenül október 11-ig látott napvilágot, összesen 20 kis, könyv alakú füzetben. Az erdélyi szász sajtó {II-1-219.} másik, kisebb központját, Brassót, a Johann Gött nyomdája által kiadott Kronstädter Zeitung képviselte, hetenként két alkalommal, két melléklap: a Siebenbürger Wochenblatt és a Stundenblumen der Gegenwart kíséretében.