Récsi egy évvel korábban rövid ideig már szerkesztette a lapot, nem tartozott a „kompromittáltak” közé, az egyetemi igazoló eljárások során feddhetetlennek találták negyvennyolcas magatartását; már a forradalom előtt tanulmányt írt a cenzúra nélküli sajtóellenőrzés kérdéséről, s inkább a közgazdasági, közjogi, közművelődési mint a politikai kérdések iránt érdeklődött. Ezeket a jellemzőit a hatóságok szemében előnyösen egészítette ki a főpapi ajánlás. Csakhogy Récsi mögött nem állt írói kör, amely átvehette volna a lap szellemi irányítását. Kemény–Csengery köre ideiglenesen visszavonult a Pesti Naplótól, ám látva, hogy Récsi új irány helyett csupán mérsékelte a korábbit, egy év múlva visszatért. A szerkesztőváltozást, 1851. szeptember 7-ét követő első időben meghatározónak tűnt kívülük Falk Miksa kiválása is. A bécsi leveleket előbb az érdektelenül lojális Frankeburg Adolf (1811–1884), majd X jelzéssel Kecskeméthy Aurél írta 1851. november 4-től 1852 májusáig. Szilágyi Virgil 1852 februárban távozott el, mert önálló lapot alapított, Lévay József pedig júniusban Miskolcra költözött. Új belmunkatársként egyedül Bérczy Károly (1821–1867) került be a Pesti Napló szerkesztőségébe, a külföldi rovat vezetésére. Jeles műfordító volt, Dickens, Thackeray tolmácsolója és Puskin hazai megismertetője, kulturált író, Madách Imre barátja – de nem volt politikai újságírói egyéniség. A tárcarovatban továbbra is publikált Gyulai Pál, 1851. szeptember 16-tól pedig megindult Jókai Erdély aranykora című regényének folytatásos közlése.
Récsi a vezércikkeiben tartotta magát Geringer utasításához, mely saját érdeklődési körének is megfelelt: nem a nagypolitikával, hanem az ország és a Habsburg-birodalom belső (gazdasági, társadalmi, kulturális) kérdéseivel foglalkozott. Ez azonban csak a hangsúly módosulását vonta maga után. A lap külföldi és belföldi levelezői is a korábbiakhoz képest változatlanok maradtak; ez utóbbiak most inkább gazdasági és helyi társadalmi-társasági kérdésekről szóltak. Bach Récsi szerkesztésének második hónapjában már arról írt Geringernek, hogy az új irányvonal sem felel meg – aminek ismét elsősorban külföldi események és az emigráció mozgása, főként Kossuth angliai szereplése és ennek gyakori tárgyalása volt az oka. A figyelmeztetés után a Pesti Napló igyekezett lojális lenni. 1852 elején vezércikkei az 1849. márciusi alkotmány visszavonását követő új birodalmi alapelvekkel kapcsolatban {II-1-366.} óvatosan reménykedő álláspontot foglaltak el, megállapították, hogy „tulajdonkép csak képzeletben létező volt az alap”, az alkotmány (1852. január 10.), amelyet most biztosabb tér vált fel. A francia ellenpéldák felidézése tovább folyt, csakhogy a korábbi centralizáció-ellenesség helyett most a francia szellemű konstitucionalizmus elvetését és a „tiszta monarchiai elv” érvényesülését ünnepelték az új alapelvekben (1852. február 3.).
Récsi szerkesztői időszakában a franciaországi események az európai érdeklődés előterébe kerültek. A Pesti Napló is a legfontosabbként ezekkel foglalkozott külföldi rovatában. III. Napóleon 1851. december 2-i államcsínye mind a párizsi levelező híradásaiban, mint a Pesti Napló értékeléseiben egyértelműen negatív eseményként jelent meg. „E csapás” – írta a december 5-i vezércikk – „személyes kormányzást állít” a parlamentarizmus helyére, III. Napóleon „magát az alkotmányon kívül helyezve s azt megsemmisítve” akar kormányozni és úrrá lenni a nehézségeken. A sajtószabadságot elnyomja, a szabadlábon maradt újságírók sorra lemondanak állásukról, a nép pedig a „köztársaságot temeti” (1851. december 29.). A Pesti Napló cikkei most tartózkodtak ugyan a példálózástól, de a politikai fordulat sok lényeges elemében hasonlított a Habsburg-birodalmi kormányzásban beállt változásokra, tehát alkalmas volt arra, hogy a közönség az összehasonlítást megtegye, a Franciaországban lefolyt átalakulás értékelésében pedig felfedezze az osztrák birodalmi elvek elleni érveket. Nem e rejtett párhuzam és állásfoglalás, hanem a külpolitikai kérdések kiemelt súly okozta, hogy Bach már december 18-án utasította Geringert, a magyar lapoktól is követelje meg, hogy a hivatalos Wiener Zeitung állásfoglalásai nyomán tárgyalják a francia kormányváltozást. Eszerint Napóleon államcsínye a konzervatív kormányok rokonszenvére és erősödésére szolgál, mert megmentette a polgári államot az erős forradalmi összeesküvéstől. A Pesti Napló cikkeiben meg is történt a részleges áthangolás – de ettől kezdve III. Napóleon politikájának, szerepének ingadozó megítélése lett a jellemző. Urházy számos cikkében hasonló nézeteket vallott, mint a párizsi levelező, amikor néhány hét távlatából már úgy értékelte az államcsínyt, hogy az „…a jóléttel párosuló erős nemzetiség és lassanként kifejlődő szabadság megalapítására történt.” (1852. február 7.) Egyfelől úgy ítélték meg, hogy III. Napóleon a népre támaszkodó, a forradalmak előremutató törekvéseit folytató és megerősítő politika végrehajtója, nem alamizsnát oszt, hanem munkát biztosít mindenkinek; máskor viszont a sajtó elnyomását idézték és a bonapartizmus európai veszélyeire hivatkoztak.
1852-ben több alkalommal foglalkozott a lap az angliai sztrájkokkal. Ekkor alakult ki a Pesti Naplóban az a nézet, hogy Angliának társadalmi téren is a példaképnek kell lennie, mert ott lehet „…remélni a villongó felek érdekei s igényei békés kiegyenlítését…” (1852. január 20.).
Récsi Pesti Naplója 1852 végére ismét visszaesett a két évvel korábbi, hétszáz körüli előfizetői számra, és ismét az akkori válságos helyzetbe került. Leközölte az amerikai osztrák ügyvivő levelét, amelyben az az amerikai {II-1-367.} kormányköröket vádolja Kossuth körútja alkalmával tanúsított magatartásuk miatt. E levél közlése egyértelmű volt az osztrák diplomácia kudarcának szellőztetésével, ezért 1852. június 24-én Récsi rendőrségi megrovást kapott. A következő évre szóló szerződés megkötésekor már figyelmeztették, nehogy megismétlődjék az írásbeli megintés, mert akkor felfüggeszthető a lap. Récsi időközben magánperbe is keveredett, a lapszerkesztéssel járó politikai nehézségeket is megelégelte, és lemondott. A Pesti Napló élére ismét – feltehetőleg – főpapi támogatással került az új szerkesztő, az előző évben a katolikus vallásra visszatért Török János.