{II-1-402.} VI. A katolikus restauráció programjának megjelenése: az IDŐK TANÚJA

Az 1850-es években a magyarországi katolicizmus megújulási törekvéseinek egyik központja a Szent István Társulat volt. Főként gróf Károlyi István elnök, Danielik János alelnök és báró Eötvös József választmányi tag szorgalmazták a Társulatnak a politikától való távolmaradását, helyezték a hangsúlyt a hitbuzgalmi és közművelő szerepére. Személyükkel a Pesti Napló köréhez kötődtek, osztották a lapnak a nemzeti egységes ellenállásra, illetve a politikától tartózkodó, az államegyház helyett autonómként működő katolikus egyházra vonatkozó programját. Az ötvenes évek végére egy csoport, amely restaurációs programot vallott, az önálló politikai fellépést sürgette, a katolikus egyház elveszettnek látott politikai és társadalmi befolyását akarta visszaszerezni. Az egyik választmányi tag, Lonkay Antal (1827–1888) vállalkozott a zászlóbontásra 1860. január 1-én. A kortársak azt beszélték, hogy az új lapot az a Hans Mihály szatmári püspök szubvencionálja, aki 1853 és 1858 között a pesti tankerület iskolatanácsosa és a németesítés egyik legharcosabb képviselője volt.

Lonkay máramarosi hivatalnok papnak nevelt fia volt, 1848-ban azonban honvéd lett, majd végigszenvedte az üldözéseket és a bujdosást. 1852-től bukkant fel Pesten mint a magyar lapok munkatársa és klasszikusok (Plinius, Démoszthenész, Aranyszájú Szent János), illetve Caesar Cantu Világtörténetének fordítója. Végül nem lépett a papi rendbe, hanem újságíróként és szervezőként lett a katolikus egyház politikai és ultramontán törekvéseinek fáradhatatlan, erőszakos harcosa. Tevékenységét a pápa több kitüntetéssel is elismerte, így lett Lonkay a Szent Gergely-rend lovagja és aranysarkantyús vitéz.

Lonkay első lapjában, a Tanodai Lapokban (1856–1871) azt a célt tűzte ki, hogy a keresztény és hazafias alapon álló haladást szolgálja. Ezt a programot akarta a kulturális térről a politikaira átvinni „egyetemes magyar újság”-jában – ahogy az Idők Tanúját az alcímében megnevezte. Bár az Idők Tanúja politikai napilapként indult, első félévében a hetilapok kis méretével, kéthasábos tördelésével jelent meg. Rovatai tartalmilag megegyeztek, megnevezésükben csak jelentéktelen mértékben tértek el a többi magyar politikai napilap rovataitól. Lonkay programja óvatos volt, és általánosságban mozgott, inkább csak hírlaphoz nem illő kenetteljes hangja, a templomi prédikációk gondolatfűzésére emlékeztető stílusa ütött el a többi lapétól. Kiindulópontja {II-1-403.} szerint a politika és vallás nem zárja ki egymást. „Mi a világtörténelemből azon meggyőződést merítjük – folytatta –, hogy a vallásnak az emberiség összes dolgait át kell lengnie…” Ezt a tételt a nemzeti egység szükségességének hangoztatásával egészítette ki, mert „oly nemzetnél, mely különböző templomokban imádja Istenét, a nemzetiség- és hazaszeretetnek kell az összeforrasztó szent kapcsot képeznie.” Végül pedig a maga sajátos módján a vallásfelekezetek kölcsönös megértése mellett is hitet tett: mi a „…határozottan protestans írókat tiszteljük, becsüljük és jó hazafiaknak ismerjük”, írta, de elvárja, hogy őt is hasonlóképpen megbecsüljék (1860. január 2.).

Lonkay óvatossága nem hatott, részben mert működése alapján már ismerték egyéniségét, részben mert kiindulópontját veszélyesnek tartották. A Szent István Társulatot és lapját, a Religiót Károlyi István elnök eltiltotta az új lap üdvözlésétől, ezzel ott megindult a frakciókra bomlás: a Religio szerkesztője, Somogyi Károly lemondott, majd többen is Lonkay támogatói lettek.

A Pesti Napló 1859. december 3-i és 4-i számának vezércikkeiben az egyébként katolikus Királyi Pál a lapalapítás puszta szándékát is élesen megtámadta a „nemzetegységet bontó szándék” miatt, mely „politikai téren is vallásfelekezeti pártokra forgácsolná a nemzetet.” A Pesti Napló természetesen pártérdeket védelmezett az egység nevében, de heves támadásai a sajtóberkek közhangulatát is tükrözték. Tiltakozásainak indítéka nemcsak a politikai katolicizmus elutasítása volt, hanem az aggodalom is amiatt, hogy egy ilyen program feltűnésének eredményeként a politikai kérdések megoldása helyett ismét vallásfelekezeti harcokba fog bonyolódni a nemzet. Nem volt alaptalan ez utóbbi félelme sem, mert 1859. december 30-án felfegyverzett fiatalemberek támadták meg Somogyi Károly lakását, az Idők Tanúja első számát pedig protestáns fiatalok tüntetés közepette, nyilvánosan elégették.

Pedig az Idők Tanúja egyelőre igazán nem volt annyira jó vagy népszerű lap, hogy befolyása miatt veszélyessé válhatott volna bármely politikai csoportosulásra vagy vallásfelekezetre nézve. Előfizetőinek száma (1160) alig haladta meg a Pesti Napló előfizetőinek egyharmadát, de ennek is jóval több mint fele egyházi volt. A cikkek kevésbé, inkább a levelezők beszéltek katolikus sérelmekről és a sajtóban, szellemi életünkben vagy egyes közigazgatási területeken protestáns „cursus”-ról. Ha a cikkek megoszlását tekintjük, az Idők Tanúja a programban meghirdetett nemzeti egységet szolgáló lap helyett elsősorban katolikus mozgalmi lapnak látszott: főpapok írták több cikkét, jelentősebbnek tartott prédikációk szövegét, főpásztori körleveleket közölt, katolikus adományozók, Péter-fillérek adakozóinak teljes névsorát hozta. Egyébként foglalkozott mindazzal a bel- és külpolitikai, gazdasági kérdéssel is, amelyekkel a többi napilap. A nemzeti szempontok védelmét sem hangoztatta kevésbé, inkább olyan természetes alapelvnek hirdette, amely mellett érvelni sem kell. Elsőrendű feladatának az erkölcsök nemesbítését tekintette, s ennek fejtegetése során lelepleződött, hogy az egyetemes katolicizmus szempontjával mégsem tudja összeegyeztetni a nemzeti elsőség elvét. Ez azonban {II-1-404.} 1860-ban még csak gondolatainak, irányának logikus következménye volt, nem kifejlett tendencia – sőt szavakban ragaszkodott a nemzeti egység primátusához.

Társadalmi téren egyértelműen és problémamentesen vallotta a földbirtokosság vezető szerepének szükségét, s ezt történelmi érvekkel támasztotta alá. „…A nemzetiség és hazafiság erkölcsei föntartásának kötelmei szintúgy a földbirtokra nehezültek, mint harcokban a közös honvédelem… – írta 1860. január 11-i vezércikkében. – Nem a gőg és kizáró uralkodási vágy eszméi tevék tehát nálunk tiszteletessé a földbirtokot, hanem azon körülmény, hogy fejedelmeink és őseink territoriális régi alkotmányunkban találtak egyedüli biztosítékot ama centralisált kormányrendszer ellen, mely más országokban gyökeret vert, s mely a nemzeteket nem csak elsanyarította, de sőt majdnem teljes feloszlásra juttatta.”

A katolikus és földbirtokos érdekek hangoztatása mellett az Idők Tanúja azt sem tette kérdésessé, hogy politikailag 47-es alapon áll. Az októberi diploma kiadásáig azonban nem lépett túl ezeken az általános elveken, kereteken.

IRODALOM

[Török János] Magyar életkérdések… Pest, 1852. – Székely József önéletrajza. = BH 1895. 256. – Falk Miksa: Kor- és jellemrajzok. Bp. 1903. – Kecskeméthy Aurél naplója 1851–1878. Sajtó alá rend., bev. és kiad.: Rózsa Miklós. Bp. 1909. – Papp Ferenc: Báró Kemény Zsigmond. II. Bp. 1923. – Angyal Dávid: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Bp. 1926. – A nyolcvanéves Pesti Napló ajándékalbuma (1850–1930). Bp. 1930. – Lévay József: Visszatekintés. (Életrajzom.) Miskolc, 1935. – Komlós Aladár: Kemény és Engels. = It 1949. 1. 129. – Gyulai Pál levelezése 1843-tól 1867-ig. Sajtó alá rend. és jegyz.: Somogyi Sándor. Bp. 1961. – Jókai Mór: Cikkek és beszédek. Összeáll.: H. Törő Györgyi. IV. 1850–1860. I. rész. Bp. 1968. – Mészáros Károly önéletrajza. Bev. és sajtó alá rend.: Csorba Csaba. Debrecen, 1974. – Németh G. Béla: A jozefinista illúzió fölvillanása 49 után. (A Pesti Napló kezdeti szakasza.) Létharc és nemzetiség. Bp. 1976. 414–444. – Hajagos Ferenc: A Pesti Napló története 1850–1858. Bölcsészdoktori disszertáció. Bp. 1977. (kézirat)