6. A SZÉPIRODALMI KÖZLÖNY

„Vállalatodnak első nemes jellege, hogy az nem ’divatlap’, hanem a szó valódi értelmében ’szépirodalmi közlöny’ akar lenni”. Tomori Anasztáz írja az idézetteket a Szépirodalmi Közlönyt (1857. október 4.–1859. május 22.) létrehívó Szelestey Lászlónak (1821–1875), a Kemenesi cimbalom és a Falu pacsirtája című hírhedt verskötetek szerzőjének, az epigon „tájköltészet” egyik bajnokának. A külsejére inkább könyvre, mint folyóiratra emlékeztető, huszonnégy lapos, nyolcadrét alakú, szerdán és vasárnaponként megjelenő orgánumnak – qualis rex, talis grex – a Petőfi-epigonok voltak a legtöbbször szereplő poétái (kívülük Vajdának, Tompának, Lévaynak és Jókainak jelent meg néhány verse, illetve elbeszélése); kritikai-esztétikai koncepciója viszont – ha csak nyomokban és felemás módon is – a Pesti Napló köre ellen éledő ellenzékiség első megnyilvánulásainak válik szószólójává.

A Nemzeti Színház 1857. november 3-án mutatta be Jókai Dózsa György tragédiáját, s a körülötte támadt pro-kontra pörpatvarban a csatározók érveire és az írásaikból elszabadult szenvedélyre figyelők, annyit nyomban megállapíthattak: többről van itt szó, mint egy kevéssé sikerült színpadi mű jogos bírálatáról. Gyulainak, Gregussnak és a Pesti Napló táborának ürügy ez a vita, hogy végre elhúzzák Jókai nótáját, méghozzá a nemzeti egységtörekvések tudatos megbontójaként. A Jókaiért vívó Szegfi Mór, a Szépirodalmi Közlöny főmunkatársa pedig egyszersmind a „tudós-ítész párt” monopol helyzete miatti aggodalmának is kifejezést ad. Ha Jókaival így bánnak el, mi lesz a sorsa a nálánál tehetségben szerényebb, fiatal íróknak, akik nem tartoznak a „párthoz” – foglalhatnánk össze skrupulusait (Kritikánk, tudományunk, szépirodalmunk. Szépirodalmi Közlöny, 1858. február 7., 37–11. sz.)

Szegfi kritikáját korai lenne az irodalmi ellenzék zászlóbontásának tekinteni. Alig több ez, mint az embrió első mozdulása. Igazságait tévedések szeplőzik (Jókai mellett Lisznyaiért, Zalárért, Szelesteyért is harcol), találó megállapításait {II-1-441.} inkább a „ráhibázás”, az ösztönös megsejtés, mint az adott helyzet elemző számbavétele segítik napvilágra. Meglátásai jó részét – a hatvanas évek elején fellépő ellenzéki sorstársainál is inkább a jövő (Vajda és elvbarátai a példa!) és nem a jelen igazolta.

A Szépirodalmi Közlöny – a maga módján – igyekezett hű lenni a programjában ígértekhez („Szándékunk lévén lapunkat a haza összes társadalmi és közművelődési közlönyévé emelni”): gyakran foglalkozott kora aktuális művészeti és tudományos kérdéseivel. Az „ideál-reál” ötvenes években sokat vitatott problémájának Székely József is cikket szentel (Haladjunk. 1857. október 7., 2. sz.). A Pesti Napló teoretikusai többségéhez hasonlóan ő is az ideál-reál összhangjának megteremtését állítja követelményként a művészet elé. Gyulai Arany költészetére hivatkozik példaként, Székely nem osztozik vélekedésében. Az Arany képviselte „realizmus” számára „nagyon gyönyörű, de nagyon ódon”, szemben a Jókai művészetében fellelhető „idealizmussal”, amely „igen megindító, de igen modern”. Hol hát a továbblépést illusztráló hazai vagy világirodalmi modell, akinek vagy akiknek teljesítményéből egyúttal Székely esztétikai normái is absztrahálódnak? Választ erre nemcsak az idézett cikkben, de Székely más írásaiban sem találhatunk. Megrekedtek azok a negatívumok részbeni számbavételénél. Új út kijelölésére már nem futotta erejükből. S mindez a Szépirodalmi Közlönyről is elmondható, amelynek Szegfi mellett Székely volt a spiritus rectora.

Amikor az addig segédszerkesztőként működő Székely József az orgánum élére áll (1859. február 3.), eszményképül és versenytársul nem kisebbet, mint a Budapesti Szemle állít maga elé. „Akarnám – írja – hogy lapom, a bel- és külföldi szellemi munkásság hű tükre legyen, hogy itt mint egy permanens kiállításban, mindent meg lehessen találni”. Feladja a lap korábbi hungarocentrikus szemléletét („a saját nemzeti geniusunkból kifejtett művelődési irányt kell képviselnünk, mert irodalmunkban sok az idegen, kevés a nemzeti elem”), mivel „azon eszmék és ismeretek terjesztését sem mellőzheti, melyek idegen nemzetek, mívelt köreit foglalkodtatják. A szellemi kifejlődés egyetemiségre törekszik, és nem árt látni magunkat idegen kultúrák világánál”.

Ám egy ilyen jellegű vállalkozás sikeréhez talán még az anyaginál is fontosabb a szellemi fedezet. A Szépirodalmi Közlöny úgy viszonyult a Budapesti Szemléhez, mint a Napkelet a Vasárnapi Újsághoz. Legfeljebb a magatartása volt rokonszenvesebb.

Székelyt – Mikszáthtól tudjuk – kortársai tálentumnak vélték a negyvenes években, „a prognosztikonok szerint Kossuth Lajost fogja elérni”. Verseit olvasva nem több, mint Petőfi nagyszámú epigonai egyike. „Ítészi” alkotásaiban is kevés az eredetiség, megállapításai jobbára külföldi szerzők munkáiból ollózottak, afféle „gyarmatosítások” (e találó szóhasználat egyébként éppen tőle ered). „Gyarmatosítások”, idegenből vett kompilációk lapja egyéb cikkei is, alig csokornyi kivételével.

1859. május 5-én – „az idők a szépirodalomnak egyáltalán nem kedvezvén” – kéthetenként kívánna megjelenni, majd Folyó Ívek címen 10 íven {II-1-442.} évente 10-szer, de – mindössze 39-en kíváncsiak rá, pedig fennállása első negyedében 1300-an, fél év múltán 1700-an fizettek elő rá. „A magyar olvasóközönség – sóhajt föl – nagyon is könnyű olvasmányokhoz van szoktatva, s nekem az én komolyabb törekvésemmel hátrálnom kellett”.

Önbizalmán tehát nem ejtett csorbát a kudarc.

IRODALOM

Gyulai Pál: A Hölgyfutár poétái. = PRöpívek 1850. dec. 1. – Szilágyi Sándor: Visszaemlékezés szerkesztői pályámra. 1–9. = PN 1872. 13., 31–32., 36–37., 69., 70., 79–80., 85., 103., 114., 1873. 40., 61., 68., 76. – Szilágyi Sándor: Első folyóiratok a forradalom után. Rajzok a forradalom utáni időből. 1876. – Szádeczky Lajos: Szilágyi Sándor emlékezete. = ErdMúz 1900. 491–515. – Szent-Iványi Béla: Szilágyi Sándor szerepe az irodalmi életben. 1930. – Törő Györgyi, H.: A Szépirodalmi Lapok. = It 1958. 418–434. – Takáts Sándor: Jókai politikai pályafutása. = Jókai Mór politikai beszédei. 1. [1930] – Törő Györgyi, H.: Jókai, a szerkesztő. Jókai Mór: Cikkek és beszédek 4. Bp. 1968. – Miklóssy János: A Nővilág. = Vajda János Publicisztikai írásai. I. Bp. 1975. – Tomori Anasztáz: A „Szépirodalmi Közlöny” szerkesztőjének. = SzépirodKözl 1857. okt. 4. A „Szépirodalmi Közlöny”. = PN 1858. 30. sz.