3. A DÉL-MAGYARORSZÁGI HÍRLAPOK

Arad és Temesvár sajtóviszonyainak szembetűnő vonása a folyamatosan megjelenő hírlapok magas száma. A század közepén indult napilapok mindegyike megérte a századfordulót! A hírlapok fennmaradását, működési körét, irányvonalát a helyi társadalom polgárosultságának magas foka, bonyolult nemzetiségi összetétele és az ezekre sajátosan reflektáló helyi politika határozta meg. Szeged, Arad és Temesvár az ország gyorsan fejlődő városai közé tartoztak: 1869-ben lakosságuk együttesen számítva meghaladta a százezret. Az 1870-es évek elején Temesvárott az iparral és kereskedelemmel foglalkozók aránya (6%-kal előzve meg a fővárost) 34% volt, ezzel az eredménnyel a magyarországi városok között az első helyre került. Az értelmiség számaránya átlagosnak tekinthető. Ebben a körzetben a hírszolgáltatás iránti igény nyilvánvalóan összekapcsolódott a helyi polgárság kiterjedt vállalkozói tevékenységével. Bár Temesvár és Arad körzetében a társadalom nyelvi-etnikai tekintetben nagyon összetett (a megyékben a román anyanyelvűek túlsúlya érvényesült), a két város lakosságát viszont háromnegyed részben a{II-2-51.} német és a magyar etnikum alkotta. Az olvasni tudók és így az olvasóközönség döntő többségét, 85–87%-át, a polgárosultabb német és magyar lakosság adta.

A polgári olvasóközönség kétségtelen megléte tette szükségessé a hírlapok folytonos megjelentetését. 1872-ben Temesvárott egy magyar és két német nyelvű, Aradon egy magyar és egy német nyelvű politikai napilapot adtak ki, közöttük olyanokat, mint az 1852 óta folyamatosan megjelenő Temesvarer Zeitungot vagy az 1866-ban újra induló aradi Alföldet.

A helyi lapok ebben a régióban általában a kormányt támogató, mérsékelten ellenzéki politikát fogadták el. A fokozatosan asszimilálódó helyi polgárság, a városi-vármegyei politikai vezetőréteg – jelentős nézetkülönbségei ellenére – nyelvi-politikai-szociális feszültségek által tagolt társadalma irányítása közben messzemenően számított a kormány támogatására, a Deákpárti kormányzatok pedig mindent megtettek politikai befolyásuk érvényesítésére e fontos körzetekben. A német nyelvű lapokat a helyi polgárság vezetői szervezték, közöttük olyanok, mint Strasser Albert, aki a temesvári Lloydtársaság, később a helyi Kereskedelmi Kamara titkáraként, a 1880-as években már mint a Ferenc József-rend lovagja egész sor folyóirat irányításában is részt vett; Neue Temesvarer Zeitung, Union szabadkőműves közlöny, Temesvarer Lloyd, Südungarischer Lloyd. A helyi törekvések szolgálatába szegődő lapok közül az Arader Zeitung és a Temesvarer Zeitung a Deák-pártot támogatta, a Neue Arader Zeitung és a Neue Temesvarer Zeitung nem túl sok fantáziával az ellenzék pártjára állt. A magyar nyelvű lapok közül a Temesi Lapok 1872-ben indult és a helyi (vármegyei) közigazgatástól függött, az Aradi Lapok (1868) a Deák-párt politikáját védelmezte; az Alföld viszont változatos pályát futott be, kezdetben a Deák-párt, később pedig fokozatosan a balközép álláspontját fogadta el.

A felsorolt lapok közül az Alföld érdemel külön figyelmet. Országos jelentőségre jutó, politikailag és eszmeileg számottevő hírlap volt. Alapításánál a laptulajdonos, Bettelheim Vilmos és a szerkesztő, Környei János mellett a helyi polgárság néhány tekintélyes tagja is közreműködött, így a későbbi polgármester, utóbb főispán Atzél Péter; a környék birtokos nemességének támogatását pedig Bánhidy Béla, balközépi beállítottságú politikus hozta. Az Alföld az aradi Gazdasági Egylet hivatalos közlönyeként működött. Rendszeresen és színvonalasan foglalkozott a város és a környék gazdasági fejlődésével. 1868-ban, a sokoldalú, művelt Tiszti (Reiner) Lajos szerkesztősége idején, amikor a vezércikkek jelentős részét Áldor Imre írta Pécsről vagy Pestről, a nemzetiségi kérdés gyors és méltányos megoldásának határozott követelésével, majd az egyházpolitikai reformok támogatásával keltett méltó figyelmet. Tiszti Lajos távozása után a színvonal, a szerkesztői felfogás módosult: megnövekedett a lap külpolitikai híranyaga, és ezzel együtt csökkent helyi aktualitása.

1868-ban a balközépi beállítottságú Alföldnek helyi ellenfele is jelentkezett, az Aradi Lapok. 1868. január 1-én indította az aradi Deák-párt központi {II-2-54.} választmánya. Szerkesztőjének a fiatal Asbóth Jánost hívták meg a fővárosból, a laptulajdonos pedig Varjassy József, a központi választmány tagja lett. Asbóth nagy energiával látott munkához, pesti író-politikus ismerőseit is segítségül hívta, így jelentkezett e lap hasábjain többek között Toldy István is, a helyiek közül néhány ismert polgár, a hivatali pályán egyre előbbre lépő Atzél Péter, Tabajdi Károly, Arad és Krassó-Szörény megye későbbi főispánja vagy Chorin Ferenc helyi vállalkozó. A legszorgalmasabb azonban a szerkesztő volt, aki nap mint nap megtámadta hírlapi és politikai ellenfeleit, míg néhány hónap elteltével a megyeszervezet átalakításáról folytatott vita közben a helyi Deák-párt egy részével is szembe került, s ezután lemondott szerkesztői posztjáról. Utóda Oldal József tanár lett, aki korábban 1862–65 között az Alföldet, illetve az Aradot már irányította. Tőle Tabajdi Károly vette át a lapot. Nem sokkal később az Alföld és az aradi Deák-párt ismételt közeledése miatt az Aradi Lapok pályafutása elég váratlanul és korán, 1869 júniusában lezárult.

Kifejezetten politikai okok, a kormány és a helyi közigazgatás törekvései hívták életre 1872-ben a Temesi Lapokat. A vármegyei közigazgatás a német nyelvű lapok túlsúlyát kívánta vele enyhíteni. A vármegyei vezetők megrendelői ívek hivatalos köröztetésével előzetesen közel ötszáz előfizetőt biztosítottak. A lap kaucióját Ormós Zsigmond főispán székasi birtokára kebelezték be, az induláshoz szükséges tőkét pedig a megye földbirtokosai, vezető tisztviselői adták össze; a támogatók között szerepelt a csanádi püspök, továbbá Sina Simon báró és Zselenszky Róbert gróf. A Temesi Lapokat a megjelentetés körül tevékenykedőkből alakult lapkiadó társaság irányította; a lap 1872–74-ben Kakujai Gyula, 1874–75-ben pedig Tácz József, a temesvári Magyar testvérek könyvnyomdájának vezetője, illetve Vuchetich Endre ügyvéd szerkesztésében, a Deák-párt elveivel összhangban tevékenykedett.

A déli országrész egyik jövőbeli centruma, Szeged az 1860-as években még csupán egyetlen hetilappal (Szegedi Híradó) gyarapította a vidék hírlapirodalmát. Elmaradása különösen Arad és Temesvár fejlett hírlapi viszonyai mellett feltűnő; kis létszámú helyi olvasóközönsége viszont újabb lap indítására egyelőre nem teremtett lehetőséget, hiszen Szegeden – igaz, a tanyai népességgel együtt – az olvasni tudók aránya jóval az országos átlag alatt maradt (az 1870-es évek elején a lakosság közel kétharmada nem ismerte a betűket). Jelentős előrehaladás csak a hetvenes évek végén következett be. Az 1879-es nagy árvizet követő országos figyelem és a jelentős városi vállalkozások hatására a szegedi politikai sajtó is megélénkült és komoly fejlődésnek indult.

Dél-Magyarország további Bács-Bodrog megyei városaiban, Szabadkán, Baján, Újvidéken, Zomborban az olvasni tudók aránya egyelőre szintén kedvezőtlenül alakult. Az ország harmadik legnépesebb városa, Szabadka 7 éven felüli, zömében ugyancsak tanyán élő lakosságának mindössze egyharmada, Baján, Újvidéken, Zomborban is csupán megközelítően a fele jutott {II-2-55.} el az olvasni tudás szintjére. Ebben az évtizedben az olvasni tudó magyar anyanyelvűek 7 éven felüli lakossághoz viszonyított aránya Zomborban a legrosszabb, 15%, Újvidéken 16%, Szabadkán 22%, egyedül Baján viszonylag magas, 47%. Nem meglepő, hogy Bács-Bodrog megyében a kiegyezés táján a legtöbb magyar nyelvű politikai lap Baján jelent meg, ezzel együtt azonban a csekély olvasóközönség ebben a városban sem alkotott elég széles bázist a helyi hetilapok számára, így a periodikák többsége alig néhány hónapig létezett. A kiegyezés előtt indult a Bajai Közlöny, az Aldunai Lapok, a Bajai Hírnök, az Alvidéki Lapok, 1867-ben a Bácskai Híradó, 1871-ben a Bácska; tartósabbnak csupán az Erdélyi Gyula szerkesztésében 1878-ban induló Bajai Közlöny bizonyult.