3. A PESTI NAPLÓ ÁTALAKULÁSA

Az 1869-es választások közeledtével az öreg Napló megpróbálta sorait felfrissíteni. 1868 októberétől kicsiny, úgynevezett berlini formátumú esti kiadásban is megjelentették. Az esti kiadás elsősorban a friss távlati híreket, {II-2-62.} illetve hazai lapszemlét, majd tőzsdei jelentéseket tárt olvasói elé. Szerkesztésére Kemény szerencsés kézzel a fiatal Rákosi Jenőt szólította fel, aki Kőrösy Józseffel, a neves statisztikussal, Lőw Tóbiással, a híres szegedi főrabbi ugyancsak tehetséges fiával és a Kávéforrás néven ismert, fiatal írókból, újságírókból álló csoportosulással kezdett dolgozni.

A reggeli lap felfrissítése érdekében maga Kemény Zsigmond is komoly feladatot vállalt. 1869-ben a vezércikkrovatot vezette, és az év végéig negyvenkilenc elsőoldalas cikket írt. Melléje felolvasóként és szerkesztőségi segédként a fiatal Beksics Gusztáv került.

Az 1869-es választások megnyerése után a Deák-párti vezetők válaszút elé kerültek: meghagyják-e a Naplót Deák és Csengery szócsövének, lazán szerkesztett, de ellenőrzött pártlapnak; mihez kezdjenek az esti kiadással és annak fiatal újságírógárdájával?

A főlapot illető tervezgetéseket Deák döntése zárta le: ő a klasszikus liberális közvélemény-felfogásnak megfelelően egy „pártlap” fenntartását feleslegesnek és lehetetlennek tartotta, mivel szerinte a nézetkülönbségek kialakulását párton belül sem lehet megakadályozni. A párttal rokonszenvező, de attól független, inkább újságíró-szakemberek mint politikusok által szerkesztett lapra volt tehát szükség. Kapóra jött, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő, kiegyezéspárti, de a napi politikától távolságot tartó, jól szerkesztett Századunk című lap 1869 végén beolvadt a Pesti Naplóba. Valójában – a szerkesztőségek szintjén – a Napló olvadt a Századunkba. Az új felelős szerkesztő a több lapban dolgozó, politikailag színtelen Úrváry Lajos lett, s vele jött a politikában kevéssé ismert kitűnő belső munkatársi gárda, akik között sokan azt remélték, hogy a sajtó nyilvánossága a megélhetésen túl a politika, az állam befolyásolásának lehetőségét is biztosítani fogja számukra; és ez a remény nem volt teljesen alaptalan, hiszen egy részük a főszerkesztők, valamint a sajtó nagyhatalmú patrónusai révén, akik a nyilvánosság jelentőségét időben felismerték és a maguk érdekében manipulálni kívánták, hosszabb-rövidebb időre állami hivatalokhoz jutott. Toldy István, a klérus militáns sajtóbeli ellenfele, Toldy Ferenc fia, a vallás- és közoktatási minisztérium alkalmazottja lett; Berczik Árpád, aki rendszeresen jelentetett meg tárcát az Esti Lapban, a Reformban, az Ellenőrben, a Hírmondóban és névtelenül szerkesztette a Pesti Napló irodalmi rovatát, 1872-ben (Ludassy Mór után) a miniszterelnökség sajtóosztálya élére került. Többen az új típusú társadalmi érvényesülés lehetséges változatait és a hír áruvá válását felismerve választottak (vagy változtattak) pályát. Ábrányi Emil, aki egy ideig szintén irányította a Napló irodalmi rovatát, számos irodalmi és politikai lap munkatársa és rendszeres cikkírója lett (így például munkatársa volt a Fővárosi Lapoknak, a Hatala Péter-féle Szabad Egyháznak, a Delejtűnek és a Haladásnak, de dolgozott az Alföldnek, a Vasárnapi Újságnak, a Figyelőnek, az Ellenőrnek, az Egyetértésnek); Császár Károly reáliskolai tanár a szerzetesi hivatást cserélte fel a hírlapírással és lett 1871–73-ban a Pesti Napló, 1875-ben a Pester Lloyd belmunkatársa; Maszák Hugó országgyűlési gyorsíró {II-2-63.} később a hazai hírszolgálati irodát szervezte meg; Bródy Zsigmond pedig sajtóvállalkozóként szerez majd milliókat.

A lap átalakulását, a Deák-párttól és politikusaitól való függetlenségét 1869 decemberében Kemény Zsigmond vezércikke jelentette be.

A szerkesztőség átalakítása után Rákosi és Kávéforrás-körbeli társai fokozatosan megváltak a Naplótól: számukra azok ajánlata jött kapóra, akik a tudománytól-irodalomtól és evvel a Csengery – Gyulai vezette „Nagy mogulok Páholya” korabeli gúnyanéven ismert csoporttól (és persze a befolyásuk alatt álló intézményektől: Akadémia, Kisfaludy Társaság) távolabb, de a mindennapi politikához közelebb álltak, s ezért nem féltékenyen, hanem jóleső érdeklődéssel figyelték a Kávéforrás-kör működését. Egy újonnan alapított lapban, a Reformban kínáltak nekik működési teret.