6. A PESTI NAPLÓ VÁLSÁGA - A LIBERALIZMUS ÉS A DEMOKRÁCIA ÜTKÖZÉSÉNEK TÜKRÖZŐDÉSE A SAJTÓBAN

A Királyi Pál szerkesztette Napló a kiegyezést követő hónapokban az ismertetett hírlapi vita középpontjában állt, így a továbbiakban 1870-től az Úrváry szerkesztette, korábbi tekintélyét újra és újra helyreállítani törekvő lap helyzetét ismertetjük.

Ezekben az években a Napló hazai és külföldi tudósítói hálózata a magyar sajtóviszonyok között még mindig a legjobban szervezett volt. Továbbra is „saját tudósítója” küldte leveleit Bécsből, sőt időszakonként néhány más európai fővárosból, például Párizsból. Így természetesen a legmegbízhatóbb és legbőségesebb külpolitikai híranyaggal rendelkezett. A külföldi sajtó a Lloyd mellett elsősorban a Napló állásfoglalásait kísérte figyelemmel. Ez a „megkülönböztetett tisztelet” azon a különleges viszonyon alapult, amely a lapot a Deák-párthoz, a kormányhoz, sőt magához Deákhoz fűzte, s amely elsősorban személyes kapcsolatokon keresztül realizálódott.

A Napló mint a parlamenti többség lapja általában a kormány politikája melletti propagandát vállalta. Vezércikkei lényegében a hivatalos politikai irányvonalat követték; állandó rovatai a politikai, társadalmi és gazdasági élet lényeges momentumát érintették.

Rovatai közül a legtöbb külpolitikai témájú volt. Egyik állandó rovata Bécsi dolgok címmel a lajtántúli eseményeket ismertette, a Külföld pedig Európa minden fontos eseményét hozta. Az előbbiekhez újabbként csatlakozott a nemzetiségi kérdés megoldására tett kísérletek után a Szláv és magyar lapok szemléje. Havonta egy, esetleg két alkalommal külpolitikai Szemle jelent meg. „A szemleíró feladata: a politikai világ napi eseményeinek panorámáját lerövidíteni szemünk előtt.”

Tárcarovata az előbbiekhez mérten nem volt elég igényes. Kevés és alacsony színvonalú kritikát hozott. A Tudományos Akadémia felolvasó üléseit rendszertelenül ismertette. A külföldi szépirodalom egyszerűen csak „németből, „franciából” megjelöléssel jelent meg a vonal alatt. Viszont igen nagy terjedelmet szentelt a hazai és külföldi tőzsdei viszonyok ismertetésének. {II-2-71.} Közölte – különösen az esti kiadás – a fontosabb ipari és mezőgazdasági termékek áralakulását.

Sajátos viszony alakult ki a Napló és a Deák-kör tagjai által irányított intézmények között: a lap támogatta ezeket az intézményeket, de velük szemben az egyre inkább jelentőssé váló újságolvasó közönség miatt nem adhatta fel teljes mértékben a sajtó kritikai szerepét. Például 1867 elején hosszan foglalkozott a Kisfaludy Társaság új szervezeti rendjével, és támogatta azt, s a közvéleményre való hivatkozással nagy számban ajánlott nemzetiségieket a Társaság tagjának. A Kisfaludy Társaság vezetői az utóbbit rossz néven vették, és közöttük, valamint a lap között vita keletkezett, amelyben a Napló azt emelte ki, hogy közügyekben a sajtónak joga és kötelessége szavát hallatnia. A vita ellenére mindvégig terjedelmes hírlapi beszámolók jelentek meg a Társaság közgyűléseiről, hozták az elnök (e tisztet egy ideig Kemény Zsigmond látta el) megnyitó beszédeit és néha a benyújtott irodalmi pályázatokat, verseket, elbeszéléseket.

A Deák-párt központi lapja a sajtó kritikai szerepét emlegetve a kormánytól való anyagi és szellemi függetlenégét kívánta hangsúlyozni, s egyre inkább a pártviszonyoktól, pártérdekektől független (!) szerepkört követelte magának; a kormány munkáját segítő, azt kritikailag értékelő közvélemény egyik fóruma kívánt lenni.

Magyarországon azonban a 19. század második felében sem a politikai viszonyok, sem az általános sajtóviszonyok nem kedveztek egy ilyen hírlapi programnak. Pedig a kiegyezést követő években sokan – így a korábbi liberális nemzedék néhány tagja – szükségét érezték a politikai sajtó nagyobb szellemi függetlenségének. Gyulai Pál Pákh Albert felett mondott emlékbeszédében megengedhetetlennek tartotta, hogy „a politikai lapok csak pártprogramokért léteznének”, hiszen már az 1860-as években a „bécsi lapok olvasása jött divatba, mert azok szabadabban írhattak”. Az 1869-es választások idején Csengery Antal próbálkozott önálló, kormánytól független, liberális lap elindításával, sikertelenül. (Csengery nem utolsósorban a kormánypárt manővereinek köszönhetően a képviselőválasztáson is kudarcot vallott, és csak Deák személyes közbenjárására jutott mandátumhoz.) Láthattuk, a Salamon-szerkesztette Budapesti Közlöny polgári tartalmú politikát támogató törekvései is visszhang nélkül maradtak. Végeredményben a Pesti Napló sem tudott az önmaga által kijelölt magaslatra felemelkedni, politikai vitákban pártorgánumnak bizonyult – a lapot támogató erőcsoportok erről szükség esetén külső nyomással is gondoskodtak –, teljes mértékben hordozta a hazai politikai-taktikai-ideológiai viszonyok ellentmondásait. Hanyatlásában pártját, a Deák-pártot kisebb-nagyobb kitérőkkel követte –függetlensége legfeljebb e kitérőkben mutatkozott meg. Ez az ideológiai válság már a kiegyezés sajtóvitájában is megnyilvánult, de csak pár évvel később vált egyértelművé, amikor különösen a lap külpolitikai vonalvezetését és pártpolitikai elgondolásait sújtotta; a következőkben ezt a két problémát közelítjük meg.