{II-2-72.} 7. A NAPLÓ MINT A DEÁK-PÁRT KÜLPOLITIKAI SZÓCSÖVE

A Pesti Napló külpolitikai tárgyú anyaga természetesen bőséges, nagy távlatokat tekint át. Belső arányai is erre utalnak: 1868-ban a vezércikkek egyhatoda, 1869–70-ben majdnem fele külpolitikai tárgyú.

A Naplóban folyvást jelen volt az abszolutizmusoktól, a konzervatív nagyhatalmaktól való félelem. Falk Miksa, a lap külpolitikával foglalkozó munkatársa egész Európa szempontjából károsnak tekintette a francia- és poroszországi hatalmi viszonyokat; elítélőleg nyilatkozott a francia és az északnémet belső hatalmi szerkezetről: „oly politika, amilyent III. Napóleon birodalma belsejében gyakorol, olyan, mint a múmia. Csak addig létezik, míg senki hozzá nem nyúl, az első szabad fuvalomra azonban porrá válik”, hiszen az abszolutizmusok restaurálása olyan időben, „midőn még Ausztria is a valódi alkotmányosság ösvényére készül lépni, sőt ott hátul Törökországban is nemzeti gyűlésről kezdenek szólni”, lehetetlen. A cikkíró jóérzékkel állapította meg, hogy III. Napóleon bukása közel van: „A második császárság oly válság küszöbén áll, a milyent 15 éve létele óta még soha sem látott.” Nagyobb aggodalommal nézett viszont a Német Szövetségre, mivel a porosz törekvéseket e térség alkotmányos államaira nézve veszélyesebbnek tartotta. Szívesebben látott volna egy osztrák irányítású szövetséget, melyben a liberális alkotmányosság is jobban meggyökeresedhet, épp ezért kárhoztatta a délnémet fejedelmeket, akik a nép szavára „nem hajtanak”, „ez derogál a fejedelmi méltóságoknak, de a porosz gyútüpuska előtt meghajolni és midőn Bismark gróf a vasvesszővel int, odavetni neki, amit csak kíván, ez nem csorbítja ama koronás urak tekintélyét”. (Pesti Napló. 1867. február 2., 24.)

A Napló külpolitikai cikkei visszatükrözték a magyar politikai vezetőréteg hagyományos oroszfélelmét. A keleti kérdéssel összefüggésben esett szó az orosz cári nagyhatalom növekvő, Magyarország számára kedvezőtlen befolyásáról. Azok a külpolitikai megoldások kaptak kedvező megítélést, amelyek a kialakult erőegyensúly fennmaradását biztosították: Falk Ausztria, Szerbia együttműködését, illetve szerb – lengyel – magyar szövetséget javasolt.

A balközépi lapok irányvonala számos ponton azonosságot mutatott a Deák-párti külpolitikai felfogással. Lényege a liberális alapokon nyugvó franciabarátság és a porosz hatalom növekvő erejének felismerése. A Hon szerkesztőségét nem annyira a porosz – orosz szövetségtől való félelem fordította azonban a németbarátság felé, hanem a német egységtörekvések várható kihatása. Jókai szerint ugyanis egy porosz – osztrák – magyar konfliktus Magyarország számára mindenképpen negatív eredménnyel zárulna. Ha Poroszország győz, a megtorlás a magyarokat is sújtaná, ha Ausztria kerekedik felül, a néhány éve visszaállított részleges magyar függetlenség is megsemmisülne a győztes Habsburg császár kezében, tehát „Magyarországnak nem szabad megakadályozni Németország egyesülését”.

Kezdeti bizonytalankodás után a hazai sajtóban erősödött a Poroszországhoz, {II-2-73.} illetve az egyesített Németországhoz fűződő jó viszony helyeslése. Ezt az érzést nem a barátság és a kölcsönös együttműködés szelleme, hanem az egyre nyilvánvalóbb porosz erőfölény súlya hatotta át. A porosz – francia háború idején a sajtó semlegességet javasolt, és csak abban az esetben látott okot hadüzenetre, ha Csehországot is támadás érné. A Pesti Napló a Monarchia külpolitikájában üdvözlendőnek tartotta a hagyományos dinasztikus szempontokkal való szakítást, mert mint írta, „új érdekpolitika” van kialakulóban, amelynek legfőbb vonása az egyensúlyra való törekvés: az európai hatalmi rendszerben a Monarchiának mind a porosz, mind az orosz nagyhatalmi törekvéseket ellensúlyozni kell. A Pesti Naplót 1870 júliusában nem annyira a porosz – francia küzdelem eredménye, mint inkább az foglalkoztatta: megtartható-e a Monarchia semlegessége, és a háborúban győztes hatalom nem jut-e olyan előnyhöz, amely Európa politikai egyensúlyát felboríthatja.

A Napló 1870. szeptember 20-i száma megállapította, hogy Magyarországot egy háborús konfliktus gazdaságilag készületlenül érné; ezért is ajánlott a lap később a porosz vezetéssel létrejött Németországgal jó viszonyt és szövetséget. Az 1870-es év végén megjelent külpolitikai cikkek a német egyesítésben semmilyen liberális-demokratikus vonást sem találtak, a realitást azonban tudomásul vették és igyekeztek igazodni hozzá. De ez komoly következményekkel járt. Föl kellett ugyanis áldozni a kül- és belpolitika addigi, többé-kevésbé létező és a liberális gondolkodásmód által igen nagyra tartott harmóniáját egy olyan államhoz fűződő külpolitika érdekében, amelynek belpolitikájában a Pesti Napló sem a korábbi évtizedben, sem 1870–71-ben nem talált „semmi liberális-demokratikus” vonást.