5. A PÁRTBOMLÁS ÉS EGYSÉGESÜLÉS A BALOLDALI ELLENZÉK SAJTÓJÁBAN

A balközép néhány újságíró-politikusa – Mocsáry Lajos, Csávolszky Lajos, Pétery Károly – egyre növekvő ellenszenvvel figyelte a Tisza-klikk és az Ellenőr alkura kész politikáját, s a 48-as párti Simonyi Ernővel szövetkezve részvénytársasági alapon kívántak egy új ellenzéki lapot indítani, hogy „a lapindításnak a magyar közönség előtt ezen új modorát megkísértsék”. (Magyar Újság. 1873. június 21.) – Pártjuk, a baloldali kör azonban „anathémát kiáltott” a tervre: „az, ki a párt tudta és beleegyezése nélkül más párt tagjaival politikai pártcélokra szövetkezik, e párt tagja nem lehet” (uo.). Tehát, ha a szélsőbali Simonyival kötött megegyezés ürügyén is, de Tisza pártja nem ismerte el tagjai számára az önálló lapindítás jogát! Ezért a balközépi pártból kiváltak egyelőre a Magyar Újságban jutottak fórumhoz, amely azonban valójában csak a párt egy töredékének a lapja volt. Nem is a Magyar Újság, hanem a Szombati Lapok tette közzé Kossuth Madarászhoz intézett levelét, egy elvhű balközépiekkel együtt alakítandó „függetlenségi” pártról, s ez a lap közölte, hogy Kossuth nem ragaszkodik – ellentétben a Magyar Újsággal – a „48-as” elnevezéshez. 1874 elejétől az új függetlenségi programmal egyszerre két napilap lépett a színre. Hunnia elnevezéssel Baldácsy Antal báró adott ki kicsiny lapot Aldor Imre és a páratlanul termékeny novellista és opportunus újságíró, Vértesy Arnold szerkesztésében. „Midőn az évnegyed elején lapot alapítottunk, nem ok nélkül történt, hogy Hunniának neveztük azt. Ezzel akartuk jelezni elsősorban, hogy a bal- és előítéletek, az önzés és erkölcstelenség emberei és követői ellen a hadjáratot a hunnok bátorságával szándékozunk folytatni, kiket az összes nyugoti Európa megtörni {II-2-130.} nem bírt, és csak saját belháborúiknak estek áldozatul.” (Hunnia. 1874. március 25.) – A politikai program lényege a Gyorspostára emlékeztetően ezúttal is csak annyi, hogy a királyt Budára kellene hozni, s a Hunnia annak hangsúlyozott elismertetésével, hogy nálunk nincs nemzetiségi kérdés, kész a csehekkel kötendő szövetségkötésre. Az új pártalakulást óhajtva polemizáltak Irányi csoportjával és lapjukkal, a Magyar Újsággal. Baloldal elnevezéssel pedig Csávolszky Lajos tulajdonos-szerkesztő jelenteti meg a szélballal, a 48-asokkal egyesülést kereső hajdani balközépiek orgánumát. Főmunkatársai Mocsáry Lajos és Simonyi Ernő, s gyakori cikkíró két másik képviselő, Pétery Károly és a fiatal Ugron Gábor is.

1874 márciusának végén teszi közzé a Baloldal és a Szombati Lapok „Magyarország polgáraihoz!” címmel az „Egyesült közjogi ellenzék” felhívását. Bejelentik, hogy a 48-as párt és az elvhű baloldal egyesül, egyesítik a Baloldalt és a Magyar Újságot Egyetértés néven, hetilapjuk a Szombati Lapok lesz (melléklete a Néplapunk címet viseli). Az Egyetértés szerkesztőségének irányítását a Baloldal munkatársai vették kezükbe. A „közjogi ellenzék” programját több vidéki ellenzéki lap is követte, így a Debrecen, Bihar-AbaújKassai Közlöny, Haladás, Szabad Polgár, Kecskemét, Pécsi Figyelő. A Magyar Újság azonban azt tette közzé, hogy a 48-as párt kisebbsége az „1848” és a „perszonál unió” szavaknak a programból történt kihagyása miatt nem egyezik bele az egyesülésbe, s 48-as párt néven továbbra is működik, lapjának a Magyar Újságot tekinti.

A kisebbségnek ez a lapja terjedelmileg még kisebbé vált, majd rövidesen ide olvadt a Hunnia, amely ezt az egyesülést helytelennek tartotta, mivel „eddig tartott elveik teljes fenntartása mellett”, tehát kompromisszum kimunkálása nélkül egyesült a két árnyalat. Vidéken a pártszakadás, a kettős sajtó teljes dezorientáltságot eredményezett. Az egyik község a Magyar Újságnak, a másik kör az Egyetértésnek küldött hűségnyilatkozatot. Döntő „leleplezésnek” számított, amikor Tóvölgyi hetilapjában közzétette, hogy Kossuth lemondta a Magyar Újság előfizetését, sőt rövidesen ők is kénytelenek voltak közzétenni az újabb turini levelet, amelyben Kossuth az új függetlenségi párttal – első ízben egy csoportosulással a kiegyezés óta – politikailag szolidárisnak vallotta magát. Fennállásának utolsó hónapjaiban már politikai cikk alig, legfeljebb híranyag jelent meg a Magyar Újságban. A teljes függetlenségi egység létrejötte után, 1875 márciusában olvadt az Egyetértésbe.

Az „egyesült közjogi ellenzék” egy 1874 májusában összehívott népgyűlésen a „Függetlenségi Párt” elnevezést vette fel, s az Egyetértés e párt szervezésébe fogott. Annyi volt a tennivaló és a mondanivaló, hogy a lap szinte rendszeresen fél ív melléklettel kibővítve jelent meg (1875-től meg is nagyobbodott), jóllehet az Egyetértés – elsőként a magyar sajtóban – a legkisebb betűtípussal is sűrűn dolgozott. Csávolszky minden irányban ügyes polémiát indított pártja és a pártprogram védelmében. Szót kért hasábjain a Debreczen című lapjával beolvadó Oláh Károly, a szerkesztő társ, azután a veterán {II-2-131.} Madarász, a sajtóban már ismert nevű Mezei Ernő és Mende Bódog, az eddig csak vidéki sajtóban jelentkezett Bakay Nándor képviselő, szegedi kötélgyáros, Kun Pál pataki tanár, a tárcában pedig Tóvölgyi Titusz is, „A mai világból” című regényével. Az éles vitákban különösen nehezen felejtették a Pesti Naplóvádját, amely Tocqueville-ra való hivatkozással a kihalásra ítélt „veresbőrű indiánokkal” hasonlította össze a függetlenség híveit, tehát olyanoknak tekintette őket, mint akik nem tudnak alkalmazkodni a haladás követelményeihez. „Ítélje meg itt az elfogulatlan olvasó, hogy melyik párt itt a szabadelvű haladás, a civilizáció ellenlábasa, melyik pártra vár itt a pusztulás, ha igaz az a tapasztalás, hogy az erősebb s nemesebb faj előtt háttérbe kell szorulni s lassankint megsemmisülni a gyengébb s aljasabb fajnak.” (Egyetértés. 1874. szeptember 6.)

Csávolszky lapja mindenesetre életképesnek bizonyult. Rendkívül ügyesen adott lapjai cikkeinek címet; a rendszeres címadás általa és ekkor jött szokásba; eddig csak rovatcímek voltak: „Rendőri hanyagság és papi botrány”; „Tömérdek öngyilkosság”; „A kormánypárt ziláltsága”; „A hatalom uszályhordói”; „Botrányos dolgok a törvénykezés terén” stb. – ugyanakkor azonban az érdekfeszítő címek alatt rendszerint még a hagyományos híranyagot adta. A jól szerkesztett orgánum az oly sokat támadott közösügyes államot fölbomlásáig kísérte. Az Egyetértés keletkezése idején, 1874 májusában egyesültek, Helfy Ignác vezérlete alatt, Erdei Bódog szerkesztése mellett a hetilapok is. Függetlenség a Nép Zászlója Szombati Lapok elnevezéssel. A négy részre; „Politikai rész” – vezércikk, a hét története, kishírek, parlamenti tudósítások; „Ismeretek Tára” – ismeretterjesztő cikkek; „Szünóra” –szórakoztató olvasmányok, fővárosi hírek; „Közgazdaság” – terméskilátások, tőzsdei hírek – tagolt lap didaktikus volt és érdektelen, „kalauz” akart lenni „a közélet eseményeire nézve”, de egy kormánypárti hetilaptól miben sem különbözött. Két év múltán meg is szűnt. A központi hetilapok helyét ekkorra már lassan kezdte átvenni a vidéki politikai sajtó.

Az egyesült ellenzék és központi lapja, az Egyetértés a frakcióharcok zilált hónapjai és a fúzió után újra felvette a harcot a kormánypárti sajtóval, s a politikai lapok immár nemcsak elvi, hanem üzleti értelemben is egyre élesedő versenyében nemcsak életképes maradt, hanem népszerű, hosszúéletű vállalkozásnak bizonyult.

IRODALOM

Madarász József: Emlékirataim 1831–1881. Bp. 1883. – Berecz József Emlékezés Böszörményi Lászlóra. = Alf. 1959. 1. sz. 119–121. – Dezsényi Béla: Kossuth Lajos publicisztikai munkássága az emigrációban. In: OSZK Évk 1959. 344–359. – Tardy Lajos: Kossuth illegális emigrációs folyóirata: a Negyvenkilencz = MKsz 1967. 254–255. – Szabad György: Vajda János politikai elszigetelődésének történetéből. = It 1960. 129–141. – Komlós Aladár: Vajda János. Bp. 1954. – Vajda János: Politikai röpiratok. Publicisztikai írások. In: Összes Művei. Sajtó alá rend. Miklóssy János. Bp. 1975–1979. – Tóth Ede: Mocsáry Lajos élete és politikai pályakezdete. Bp. 1967.