1. ÚTKERESŐ ÉVEK

A politizáló és irodalmias képeslap

A Magyarország és a Nagy Világ tartalmi vagy eszmei programot nem adott megindulásakor, csak előfizetési felhívásának ígéreteit a „legjobb” hazai művészekről és külföldi intézetekről, ahonnan a nagyszámú, számonkénti 8–12 illusztrációt beszerezték – és a sakkrovatról, melyet „a pesti sakk kör legjobbjai” írtak. A rovatok fele részben napi politikai érdekűek voltak („Politikai heti krónika”, „Politikai vegyes hírek”, „Országgyűlési tudósítások”, sőt jelentős részben az „Életírások” is), az összterjedelem negyedét kitették. A kortársi, rokon jellegű és némileg mintaképként is szereplő lapoknál – a Vasárnapi Újságnál és a Hazánk s a Külföldnél –erősebben politizált és szembetűnőbben irodalmi beállítottságú volt. Balázs Sándor szerkesztése idején a nemzeti ellenállás jegyében még mintegy koalíciós jelleget képviselt. Szemléletesen mutatja ezt, hogy két annyira eltérő politikai karakter, mint Falk Miksa és Áldor Imre párhuzamosan írta saját, erősen politikai rovatát (Falk a „Politikai heti szemlé”-t, Áldor „A hét történeté”-t). Az „Ismeretterjesztő cikkek” közé zömmel útleírásokat, népszokásokat ismertető cikkeket, történelmi és irodalmi írásokat s általában különféle különlegességek gyűjteményét sorolták. Ettől csak minőségükben különböztek az „Értekezések” cikkei: jobbára nevesebb szerzők írtak ugyanezekről a témákról. A „Képmagyarázatok” ugyancsak hasonló kis cikkeket jelöltek: a szenzációkat képileg is bemutatták (például a víziló, gyilkosság a Vörös-tengeren stb.). „Vegyes anyagok” közé került minden más téma, így 1866-ban Farkas Albertnak, a lap főmunkatársának, később a pesti zsidó ortodox hitközség megalapítójának a liberális közgazdaságtan fő eszméit bemutató, kitűnő cikksorozata is „Reform-eszmék” címmel.

Szépirodalmi anyagának többsége ekkor még magyar íróktól származott; a költemények nagyobbik része (Arany Jánostól és Vajda Jánostól Komócsy Józsefig), a széppróza és az elbeszélések fele. A szerzői gárda a többi hasonló lapban is publikáló, idősebb korosztályon kívül a középkorú és fiatal polgári értelmiség közül került ki. Rendszeresen itt jelent meg Falkon és Áldoron kívül Kecskeméthy Aurél, P. Szathmáry Károly, Vadnay Károly, Székely József, Farkas Albert, Remellay Gusztáv, Huszár Imre, Toldy István, Szana Tamás, Ozoray Árpád és angol fordításaival Dallos Gyula. Az illusztrációk {II-2-232.} jelentős része külföldi lapokból és könyvekből származott, de a kor minden nevesebb hazai grafikusa is dolgozott a lapnak, mint Jankó, Blumberg (Virághegyi), Marasztoni és mások. A metsző itt is természetesen a hazai lapok két fametszője, Pollák és Rusz volt.

A szélbal politikai szellem uralma

Frankenburg, átvéve a lap szerkesztését, eszmei programot is adott mutatványszámában. „…Mindig csak egy irányt ismertem: s ez tisztán hazafiságos, tisztán nemzeti, nemcsak betűre, hanem szellemre nézve is magyar!” – írta patetikusan. (1866. 50, 786.) A reformkornál vagy legkésőbb 1848-ban megrekedt szemlélet és hang nem felelhetett meg sem a kornak, sem a laptípusnak. Éppen csak negyed évig szerkesztette Frankenburg a Magyarország és a Nagy Világot – minden egyedi jellegzetességet nélkülözve. Jellemző szerkesztői időszakára, hogy még szépirodalmi műveket is egy évtized késéssel publikált (például Gyulai Pál Glück-Szerencse úr című elbeszélését).

Az örökké nyugtalan pályán mozgó, Vajda János írói köréhez tartozó, rendkívül termékeny író, Vértesi Arnold (1834–1911) szerkesztői időszaka (1867 – 70) a korábbinál erősebb politikai tájékozódást és napi politikai szinten határozott baloldali ellenzéki magatartást jelentett. Vértesivel együtt egy baloldali szellemű baráti kör vette kézbe a lapot; az első évben ők is írták a lap nagy részét: Áldor Imre (1838–1928), Csukássi József, Tóvölgyi Titusz, Vadnay Károly és maga Vértesi. A vezérszerep a főmunkatársé, Áldoré lehetett. Erre mutatnak a megegyező jellegzetességek az 1868. április 19-ig és az 1870. tavasztól őszig terjedő időszak között: mindkettőben Áldor volt a főmunkatárs. Szenvedélyes politizálás, baloldali ellenzékiség s szellemi és politikai téren egyaránt a tolerancia hiánya, a politikán kívüli rovatok látványos lesoványodása és a szerzői gárda összeszűkülése jellemezte Áldor főmunkatársi korszakait. A lap címének egyik fele, a nagyvilág jelentéktelenül kicsivé zsugorodott; maga Áldor utasította el különböző tárgyak kapcsán az önálló „magyar szellem”, a nemzeti elzárkózás nevében.

A rovatok átalakultak, csak az „Életírások”, az irodalmi rovatok és „A hét története” maradt változatlan. A „Népisme, tájrajzok” csak egynegyedében maradt magyar vonatkozású, ám még ezekben a cikkeiben is a különlegességek, a rendhagyó érdekességek álltak a központban, nem a valósághű ismertetés szempontjai. A „Történelem, régiségek”-rovat viszont majdnem teljesen magyar érdekű volt, mintegy negyedében egy-egy okirat, törvény, emlék ismertetése kapcsolódott egy-egy forradalmunkhoz, szabadságharcunkhoz. Jelentős teret kaptak az 1848–49-es visszaemlékezések is. A természettudományok és az ipar, gazdálkodás, közlekedés rovatai mit sem változtak, maradtak periferikus érdekességek tárházai. Kevésszer jelentek meg az építészetre, szobrászatra, festészetre és zenére, színházra, irodalomra vonatkozó írások. A hazai és külföldi események, társasélet többnyire politikai érdekeltsége {II-2-233.} miatt szerepelt. A szépirodalmi anyagot tekintve, a költemények csak magyar költők többségükben igen gyenge művei közül kerültek ki. Az elbeszélések nagyobb részét már fordították Dickens, Bertand, Jules Janin, Wilkie Collins, Alfonz Karr és más nyugat-európai kortársak műveiből. Az eredeti elbeszélések Jókaitól, Laukától, Tóvölgyitől és Vértesitől származtak.

Áldor olykor szellemes, de általában elvakult hadakozásai voltak a legjellemzőbbek a Magyarország és a Nagy Világ 1867. évi évfolyamára. A napi politikától elvonatkoztató egyetlen figyelemre méltó közlés Mentovich Ferenc 1863-ban elkobzott „Az új világnézlet” című művének részlete volt három folytatásban. Az egyik első magyar materialista filozófiai munka, főként így kiragadott töredékében, nem tudott a részletvita színvonala fölé emelkedni, s inkább mutatta filozófiai kultúránk és nyelvünk fejletlenségét, mintsem a materialista filozófia valódi térhódítását. A részlet közlésével a Magyarország és a Nagy Világ elődjének, az Ország Tükrének 1862-es közlését követte, sőt még Premkó Antallal is az ott megkezdett vitát folytatta Mentovich.

1868-ban az életrajzi rovat egyfelől tetemes mértékben a negyvennyolcas katonák rovatává alakult – nagyrészt nekrológokká–, másfelől igen sok arisztokrata kapott helyet (valószínűleg az olvasóközönség pletykaigényének kielégítésére). Áldor április 19-én adta fel főmunkatársi állását (a „Hét történeté”-t ezután felváltva írta Csukássi, Hevesi Lajos, Tóvölgyi és ifj. Ábrányi Kornél). Ettől kezdve jól érzékelhető a külvilág iránti érdeklődés megelevenedése. Fontos helyet kapott és némileg a mérce szerepét töltötte be az angol liberalizmus. Újdonság volt a hazai közintézetek sorozatos bemutatása, mely művelődési önarcképünk megrajzolásához jelentett fontos adalékot.

A hazai témák csökkentek, a világ felé fordulás fokozódott a következő évben. A korábbinál többrétűvé vált a lap. A politika még mindig uralkodó szempontja maradt, ám inkább a balközéppártot támogatta polgári oldalról. Ifj. Ábrányi Kornél jellemző módon ábrázolta a nagypolgár Wahrmann Mórt. A self-made mant értékelte benne és azokat az érdemeket, amelyek anyagi javakban nyerik el jutalmukat. Politikusként annak a Deák-párti képviselőnek látta, aki a baloldaliak tapsai közepette beszél. Egységesen materialista álláspontot tükröztek a lap értékesebb, jelentősebb értekezései. Két részlet jelent meg Ludwig Büchner „Erő és anyag” című művéből, magasra értékelték Karl Vogtot és pesti előadásait. Asbóth János „A vallás viszonya a festészethez és a modern szent festészet” című esztétikai esszéjében az egykorú vallásos tárgyú festészet lehetetlenségét azzal bizonyította, hogy a kor „realizmusa” mond ellent az idealizmusnak.

1870 első harmadában a betegen Olaszországban tartózkodó Vértesit Vadnay Károly helyettesítette. A túlnyomó részben francia vonatkozású háborús anyag mellett a művészeti, esztétikai tárgyúírások száma nőtt meg ekkor. Vértesi – és Áldor – visszatértével viszont az ellenzéki hang erősödött meg ismét.

{II-2-234.} Jelentős változást hozott a lap életében Vértesi menesztése. A november 13-i 46. számban Vértesi bejelentette, hogy megválik a laptól. Csukássi és Áldor mint főmunkatársak ugyancsak kötelességüknek tartották, hogy visszalépjenek. Áldor később hozzáfűzte, hogy „másodízben kényszerülök most elválni” a laptól, amiből nyilvánvaló, hogy már 1868 áprilisában sem saját elhatározásából távozott.

A következő számban legalább részlegesen fény derült az ügy hátterére. A kiadó, a Deutsch Testvérek Rt. már korábban pert indított Vértesi ellen egy közösen választott bíróság előtt azért, hogy „a közönségnek, a szöveg tekintetében is oly lapot adjunk kezébe, mely finom ízlésének inkább megfelel”. (Ezzel a Deák-párti lapokat kiadó Deutsch Testvérek nyilvánvalóan arra célzott, hogy a megelőző fél évben ismét felerősödött a lap politikai ellenzéki hangja.) Vértesi a maga részéről bírákul kérte fel Úrváry Lajost, Csernátony Lajost és Vadnay Károlyt, a Deutsch Testvérek Halász Imrét, Greguss Ágostot és Szilágyi Dezsőt, e hat tag pedig elnökül Gyulai Pált választotta meg. E „bíróság” végül úgy döntött, hogy a részvénytársaság 800 forintot köteles fizetni Vértesinek, aki viszont ennek fejében azonnal visszalép a szerkesztéstől. (1870. 47, 563.)

Nem valószínű, hogy ezt az igen tekintélyes összeget megítélte volna a közös bíróság, és a Deutsch Testvérek kifizették volna, ha egy formailag rossz, érvénytelen szerződés lett volna köztük, amit bármikor felbonthatnak. A francia köztársaság kikiáltásának ünneplése általános volt a korabeli közművelődési lapokban; legalábbis nem valószínű, hogy ez tűnt volna megbocsáthatatlannak Deutschék szemében. A legvalószínűbb, hogy Áldor Imrének a betegeskedő szerkesztő hátterében való ismételt feltűnése ijesztette meg őket. Áldor határozott szélsőbal politikai eszméi valóban nagyon távol álltak tőlük. De éppen ennyire bizonyos az is, hogy a lap ekkoriban csak mérsékelt példányszámig jutott el (felső határként 2000 előfizető), amit tetézett az, hogy Vértesi rosszul gazdálkodó, meggondolatlan, túlköltekező szerkesztő volt.

Mindenesetre A Hon és a Magyar Újság kampányba kezdett a kiadó ellen. Állítólag az újságírók között is sikerrel korbácsolták fel a kedélyeket: Berczik Árpád és Dóczi Lajos visszautasította a felkínált szerkesztőséget, s csak Ágai állt kötélnek.

Ágai megállapodott polgári lapja

Ágai Adolf szerkesztési idején több alapvető változás történt. Programjában egyrészt elhatárolta magát a korábbi szerkesztési gyakorlattól, másrészt kiemelte azokat az oldalakat, amelyeket folytathatónak ítélt. „Egy hetilap föladata – írta – nem lehet az újdonság mint olyan, melyben a napi lapokkal lehetetlen versenyeznie, de igenis föladata az, a hét alatt fölmerült fontosabb eseményeket osztályozva juttatni az olvasó tudomására.” Ígérte, {II-2-235.} hogy nagy súlyt fordít a szépirodalom színvonalára, a heti tárcát maga fogja írni, és minden számban fog zsánerképet közölni a műfaj népszerűsége miatt. „…Mint tisztán szépirodalmi és társadalmi hetilap, nem foglal pártállást.” Egyedül arra törekszik, hogy „színvonalán álljon a jelenkori journalistikának”. (1870. 47, 563.)

A megújulás gyorsan bekövetkezett. A lap tördelése teljesen átalakult, világosan áttekinthetővé vált, az illusztrációk nagyobbak, mutatósabbak lettek. Az újságoldalak már ránézésre rendezett benyomást keltettek, a rovatok nagyjából állandó helyet foglaltak el, a címek sokkal szemléletesebbek és megkapóbbak lettek. Gyakran hevenyészett és kiismerhetetlen lapjaink között sokat számított ez a néhány újítás is. Tartalmilag a sokféle kis hírrovat jelentett újdonságot, és fontos szerephez jutottak a szerkesztői üzenetek.

Az 1871-es évfolyamban megnőtt az irodalmi anyag, a zsáner- és útiképek súlya; az ismeretterjesztő írások száma csökkent, csak az egészségügyi jellegűek gyarapodtak egy kevéssé. Nagyszámú, hír jellegű, állandó kis rovat nyújtott hetenként körképet a művészetek világából és a társadalmi élet különböző területeiről. A lap mozgékonysága és érdeklődése hirtelen megnőtt, s úgy látszik, népszerűsége is. Márciusra megduplázódott, 4327-re nőtt az előfizetők száma, egyről három-négy oldalra bővült a hirdetési melléklet. Azzal dicsekedett a lap, hogy „…egy politikai napilap kivételével – ez ídőszerint a ’Magyarország és a Nagy Világ’ a legelterjedtebb magyar lap” – amit mégiscsak fenntartással lehet elhinni, mert Ágai minden lapjában szerepelt ez a kitétel, s több más korabeli lap is hasonlót állított önmagáról.

Költői szerzőgárdája mindössze néhány középszerű kezdő nevével s egyetlen jelentőssel, Kiss Józsefével gyarapodott. Prózában a Kávéforrás-kör tagjain és az elmaradhatatlan Jókain kívül 1872-től megjelent Mikszáth is. Az irodalmi részekben azonban a magyar szerzők kisebb szerepet játszottak, mert fordítások tették ki mind a versek, mind az elbeszélések, regények túlnyomó többségét, s ebben messze színvonalasabb lett a lap, mint a Vasárnapi Újság. Klasszikusoknak és kortársaknak, európai és amerikai költőknek egyaránt helyet adott. Horatius, Schiller, Goethe, Heine, Béranger, Tennyson és Longfellow a leggyakrabban visszatérő nevek voltak. 1873-ban Bálinth Gyula fordításában Dante Poklának első három énekét is közölte. Ezek mellett rendszeresen megjelentek népköltészeti fordítások is (finn, román spanyol, lengyel, skót stb.). Az elbeszélések között minden évben található Turgenyev-, Hartmann-, Emmanuel Gonzalés-, Bret Harte- és Puskin-írás, J. Verne-folytatásos regény.

Az ismeretterjesztő rovatokban ez idő tájt uralkodó maradt a névtelenség. Kétségtelenül újként jelent meg néhány fiatal polgári értelmiségi szerző, mint Andrássy Béla, Steiner Zsigmond, Erődi Béla, Kőrösy József, Márki Sándor és a Kávéforrás-körből főként Toldy István, de rövid ideig szerepeltek még a régiek közül például Mentovich cikkei is.