{II-2-236.} 2. SOKOLDALÚSÁG ÉS FELSZÍNESSÉG

A társadalom-társaság és a művelődés-művészetek köréből nem volt kizárólagos elsőséget élvező, sajátos szemlélete vagy tárgyköre. Színesek, gyakran meglepően sokoldalúak, de általában felszínesek voltak a lap írásai. Egyedül a technikai-civilizációs haladás és újdonságok sorsa volt mostoha, mert ez iránt a kortárs lapoknál is egy fokkal kevésbé érdeklődött. Budapest és a fővárosi élet volt a központi téma, a pesti polgár életszemlélete határozta meg a lap szemléletmódját.

Általában szembetűnő, hogy szerkesztése idején Ágai mennyire igyekezett a lap tartalmi arányait egyensúlyban tartani. A „kozmopolitának” kikiáltott polgári lap többet foglalkozott hazai eseményekkel és a hazai köz- és művészeti élet szereplőivel, mint „hazafias” szélsőbal elődje. Ezen túl ugyancsak jól megfigyelhető a Magyarország és a Nagy Világ egyéni arculatának kialakulása. 1868-ban összes életrajzának több mint a fele politikusokat, katonákat és forradalmárokat mutatott be, mellettük az értelmiségiek és művészek alig foglalták el a rovat egyötödét. 1874-ben viszont csupán 19,7% politikus, katona és forradalmár szerepelt, az értelmiségiek és művészek aránya pedig felülmúlta az 57%-ot.

A Magyarország és a Nagy Világ jól szerkesztett életrajzi rovata fontos szerepre volt hivatva. Az olvasóknak arcképek és életrajzok formájában bemutatta a hazai és külföldi szellemi élet számottevő alakjait, s ezzel előkészítette közönségét, hogy az eredményeket és eseményeket jobban megismerjék. A képzőművészeti tárcák megértését, sőt a lap illusztrációinak értékelését például elősegítette, hogy 1873-ban egy év alatt bemutatta a korszak jelentős közép-európai festőit (Munkácsy, Matejko, Makart, Kaulbach stb.). Másrészt azonban e rovat írásainak szűkösen életrajzi jellege, a dicsérő jelzők mellett a tényleges bemutatás és a jelentőség indoklásának gyakori hiánya nem tette lehetővé, hogy maradéktalanul betöltse szerepkörét.

Nemcsak az Ágai által népszerűvé tett műfajra, a tárcára, hanem a lap szellemére is jellemző volt Porzó tárcaleveleinek hangvétele: kedélyes csevegés, amelynek hátterében – leginkább éppen a sokadrendű Jules Janin és Saphir nyomdokain – a Franciaországból s a német sajtóból ideszakadt, felhígított dekadencia, valamint a késői biedermeier idill állt. „A szivar folyton karikákat bocsát – írta egyik tárcájában Ágai –, a sorok szaporodnak, emlék vissza – remény előre kalandozik, körülte vidám bölcselet fonja arabeszkáit s mire az utólsó füstbodorka ellebbent, a tárcalevél kész s az első ki benne gyönyörködik, az maga a boldog szerző, második a szerkesztő, s harmadik az, kinek voltakép szánva van: az igen tisztelt olvasó s még igen tiszteltebb előfizető. Hja igen! E szép dicső eredmény azonban csak oly esetben jut a halandó tárcaíró osztályrészeül, ha a sors kedvező jóvoltából semmisem történik a fővárosban. Ah, dicső, isteni semmi!” (1871, 28, 386.) Az „isteni semmi” jegyében, boldog problémátlanságban lelt egymásra a szerkesztő és olvasóközönsége.

{II-2-237.} Ágai lapja azért lehetett annyira gazdag tartalmilag, mert egyetlen tárgy, eszme- vagy problémakör iránt el nem kötelezte magát, bele nem merült. A jelenségeket, a felszínt érzékelte – de azzal páratlan színességgel foglalkozott.

A lap és írásai végső soron a hazai polgárosodás célját kívánták szolgálni. Nagyra értékelték ennek harcosait, mint Vajda Jánost és Ráth Mórt. Ám azért számos magyar arisztokrata és főpap portréját is közölte a lap, 1873-ban külön számot adott ki Gizella főhercegnő esküvője alkalmából, Rudolf főherceg pedig minden évben kapott egy-egy portrét. Az életrajzok írói mindig megtalálták azt a morális vagy szellemi tulajdonságot, amiért kiragadhattak egy-egy főpapot, főurat osztályából, valódi környezetéből úgy, hogy polgári elveik fenntartása mellett méltathassák őket is.

Bemutatta a lap Darwint, a liberalizmus, a pozitivizmus és a materializmus több vezéralakját vagy közismert képviselőjét (Feuerbach, Büchner, J. St. Mill, Justus Liebig, David Strauss, Marx). Csakhogy e portrékban is ritkán volt jellemzés, a filozófiai és természettudományos eszmék ismertetése, ehelyett általános moralizálássá, egyforma súlyú és jelentőségű nagyok arcképcsarnokává vált az egész rovat.

Társadalomtudományi és filozófiai téren a Fővárosi Statisztikai Hivatal harmincéves igazgatójának, Kőrösy Józsefnek dolgozatai – A nyomor filozófiája, Van-é szabad akaratunk?, és talán ő a szerzője Az élet mint diadalmas küzdelmek vívmánya című cikknek – jelentettek elmélyült, magas színvonalú ismeretterjesztést. A malthusi és a statisztikai alapozású mechanikus materializmus és a társadalmi evolucionizmus kitűnő összefoglalásai ezek.

Művészet és társadalomtörténet éles eszű, de túl általánosított összefoglalását adta Toldy István Olaszország templomaiban című cikksorozata. Művészettörténeti kiindulópontról antifeudális és antiklerikális nézeteit fejtette ki. Ám a társadalmi és a művészeti jelenségek mechanikus egymásra vetítésével saját nézeteinek karikatúrájáig jutott el, s ezzel rászolgált Irmei Ferenc ironikus hangvételű válaszcikkére.

Igényes társadalmi és filozófiai vonatkozású cikk már csak egy jelent meg az idealista Greguss Ágost tollából. (A szabadságról. 1874. 4– 5. sz.) A külső körülményektől meghatározott szabadságot mellékesnek tekintette a lelki, belső szabadsághoz képest, s egész gondolatmenetét a materializmusellenes érvekre építette. S ez ismét a Magyarország és a Nagy Világ eklektikus szellemiségére mutat: egy olyan időszakban, amikor minden elvi igényű cikk írója jelszóként hivatkozott a darwinizmusra, a pozitivizmusra és a materializmusra, Gregussnak a materializmust alapjaiban és kemény hangon támadó írása visszhangtalan marad.