3. AZ ÁLTALÁNOS MUNKÁS-ÚJSÁG

Az Arany Trombita megszűntével az Általános Munkás Egylet mindenfajta sajtóorgánumot nélkülözött. Nem soká maradhatott ez így; hiszen a kortársak 1870 elején a munkásmozgalom élénkülésének, különböző sztrájkoknak lehettek tanúi: Schulhof Géza, az Általános Munkás Egylet jogtanácsosa megemlékezve ezekről az eseményekről így folytatja: „Ez időtől kezdve az Általános Munkásegylet kebelében vasárnaponként agitatórikus gyűléseket tartottak, amelyeken a szocializmusról beszéltek… Egypár »fejmunkás«, többnyire fiatal tanuló is akadt, akik a szocializmushoz csatlakoztak. Végre elhatározták, hogy egy szocialista közlönyt létesítenek.” E három fiatalember az egykor „önsegélyző”, később a lassalleánizmussal rokonszenvező Szvoboda Lajos egyetemi hallgató (nevével már a Munkások Újságában találkoztunk), Politzer Zsigmond és Külföldi Viktor volt. Ez utóbbi, a legidősebb, {II-2-378.} 26 éves volt, nem is tanuló, hanem már kiugrott papnövendék, volt házitanító, egyébként sokoldalúan tájékozott, művelt ember, akinek – mint Révész Mihály írja – „már ifjúkori álma volt, hogy valaha a forradalmi nép élére kerüljön”. Külföldi szerkesztésében jelent meg 1870 áprilisában hetilapként az Általános Munkás-Újság, illetőleg német nyelvű tartozék lapja, az Allgemeine Arbeiter-Zeitung. A szükséges anyagiakat – a munkások áldozatkészsége segítségével – Külföldi biztosította. Újságja rövid életű volt; a magyar kiadás ugyanez év júniusáig, a német pedig júliusig látott napvilágot. A sajtótörvény szerint napilap kiadásához 10 ezer, hetilaphoz 5 ezer forint kauciót kellett letenni – ha a lap politikával kívánt foglalkozni. Ekkora összeget Külföldi nem tudott előteremteni; ezért jelent meg „szakközlönyként” a lap. Ennek ellenére – felhasználva a korabeli liberális szemléletből fakadó lehetőségeket – bár óvatosan, de mégis politizált.

A Munkásegylet tehát négyhavi szünet után ismét rendelkezett lappal, bár az újság csak közvetve volt a Munkásegyleté, s Külföldi Viktor szerkesztő és kiadó a lapnak, amely a Magyarországi Munkáspárt közlönyeként jelent meg, bizonyos függetlenséget biztosított.

Az Általános Munkás-Újsággal kapcsolatban röviden foglalkoznunk kell a Pest-Budai Munkásképző Egylet kérdésével. Ez az egylet 1869 nyarán –lényegében a Pest-Budai Munkásegylet utódjaként – polgári kezdeményezésre alakult meg, azonban a benne dolgozó osztályharcos elemek, elsősorban Farkas Károly tevékenységének eredményeképpen (Farkas Károly vasmunkás az I. Internacionálé magyarországi megbízottja volt) szocialista szervezetté vált, és a későbbiek folyamán – hosszas tárgyalások után –egyesült az Általános Munkásegylettel. A két egyletet lényeges elvi különbség választotta el. Míg az Általános Munkásegylet a lassalleánus befolyás következtében nem méltányolta a munkásság gazdasági harcának jelentőségét, addig a Munkásképző Egylet ezeknek nagy fontosságot tulajdonított. Az Általános Munkás-Újság nem lévén az Általános Munkásegylet lapja, közel állott a magyar munkásság másik szocialista szervezetéhez, a Munkásképző Egylethez is. A lap munkatársai közé tartozott Külföldi Viktor szerkesztőn, Politzer Zsigmondon és Szvoboda Lajoson kívül Zágonyi György függetlenségi érzelmű, a munkásmozgalommal rokonszenvező tanító. Cikkeket írt a lapba Táncsics Mihály is.

Az Általános Munkás-Újság – ellentétben az Arany Trombitával – a kor színvonalán álló szocialista lap. Ha sok esetben lassalleánus köntösben és lassalle-i módosításokkal is – a tudományos szocializmus különböző tételeit hirdette. Polgári demokratikus elképzeléseknek – az Arany Trombitától eltérően – már nem jutott hely hasábjain. Nem találkozunk a magyarországi nemzeti kérdés, az Ausztriához való viszony említésével sem.

Az Általános Munkás-Újság rendszeresen közölt elvi jelentőségű cikkeket, vezércikkeket. Az első (április 3-i) számban megjelent „Elveink” című–Külföldi tollából származó– szerkesztőségi vezércikk többek között a következőket írja: „Oly munkáslap kiadása, mely az egyetemes munkásosztály {II-2-379.} társadalmi, anyagi, erkölcsi és szellemi érdekei képviselésére van hivatva, egyike a legsúlyosabb feladatoknak. S még súlyosabbá válik annak tudatában, hogy miszerint végcéljainkat csak korlátolt hatáskörben kellene érvényesítenünk azon eszmény magasztosságával szemben, mely a legnemesebb, de legigazibb lelkű emberbarátok kedélyét századok óta lelkesíti. A kérdés, melynek megoldását vállalatunk is elősegíteni parancsol, nem egyéb, mint a társadalmi kérdés. E kérdés magában foglalja a mai társadalom oly módoni szervezését, hogy ki-ki a maga méltányos igényeit kielégítve lássa. Az elégedetlenség a mostani gazdászati helyzettel, a jajveszékelések az önkény és igazságtalanság fölött, naponként hangosabban törnek elő és hatalmasan követelik a társadalom népgazdászati alapjának mentől hamarábbi átalakulását és megváltoztatását.”

A lap főérdeme, hogy felismerte a magyar munkásmozgalom előtt álló legfontosabb feladatot: a munkáspárt megalakításának szükségességét, és ennek a feladatnak a megvalósításáért küzdött. „Működésünk vezérelve –írta az említett cikk – a munkáspárt szervezése Magyarországon. Törekvésünk a korlátlan egyesületi, gyülekezési és szövetkezési szabadságot a munkások számára kieszközölni, valamint a népoktatás gyökeres és a korszellemnek megfelelő átváltoztatása, a vallásoktatás szabadsága, mindennemű előjogok és szabadalmak mellőzése, a közvetlen adók eltörlése… Különös figyelmet fordítandunk az egyletekre és társulatokra és nemcsak támogatni fogjuk ezeket, hanem oda is működni, hogy a produktív társulatok [A Lassalle-féle társulatokról van szó. – E. T.] mentől előbb megvalósuljanak.”

Nem állott meg az újság a munkáspárt megszervezésének hirdetésénél, hanem azt is vázolta, hogy milyennek kell lennie a munkásosztály pártjának. Erről szól az 1870. május 8-i számban megjelent „A szervezkedés kérdéséhez” című – aláírás nélküli, valószínűleg Politzertől származó – cikk. Megállapítja, hogy „A munkáspárt oly párt, mely a munkásosztály érdekeit folytonos kapcsolatban látja az emberi nem legmagasztosabb érdekeivel és azt az államban uralomra akarja juttatni”. Leszögezi a továbbiakban, hogy a munkáspártnak egységesnek, demokratikusnak kell lennie és alkalmazkodnia kell a fennálló törvényekhez.

A fontos elméleti kérdéseket megvilágító cikkek mellett a lap számon tartotta a munkásság sztrájkmozgalmait, bár hangot adott a sztrájkokat lebecsülő lassalleánus nézeteknek is. Beszámolt a nemzetközi munkásmozgalomról „Társulás” címmel. Cikket közölt az oroszországi narodnyikokról. Megállapítja, hogy a „kínszenvedett orosz népnek általános felkelése naponként várható”. Az egyleti életről is publikált „Különfélék” címen a munkásságot érdeklő apró, érdekes híreket. Szépirodalom – nyilván a szűkre szabott terjedelem miatt – nem kapott helyet a lapban. A „vonal alatt” azonban Szvoboda Lajos terjedelmes cikkekben ismertette „A nép fiai” sorozatcímmel a nagy utópista szocialistának, Saint-Simonnak életét. A szerkesztőséghez írott panaszleveleket az újság „A nép szava” címmel közölte. (Ez a rovat eléggé vérszegény volt.) „Munkahírnök” rovata a munkások elhelyezkedését {II-2-380.} volt hivatva megkönnyíteni. A május 29-i számban közölte a lap a Pest-Budai Munkásképzőegylet szózatát, amelyben hírül adta az egylet, hogy csatlakozott az I. Internacionáléhoz. A szép szózat – amely valószínűleg Farkas Károly műve – többek között a következőket mondja: „A munkás-képzőegylet most határozott, gyökeres alapon áll, és szellemében a nagy munkástársulathoz csatlakozik… Buda-pesti munkások, 70 000-re megy számotok, tehát 70 000 fő és szív álljon helyén és 140 000 teremtő kéz egyesüljön egyetlen akarattá, egyetlen testté, egyetlen zászlót lobogtatva – ki akarhat akkor ellenetek lenni?” Az olvasókkal való kapcsolatot biztosította az is, hogy a lap rendszeresen gyűjtött segélyt a sztrájkoló munkások számára. (1870 áprilisában az első magyar gépgyár munkásai sztrájkoltak a 10 órás munkanapért.)

Az április 24-i szám közölte a magyar munkásság első szociális szervezetének a Munkás Betegsegélyző és Rokkantpénztárának (alakult 1870. április) Farkas Károly tollából származó felhívását.

Nagy érdeme az Általános Munkás-Újságnak, hogy az I. Internacionálé politikai irányvonalának megfelelően foglalkozott a munkásosztály és más társadalmi osztályok, rétegek viszonyának kérdésével. Az április 17-i szám közölte a „fejmunkások”-hoz, azaz az értelmiséghez, a június 19-i szám pedig a „mezei munkásokhoz” szóló felhívást. Mindkettő a Kommunista Kiáltványban foglalt elvek alapján fejti ki a forradalmi munkásmozgalom álláspontját. Ezek az elvi cikkek nem a magyar munkásmozgalom termékei, az Internacionálé hasonló kiadványai nyomán készültek. Megjelenésük a magyar munkássajtóban így is úttörő jelentőségű, mert a tudományos szocializmus eszméit hirdették – igen nagy agitatív erővel – a magyar munkásság között. „Testvérek – ide a jobbotokat, a szövetségre – szól az értelmiséghez intézett felhívás. – Mi mint sorstársak nyújtsuk azt, s ti nyújtsátok, mint bajtársak s előharcosok a szellemi munkálkodás terén. Rajta hát! Álljatok egybe, képezzetek szakegyleteket, mint mi a társadalom tanulmányozására s fejtegetésére s azon elvek s eljárás vizsgálására s megállapítására, melyek a társadalmi kérdés megoldásához szükségeltetnek; lépjetek összeköttetésbe a munkásegyletekkel és szaktársulatokkal. Csatlakozzatok a mi törekvéseinkhez.” A mezei munkásokhoz intézett felhívás megállapítja, hogy ha „segíteni akarunk a munkásosztályon, úgy a mezőkön és réteken izzadó testvéreinkről semmiképp sem szabad megfeledkeznünk… Mert csak akkor, ha a földmívelő lakosság iparos társaikhoz eréllyel csatlakozik, csak akkor válik lehetővé a munkásokra nézve a politikai és gazdászati rabigát megtörni és az átalakulási folyamatot a gazdászati világ minden ágazataiban gyökeresen végrehajtani.”

Dolgozott a lapba a polgári demokrata, nacionalista nézetektől sem mentes, de a munkásüggyel rokonszenvező Zágonyi György tanító – a Munkások Újsága volt munkatársa – is. Ma sem tudjuk biztosan viszont, hogy ki volt ama Bercsényi, aki a lap áprilisi és májusi számaiban érdekes cikksorozatot közölt A magyar nép és a társadalmi demokrácia címmel. Erről az írásról {II-2-381.} helyesen jegyzi meg S. Vincze Edit, hogy „ez első kísérlet a hazai viszonyok, az 1867-es kiegyezés elemzésére a proletariátus osztályszempontja alapján”. Bercsényi (talán álnév?) részletesen foglalkozik a parasztság és a kisiparosok helyzetével is. Írása csak a magyar lapban jelent meg.

A német és a magyar nyelvűújság szövege ugyanis nem egyezett meg. Az előbbi behatóbban foglalkozott a nemzetközi munkásmozgalom eseményeivel, míg az utóbbi inkább a magyar problémákkal. Alkalmasint különbözött – ha lehet ezt a szót használni – a két lap olvasótábora is. A német újságot főleg a nagyobb üzemekben dolgozó, a szocializmussal rokonszenvező munkások olvasták, míg a magyart inkább kisipariak, sőt „felvilágosult” mesterek is. A két lap rovatbeosztása viszont megegyezett. Az elvi cikkeket a „Munkásmozgalom”, a „Sztrájk”, a „Szervezkedés”, továbbá a „Munkás-és népgyűlések” rovat követte. Az Ipar, gyár, kereskedelem és technika rovat elsősorban a vezető szakmunkásokat és mestereket érdekelhette. A levelezési rovat – amelyet Politzer szerkesztett – mint már említettük, „A nép szava” címet viselte.

Az Általános Munkás-Újság különösen behatóan foglalkozott a francia munkásmozgalom eseményeivel. Ebben az időben már III. Napóleon trónja megingott, 1871 nagy eseményei előrevetítették árnyékukat. Ilyen körülmények között közölte a lap 1870. június 4-i száma az Internacionálé párizsi német szekciójának a magyar munkássághoz küldött, az Internacionálé támogatására szólító üzenetét. Amely a „Magyar Munkások, Előre!” biztatással végződik. A magyar munkásság megfogadta ezt a biztatást, az Általános Munkás-Újság azonban erről már nem számolhatott be, mert hamarosan megszűnt. (A magyar lap június 25-én, a német július 17-én jelent meg utoljára.) A szerkesztő, Külföldi Viktor nevével még később többször találkozunk.

Az újság terjesztését illetően sajnos alig ismerünk adatokat. Nem tudunk semmit a példányszámról sem. Viszont egy érdekes kezdeményezésről tudunk. A május 15-i szám Különfélék rovatában a következő tudósítás jelent meg: „Lapunk lehető legnagyobb elterjesztésére többen elvtársaink közül a következő szervezkedést ajánlanak: Mindegyik fővárosi, avagy vidéki egylet nevezzen ki egy lapbizottmányt, amely ismét minden gyárban felhatalmaz valakit bizonyos számú példányok elárusítására, az ily felhatalmazott pedig minden kisebb műhelyben vagy gyárosztályban egyes árusokat rendeljen, akik ismét saját körükben terjesztik a pártközlönyt. Szintily eljárást kellene minden szakegyletnek követni és azon kívül a lapokat a leglátogatottabb újságáruló boltokba bizományba adni.” E javaslat nemcsak a lapterjesztés, hanem a szocialista szervezkedés szempontjából is jelentős. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a terv nem valósult meg – hiszen a lapok nemsokára megszűntek. A korabeli magyar munkásmozgalom még nem volt elég erős ahhoz, hogy a lapok tartós megjelenését biztosító anyagiakat elő tudja teremteni.