{II-2-382.} 4. A TESTVÉRISÉG

Az Általános Munkás-Újság megszűnése után mintegy félévig ismét nem volt szocialista lap Magyarországon. 1871. február 5-én jelent meg a Testvériség első száma. A lap az Általános Munkás-Újsághoz hasonlóan ugyancsak magyar és német kiadásban jelent meg (Brüderlichkeit). Az újság még az év áprilisában megszűnt. Szerkesztője és számos cikkének szerzője – fiatal kora ellenére máris a hazai szocialista újságírás veteránja – Politzer Zsigmond volt. A lap, mint az „Ált. Munkásegylet tulajdona”, alcímében a „magyarországi munkások közlönye”– nevet viselte.

Az 1867 utáni években megjelent magyarországi munkáslapok közül a Testvériség volt a legforradalmibb. Ennek oka, hogy megjelenése idején az I. Internacionálé magyarországi szekcióinak munkája nyomán megerősödött a marxista-internacionalista, és bizonyos fokig háttérbe szorult – bár még mindig erőteljesen megmutatkozott – a lassalleánus befolyás az Általános Munkásegyletben. Figyelembe kell vennünk, hogy a lap megjelenése idején, 1871 kora tavaszán a nemzetközi munkásmozgalom XIX. századbeli fejlődésének egyik kiemelkedő csúcspontját, az I. Internacionálé tevékenységének virágkorát érte el. Ez a párizsi kommün győzelmének időszaka (1871. március 18.).

A párizsi események, a proletariátus forradalma, a munkásosztály felszabadításának nagy kísérlete lelkes visszhangra talált a magyarországi szocialista munkásság körében. Ezt a lelkesedést illusztrálja a Testvériség is. A párizsi forradalom felvetette a proletárhatalom kérdését. A Testvériség rendszeresen közölt internacionalista meggyőződéstől áthatott kommentárokat a francia eseményekről (leginkább a „Külhírek” című rovatban). Ezek az első olyan cikkek a magyar sajtóban, amelyek a munkáshatalomról szólnak. A lap állásfoglalását jól jellemzi Nemes Dezső a következőképpen:

„A Testvériség mint a proletariátus szószólója Magyarországon, síkra szállt a proletariátus lefegyverzése ellen. („… és a nemzetőrök jól tudják, hogy mire való a fegyver, jól tudják, hogy egyedül az a valódi alkotmány, mely számukra az emberi jogok élvezetét biztosítja”– március 19.) Nagy jelentőségű forradalmi állásfoglalás ez, bármily sok minden tisztázatlan volt a Munkásegyletben és a lap szerkesztőségében. A szocialista forradalom lényege a Testvériség előtt nem világos, és az eseményekhez fűzött magyarázatot lassalleánus ideológia hatja át.”(Nemes Dezső: Az Általános Munkásegylet Története, Bp. 1951. 153.) A lassalleánus ideológiának a hatása nyilvánul meg a március 19-i szám párizsi tudósításának a burzsoá francia kormányról szóló cikkében, mely szerint az előbb-utóbb kénytelen lesz a munkanélküliek foglalkoztatására, „produktív társulatokat alakítani és evvel egy új társadalomnak alapját megvetni…”

A Testvériség amellett, hogy igyekezett beszámolni olvasóinak a nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről, nyomon követte a hazai munkásszervezkedés eseményeit is; rendszeresen hírt adott a különböző munkásmegmozdulásokról, {II-2-383.} az Általános Munkásegylet közgyűléseiről („Hírek” rovat). Figyelmet érdemel a „Tudnivaló a munkás számára” című rovat, amelyben Politzer olyan fogalmakat igyekezett közérthetően kifejteni mint a burzsoá-proletár, tőke, osztályharc, profit, pauperizmus stb. (Az 1871. február 5-i számban jelent meg.) így a kis terjedelmű lap változatos, színvonalas tartalommal, fontos hírekkel szolgált olvasóinak. Úgy tűnik, hogy az internacionalizmus eszméjének szolgálata mellett a Testvériség szerkesztőinek másik vezéreszméje az egységes munkásszervezkedés gondolata volt. 1871. március 26-i számának A pártszervezet című vezércikkében arról ír, hogy „Valahányszor a munkáspárt még fellépett, oly akadályokra akadt, aminőre még egy párt sem”. A munkásmozgalomnak „szoros pártszervezetre” van szüksége. Ennek feladata „egy felvilágosult és szilárd tömeg élén állani”. A cikk foglalkozik az egyletek tevékenységével is. Kiemeli, hogy ennek országos jellegűnek kell lennie. „A munkásegyletek minden eszköz által igyekezzenek a tagok számait szaporítani és a szociál-demokrata elvet terjeszteni. Felolvasások, társasestélyek, oktatás, más, a társaséletbe vágó intézmény csak buzdítólag hat a tagokra nézve. Az egylet körében alakuljanak bizottmányok, kik a gyülekezéseket és népgyűléseket rendezzék.”

Politzer mint szerkesztő egyik előharcosa volt annak a küzdelemnek, amely a magyarországi munkásság szocialista pártjának megteremtését célozta.

A Testvériség március 26-i számában megjelent tudósítás nagy örömmel és lelkesedéssel üdvözli a párizsi kommün kikiáltását: „Éljen a szociáldemokrata Köztársaság! Csak ezen szavak tódulnak ajkunkra és folyhatnak ki tollamból e percekben. Elvtársaink tegnapi napon minden kardcsapás nélkül elfoglalták a városházát, amelyen most a veres zászló lobog!”

A párizsi kommün megteremtése, az a történelmi esemény, hogy ott a proletariátus saját kezébe vette a hatalmat, óriási lelkesedést váltott ki a magyar munkásságban, megnövelte a radikális politikai változásba vetett hitét. 1871. május 8-án nagy politikai tüntetést rendeztek a munkások, az ugyanebben az időben egyesült két fővárosi munkásegylet (az Általános Munkásegylet és a Munkásképzőegylet) kezdeményezésére, a régi képviselőház Sándor utcai épülete előtt. A tüntetők összecsaptak a kivonult rendőrséggel és katonasággal. Számos gyárban és üzemben sztrájkoltak. Június 11-én, már a párizsi kommün leverése után, a munkásság vezetői nagy gyásztüntetést rendeztek, hogy mint egy kortárs (Schulhof) írja „ezzel is jelét adják a burzsoáziának annak, hogy nem tartják ügyüket elveszettnek, mert leverték a párizsi kommün forradalmát… Hosszú – beláthatatlan sorokban vonultak ki a munkások a városligetbe – itt elénekelték a Marseillaise-t, azzal a módosítással, hogy: éljen az új forradalom, az általános forradalom”.

A párizsi kommün idején a magyar munkásmozgalom, az Általános Munkásegylet – jóllehet a proletárforradalom elvi kérdései még homályosak voltak – hitet tett a munkáshatalomért folytatott nemzetközi forradalmi harc eszméje mellett.

{II-2-384.} A párizsi kommün nyomán lezajlott magyarországi eseményekről azonban már nem olvashattunk sem a Testvériségben, sem német nyelvű testvérlapjában: mindkét lap 1871 májusában megszűnt.

A lap megszűnésének oka tisztázatlan. Nyilván itt is közrejátszottak a korabeli magyar munkásmozgalom krónikus anyagi nehézségei. Mindez azonban aligha magyarázat. Valószínűleg különböző személyi ellentétek és ezek mellett a sajtó jelentőségének nem kellő értékelése is útját állta a lap további megjelenésének.

A Testvériség utolsó számában is bizonyságot tett a munkásosztály győzelmébe vetett hitéről. „Valamint a XVIII. meghozta az emancipációt a polgárság számára – írta –, úgy a jelen század munkája lesz azt a proletárság számára érvényre juttatni.” (1871. április 9.)

Maga az Általános Munkásegylet nem sokkal élte túl a Testvériséget. A június 11-i tüntetés után a munkásmozgalom vezetőit letartóztatták, majd hosszú vizsgálati fogság után 1872 tavaszán bíróság eléállították („Hűtlenségi per”), az egyletet pedig gyakorlatilag feloszlatták. A per egyik vádlottja Politzer Zsigmond volt, akinek a bíróság előtt – többek között – a Testvériség Kommünt méltató cikkeiért is helyt kellett állnia.

A Munkások Újságja és az Arany Trombita jelentőségével már foglalkoztunk. Az Általános Munkás-Újság és a Testvériség érdemét elsősorban abban látjuk, hogy a marxizmus eszméit terjesztették a magyar munkásság soraiban. Szerkesztőik, munkatársaik felismerték a korabeli magyar munkásmozgalom előtt álló feladatokat és lapjaikkal ezek megvalósítását, a szocialista munkáspárt megteremtését szolgálták. Elsősorban nem rajtuk, hanem a korabeli magyar munkásmozgalom általános fejletlenségén, a hatóságok elnyomó intézkedésein múlott, hogy ezt a feladatot a hetvenes évek elején még nem sikerült valóra váltani. Az Általános Munkásegylet nem válhatott ugyan a magyarországi munkásság szocialista pártjává, de ennek a pártnak, a magyarországi szocialista munkásmozgalomnak nagy reményekre jogosító előfutára volt. Sajtójának munkatársai megalapozták a szocialista újságírást magyar földön.

Szépen jellemzik az Általános Munkás-Újság és a Testvériség célkitűzéseit az Általános Munkás-Újság 1870. június 12-i számában megjelent következő sorok: „Az összes társadalmi demokrata pártokat Magyarországon egyesíteni törekedtünk, hogy azt a nemzetközi alapon fekvő nagy munkásmozgalom egyedül helyes, győzelemre vezetőösvényére térítsük. De nem csupán Magyarországra terjed ki ezen agitációnk. Hazánk határain túl, Szászföldre, Szerbiára, egész le Moldváig szállítja az Általános Munkás-Újság az ismeret {II-2-385.} szikráit; igen, egészen a Duna torkolatáig nyomul az ébresztő szózat, hogy fölébredjenek a munkások a hosszú álomból”.

1871-et Európa-szerte reakciós ellentámadás követte. A párizsi kommün leverése utáni ellenforradalmi hullám nyomán – mint már említettük – a magyar munkásmozgalom vezetőit letartóztatták, az Általános Munkásegyletet ha formálisan nem oszlatták fel, lényegében szétverték. A bíróság elé állított munkásvezetők bátor és ügyes fellépése, a kormány-önkény ellen tiltakozó polgári ellenzék közbelépése következtében a vádlottakat Politzer kivételével felmentették. (Politzer másfél évi fogházat kapott felségsértésért. Nem cikkeiért, hanem mert egy, a Testvériségben is megjelent felszólalásában Ferenc Józsefről, mint közönséges állampolgárról nyilatkozott.) Mindazonáltal a kormány az Általános Munkásegylet szétzúzásával nagy csapást mért a magyar munkásmozgalomra. A pártépítő munkát a meglevő szervezetek szétzilálásával sikerült megakasztani, s így a magyar munkásmozgalom legfontosabb feladata továbbra is a szocialista munkáspárt megteremtése volt.

Az I. Internacionálé magyarországi szekciói, Farkas Károly vezetésével, az Általános Munkásegylet megszűnte után is – természetesen illegálisan – tovább működtek. Farkas a magyar munkásság képviseletében részt vett az Internacionálé 1872-es (hágai) kongresszusán, amely a párizsi kommün történelmi tapasztalatait értékelve állást foglalt az önálló, egységes munkáspártok létrehozásának szükségessége mellett. Farkas és munkatársai, Marx és az Internacionálé útmutatásai nyomán, haladéktalanul hozzákezdtek a pártépítő munkához. Ez a munka igen nagy nehézségbe ütközött, mert a kormány az Általános Munkásegylet szétverése után többször kinyilvánította, hogy semmiféle országos munkásszervezet létrehozását nem szándékozik megtűrni. Farkas Károly, Ihrlinger Antal, Politzer és mások elsősorban az Általános Munkásegylet feltámasztására gondoltak. Ennek a munkának a során nagy reményeket fűztek a munkássajtó felélesztéséhez. Farkas és Ihrlinger első lépésként egy új szocialista újság kiadását tűzték napirendre. A munkássajtónak nagy jelentőséget tulajdonítottak nemcsak propaganda-és agitációs szempontból, hanem a szervező munkát illetően is.