2. KÖZÉLETI PORTRÉK ÉS ÉLCLAPI NYELVMŰVELÉS

Az újszerű funkciójú figurák mellett az éveken áthúzódó címlapi portrésorozat volt a Borsszem Jankó főélclapi újdonsága. Ám a Híresek arcképcsarnoka sorozatot 1873-tól Ágainak el kellett ejtenie, nem is annyira Jankó János közepes portrékarikatúrái miatt, sokkal inkább azért, mert a politikai és a közélet már akkor jelezte megmerevedését, konzerválódását. Kialakult az új, kiegyezési rend, és alig néhány újabb személy kerülhetett a közélet előterébe. Ennek ellenére a rovat feltámasztásával újra és újra megpróbálkozott Ágai, amikor csak lehetősége nyílt valami politikai vagy társadalmi átrendeződést követően. Ezek az újabb portrésorozatok azonban mindig már csak néhány hónapig tudtak fennmaradni, jelezve a változások szűk hatókörét.

Tisza Kálmán hatalomra jutását követően, 1875-ben a Borsszem Jankó még megpróbálkozott a Saját kör című rovattal, de abbahagyva, közel egy évtized múlva kísérletezett újra hasonlóval. A heves antiszemita küzdelmek után 1884-ben két rovatot is létesített Új híresek és Bukott képviselők albuma címmel. Ezt követve 1888-ban jelentkezett a Szüzek arcképcsarnoka: az előző évi választások eredményeképpen több fiatal képviselő, köztük Tisza István is akkor jelent meg a parlamentben. Újabb öt év múlva, az agrárizmus politikai zászlóbontása, a Néppárt megjelenése idején a Magyar ultramontánok arcképcsarnokával vette fel ellenük a harcot. E portrérovatok azonban már sosem érték el az első sorozat színvonalát, találó és a magatartásokat olykor nem is felszínesen elemző szellemességét.

1876-tól jelentkezett rendszeresen „A Magyarország és a Nagy Világ papiros-kosarából” című rovat. Az Ágai másik lapjához beérkező cikkek, javaslatok gyakran szó szerinti közlése kitűnő élcformának bizonyult, történelmi távlatból nézve pedig meghökkentő képet nyújt az újságolvasó és politizáló közönség politikai és általános kultúrájának alacsony színvonaláról. A nyolcvanas évek közepén feltűnő a „Borsszem Jankó tárcája” című rovat először nagyrészt a Magyarországot ért külföldi kritikák vagy támadások {II-2-398.} parodizáló visszaverését szolgálta, majd a többi hazai lap tárcarovatának paródiája lett. A kilencvenes években két újabb rovatfajtája jelent meg. A „Vidéki trombita” az elmaradott, műveletlen Magyarországot állította pellengérre, innen terjedt el ennek szimbóluma: Mucsa. Vele párhuzamosan készült a „Kis káté kezdő journalisták számára”, aztán az „Újságírói katekizmus”, majd az „Újságírói anzágolások”. Mindegyikük a sajtónyelv torz kinövéseit nyesegette, s a szinte megindulás óta jelentkező „Csodabogarak” rovattal együtt az élclapi nyelvművelés ügyes formája volt.