| ÚJ SAJTÓRENDELKEZÉSEK. SAJTÓVISZONYOK | TARTALOM | AZ ERDÉLYI MAGYAR HÍRVIVŐ (1790–1791) |
FEJEZETEK
Az a Habsburg-ellenes mozgalom, amely a nemesi osztályérdekek sérelméből indult ki, a nyolcvanas évek végére a török háború nyomán egyre általánosabbá váló elégedetlenség és nélkülözés miatt, megszerezte a jozefinista értelmiség, sőt bizonyos fokig a parasztság támogatását is. A jozefinista értelmiség csatlakozását a patrióta nemesség mozgalmához hírlapirodalmunkban Szacsvay Sándor hangváltása példázza, akinek újságja 1789-re már – az előzményekkel ellentétben –fogékonnyá vált a nemzeti fejlődés kérdései irányában is. Mégis 1789 derekán egy új magyar újság indult meg Bécsben, amelyik mögött ellenzéki főurakat, patrióta köznemeseket és volt jozefinistákat egyaránt találunk, de amelyiknek iránya mégis a legközelebb a nemesi mozgalomhoz állt. Miért volt szükség a Magyar Kurír mellett – amely, mint láttuk, ekkorra már viszonylag nagy érdeklődést és népszerűséget támasztott – még egy újság indítására Bécsben?
Tény, hogy Szacsvay megváltoztatta beállítottságát: az uralkodóért lelkesedő aufkléristából, felvilágosult, de a nemzeti sérelmekre is felfigyelő újságíró lett. És mégis: a nemesi-értelmiségi mozgalom vezetői új lap indítását határozták el. Lehet, hogy Szacsvayban, korábbi túlzott lojalitása és bécsi kapcsolatai miatt nem bíztak. Hozzájárulhatott ehhez még Szacsvaynak az a balszerencsés megnyilatkozása, amellyel a patrióta körökben nagy tekintélynek örvendő Péczeli folyóirattervét tette gúny tárgyává. Nem feltétlenül valószínű, hogy Szacsvay részéről ezt {I-125.} ekkor valamilyen politikai vagy véleménybeli különbség mondatta volna, inkább a vetélytárstól való félelem játszhatott közre, bár Péczeli világosan kifejtette, hogy folyóiratának sajátos jellege nem fogja zavarni a többi, már meglevő magyar lapot. Szacsvay féltékenységére utalnak azok a források is, amelyek arról tudósítanak, hogy Szacsvay Görög Demeterék újság-vállalkozását sem fogadta – üzleti szempontból ezt már érthetőbb módon, hiszen hasonló vállalkozásról volt szó – nagy lelkesedéssel. Szacsvay bizonyos lépéseket is tett hivatalos helyen az új magyar lap megindításának megakadályozása végett. Ezt alátámasztják a Hadi és Más Nevezetes Történetek című lap megjelenési körülményei.
Az 1789. július 7-én indult újság ugyanis – miként a címe mutatja – kétségtelenül a hatóságok megtévesztése céljából, kezdetben nem is újság-formában jelent meg, hanem kizárólag a török háború történetével foglalkozó füzetekből állott. Kezdetben hetenként, majd októbertől kezdve, mint a Magyar Kurír, a postajárathoz igazodva, hetenként kétszer jelent meg a bécsi Hummel J. D. nyomdájában. A lap nem tüntette fel sem a szerkesztők, sem pedig a cikkírók neveit.
Az újság szerkesztője és megindítója Görög Demeter volt. Görög ekkor gróf Kollonits László mellett nevelősködött Bécsben, akinek atyja, gróf Kollonits Maximilián, a bécsi magyar testőrség főhadnagya, később kapitánya lett. A szerkesztő 29 éves volt ekkor – 1760-ban született Hajdúdorogon, a hajdú városok egyikében. Családja 1650-ben kapta meg a nemességet II. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől. Ősei, bár nem rendelkeztek nagy birtokkal, vezető szerepet játszottak a hajdúság sajátos, némi polgári elemet is tartalmazó közéletében.
Hazai tanulmányai befejeztével, a bécsi egyetemre iratkozott be. 1783-tól kezdődően Zeiler professzortól jogot hallgatott, kenyerét pedig magántanítással kereste: a bécsi magyar főnemesek gyermekeit tanította magyar nyelvre. Tanulmányai végeztével 1787-ben az udvari Kancelláriához folyamodott állásért, de kérését elutasították. Ekkor került a gróf Kollonits-családhoz nevelőnek. A testőrkapitány révén Görög kapcsolatba kerülhetett a bécsi magyar irodalmi körökkel: a testőrírók nesztorával, Báróczi Sándorral és a későbbiek során azokkal is, akik csak megfordultak rövidebb-hosszabb ideig Bécsben: Révaival, Sándor Istvánnal, Igaz Sámuellel, Kármánnal.
Az ellenzéki mozgalom erősödése során Görög összeköttetésbe került az ott élő főnemesek titkáraival, nevelőivel, orvosaival és általuk egyes Habsburg-ellenes főurakkal is. Ezekben a körökben született meg az a gondolat, hogy a nemzeti, nyelvi, irodalmi és politikai törekvések összefogására egy új magyar lapot kell kiadni.
Görögék és a mögöttük álló bécsi főnemesekből s azok titkáraiból álló kör először a Magyar Kurírban meghirdetett magyar nyelvű Pszichológiára kiírt pályázattal hallatott magáról a nyilvánosság előtt, 1789 január végén. Nem sokkal ezután már kiadták az előfizetési felhívást is újságukra, 1789. július 7-én pedig megjelent az első szám.
Az újság szerkesztésében kezdettől fogva részt vett és egészen 1800-ban bekövetkezett haláláig hűségesen kitartott Görög szerkesztőtársa, Kerekes Sámuel, aki Bécsben a Dobozyaknál nevelősködött, és a Teresianumban a magyar nyelv tanára {I-126.} volt. Hogy pontosan miként osztották meg egymás között a szerkesztői munkát, nem tudjuk, csak annyi ismeretes, hogy 1794 után, miután Görög az Eszterházyakhoz került nevelőnek, Kerekes maga végezte a lappal kapcsolatos teendők nagy részét. Addig viszont úgy látszik, inkább Görög volt az, aki az újságot irányította és „írta”, bár neveiket az újsággal kapcsolatban a kortársak többnyire együtt szokták emlegetni. „Ketten ugyan, de mindenkor egy lélekkel dolgoztak ők édes hazájoknak szentelt igyekezetekben” – írta róluk egy korabeli cikkíró.
Görög Demeter és Kerekes Sámuel mellett rövidebb időre mások is részt vettek a lap szerkesztésében. Különösen nevezetes a munkatársak közül Hajnóczy József szerepe. 1791-ben Hajnóczy Görögék közvetlen munkatársa volt: ő dolgozta fel ebben az évben és írta meg a lapban a francia forradalomról szóló híreket. Kazinczy maga is többször látta őt Görög szobájában munka közben. Hajnóczy az újságok jelentőségét valószínűleg – miként Rát Mátyás, Szacsvay, Tállyai és még mások is – szintén már a pozsonyi evangélikus lyceumban megismerhette. Tanulmányait ugyanis ő is ott végezte, Ráttal egy évfolyamban. Már az 1780-as években is voltak kapcsolatai a sajtóval, amikoris – még jozefinista korában – rendszeresen megküldte bécsi szerkesztő-barátjának, Conrad Dominik Bartschnak, a Wiener Zeitung szerkesztőjének a rendeleteket, és híreket a pécsi kerület életéről, amelyeket az lapjában fel is használt, sőt továbbított más újságoknak is, így például a Brünner Zeitungnak. Levelezésük, amelyből nem hiányoztak az éles viták és nézeteltérések sem, jól mutatja a két jozefinista író aktualitások iránti élénk érdeklődését, de egyben arra is példa, hogy valódi, széleskörű és őszinte politikai tájékoztatást még ekkor sem a nyomtatott újságok, hanem sokkal inkább a kézírásos levelezések útján szerezhettek maguknak azok, akik komolyan érdeklődtek a politikai kérdések iránt. Később, amint a patrióta nemesség mozgalmához csatlakozott, Széchényi Ferenccel együtt őt is az udvar ellenségei és a veszélyes emberek közé sorolták. 1791-ben már – Strohmayer Ignác jelentései alapján – megjegyzett ember volt az udvarnál, és ezért nem is kapott alkalmazást. Ezért ebben az időben Hajnóczy Görögéknél folytatott újságírói tevékenysége egyben, nehéz helyzetében, kenyérkereset is volt számára, mindaddig, amíg 1792-ben lehetősége nyílt hivatali pályán a továbbműködéshez.
Hajnóczy lelkesedett a francia forradalomért. „Láng volt a lelke, s a francia revolutióban élt lelkestől testestől”– írta róla Kazinczy, de a forradalom vívmányait Magyarországon forradalom nélkül, a rendek önkéntes lemondása által akarta elérni. Élénk figyelemmel kísérte a francia forradalom eseményeit, és azokról jegyzeteket készített. Ezek alapján írta a Hadi Történetekbe a franciaországi eseményekről szóló tudósításait.
Görögék is nagy súlyt helyeztek arra, hogy minél nagyobb levelező gárdájuk legyen külföldön és belföldön egyaránt. Tudták, hogy a lapot a sok helyről érkező, változatos tudósítás teszi élénkké és ezért 1792-ben is arra törekedtek, hogy levelezőik számát gyarapítsák. A szerkesztőkön és a levelezőkön kívül az újság szerkesztőségéhez tartoztak azok a rézmetszők és betűmetszők, akiket Görögék a lap illusztrációi valamint a szintén általuk készíttetett és az előfizetőknek megküldött vármegyei térképek elkészítése céljából foglalkoztattak. 1793-ig húsznál több személyt {I-127.} taníttattak és foglalkoztattak. Közülük többen is neves tipográfusok, betűmetszők és rézmetszőmesterek, művészek lettek.
A Görögék újságja és bécsi társasága mögött álló főnemesek közül Széchényi Ferencnek, Festetics Györgynek és Teleki Sámuelnek volt jelentős szerepe. A bizonyos fokig Habsburg-ellenes magyar arisztokraták e kis csoportja volt az, amely a vállalkozást anyagilag is támogatta. Görögékhez fűződő kapcsolataikat igyekeztek leplezni: a bécsi társaság ülésein nem jelentek meg személyesen, hanem többnyire titkáraikkal, Hajnóczy, Péteri Takáts és Szentjóbi Szabó László által képviseltették magukat. Széchényinek az a terve, hogy a bécsi mágnások között támogatókat fog toborozni a nemzeti nyelvi és irodalmi törekvéseknek, túl sok sikerrel nem járhatott. Különben nem írta volna a Hadi Történetek 1791-ben Nagyváthy János művének Széchényi támogatásával történt megjelenése alkalmából, hogy „bárcsak a magyar hazának annyi gazdag nemesei közül csak húszan követnék e példát”. A főnemesség megnyerésének Bessenyei nyomán a magyar sajtóban Rát, Révai és Péczeli által közzétett terve tehát meglehetősen szűk körben valósult meg, de mégis e néhány arisztokrata támogatásának köszönhető jórészt Görögék bécsi irodalomtámogató és szervező tevékenységének kibontakozása.
Az újság rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert és az előfizetők száma hamar elérte, sőt túl is haladta Szacsvay Magyar Kurírja előfizetőinek számát. Görög lapját 1300 előfizető járatta, ami még több olvasót jelentett, mert a szerkesztők ingyen megküldték az újságot a gimnáziumokba a magyar tanároknak, hogy ezáltal is kedvet csináljanak a magyar nyelvű szövegek olvastatásához. Járt a Hadi Történetek azokhoz a társaságokhoz, amelyek akkoriban alakultak a nemzeti nyelv és irodalom szolgálatára. Így például a Soproni Magyar Társaságban az ifjúság mohón leste a bécsi magyar újságot. Bővítette a lap olvasóinak körét az a szokás is, hogy egyes helyeken a jegyzők, tanítók, lelkészek, parasztok és mesteremberek számára felolvasták az újságokat, elsősorban Görög Demeter lapját. Ennek, különösen a későbbiek során, élénk visszhangja volt a hatóságok körében is. Jellemző adat a bécsi Magyar Hírmondó népszerűségére, hogy 1793-ban újra kellett nyomatni az újság korábbi számait.
A lap gyors sikerét és viszonylag nagy olvasótáborát elsősorban annak a növekvő érdeklődésnek köszönhette, amely a nyolcvanas évek vége felé alakult ki a köznemesség egy részében, az aktuális eseményekkel kapcsolatban. Görög jó gyakorlati és taktikai érzékkel rendelkezett ahhoz, hogy az újságolvasáshoz nem szokott rétegekben is felkeltse az érdeklődést lapja iránt. Ezt szolgálta mindenekelőtt a körülmény, hogy lapjában eleinte kizárólag azzal a kérdéssel foglalkozott, ami mindenkit a leginkább érdekelt: a török háború eseményeivel. Később fokozatosan, szinte becsempészte a többi hírt és közleményt, valamint azokat a megnyilatkozásokat, amelyek a nemzeti nyelv és irodalom fejlesztésének az ügyét kívánták szolgálni. Fokozták az újság népszerűségét azok a képek – metszetek – is, amelyek segítségével, első ízben illusztrálták nálunk az aktuális eseményekről közölt híreket, tudósításokat. Ezek a színes képek, amelyeket időnként egy-egy újságpéldányhoz mellékeltek, nagy mértékben hozzájárultak a hazai és külföldi nagy politikai események – így például a francia forradalom – iránti érdeklődés felkeltéséhez.
{I-128.} Hamarosan kedveltté vált Görögék lapja azok körében, akik a nemzeti nyelvnek és irodalomnak a kifejlesztéséért harcoltak, hiszen látták, hogy ez az újság pályázatokkal, az írók anyagi támogatásával és hírszolgálatával a nemzeti műveltség ügyét kívánja elsősorban szolgálni. Görögék lapját főként a középnemesség képviselői járatták, hiszen a patrióta nemesség győzelme alkalmából indult, és szerkesztői is főleg a reformok irányában fogékony főnemesek mellett a középnemességet akarták óvatosan, taktikusan, de határozottan befolyásolni. Azt a nemesi-nemzeti mozgalmat, amely a lap indulása körül bizonyos mértékig elnyerte a nem-nemesi rétegek – köztük a volt jozefinisták – támogatását és bizalmát, ők is, mint a volt jozefinista értelmiség, a szűk nemesi osztályérdekek biztosítása, és a külsőségekbe fulladó nemzetieskedés helyett az igazi érdekek irányába kívánták terelni. Magukból az újság közleményeiből és a korabeli levelekből, följegyzésekből az derül ki, hogy írók, tanárok, jegyzők, lelkészek, papnövendékek, diákok körében is volt a lapnak olvasóközönsége. Görögéknek a demokratikus értelmiség tagjaihoz és vezetőihez – Batsányihoz, Kazinczyhoz, Verseghyhez, Révaihoz és másokhoz – fűződő kapcsolatai, másrészt pedig a nemesi ellenzék vezéreivel – Festeticcsel, Széchényivel, Ráday Gedeonnal, Orczy Lászlóval – való összeköttetései arra engednek következtetni, hogy újságjuk e két csoport egymásra találását és együttműködését is szolgálni óhajtotta. Már bécsi kapcsolataik is úgy alakultak, hogy a Habsburg-ellenes arisztokratákkal többnyire titkárok, nevelők, orvosok, testőrírók révén álltak kapcsolatban. Lapjuk által ezt a közvetítést országos méretűvé kívánták terjeszteni. Levelezőik jórészt írókból, tanárokból, jegyzőkből kerültek ki; részben éppen azokból, akiknek munkásságához pedig igyekeztek a főnemesek támogatását megszerezni.
Az újság az értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz is. Láttuk, ez volt az, amitől az abszolutizmus, annak még felvilágosult változata is, a leginkább tartott. A jozefinista politika, bár a nép művelésének és felvilágosításának híve volt bizonyos határokon belül, maga is rettegett attól, hogy az újságok által a nép politikai ismereteket és főleg a forradalmak híreiből, csábító példákat sajátít el.
A Hadi Történetek címmel megindított újabb bécsi magyar újság a II. József ellen fellépő nemesi mozgalom győzelme idején jött létre, szerkesztői általa a mozgalom lendületét a reformok, a nemzeti nyelv és irodalom támogatása irányában kívánták felhasználni. Ők is, meg a köréjük csatlakozó volt jozefinista, csakúgy, mint a nemesi reformizmusból elinduló értelmiség képviselői, e lapon keresztül kísérelték meg annak a nemzeti egységnek a fenntartását – amely a nemzeti elnyomás és a háborús nélkülözések során II. József rendszere ellen a nyolcvanas évek végére széles alapokon kialakult – oly módon, hogy a nemességre befolyást igyekeztek gyakorolni. Hamar megmutatkoztak azonban a jelei annak, hogy a nemesség nemzeti felbuzdulása csak külsőségekre, főleg a vagyonokat érő nemzeti viselet kultuszára korlátozódik, és hogy a francia forradalom hatására ismét az uralkodóházat választja, a néppel és a haladó rétegekkel való szövetség fenntartása helyett. Ezekben az években Görögék lapja is elszürkült, és mint Batsányi mondta, szánalmassá, a nép érzelmeit is megrontóvá vált. De a lap 1789–1793 közötti évfolyamai arról tanúskodnak, hogy Görögék éltek a nemesi ellenállás {I-129.} győzelme és II. Lipót uralkodása alatti viszonylag kedvező lehetőségekkel, és publicisztikájukkal csakúgy, mint az annak nyomán létrejött anyagi lehetőségeikkel értékes támogatást nyújtottak azoknak a törekvéseknek, amelyek Bessenyei óta előtérben álltak: a nemzeti nyelv, az irodalom és az ezeket támogatni hivatott tudós társaság ügyének. Hírszolgálatuk és publicisztikájuk is arról tanúskodik, hogy a reformizmus gondolatai és a felvilágosodás eszméi társadalmi, politikai és világnézeti téren egyaránt átjárták gondolkodásukat.
Rát Mátyás óta Görög Demeter az első olyan, hosszabb ideig működő újságszerkesztő, akinek a tevékenysége mögött határozott program és célkitűzés rejlik. Bár e program nem volt oly széleslátókörű, és a modernebb felvilágosodás áramlataitól, valamint közvetlen nyugati tapasztalatoktól megérintett, mint Rát esetében, mégis sokban Rát Mátyásra emlékeztet. Mert, ha nem is írt Görög kezdetben hosszú programadó cikket, rövid bevezetőjéből csakúgy, mint egész újságírói tevékenységéből kiviláglik, hogy hírlapjával ő is részben tájékoztatni kívánta olvasóit a hazai és külföldi eseményekről. Mindazt közölni akarta lapjában, „amit egy magyarnak, úgy mint magyarnak különösen hazájáról; úgy pedig mint okos embernek s világ lakósának, más esmeretes országairól s tartományairól is a világnak tudni szükséges, hasznos és gyönyörűséges”. A programnak e pontja tehát egybeesett Rát Mátyás egyik célkitűzésével, hiszen a nemességet jellemző tájékozatlanság és politikai műveletlenség ellen kívánt Görög is újságjának hírszolgálatával fellépni.
De Rátra emlékeztető volt Görög másik újságírói programpontja is. Ez a „született nyelvünk” szeretetére, megbecsülésére való nevelés által a „pallérozott nemzetek boldogságában való részesülés”-t tűzte ki újságírói tevékenysége céljául. Rát visszavonulása óta e program teljesítését II. József nyelvrendelete megzavarta, de ugyanakkor fel is élesztette a nemzeti nyelv iránti érdeklődést. Rát nevezetes röpirata után egyre többen teszik magukévá a nemzeti nyelv kifejlesztésének ügyét. Révai, aki még Bessenyei örökségével és számos kudarcba fulladt kísérlettel a háta mögött, új történeti helyzetben, ismét az első vonalban küzd, éppen Görögék segítségével adja ki a Jámbor szándékot, Bessenyei munkáját. Péczeli Révaival és Görögékkel szoros kapcsolatban, tekintélyének teljes bedobásával veti bele magát folyóirata segítségével a nemzeti nyelvért folyó harcba, amikor Görögék fellépnek hasonló célok érdekében.
Volt természetesen sok különbség is Rát és Görög szerkesztői tevékenysége között. A tudatosság, és az újságírás társadalmi szerepének és lehetőségeinek felismerése, valamint a nemzeti művelődés és a társadalom tájékoztatása és látókörének növelése terén azonban sok rokonságot találunk közöttük.
Görög Demeter a török háború ismertetése, majd a többnyire saját tudósítóitól származó harctéri tudósítások során, gyakran hivatkozik a nemesi erényekre: lelkes hangon dicsőíti a magyarok vitézségét a győzelmes csatákkal kapcsolatban, és {I-130.} tisztelettel ír a hősi halottakról. Többször utal az utolsó nemzeti uralkodóra, Mátyás királyra, sőt egy ízben – Mikes Kelemen leveleinek felbukkanása kapcsán – még Rákóczi emlékét is feleleveníti. A Habsburg-ellenes nemesi körök porosz orientációját tükrözik a lapban vissza-visszatérő porosz udvarral kapcsolatos tudósítások.
De Görög lapjában e nemesi mozgalomnak hízelgő témák mellett kezdettől fogva találunk olyan cikkeket és megjegyzéseket, amelyek arról tanúskodnak, hogy ők eleve elkülönítették magukat a nemesi mozgalom túlzásaitól, egyoldalúságától, ürességétől. A nemesi erények: a vitézség és bátorság mellett kezdettől fogva hangsúlyozták a nemzeti műveltség jelentőségét. Már az előfizetési felhívásban hivatkoztak mindkettőre, sőt úgy tűnik, mintha már itt a kulturális értékeken lenne a hangsúly. Cenzúrázott közleményben adtak hírt arról a lap 1790. február 5-i számában, hogy a fejedelem késznek mutatkozott eddigi végzéseitől elállni és a koronát is Budára küldi. A bejelentés nyomán, majd II. József halálával fellángol a nemesi-nemzeti mozgalom, de főleg csak külsőségek terén. A nemzeti öltözet divatjának túlzásai ellen felemelik Görögék is a szavukat. Levelet közölnek egy alkalommal, amelynek írója helyteleníti és költségesnek találja e divatot.
Rendszeresen beszámolnak az 1790–91-i országgyűlésről és a vármegyei gyűlésekről is. Ők is utaltak arra, hogy az országgyűlési beszédek közlése akadályokba ütközött. Azt, hogy a bécsi évek jozefinista színezetű felvilágosultsága Görögék felett sem múlt el nyomtalanul, bizonyítják azok a megjegyzések, amelyeket az egyházi reakció támadásba lendülése idején tettek a vakbuzgóság és a papi visszaélések ellen. Amennyire dicsérik azokat a papokat és papnövendékeket, akik bekapcsolódnak a nemzeti nyelv művelésébe, éppannyira elítélik a felvilágosodás ellenségeit; akik „a könyvek olvasása ellen prédikálnak”, és akik prédikációikban türelmetlenséget, vakbuzgóságot hirdetnek. Jellemző az az 1791 júliusából, tehát a felvilágosult abszolutista reformok újjáélesztési kísérletének időszakából származó győri levél Görögék lapjában, amely azt javasolta, hogy a főhatalom a nagyobb városokban előre vizsgálja át az egyházi beszédeket. 1791 végén pedig még egy fadrágító nagyprépostnak a polgárok részéről történt megfenyegetését is hírül adhatták az újságban.
1792 januárjában, egy hasonló okok miatt keletkezett szabályos zendülésről számoltak be Egerből, amely az egri püspök ellen irányult, és amelyet kapások vezettek azért, mert az urasági vadászok agyonlőttek egy szegény rőzseszedőt, többet nyomorékká tettek, másokat pedig bezártak. A kapások, miután kérésüket nem hallgatták meg, a tömlöc lakatját leverve szabadon eresztették a rabokat. Egy későbbi számban ismét foglalkozott a lap ezzel az egri hírrel, és kiegészítette azt. E szerint az egri püspöki vadászoknak a gallyszedőkkel szemben való kegyetlensége „igen el-keserítette a Népet, s olly erőszakoskodásra késztette, hogy két Püspöki Tiszteknek leve gyilkosává. Maga Püspök ő kegyelmessége is veszedelemben forgott, s ha katonaság nem vette vólna körül a Püspöki palotát, szörnyű következései lettek vólna a fel zudulásnak”. Az egri eseményekről szóló beszámolókhoz tartozik még két – az újság későbbi számaiban megjelent, nyilván magasabb helyről származó – „helyreigazító” cikk. Ezek szerint „hibásan” tudósították az újságot, {I-131.} mert a lakosok nemcsak gallyat szedtek, hanem „egy jó rész erdőt kivágtak”. Majd csak ennyit írtak: „újra tudósították őket az iránt”, hogy az egri dolgok „éppen másképpen voltak”, mint ahogy őket tájékoztatták. Jellemző, hogy ezekről az egri eseményekről a Magyar Kurír is hírt adott, és később Szacsvaynak is cáfolnia kellett a hírek valódiságát.
De Görögék hírt adtak már korábban is, még a rendi mozgalom győzelmi mámora idején, a jobbágyok kiszolgáltatottságáról és a visszanyert nemesi szabadság árnyoldalairól. Egy állítólagos „külföldön élő hazafi” levelét közölték 1790 nyarán, amelyben többek között ezt olvashatjuk: „Nem nemes szabadság az; hanem minden emberi érzés nélkül való durvaság, midőn a Földes Úr arra hajtja a jobbágy-Asszonyt, hogy szoptassa kopó kölykeit, vagy midőn többre betsüli agarát, paripáját, mintsem jobbágyát… . Hol tanulnának ezek igazán nemesen gondolkodni, midőn a józan Könyv olvasásnak, s az okos és jó emberekkel való társalkodásnak édességét és hasznát meg sem ízelítették?” Egy abaújvármegyei levelezőjük tudósítása nyomán elítélő hangon írtak azokról a szöllősgazdákról, akik kihasználták az alföldi szegény embereknek a szorult helyzetét. Nem lévén saját szénájuk, fogataikkal szolgálatukba álltak, de nem kapták meg tisztességes bérüket. A lap elítéli az „igazságtalanságot” és a „magát mások fogyatásával hízlalni akaró telhetetlenséget”. Egy hasonló hírhez ezt a megjegyzést fűzték: „Bár tsak foganatossan prédikáltatnék már egyszer a Keresztények között a Szeretet!” Szomorúan közlik az éhségről szóló híreket. Ezek szerint Heves és Borsod megyében a szegények szárított gyökerekből őrölnek lisztet és abból sütnek kenyeret, hogy az éhhaláltól megmeneküljenek. Pécsett szintén gyökerekből és gyékény-tövekből készített eleséggel kényszerülnek sokan magukat az éhhaláltól megmenteni. Görögék e hírek közlésével és megjegyzéseikkel hatni kívántak a nemességre, mert ők is, miként ekkor még Hajnóczy is, hittek a kiváltságosok önkéntes lemondásában és áldozatkészségében.
Bizonyos gazdasági reformokat is szükségesnek tartottak. Miként Rát, ők is sürgették a hazai ipar és kereskedelem kifejlesztését és a belterjesebb, kulturáltabb földművelést. Ők is látják, hogy az ország gazdasági elmaradottságának egyik oka a gyarmati helyzet. Egy magyar és egy angol között folytatott párbeszédet közölnek, amelynek során az angol azon csodálkozik, hogy noha sok a juh Magyarországon, a gyapjú mégis drága. Majd megmagyarázza, hogy az ipar kifejlesztésére van szükség, hogy a nyersanyagot sajátmaguk dolgozhassák fel. A kereskedelem kifejlesztésére Galicia példáját hozzák elő, amely néhány év alatt szemlátomást gazdagodott a gabonakereskedelem által. Egy megjegyzésükből kitűnik, hogy tisztában voltak azzal is, hogy a gazdasági reformok megvalósítását nemcsak a függő helyzet gátolja, hanem társadalmi okok is. Egy, már idézett levélben ugyanis arra is rámutatott a levél írója, hogy „még soká, vagy soha sem fog ottan a kereskedés virágjában lenni, ahol az ember tsak a készet várván, hón alá dugott kezekkel nézi a külső Nemzetek törekvéseit; és ellenbe ki kell ott halni a jó szántás, vetés s egyéb gazdaságnak, ahol az uraság szijja a kövérét Jobbágya verejtékének”.
A hazai események és viszonyok mellett figyelemmel kísérték a külföldi híreket, amelyeket ők is elsősorban Bécsben elérhető idegen lapok nyomán közöltek. A {I-132.} külföldi sajtó rendszeres olvasása által széles körű politikai ismeretekre tettek szert. Ők is, miként Szacsvay, visszautasították azokat az osztrák sajtóban megjelent kedvezőtlen beállítottságú közleményeket, amelyek sérelmeseknek tűntek a magyar nemesi mozgalomra. Cáfolták azokat a híreket, mintha Magyarországon üldözni kezdték volna a németeket és a protestánsokat, és mintha újra a „mérges papok” kezébe ment volna át a szellemi irányítás. De miként Rát Mátyás, aki szintén tiltakozott a barbárság vádja ellen, de ugyanakkor tisztában volt maga is a magyar társadalom szellemi elmaradottságával, Görögék éppen úgy nem tápláltak illúziókat. Így ők is írtak arról, hogy egyes helyeken túl magasra és helytelen irányba csaptak a nemzeti szenvedélyek, és igyekeztek azokat fékezni azáltal, hogy elítélték a német lakosság és a német nyelv elleni hangulatkeltést s a könyvégetéseket. A vakbuzgóságot és felvilágosodás-ellenességet pedig láttuk, hogy rendszeresen megbélyegezték.
A francia forradalom évében indult újság megjelenése után hamarosan közölni kezdett híreket a franciaországi eseményekről. Ismeretes, hogy Őz Pál önvédelmében arra hivatkozott, hogy nem csoda, ha ő és társai el voltak telve a republikanizmus eszméjével, „mert hiszen … annyi mindenféle forradalmi írásmű fordult meg kezükön, sőt maguk az újságok is hatósági és királyi engedéllyel állandóan tárgyalták a forradalmat, s ellene vagy egyáltalán nem, vagy csak igen gyönge érveket hoztak föl”. Görögék lapja, mindjárt az első számok egyikében sajnálkozó hangon írt Franciaországról, amely „megszűnt egyszerre olly testet formálni, mellynek feje az Uralkodó. A hasznos egyet értést a veszedelmeket szülő részre hajlás váltotta fel”. Voltaire-t idézik, a „nagylelkű prófétát, aki már 1764-ben megjósolta az eseményeket. Az ő véleményük az, hogy „a népen kellett vólna könnyíteni, hogy tovább is hasznát s még nagyobb hasznát vehessék; s mind tsak azt nehezítették. Ezer meg ezer módokat találtak ki, hogy húzzák vonnyák a boldogtalan Polgárt; de akar mitsoda szint adjanak bár a huza vonának, tsak huza vona marad a mégis”. Majd rendszeresen tájékoztatták olvasóikat a párizsi eseményekről, és ezekhez időnként megjegyzéseket is fűztek. Idézték – többek között – Schlözernek a forradalommal kapcsolatos véleményét. Ha kommentárjaik higgadtabbak is Szacsvay megjegyzéseinél – aminek egyik oka az is lehetett, hogy ők kevésbé alkalmazták a „halotti beszélgetés” műfaji kereteinek kendőzését és a „kétszínkedést” –, ők is határozott érdeklődést, sőt többször kifejezett rokonszenvet árultak el. Különösen a francia egyháziakkal kapcsolatos híreknél válnak élénkebbé tudósításaik, és kétségtelenül a hazai viszonyokra is utalva, támadják a jó igyekezetet gátló papokat, akik a polgári rendet akarják megbontani. „Még se engedi a telhetetlenség – írják –, hogy félbe haggyák a Papok a fortélyoskodást.” Pedig ma már tudja a nép, hogy „a Papság is a Polgári Társaságért van, mellynek meg szabadításáért nemcsak feleslegét, hanem mindenét, életét is tartozik áldozni”.
Mint már említettük, 1791-ben Hajnóczy írta Görögék lapjába a franciaországi tudósításokat. Ebben az évben valóban, terjedelemben is megnő a párizsi cikkek száma. Az év elején az újság főleg azokat az egyházi kérdésekkel foglalkozó beszédeket ismertette, amelyek az alkotmányozó nemzetgyűlésen hangzottak el. E cikkek, {I-133.} amelyekben a papoknak a forradalomhoz való viszonyáról, a vallásszabadságról és a pápa elleni röpiratokról volt szó, itthon is szolgálták az antiklerikális harc ügyét. A nemzetgyűlés előtt felmerült sajtószabadság kérdésével és a hozott végzésekkel is részletesen foglalkozott a bécsi magyar újság, hiszen ez is, miként láttuk, a hazai sajtó érdeklődésének központjában állt ezekben az években. Az év derekán előtérbe kerültek a király szökéséről szóló jelentések. Ekkor még nem csak színlelt, hanem őszinte lehetett a lapnak a köztársasági törekvések elítélése, hiszen az újság mögött állók az alkotmányos monarchia hívei voltak. Jellemző az a felszabadult és lelkes hang, amelyen a királyt és családját akkor ünnepelték, amikor a forradalmi vívmányok őszinte hívének nevezte magát. És az a kis hír, amelyik egy párizsi csizmadiáról tett említést, aki ablakába két gyertya által megvilágított „Éllyen a király, ha a szavát megtartja!” tartalmú feliratot helyezett el, szintén célzás lehetett a hazai viszonyokra is.
Az új polgári alkotmány tárgyalása Hajnóczyt, aki az emberi jogok kérdésével behatóan foglalkozott, különösen érdekelhette; az újság beszámolói lépésről lépésre hírt adtak a „Konstitutzio” kidolgozásáról. Augusztus 26-án bejelentették, hogy az alkotmány egyes cikkelyeit folyamatosan közölni fogják. És valóban a főpapi-főúri uralom és idegen abszolutizmus alatt álló Magyarországon több, mint ezer példányban, magyar nyelven – részben a magyar közjogi műnyelv megteremtésével – olvashatóvá válik Az Ember és Polgár Jussainak előadása, és a francia polgári alkotmány többi pontja: a természeti és a polgári jogokról, a törvényhozó gyűlés alapelveiről, a választójog szabályozásáról. Az újság szeptember 27-i számának címlapján a szokástól eltérő szedéssel kezdődő cím adja hírül: „Itt a Nagy Újság Frantzia Országból: Reá állott a Király az új Konstitutzióra minden feltétel nélkül.” Majd XVI. Lajos levelét közlik, amelyet a nemzetgyűléshez írt, és egyéb, a francia nemzeti egység kialakulásáról beszámoló tudósításokat. Ezekhez kapcsolódó, lelkes hangú kommentárokat olvashatunk, amelyek az új alkotmány tartósságába vetett hitüket fejezték ki.
Megemlékeztek Rousseau emlékoszlopának felállításáról is, és közölték az oszlop feliratának szövegét azzal a megjegyzéssel, hogy a nemzetgyűlés sokban Rousseau utasítását követi. De sokat foglalkoztak a francia forradalom vezetőivel: Mirabeau-val, Marat-val és másokkal is.
A következő években azonban, nemcsak Hajnóczy távozása, hanem az I. Ferenccel megszilárduló reakciós újságcenzúra következtében, amelynek főfeladata éppen a forradalmak híreinek megrostálása volt, lényeges változáson megy át Görögék franciaországi tudósításainak a stílusa. Maguk a párizsi eseményekről szóló hírek nem tűnnek el, de a rendelkezések értelmében csak a bécsi hivatalos lap nyomán volt szabad közölni őket, és ennek következtében természetesen a forradalmat általában elítélő értékelés lesz uralkodóvá. De így is, 1791-ben Görögék lapja révén is sok százan ismerkedhettek meg Magyarországon az 1791-i francia alkotmánnyal és az Emberi jogok kiáltványával.
A francia forradalom hírei mellett figyelemmel kísérték Görögék a többi külföldi eseményt is; különösen azokat, amelyek érdeklődésre tarthattak számot. Sokat írtak például Lengyelországról, mert az ottani eseményeket a magyar {I-134.} patrióta nemesség is nagy lelkesedéssel és együttérzéssel figyelte. Különösen sokat olvashatunk Kościuszkonak, a lengyel szabadságmozgalmak vezérének harcairól – minden valószínűség szerint a francia nyelven kiadott lengyel újságok alapján. Az angliai hírekkel kapcsolatban gyakran fejezték ki rokonszenvüket az angol politikai berendezkedés iránt: „Anglia boldog példája annak az igazságnak, hogy amelly Polgári Társaságban fundamentumos Férfijak ülnek a Kormányszékben, nem lehet ott tartani az erőszakos és az egész Társaságot fel-forgató változásoktól.” Az angliai négerkereskedés megszüntetésének hírét örömmel közölték. Azt a reményüket fejezték ki, hogy Franciaország is követni fogja e téren Anglia példáját, mert „a Szent Domonkos-szigeti pártütéseknek is egy fő oka az volt, hogy a Gazdák valósággal hóhérjaik voltak a magok pénzén vett Szeretsen jobbágyaiknak, kik ha feketék is, tsak ugyan emberek, s ugyan azért vagyon emberi érzések is”.
1792 januárjától kezdve Magyar Hírmondó címmel jelent meg Görögék lapja. A címváltozás nem jelentett sem szerkesztői, sem pedig a lap irányát illető változást, és amennyiben az újság tartalma a következő években mégis módosult, annak más okai voltak. 1792. március 1-én váratlanul elhunyt II. Lipót, és fia, I. Ferenc nem követte atyja reformpolitikáját. A reakció gyors felülkerekedése végzetes hatással volt az időszaki sajtóra is.
Igaz, hogy II. Lipót már 1791. július 26-án és 1792. február 14-én utasította a magyar Kancelláriát a magyar újságok tartalmának gondos megválogatása ügyében; gróf Sauer pedig, az alsó-ausztriai tartomány elnöke, 1792. február 24-i felterjesztésében jelentést tett a magyar újságokról. Eszerint a Magyar Hírmondó írói szerény és értelmes emberek, akik csak annyiban kifogásolhatók, hogy újságjuk nagyon passzív, az ország hasznos intézményeiről és az uralkodó atyai gondoskodásáról alig írnak. Rövidesen, az 1793. évi l. számban található cenzúravétség ürügyén, betiltották a Magyar Kurírt. A vizsgálat során kiderült, hogy ugyanazt a vétséget a Magyar Hírmondó is elkövette. A Kancellária úgy vélekedett, hogy Görög éppen olyan bűnös, mint Szacsvay, és ezért mindkét lapot be kellene tiltani. Csak azért nem folyamodtak e megoldáshoz, mert a két lap együttes betiltása visszatetszést kelthetett volna. Ezért Görögéket csupán pénzbüntetésre ítélték, amit egy hosszú beadvány nyomán végül is elengedtek.
Bár Görögék átvészelték ezt a magyar lapok létét fenyegető revíziót, sőt a Magyar Kurír is újra indulhatott, új szerkesztővel, de amint ez is csak nevében hasonlított, Decsy szerkesztése alatt, Szacsvay egykori lapjához, Görögék Magyar Hírmondója sem lehetett már az, ami korábban volt. 1792. november 19-én Sándor Lipót nádor I. Ferenchez írt levelében ismét kitért a magyar újságokra. Azt írta, hogy sok panasz hallható a bécsi magyar újságok ellen, mert az ezekben közölt franciaországi hírek eljutnak a parasztokhoz is. Ugyanezt a panaszt ismétli meg 1795. április 16-án is, a királyhoz intézett memorandumában. Károsnak tekinti az újságok létét és ha nem is kívánja megszüntetésüket, de az ártalmatlannak minősíthető belföldi hírek és gazdasági közlemények kizárólagos engedélyezésével, érdektelenné tevésüket javasolja.
Ennek volt következménye, hogy hírlapirodalmunk, amelyik pedig a két bécsi lap révén derekasan kivette részét a felvilágosult eszmék hirdetéséből, éppen {I-135.} akkorra vált a tudatos cenzúrapolitika miatt érdektelenné, amikor a magyar jakobinus szervezkedés megkezdődött. A változás olyan szembeötlő volt, hogy Kazinczy már 1793 elején panaszkodott az újságok elszíntelenedése miatt. Aranka Györgyhöz írt levelében olvashatjuk: „Az újságokat nagyon herélik a Censorok. Azért olly rossz mostan a Kerekesé. Magam láttam a Deákban mint törlé ki a Budai Censor a Custine humanitásának igen ártatlan emlékezetét. S mikor ennyire megyen a dolog, el vész a kedvem újságokat hordatni.”
A radikalizálódó írók sajnálattal vették tudomásul, hogy az időszaki sajtóra a továbbiak során alig számíthatnak, de ha már mint szövetségesüket elvesztették, nem akarták e lapokat a reakció szolgálatában látni. Egyeseknek pedig ez lett a sorsa. Görögék Batsányi tanácsát követték: a lényeges, politikai és világnézeti kérdésekről inkább nem nyilatkoztak, hanem hallgattak, és ehelyett lapjukban inkább közömbös témákkal foglalkoztak. E hallgatás azonban nem a közöny csöndje volt, hanem az a némaság, amiről több mint egy évtizeddel korábban Bessenyei cikkezett folyóiratában. Az a hallgatás, melyről Helvetius nyomán azt állította, hogy a végső figyelmeztetés kell legyen a zsarnok uralkodó számára. E passzivitás csak az uralkodó politikájához való viszonyukra vonatkozott, saját politikai nézeteiket illetően a hallgatás jellemezte őket. És a továbbra is megmaradó aktivitás – ha nem is a kilencvenes évek elejének méreteiben – a nemzeti nyelv és irodalom érdekében kifejtett munkásságuk területén.
Görögék szolgálata a megújuló nemzeti kultúra számára részben Bessenyei programjának Révai közvetítésével történő, ismételt napirendre tűzéséből, és egy magyar tudós társaság létrehozása érdekében kifejtett tevékenységből állt. Amikor azonban e törekvések ismét akadályokba ütköztek, a bécsi magyar újság szerkesztői az ország különböző részén alakuló és tevékenykedő társaságok munkáját igyekeztek segíteni és közismertté tenni. Népszerűsítették és támogatták az egyes társaságok tagjaiként, és azokon kívül munkálkodó írókat, és maguk kísérelték meg azt a feladatot ellátni, ami egy akadémia hivatása lett volna: a nemzeti nyelvnek, irodalomnak és tudománynak az intézményes támogatását. Pályázatokkal, jutalmakkal, művek megjelentetésével és kiadásával próbálták meg az akadémia szerepét legalábbis részben pótolni.
Reális érzéküket bizonyítja, hogy tisztában voltak vele: az irodalmi és a szellemi élet fellendítéséhez és megújításához az írók támogatásán kívül a társadalom közönyének megtörésére is szükség van. Az adott viszonyok között ők sem tehettek mást, mint ami Bessenyeinek és Kazinczynak is az elképzelése volt: a főnemességnek a nemzeti célok érdekében áldozatra hajlandó rétegeitől kívánták az anyagi támogatást biztosítani, a köznemességet pedig fogékonnyá akarták tenni a nemzeti műveltség irányában. A műveltség, a „pallérozottság” náluk is alapvető célkitűzésként szerepelt. Ennek hiánya volt fő oka véleményük szerint a magyar társadalom gazdasági és világnézeti elmaradottságának. A kalendáriumok helyett a „jó” {I-136.} könyvek olvasásához akarták olvasóikat hozzászoktatni. Ezért adtak hírt rendszeresen az új könyvek megjelenéséről, és ezért tudták értékelni a korabeli magyar könyvtárak – köztük az első magyar kölcsönkönyvtárak – szerepét. Bár a Rát által megindított kritikai tevékenység Görögéknél alig fedezhető fel, maguknak az új könyvekről hírt adó tudósításoknak is fontos szerepük volt az új munkák népszerűsítésében. Az olvasók ezt igényelték is, sőt egyesek még azt is kívánták volna, hogy a jelzett új könyveket küldjék is el mindjárt számukra.
Figyelemmel kísérték nemzeti színjátszásunk ügyét is, és meleg hangon írtak azokról, akik a magyar játékszín megteremtéséért fáradoztak. Az iskolázás és a nevelés ügye sem volt közömbös számukra, hiszen ezt is a nemzeti nyelv és műveltség szolgálatában szerették volna látni. Lapjuk megindításakor írták, hogy fő céljuknak a magyar ifjúságot tekintik; és azért, hogy a magyar nyelv tanulása könnyebbé váljék, lapjukból rendszeresen küldtek példányokat az egyes iskoláknak is. Így módosult az iskolai újságolvasás, amelynek célja a Nova Posoniensia esetében még a latin nyelv tanítása volt, a Magyar Hírmondónál magának a magyar nyelv megtanulásának eszközévé lett. De Görögék bírálták a régi latinos iskolázás értelmetlenségeit és vaskalaposságait is, és ezzel is gazdagították és sokoldalúbbá tették tevékenységüket a nemzeti műveltség érdekében.
A Magyar Hírmondó 1795 után, I. Ferenc szigorú cenzúraviszonyai között, csak önmaga árnyéka volt. Tükrözi az újság azt a süllyedést, ami az egész nemesi társadalomra jellemző. A Magyar Hírmondó felhígul a konzervatív ízlésnek megfelelő alkalmi költeményekkel, latin versekkel és a franciák ellen buzdító írásokkal. Ugyanakkor azonban a börtönből szabaduló és Bécsben letelepedő Batsányi Báróczyval és Pétery Takács Józseffel együtt, ismét kapcsolatba kerül Görögékkel 1796-ban. Két évvel később Festetics György támogatásával létrehozzák a Minerva-könyvkiadó vállalkozást. Amikor pedig Festetics az első két kötet után megvonta támogatását, Péteryék Görögék segítségével adták ki a harmadik kötetet. Összeköttetésbe került Görög Kisfaludy Sándorral, és Csokonai számos verse lát napvilágot a lapban újra. De felvette Görög a kapcsolatot ismét az 1801-ben szabadult Kazinczyval is, aki két évvel később, a Magyar Hírmondó megszűnésekor sajnálatát fejezte ki, bár Görögnek udvari nevelői kinevezését úgy értékelte – Berzsenyi ódájához hasonlóan – mint a nemzet kívánságával megegyező lépést.
Kétségtelen, hogy amint a korábban ellenzéki, és Görögéket támogató főurak: Széchényi Ferenc és Festetics György is közeledtek az udvar felé, Göröggel is hasonló történt, noha nem vált azért teljesen aulikussá, és nem felejtkezett el teljesen korábbi célkitűzéseiről. Még udvari nevelő korában is gondoskodott Márton Józsefről, aki 1800 után egy ideig szerkesztőtársa volt, akkor pedig a bécsi egyetem magyar tanárává nevezték ki; és része volt még az Aurora megjelentetésében is. 1824-ben visszavonult szőlőskertje műveléséhez. A Magyar Tudományos Akadémia, amelynek egyik, nem is jelentéktelen, előharcosa volt, az elsők {I-137.} között választotta tagjai sorába a – miként az 1833-ban bekövetkezett halálakor írták róla – „tudománya által szerzett sok érdemeiért közönségesen tisztelt tudóst”.
| ÚJ SAJTÓRENDELKEZÉSEK. SAJTÓVISZONYOK | TARTALOM | AZ ERDÉLYI MAGYAR HÍRVIVŐ (1790–1791) |