6. PESSZIMIZMUS ÉS EVOLÚCIÓ

Közművelődési lapjainkban legfeljebb vulgarizáltan, említés erejéig jelentek meg a korszak filozófiai, erkölcstani nézetei. Bár a Magyar Salonban is csak két tanulmány jelent meg e kérdésekről, még ezzel is jelentős szerepet töltött be e tanok hazai terjesztésében. Alexander Bernát 1884-ben megjelent könyvét, A XIX. század pesszimizmusát – melyben neokantiánus oldalról kritizálta Schopenhauer és Hartmann filozófiáját – a sajtóbeli könyvismertetések legnagyobb elismeréssel és ellentmondás nélküli helyesléssel fogadták. A közművelődési lapok közül egyedül a Magyar Salonban Reviczky Gyula terjedelmes tanulmánya vetette kritika alá a könyvet. Reviczky nagyobb irodalmi, mint filozófiai felkészültséggel, erősebb költői hévvel, mint a tárgynak megfelelő okfejtéssel vette védelmébe Schopenhauert, akinél soha „…nagyobb morálfilozóf nem született”. (Századunk pesszimizmusa. 1884. I. 365.) Mint korának legtökéletesebb megtestesítőjére tekintett, akinek Alexander által felrótt individualizmusa „nagy dicséret”: „azt bizonyítja ez, hogy szívével gondolkodik. Ellentmondások vannak benne, mint egy fifikusban…” Tagadta pesszimizmusát, mely a nihilizmussal azonos, helyette „világbánatát”{II-2-487.} állította, mely „optimizmusból keletkezett és…lehetne a csalódott optimizmus reakciójának nevezni…” Reviczky Alexander műve egyik legfőbb hiányának rótta fel, hogy nem ad kielégítő választ arra: a világfájdalom miért lehetett a korban „…rendszeres világnézet alkotó része…” „A világbánat…nem filozófiai rendszer kifolyása – mondta Reviczky –, hanem patológiai jelenség. Előidézték a század szibarita-élvei, az összes érzékek által nyújtott gyönyörök kizsákmányolása, a kiürített tömérdek abszintes pohár, az álmatlan éjek és a hatodik érzék: az idegesség. A czivilizáczió előrehaladásával, az értelem fejlődésével szaporodtak az igények, az eszmélkedés terjedésével terjedt a szenzibilitás is s a kifejlett agyat bántotta minden ferde jelenség a világon, mint a finom idegeket a lárma.” (363–366.) Ő tehát nem a filozófiából magyarázta a kort, hanem fordítva, korából a filozófust. Reviczky korának a „materialismust”, a szűk látókörű anyagiasságot rótta fel, s Schopenhauer filozófiáját az érzékeny individuum erre adott válaszaként értékelte.

Bodnár József Az új világhézet című dolgozata a Magyar Salon 1890. évi XIII. kötetében valódi filozófiai ismeretterjesztő cikk volt. Kiindulópontul a nagyváradi püspöknek egy tanulmányát választotta, s azzal szemben bizonyította, hogy a kereszténységnek a világ és az ember alapvető kérdéseire adott válaszai „oly gyermekesen naivak, hogy a tudománynak igen is feladata emellett is keresni a maga, érvekkel alátámasztható válaszát. Ezután az evolucionizmus erkölcstanát foglalta össze, együttesen hivatkozva legjelesebb angol, francia és német hirdetőire, majd részletesebben bemutatva Letourneau hasznossági morál-elméletét, Lucien Arreat vizsgálatait az irodalomtörténet és az erkölcs fejlődésének összefüggéseiről, Fouillée tanulmányát az erkölcsiség esztétikai elemeiről, a kiválasztódás esztétikai oldaláról és Spencer tanítását a testi vonások és a morál összefüggéseiről. Bodnár írása ismertető jellegű volt, de nem titkolta a szerző, hogy az evolúciós erkölcstanok megismertetésével a legkorszerűbbnek tartott világnézet elterjesztését kívánja szolgálni. „Az ember mindig talál valami magasztost, fenségest, istenit, a miért lelkesüljön, egyszer így, másszor úgy híják, egyszer görög szellemnek, másszor keresztyénnek, sőt akadnak olyanok is, a kik evolúcziónak nevezik”– fejezte be cikkét. (1890. XIII. 569.)

Reviczky és Bodnár egymástól időben is távol eső két tanulmánya sajnos visszhangtalan, magányos próbálkozás maradt a Magyar Salonban.