A társadalom és a 18. századi sajtó

Az udvar és az államhatalom negatív, sőt ellenséges magatartása mellett miként alakult a magyar társadalom különböző osztályainak és rétegeinek viszonya az időszaki sajtóhoz?

A főrendek részéről mindössze a Mercurius Hungaricus esetében, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idejében találkozunk újságalapító kezdeményezéssel, amikoris maga a fejedelem és tábornagya, gróf Eszterházy Antal nevéhez fűződik a felkelés hivatalos lapjának létrehozása. Főrendek a század folyamán többször nem kíséreltek meg – legalábbis közvetlenül – újságot alapítani.

Közvetve azonban, a nemesi-nemzeti mozgalom kifejlődése során, néhány ellenzéki érzelmű főnemes kapcsolatba került az újságkiadással, de szerepük csak mecénási volt. Az 1789-ben Bécsben Görög Demeter és Kerekes Sámuel által szerkesztett Hadi és Más Nevezetes Történetek és Kulcsár 1806-ban megindított Hazai Tudósítások című újságjairól tudjuk, hogy a háttérben Széchényi Ferenc, Festetics György és Teleki Sámuel támogatását élvezték. E főrendek óvatossága azonban mindig erősebb maradt ellenzékiségüknél: gondosan vigyáztak arra, hogy személyük titokban maradjon. Nyilvánosság elé nem is léptek és így „publicisztikai” szerepük mindössze a mecénási keretek közé szorult.

Szintén közvetett, de elsősorban nem mecénási, hanem ösztönző szerepet játszott e téren is Ráday Gedeon báró, akinek főként Kazinczyra és Batsányira kifejtett buzdításai révén, szerepe volt folyóiratirodalmunk megindításában is. Ráday, aki járatta és rendszeresen olvasta a korabeli német folyóiratokat, felismerte ezek jelentőségét az irodalmi élet szervezés terén és ezért szorgalmazta hazai irodalmi folyóiratok kiadását. Irodalmi újjászületésünk e nevezetes támogatójának így része volt időszaki sajtónk kibontakoztatásában is.

Az egyház szerepe az időszaki sajtó fejlődésének első századában Európa-szerte már csak azért sem lehetett támogató jellegű, mert a cenzúra sokáig egyházi kézben volt; nálunk csak a 18. század második felében vették át a könyv- és újságrevíziót az állami hatóságok. Az újságokban az egyháziak általában azért is láttak ellenséget, mert híveiket azok profán-felvilágosult tartalmától, valójában a polgári eszmék és életérzés megnyilatkozásaitól féltették.

Mégis előfordult, különösen Közép- és Kelet-Európában, hogy egyházi személyekhez füződött egyes hírlapok és folyóiratok kiadása. Különösen az olyan {I-182.} egyházi reformmozgalmak, mint a pietizmus, és a későbbiek során kifejlődő jozefinista és más katolikus egyházi reformok hívei közül kerültek ki egyházi lapkiadók és szerkesztők. Ilyen jelenségekkel találkozunk többek között Csehországban, Lengyelországban és hazánkban is.

A hazai újságírás hagyományainak kialakulásában igen nagy szerepe volt annak a pozsonyi evangélikus líceumnak, amelyet Bél Mátyás, a Nova Posoniensia megindítója, hallei mintára, pietista szellemben szervezett újjá. A piarista Révai Miklós is – felettesei véleményével ellentétben – természetesnek találta, hogy újságot is szerkeszt.

E hazai szórványos jelenségek mellett azonban az egyházak ortodox és konzervatív vezetői hű szövetségeseinek bizonyultak az abszolút államhatalomnak a sajtó kárhoztatásában; amíg lehetőségük volt rá, közvetlenül, a cenzúra eszközével, később pedig közvetve igyekezték az időszaki sajtó fejlődését visszafogni.

A „harmadik rend”-nek, a polgárságnak szerepe a 18. századi időszaki sajtónk fejlődésében nem lehetett oly számottevő, mint a nyugati országokban, hiszen ez az osztály, amelyhez Nyugaton az újságírás kifejlődése fűződött, nálunk rendkívül fejletlen és jórészt németajkú volt. Igaz, hogy ennek a hazai német polgárságnak az igényei eredményezték német nyelvű hírlapirodalmunk megindítását Budán, Pozsonyban, Pesten és Nagyszebenben, és az is igaz, hogy ez a német nyelvű sajtó – akárcsak a század latin nyelvű újságirodalma – hazai időszaki sajtónk történetének szerves részét alkotja, mégis azt kell mondanunk, hogy e lapok alig fejeztek ki polgári eszméket és törekvéseket. Legnagyobb részben – még a 19. század elején is – száraz, referáló stílus jellemezte őket, és a külföldi – elsősorban a bécsi – lapok híreinek szinte változtatás nélkül történő átvétele. Egy kortárs ezt úgy fejezte ki, hogy a hazai német újságokat nem is „írták” a bécsi lapokból, hanem közvetlenül azokból „nyomták”. Bár időnként hírt adtak a hazai élet eseményeiről is, tartalmuk nagy része valóban inkább a külföld eseményeit tárta fel.

Városaink németajkú polgárságának azért mégis volt szerepe hírlapirodalmunk kifejlődésében. Első ízben mégiscsak az ő igényeik kielégítése végett indítottak újságokat hazánkban, példát adva ezzel a későbbi kezdeményezésekhez.

De maguk az első hazai lapkiadók is – a Mercurius és a Nova Posoniensia után – ebből az osztályból kerültek ki: zömmel a német és cseh vidékekről korábban bevándorolt és itt megélhetést teremtő

üzleti vállalkozókból: a nyomdászokból. Ők honosították meg hazánkban az újságkiadást, mint üzleti vállalkozást, részben külföldi minták, részben pedig annak a szükségletnek a nyomán, hogy nyomdaüzemük aktivitását biztosítsák. A folyamatosan megjelenő újság, melynek fogyasztó-tábora az előfizetők révén biztosítva volt, megnyugtató tényezője lehetett a nyomdatulajdonosnak, akinek – a társadalom igénytelensége miatt – kalendáriumokon és egyházi jellegű kiadványokon kívül – ritkán sikerült nyomtatványaival nagyobb közönségsikert elérni.

E 18. századi lapkiadó nyomdászok az újság szerkesztésére általában, többnyire a bevételtől független nagyságú fizetésért, újságírót alkalmaztak. És bár a lap színvonala és szellemi képe elsősorban az újságíró műveltségétől és munkájától {I-183.} függött, honoráriuma – a kiadó nyereségéhez képest – annyira alacsony volt, hogy ezt nem egy esetben szóvá is tették. Révai és mások is a nyomdászokat uzsorásoknak nevezték, akik rövid idő alatt tekintélyes vagyonra tettek szert.

A Magyarországon a 18. század folyamán letelepülő nyomdász-újságkiadók: a Nottenstein-, a Landerer-, a Paczkó-, a Hochmeister- és más nyomdász-családok, bár ipari és üzleti tevékenységük révén a korabeli polgárság egyik legtekintélyesebb rétegét képezték, ugyanakkor híven alkalmazkodtak a feudális viszonyokhoz: ami nemcsak abban nyilvánult meg, hogy nemességet szereztek, hanem abban is, hogy az olyan feudális korlátokhoz, mint amilyen például a nyomtatási privilégium volt, még akkor is ragaszkodtak, amikor már II. József eltörölte azokat. Így csak technikai téren szolgálták az időszaki sajtó fejlődését, de polgári tartalommal sem lapjukat, sem pedig az újságkiadás szervezetét nem óhajtották és nem is tudták megtölteni. A feudális kiváltságok rendszere, megélhetési szempontból biztosabbnak tűnt számukra, mint a polgáribb jellegű szabadságjogok akárcsak olyan csekély mértékű biztosítása, mint amilyen a felvilágosult abszolutizmus rendszerétől származott.

Felbukkan már a 18. század végén nálunk is az a laptípus, amelynek csaknem kizárólagosan anyagi haszonszerzés, és nem a hírek közlése volt a célja. Az úgynevezett „Intelligenzblatt” hazai megfelelője is megtalálható volt az 1780-as évek elején Pozsonyban és Pesten. A Pressburger Kundschaftsblatt például kizárólag hirdetésekből álló újság volt, korai előfutára a későbbi hirdetési sajtóvállalkozásoknak. A rövidebb-hosszabb közlemények ingatlanok eladásából, álláshirdetésekből álltak, és kiadójának jelentős hasznot biztosítottak. A hirdetők amennyiben elmaradtak a hirdetési költségek befizetésével, hatósági felszólítást kaptak tartozásuk rendezésére. E lapok, de a többi újság is hasznot jelentett a kiadókon kívül az államkincstárnak is; nem is mulasztották el a kiadók erre hivatkozni az újságkiadási engedélyért benyújtott folyamodványaikban.