Az újságírók társadalmi helyzete

Az újságírói hivatásnak mint a 18. század végén kialakuló új értelmiségi foglalkozásnak a társadalmi megbecsüléséről ismert egykorú megnyilatkozásokból az derül ki, hogy a feudális társadalom vezető rétegei, de az értelmiség egy része is lekicsinylően nyilatkozott az újságíró tevékenységéről. (E lenézés azután még csaknem másfél évszázadon keresztül konzerválódott Magyarországon a feudalizmussal és annak egyéb következményeivel együtt.)

A becsmérlésnek, amely szinte becsületbevágó módon nyilatkozott meg nem is egy esetben, a hivatalos hatóságok részéről az volt az oka, hogy újságíróink élni próbáltak az újságírói hivatás egyik alapvető eszközével, a kritikával és ezt olykor a hatóságok irányában is alkalmazni akarták. Bár erre némi feljogosítást és lehetőséget nyújtott II. Józsefnek az a felfogása, hogy az újságoknak le kell leplezniök a közigazgatási tisztviselők visszaéléseit, de a gyakorlatban ennek megvalósulására alig kerülhetett sor. Illetve amikor mégis megkísérelte néhány újságíró, ennek komoly következményei lettek.

Így például 1785-ben Brassó városi tanácsa azért, mert a Siebenbürger Zeitung cikkírója bírálni merte a tanácsot, az újságírókat „kenyérért inaskodó firkászoknak”-nak és „haszontalanok”-nak nevezte. Az abszolutizmus hivatalnokai mélységes ellenérzéssel figyelték az újságírók munkáját; kétségkívül a hivatali visszaélések és mulasztások publikálása miatt, tevékenységüket nem találták „hasznos”-nak, őket magukat pedig azzal a gúnynévvel illették, amelynek szinonimái még oly sokáig éltek a hivatalos magyar köztudatban: firkászok.

Pánczél Dániel 1799-ben, a Magyar Merkuriusban írt cikkében így foglalja össze kora közfelfogását az újságírókkal kapcsolatban: „A tudósok litterátus Harlekineknek tartják őket, a világ nagyjai keveset gondolnak velek, az olvasók hazugoknak nevezik, az asszonyok pedig egy friszért egy újságírónál gyakran nagyobbra becsülnek.”

E mondat tömören összegezte azt a véleményt, amelyet a 18. század végi magyar társadalom kialakított az újságírásról. A hatalom mellőzése (és ez a lekicsinylést éppen úgy jelzi, mint az újságíró munkája jelentőségének a fel nem ismerését), a tudósok lekezelő megvetése, az olvasók bizalmatlansága és a társadalmi {I-187.} ranglétrán az újságírónak a fodrász alá való helyezése: mind jellegzetes megnyilatkozásai a feudális társadalom közvéleményének az újságírói munkával kapcsolatban.

Bár a közfelfogást ezek a nézetek fejezték ki, akadtak azért más vélemények is. Elsősorban az írók és az értelmiség egy része méltányolta újságíróink munkáját, mert általa komoly lehetőséget láttak a társadalom nevelésére, a nyelvi-irodalmi műveltség terjesztésére, a korszerű gazdasági módszerek és a felvilágosult eszmék népszerűsítésére.