A folyóiratok százada

Bár a 18. század folyamán jelentékeny változáson ment át a hírlapirodalom is, de e változások egy része éppen a folyóiratok hatására jött létre. Az időszaki sajtó e két fő képviselője számos közös tulajdonsággal rendelkezik ugyan, de lényegesek az eltérések is. Közös vonásuk a periodikus megjelenés, a kontinuitás, a publicitás és a tartalom változatossága. A folyóirat jellemzője viszont a nagyobb időközökben való megjelenés. (Ez alól volt ugyan kivétel már a 18. században is: voltak ugyanis olyan folyóiratok, amelyek hetenként kétszer jelentek meg – tehát úgy. mint a korabeli hírlapok.) Mégis általánosságban a folyóiratokat a ritkább megjelenés jellemzi.

Különbség mutatkozik hírlap és folyóirat között az aktualitás mértékében és jellegében is. A hírlapok aktualitása a hírszolgálat gyorsaságában és frissességében nyilvánul főként meg, a folyóiratok aktuális tartalma nem a napi eseményekhez, hanem a tudományos, irodalmi, gazdasági és társadalmi élet jelenségeihez és problémáihoz kapcsolódik. Míg az újságot az általánosabb érdeklődési kör jellemzi, és ezért széles körű olvasóközönségre tarthat számot, addig a folyóirat speciálisabb tárgykörű és szűkebb olvasóréteg számára készül. A folyóiratnak e szociográfiailag erősebb határoltsága volt az oka annak az engedékenyebb magatartásnak, amely az abszolutizmust jellemezte az újságok szigorúbb cenzúrájával szemben.

Mindezek a különbségek többnyire már a 17–18. századi sajtóval kapcsolatban is megfigyelhetők, noha helyenként még össze is mosódtak az eltérések. Így például a 17–18. században bizonyos fajta folyóiratok – elsősorban a morális hetilapok – az újsághoz hasonlóan, általános érdeklődésre tarthattak számot. Ennek köszönhették páratlan publicisztikai hatásukat, amely az egész 18. század sajtójának fejlődésén nyomot hagyott.

Újság és folyóirat egyaránt a 17. század szülötte és fejlődésük egyformán a 18. században bontakozott ki. Publicisztikai jelentőségük ettől kezdve napjainkig fokozatosan {I-25.} növekszik, és a modern elektronikus tömegkommunikációs eszközök sem szoríthatják őket háttérbe, mert mindkettőnek olyan sajátosságai vannak, amelyek teljesen nem pótolhatók.

Kibontakozásuk arra a századra esett, amikor a polgárság egyre hatékonyabban lépett fel a feudalizmus ellen, és eszméinek, a felvilágosodás ideológiájának terjesztésére a hírlapokat és folyóiratokat is felhasználta.

Fejlődésük során kölcsönhatásban álltak egymással. A 17. század elején meginduló hetilapok hírlapok voltak, amelyek a hírek száraz felsorolására korlátozták tevékenységüket.

Nemegyszer előfordult azonban, hogy az újságszerkesztők között tudósok is akadtak, akik – a felvilágosodás racionalizmusától és pedagógiai beállítottságától is befolyásolva – szükségesnek érezték, hogy a hírekben előforduló történelmi, földrajzi és egyéb neveket, fogalmakat magyarázó jegyzetekkel lássák el. Ugyanis úgy gondolták, hogy olvasóik egy része rászorul az idegen és szokatlan szók magyarázatára. A szerkesztőknek ez az olvasóik művelésére irányuló pedagógiai törekvése indította el azt a folyamatot, amelynek során létrejött a tudományos cikk, a tárca kezdetleges változata és más szórakoztató rovatok őse – majd maga a folyóirat.

A 17. század második felében indult meg a folyóirat-irodalom. Előzményeinek tekinthetjük még – a hetilapokon kívül – a tudósok levelezését. A francia Journal des Sçavans (1665) nyomán más európai országokban is létrehozták az első tudományos folyóiratokat: Németországban 1682-ben az Acta Eruditorumot, Angliában pedig a Philosophical Transactionst. E folyóiratok mögött tudós társaságok álltak, témáik a kor tudományos kérdéseihez kapcsolódtak.

A folyóirat-irodalom virágkora a 18. század lett. Ekkor a tudományos folyóiratok mellett számos más folyóirattípus alakult ki, melynek következtében nemcsak a tudósokhoz, hanem a társadalom más rétegeihez is szóló periodika-típusok jöttek létre.

Megindultak a történelmi-politikai, irodalmi és a szakfolyóiratok, valamint a merkantilista-abszolút államokban a hirdetési lapok („Intelligenzblätter”). Legjelentősebb azonban az a laptípus volt, amely a 18. század elején Angliában jött létre: a morális hetilap.

Bár 1702-ben a szigetországban, az előző század politikai sajtója fejlődésének betetőzéseképpen, már kiadták a világ első napilapját (Daily Courant), mégis nagyobb jelentőségű volt a század elején néhány folyóirat megindulása. (Az első napilap még csak a hírek egyszerű felsorolását tartalmazta.)

A nagy politikai és társadalmi átalakulásokkal együttjáró erkölcsi lazulások tükröződnek a korabeli angol irodalmi művekből. Defoe 1704-ben Review címmel lapot indított. Idáig az újságok többsége csak hírekből állt; Defoe a hírekhez már saját megjegyzéseit is hozzáfűzte. Lapja a Wigh-párt harcos orgánuma lett; vele kezdődött a modern angol sajtó története.

Swift, aki mint Tory-párti, Defoe politikai ellenfele volt, Examiner címen szintén újságot alapított. Az ő nevéhez fűződik a vezércikk meghonosítása az angol sajtóban. Polémiáiban a politikai és vallási kérdésekről a tory álláspontot képviselte.

{I-26.} Defoe lapjához, a Review-hoz, egy Skandal-Klub című mellékletet csatolt, amely már tulajdonképpen egy új sajtóműfaj bevezetése volt. Ebben a szerkesztő kora erkölcseit és szokásait szigorú gúnnyal tárgyalta, és főként a régi feudalizmust támadta éles kritikával.

Ezen a nyomon haladva fejtette ki publicisztikai tevékenységét Steele és Addison is, akik létrehozták azt a folyóirat-típust, amely a század legjellegzetesebb és leghatékonyabb lapfajtájának bizonyult. 1709-ben megindították a Tatlert, 1711-ben pedig a Spectatort, a morális hetilapok első képviselőit. Sikerük Angliában is példátlan volt; a Spectatorból 14 ezer példány jelent meg; de Európában is mindenfelé számos követőre találtak. 1714–1800 között 786 hasonló jellegű, morális folyóiratot adtak ki az európai országokban. A legtöbb követő Németországban volt, ahol 511 ilyen folyóirat látott napvilágot. Angliában magában 227, Franciaországban 31, Lengyelországban 12, Hollandiában 3, Olaszországban 2 volt az erkölcsi folyóiratok száma.

E folyóirattípus példátlan méretű hatását azok a sajátosságai magyarázzák, amelyek az angol mintákat és követőiket egyaránt jellemezték. E sajátosságok pedig megfeleltek a polgári felvilágosodás eszméinek, és – mivel nem léptek fel nyílt politikai követelésekkel – a folyóiratok által végzett ismeretterjesztést és tudományszervezést az abszolutizmusok nem akadályozták meg.

Azért fogadta szívesen a közönség Európa-szerte e folyóiratokat, mert cikkeikben saját vágyainak, törekvéseinek a kifejezőit látta. Többnyire nem a vezércikkek hangján szóltak azokról a kérdésekről, amelyek a polgári emancipáció mindennapi problémái voltak, hanem csevegő, élvezetes stílusban. Az erkölcsi hetilapok a modern szellem kibontakozásának előkészítői, a tudomány népszerűsítői és a közvélemény alakításának első orgánumai voltak. Sokan bennük látják az első igazi újságokat is. Javítani igyekeztek a társadalmi és az erkölcsi viszonyokon, fejleszteni akarták az irodalmi ízlést, és ki szerették volna alakítani az önálló, független gondolkodást. Az értelem primátusát és az egyszerű, természetes élethez való visszatérést hirdették. Azok a javaslatok, amelyekkel éltek, nem voltak ugyan többnyire forradalmi jellegűek, de emberséges gondolkodásmódról tanúskodtak, és feltárták a társadalmi, művelődési és gazdasági visszásságokat. Szegényházak, kórházak alapítását, nyilvános könyvtárak létesítését, az ifjúság oktatásánál a technikai és a gazdasági képzés bevezetését sürgették. A nevelés kérdése, miként a felvilágosodás korában általában, a morális folyóiratokban is jelentős szerepet töltött be.

Németországba már korán eljutott az angol morális folyóiratok ösztönzése, és 1713-ban Hamburgban meg is jelent az első német erkölcsi hetilap, Der Vernünfftler címmel, amelyet azután számos folyóirat alapítás követett. Bírálták azokat a visszaéléseket, amelyek a harmincéves háború, a feudális széttagoltság és anarchia következményei voltak. Az elfranciásodott, nyelvében és erkölcseiben idegenné vált kis fejedelmi udvarokat bírálva, e folyóiratok is közrejátszottak abban, hogy kibontakozott a polgári-értelmiségi ellenzék szerveződése.

A német morális folyóiratok legfőbb témái hasonlóak voltak az angolokéhoz: a nevelés, a nyelv, a költészet, a szerelem, a barátság, a divat és a vallás kérdései {I-27.} foglalkoztatták leginkább őket is, noha itt az irodalom fokozatosan nagyobb szerepet töltött be.

Németország mellett számos más európai országban, így a Habsburg-birodalomban is elterjedt az erkölcsi hetilap. Meghonosítása itt Gottsched nevéhez fűződik, aki 1739–1744 között a Spectatort német nyelven is kiadta Zuschauer címmel.

A hetvenes években a magyar újságírás megalapítójával, Rát Mátyással együtt Göttingenben tanuló Sófalvi József még mindig úgy nyilatkozott e laptípusról, mint amelynek az emberiség sokat köszönhet: „Sok erkölcsi virtusok kevésbé lettek volna esméretesek némelyek előtt, ha az emberi léleknek amaz első rendű díszei és ékességei, a nagy Addison, Steele, Pope, az ő Szemlélőjökben (Spectator nevű munkájokban) és ezeknek nyomdokait követő más tudósok a magok munkájokban azoknak természeti szépségeket oly eleven színekkel nem festették volna le.” (Oeconomiae vitae humanae. Az az az emberi életet igazgató Bölts Regulák …Kolozsvár, 1777. IV. l.)

A morális hetilapok első ízben szóltak Európa-szerte a középrétegekhez, az időszaki sajtó történetében olyan hangon, amely élénk visszhangra talált. A felvilágosodás tanításait és életérzését hirdették, de nem a tudományos folyóiratok száraz, szaktudósokhoz szóló stílusában, és nem is a hetilapok csak híreket szárazon referáló modorában, hanem könnyed, olvasmányos stílusban. Erkölcsi, szellemi, politikai és gazdasági vonatkozású nevelő tevékenységüket a moralizáló cikkek, csevegések mellett, elbeszélések, párbeszédek, anekdoták és rejtvények leple alatt végezték. Nem csoda, ha a morális folyóiratokból fejlődtek ki az irodalmi folyóiratok is a század második felében.

Ezek az irodalmi folyóiratok, különösen német földön, de Kelet- és Közép-Európában is, irodalmontúli szerepet töltöttek be akkor, amikor felléptek a feudalizmus és az idegen udvarok – főleg a francia divat – külsőséges utánzásai ellen. Németországban e folyóiratok szerkesztőségeiben olyan írók foglaltak helyet, mint Lessing, Goethe, Herder és a haladó német irodalom más képviselői. E szerkesztőségek munkatársai – főként élénk, színvonalas és bátor kritikai tevékenységükkel – jelentős szerepet játszottak az elmaradt németországi viszonyok között, a polgári értelmiség antifeudális harcában.

A 18. századi folyóiratoknak ezeken túl nagy szerepe volt még a régi stílusú, referáló hírlapok átalakításában is. A 17. század az újságoktól azt kívánta, hogy jelentéseket, híreket soroljanak fel anélkül, hogy azokhoz megjegyzéseket vagy kommentárokat fűznének. Ezt természetesnek találta a kor közfelfogása, és igyekezett ezt a stílust megőrizni az abszolutizmus is, amely nem mindig örült még a csupasz hírek nyilvános terjedésének sem, de az azokról szóló elmélkedéseket végképpen károsnak ítélte. Még a sajtóról elmélkedő egykorú írások is illetlen dolognak nevezték az újságok részéről az ítéletalkotást; Schmeizel Márton például azt írta, hogy az újságíróknak csak referálniok kell a híreket, azok értékelését az olvasókra kell bízni. Az újságoknak ez a gyakorlata a század folyamán annyira általánossá vált, hogy ezt a magatartást egyenesen a „pártatlanság” feltételének tekintették.

{I-28.} A folyóiratirodalom kifejlődésével pedig az a felfogás terjedt el, hogy a referálás az újságok feladata, az elmélkedés pedig a folyóiratoké. A folyóirat legrégibb típusa, a tudományos folyóirat ugyanis már kezdettől fogva tartalmazott értékelő jellegű közleményeket, elsősorban a könyvkritikák keretében. A 18. század folyamán azonban, amikor a folyóiratok száma is megnőtt és tartalmuk is egyre inkább értékelő jellegűvé vált, e fejlődés lassan a hírlapokra is kezdte éreztetni hatását.

Az értékelés benyomulása az újságokba és a hirdetési lapokba elsősorban a tudományos hírek közlése által indult meg. A tudományos élet hírei, majd az újonnan megjelent könyvekről szóló közlemények, végül ezek ismertetései: az irodalmi kritika benyomulását idézte elő a politikai újságba. Lassan otthonossá lett a könyvismertetés a politikai újságokban, az Intelligenzblattokban pedig az irodalmi kritikák mellett a tudományos és közhasznú cikkek is egyre gyakoribbá váltak.

A morális hetilapok példája is hatott az újságokra; ezek nyomán terjedtek el bennük is a moralizáló cikkek, az anekdoták és elbeszélések.

A következő lépés az újságok véleménynyilvánításának kifejlődése irányában az volt, hogy a hírlapok a rendeletek publikálása mellett tárgyalni és bírálni kezdték a közigazgatás hibáit, az adminisztráció mulasztásait és a tisztviselők túlkapásait. Ezáltal már a középrétegek tájékoztatását szolgáló sajtó egészen közel került a politikumhoz.

Az észak-amerikai függetlenségi háború idejében e közeledés csak fokozódott. Az amerikai nép harcát a haladó rétegek Európa-szerte nagy érdeklődéssel figyelték, hiszen a gyarmatosítók elleni szabadságharc eseményei csakúgy, mint a felvilágosult gondolkodók eszméinek, így az emberi jogoknak első ízben történő törvénybe iktatása felkeltette e körök rokonszenvét az amerikai nép küzdelmei iránt. Ezért közöltek az újságok a függetlenségi háború hírei mellett számos értékelő cikket is az eseményekkel kapcsolatban.

Végül a francia forradalom a kontinensen is létrehozta a forradalmi sajtót. Franciaországban, ahol az abszolutizmus az újságprivilégium rendszerének fenntartásával, a cenzúra által elnyomva tartotta a hírlapírást, és a haladó franciákat emigráns lapok olvasására késztette, a forradalom egy csapásra széles körű hírlapirodalmat eredményezett: egy éven belül több, mint 300 hírlap indult abban a Franciaországban, ahol hosszú időn keresztül a Gazette volt az egyetlen újság. Mirabeau lefordította Milton Areopagitica című röpiratát franciára, és a forradalom első vívmányai között ott szerepelt a sajtószabadság megvalósítása. Mirabeau, Desmoulins, Hebert, Marat és a többi francia forradalmi publicista már nemcsak az események hírmondói, hanem a forradalmat lényegesen befolyásoló publicisták voltak.

Így vált a 18. század folyamán a folyóiratok befolyása alatt – a korábbi száraz, referáló hírlapból – állásfoglaló, értékelő, sőt a társadalmi harcokat jelentékenyen támogató újság.