BETEGSÉGBEN ELHUNYT LEÁNY FELETT:
Nehéz sínylődésem már elérte végét: |
Megnyertem magamnak az örökös békét, |
Fájdalmim megszűntek. Ím, itt a koporsó: |
Meghűlt tetemimnek144 örök lakást adó. |
|
Én már eljutottam síromnak szélére; |
Mennem kell a gyászos temető kertjébe! |
De mielőtt mégis kivinnék testemet, |
Halljátok, kedvesim, végső beszédemet! |
|
A kegyetlen halál engem már elrabolt, |
Menyasszonyi ruhát reám gyászból adott. |
Koporsóm fedelén hervad a koszorú, |
Az is engem gyászol, azért oly szomorú. |
|
A mennyei jegyes mennybe vár engemet, |
Ott fogom meglátni drága jegyesemet. |
Nem sajnálom én a földi életemet, |
Mert fönt megtalálom gyönyörűségemet. |
|
Köszönöm, jó anyám, értem tett lépésed. |
Szűz Anyám fizesse hív gondviselésed! |
Csókolom ezerszer ápoló két kezed, |
Az árvák Istene vígasztalja szíved! |
|
Kedves testvéreim, egyenként ölellek. |
Az Úr szent békéje legyen tiveletek! |
Éljetek sokáig együtt békességben |
S egykor lássatok meg engem fönt az égben! |
|
Összes jó rokonok s leánybarátnéim, |
Ti kedves szomszédok s minden ismerősim, |
Kívánom, mindnyájan áldottak legyetek! |
Végső szóm hozzátok: az Isten veletek! |
|
Engem vár már az ég, vár a koszorúval. |
Rám a paradicsom gyenge szele fuvall. |
Zúgjon hát a harang, vitessék a kereszt! |
Jézus, ki eljegyzett, magához így ereszt. |
|
|