ÖTÖDIK FEJEZET: A GAZDASÁGI ÉLET KIBONTAKOZÁSA

A hellénség hatalmas életerejéről tesz tanúságot, hogy a politikai nyomor közepette is a gazdasági fejlődés éppúgy, mint a műveltségé, hatalmas lépésekkel haladt előre egy új világ kialakulása felé. Athénen és Spártán kívül a népesség száma is gyors ütemben növekedett. A 4. század közepe táján mintegy 9 millió volt a görögség száma. A számban ehhez legközelebb álló népi egységek az arameusok voltak 4-5 millióval és az egyiptomiak 2-3 millióval. Athén mellett Syrakusai és Ephesos is nagyvárosokká lettek. Közepes nagyságú városok is voltak minden vidéken. Egyidejűleg a gazdasági súlypont is eltolódott. A kisázsiai görög városok gyorsan fejlődtek, annak ellenére, hogy politikailag nem voltak szabadok, hanem a mögöttük elterülő tágas országtól függtek. Rhodos, Kos, Byzantion résztvettek ebben a fellendülésben. Olyan országokban is, amelyeknek gazdasági élete eddig szunnyadt, mint Thesszália és Makedonia, most virágzó városok emelkednek. A lovagvárakat elhagyják mind a két országban, a nemesség a városba költözik. Megváltozik a városok külső képe. Tekintélyes magánházak, sokhelyütt többemeletes bérpaloták emelkednek a régibb idők apró házacskái helyett. Olynthos – ismereteinket többnyire ennek a városnak a maradványaiból szerezhetjük – széles utcákat mutat, jómódra valló polgári házakat, a szobákban mozaikokat találunk, a városnak vízvezetéke van. Alig van görög város, amelyik a 4. században nem épített volna új színházat, palaistrát vagy templomokat. Athénben megkezdődik a rendszeres utcatisztogatás és az országútak építése.

A társadalmi rétegeződés eltolódik. Két helyen kifejezett ipari vidék keletkezik. Az egyik Athéntől Megarán és Korinthoson keresztül Argosig és Sikyonig terjed, a másik Chiost, Samost és Ephesost foglalja magába. Ezek a vidékek ipari cikkek kiviteléből élnek. Ezzel jár párhuzamosan a szabad és rabszolga proletariátus elszaporodása. Athénben a lakosságnak több mint egy harmada nem szabad és a polgároknak még 30 százaléka tartozik a középső és felső rétegekhez. Meg lehet érteni a szociális megrázkódásokat, amelyek sok helyütt kísérik az állandó politikai forradalmakat. A forradalmak egyben keverik is az emberanyagot. A menekültek mindenütt letelepednek, ahol pénzt lehet keresni. Athénben a polgárság 50 százalékát teszik ki a metoikosok. De mindenekelőtt a Keletre özönlenek a görögök. Egyiptomban, Phoinikiában, Kis-Ázsiában számtalan görög telepedik le mint zsoldos, iparos vagy mint földműves. Phoinikiai városkirályok, sőt egyiptomi papok is görög művészekkel készíttetik sírjukat és szarkofágjukat. Mindegyike a kis helyi államoknak, amelyek mint szatrapiák vagy félig független fejedelemségek alakulnak meg, gyüjtőmedencéje lesz görög embereknek az államvezető minisztertől a háremhölgyig, a zsoldoskapitánytól az udvari borbélyig. Olyan görögök ezek, akik nem érzik magukat többé athénieknek, korinthosiaknak vagy valami más városhoz tartozónak: egyszerűen csak görögök. A helynélküli nép szétözönlött minden szomszéd országba. Az évszázad nagy kérdése az volt, hogy továbbra is szétszakadozva mint a kultúra megtermékenyítői szolgáljanak csak, vagy hogy meg fogják-e Ázsiát hódítani, az egyesülés már lefektetett alapján.

A földművelés intenzívebbé lesz. Bevezetik a hármastermelési rendszert és mind nagyobb mértékben vetik rá magukat a kivitel számára való gyümölcs- és bortermelésre. Sok város a déloroszországi gabona gyorsan fejlődő behozatalából él. Az őstermelés jelentősége a nemzet életében viszonylagosan csökken. Athénben a peloponnesosi háború előtt a polgárok 85 százalékának volt földbirtoka, most már csak 20 százalékának. Nagyüzemek keletkeznek ezért, amilyeneket Spártában, Thesszáliában és Makedoniában már régtől fogva ismertek. Ötven évvel ezelőtt Attikában egy 20 hektáros birtok nagy volt, most már a 30 hektáros is kicsiny. Az ipar fémárukat, szövöttárukat, bőr- és fagyártmányokat állít elő és visz ki. A tanult rabszolgák és szabad munkások munkamegosztása fejlődik. Vannak üzemek 80–120 munkással. Új bányavidékeket nyitnak meg. A makedoniai Pangaion tízszer annyi nemes fémet szolgáltat, mint amennyit Attika legjobb éveiben termelt. A gazdaságnak behozatalra van szüksége. Rezet Kyprosból, gyapjat Phrygiából, bőröket a Krimből és Kyrenéből, fát Thrákiából, vásznat Egyiptomból és Szíriából hoznak. A görög világ külkereskedelmi mérlege bizonyára passzív volt. De kizárólagosan a görögöké a hajózás Karthagótól a Donig és a Nílusig, a „láthatatlan kivitel” túlságosan is kiegyenlítette a passzívumot. A kivitel mindig messzibb és messzibb vidékek felé tapogatódzik. Behatol messze Dél-Oroszországba és Egyiptomba, a perzsa birodalom végtelen távolába. Az államok felismerik a gazdaság jelentőségét. Makedonia és a Boszporus görög királyai a hajófa és gabona kivitelét politikai fegyvernek használják.

Az 5. és 4. század fordulóján bankok keletkeznek. Ezek betéteket fogadnak el kamatoztatásra – eddig a templomok kezelték a gyüjtött tőkét. Résztvesznek a kereskedelmi üzletekben, hajókat járatnak és rendszeres külföldi kapcsolatokat tartanak fenn. De ezek még kezdeti állapotok. A kamatláb az állandó zavarok miatt magas (12–16% az átlagos), 300.000 drachma betétállományú bank már tekintélyesnek tűnik. Hiányzik még az írásos átutalóforgalom. De a 4. század ezen a téren is megvetette a hellénizmus alapját.

A hajózás hálózata sűrűbbé lesz, a gyakorlatban tavasztól őszig összeköttetés áll fenn minden görög és előázsiai kikötő között. Az utazás gyorsabbá válik. Közép-Görögországból a tengerszorosokig 3-4 napig tart az út, Tarentumon keresztül Syrakusába 12-13 napig. Először esik említés turistákról. Ők meg a kereskedők szállást kérnek: így keletkeznek az első vendégfogadók. Már Thesszáliában is olyan fejlettek ezek, hogy Fülöp király főhadiszállásnak használhatott egyet.

Az áraknak a növekvő forgalomnak megfelelően emelkedő az irányzatuk. Miután Athén és Syrakusa kivételes esetekből eredően erre példát adtak, Fülöp nagy mértékben kezdte el az aranypénz veretését. Egy telek jó házzal Athénben mintegy 6000 drachmába kerül, felszerelt gyárak 8–14.000, nagy földbirtokok néha 48.000 drachmát is jövedelmeztek. Egy négytagú kispolgári család megélhetéséhez egy évre mintegy 1000 drachma szükséges, csaknem a kétszerese az 5. században szükségesnek. Ezért a tanulatlan munkás napibére fél drachmáról 1–2 drachmára növekszik, az építészé 1-ről több mint 2-re. A polgári katonák élelmezési pénze, a zsoldosok zsoldja, a hajók fuvardíjai ugyanezt az irányzatot mutatják. A köztársaságok pénzügyi politikája nagyon megnehezítette a nagy vagyonok kialakulását. 20–30.000 drachma vagyonú embereket Athénben már jómódúaknak tartanak. A legnagyobb biztosan ismert vagyonok azért már akkor is felülmúlják a 200.000 drachmát, és a század vége felé ennél jóval magasabbra emelkednek. Attika teljes kataszterképes földbirtokát 378-ban 36 millió drachmára becsülték. Az athéni állomány 2 és 3 millió között van.