MÁSODIK FEJEZET: AZ OROSZ GŐZHENGER FELTARTÓZTATÁSA

A keleti hadszintéren az orosz támadás, az osztrák-magyar fronton aratott kezdeti sikerek után, idővel éppúgy megakad, mint a francia földön végrehajtott német előretörés.

Hötzendorfi Conrad Ferenc báró a Monarchia vezérkari főnöke, továbbá a Monarchia vezető körei abban a csalóka hitben ringatták magukat, hogy a fegyveres összeütközés Szerbiára korlátozható. A mozgósításnak annyira értékes első napjaiban jóval nagyobb erőket irányítottak a szerb határra, mint amennyit orosz beavatkozás esetén délre küldtek volna. Amikor már bebizonyosodott, hogy az orosz fegyveres fellépés elkerülhetetlen, nem volt rá mód, hogy a felvonulást hirtelen megváltoztassák s így az orosz ellen irányuló hadmozdulat kifejlődése megkésett. Conrad tehát elejtette eredeti tervét, hogy Kelet-Galiciából támadja meg az oroszokat. Igen helyesen, a San- és a Dnyeszter-folyók mögött akarta összegyűjteni csapatait, hogy amennyiben az orosz túlerővel támadná meg a Monarchia seregeinek jobbszárnyát, biztos vonalon foglaljon védőállást. A vezérkari főnököt azonban ekkor hamis kémjelentések vezették félre és a körülmények szerencsétlen találkozása folytán egyik legkitűnőbb repülőnk felderítőjelentése is azt látszott bizonyítani, mintha a nagyobb orosz erők nem a Monarchia seregeinek jobbszárnya ellen vonulnának, hanem Kelet-Poroszországon át, Berlin felé tartanának. E tévedés egy heti időveszteséget jelentett, melynek leteltével Conrad mégis visszatért eredeti tervéhez, elhagyta a kedvező védővonalat s a részben készületlen, jóformán még ki sem fejlődött sereggel megtámadta az időközben felvonult orosz erőket, noha augusztus 20-án már megbízható jelentések számoltak be arról, hogy a jobbszárnyat jelentékeny erők fenyegetik. Augusztus 21-én mind a négy orosz ellen irányított hadseregnek kiadta a parancsot az északi irányban történő támadásra s e küzdelemben Dankl sikerei ellenére az orosz seregek kerekednek felül.

Conrad továbbra is ragaszkodik a támadás gondolatához. Szeptember első napjaiban kezdődik meg a döntő jelentőségű lembergi küzdelem, melynek célja, hogy a kialakuló új front hátát az északon Lublinig előnyomuló Dankl fedezze s amikor az oroszok a Monarchia középen visszavonuló csapatait üldözik, harapófogóba kerüljenek. Ám a balszárnyon az orosz áttöri Dankl arcvonalát, visszaszorítja a Dankl szárnyát fedező, József Ferdinánd főherceg vezetése alatt Komarovnál álló seregrészt, majd benyomul a Dankl és Auffenberg között keletkezett hézagba. A balszárnynak vissza kell vonulnia, a jobbszárnyon aratott győzelem nem érvényesül. Conrad szeptember 11-én elrendeli az általános visszavonulást, miután az első galiciai hadjáratban a Monarchia hadseregének színe-java megsemmisül.

A Monarchia vesztesége 322.000 ember és 216 ágyú. Mindamellett még kezében tartja erőit, nem veszti el az összeköttetést, a csapatok szelleme kitűnő, a vezérkari főnök újabb terveket készít a megindítandó nagyszabású ellentámadásra. A helyzet meglehetősen reménytelen lett volna, ha váratlanul fel nem bukkan Hindenburg, a nyugalomból reaktivált katonai zseni, aki Kelet-Poroszországot a hatalmas túlerő ellen megvédte. Prittwitz, a Rennenkampf vezetése alatt álló 1. és Samsonov által vezetett 2. orosz sereg elől már a Visztula mögé akart vonulni, amikor Hindenburg, vezérkari főnökével, Ludendorffal, augusztus 23-án a harctérre érkezett. Az új vezér Rennenkampffal szemben csak népfölkelőket és lovasságot hagyva, három hadtestet a jobbszárnyon álló 4. hadtest két szárnyára irányított és két oldalról kerülte meg Samsonov seregét. Augusztus 29-én estére az orosz derékhad be volt kerítve. Samsonov öngyilkos lett, Hindenburg szenzációs tannenbergi bekerítő mozdulatával, amely mindvégig a világháború legragyogóbb, klasszikus értékű győzelme maradt, 92.000 foglyot és 350 ágyút zsákmányolt. Hindenburg Rennenkampfot szeptember második hetében a mazuri tavak mögött megtámadta, az őszi mazuri csatában az oroszokat kiűzte Kelet-Poroszországból.

Az osztrák-magyar seregek Kelet-Galiciából visszavonultak, az oroszok körülzárták Przemysl várát, Böhm-Ermolli serege Bruszilov elől lassan a Kárpátok mögé húzódott, a Dukla-Uzsok vonalba, egy kozák hadosztály Máramarosszigetre is betört. Conrad támogatást kért a németektől, mire Hindenburg seregének egyik része Kelet-Poroszországból a Monarchia seregeinek balszárnyára vonult. Conrad Hindenburggal közös terv szerint indult ellentámadásra október elején.

Conrad azonban kedvezőtlen helyzetben támadott, az oroszok visszahúzódtak, az átkarolás nem sikerült, majd pedig Dankl csapatai Ivangorod előtt nagy veszteségek mellett Krakkó felé hátráltak, ennek következtében Hindenburgnak is vissza kellett vonulnia, az oroszok ismét körülzárták Przemysl várát.

Az orosz tömegek megindultak egész Nyugat-Lengyelországon át, Hindenburg és Dankl seregével szemben. Hindenburg ekkor rendkívül merész oldaltámadást tervezett, seregét észak felé akarta eltolni és innen támadni Lodz felé, az oroszok északi oldalába, hogy ilymódon megállásra kényszerítse az ellenséget. A siker érdekében Conrad vállalta Porosz-Szilézia védelmét. November 11-én Mackensen vezetése alatt indult meg a támadás Lodz felé, sikerült áttörni Rennenkampf arcvonalát, majd a másik orosz sereget Lodznál nagyrészben megkerülni, bár a bekerített orosz sereg végül mégis megmenekült. Conrad ellentámadása is megindult, ugyanakkor azonban Bruszilov betört a duklai horpadásba és Boroevic jobbszárnyát Homonnáig szorította vissza. Ekkor az oroszok számára további siker esetén Krakkó felől Bécs irányába, a Kárpátokon át pedig a Nagy Magyar Alföldre nyilt volna meg az út..

A kitűnő Bruszilov vezetése alatt betört orosz sereggel szemben Boroevic ügyesen védekezett. Homonnánál egy hirtelen odaszállított honvédhadosztály, Uzsoknál Szurmay védte az alföldet. Az ellentámadás itt sikerrel járt, ugyanakkor azonban Boroevic balszárnyán, Dukla és Zboró között az oroszok tért nyertek. Boroevic már a Budapest felé való visszavonulás gondolatával foglalkozott, amikor érvényesült az orosz terv döntő szándéka, amely az áttörést Krakkó körül akarta kierőszakolni. Bruszilov nem folytatta a támadást, erőit javarészt észak felé Neusandec irányába tolta el. Conrad a beérkező jelentésekből értesült az orosz szándékról s arra törekedett, hogy megakadályozza Neusandecnél a fenyegető orosz túlsúly kialakulását. Boroevicnek tehát támadnia kellett, azt a feladatot kapta, hogy nyomuljon elő balszárnyával Neusandec felé és ezáltal akadályozza meg Bruszilov hadtesteinek Krakkó felé való átvonulását. A Szurmay vezetése alá helyezett honvéd hadtest valóságos versenyfutásban igyekezett az átirányított orosz hadtesteket elérni. December 7-én indult el a Poprád völgyéből, rossz utakon át Neusandec felé. December 10-én Neusandec előtt bukkant az ellenfélre és megállította azt. Sikerült megakadályoznia, hogy ez az erő résztvegyen a limanovai küzdelemben.

A jórészt magyar csapatokból álló kárpáti seregek haditénye tehát nemcsak erkölcsi hatás szempontjából, hanem közvetett eredményében is jelentős volt. Még sorsdöntőbb szerep jutott a magyar lovas hadosztályok számára, a december 4-én kezdődő limanovai csatában. Ivanov Krakkónál akart döntő csapást mérni a Monarchia erejére, Dimitrijev Radkó a Visztulától délre támadt, hogy az arcvonalat áttörje és megnyissa az utat Bécs felé. Ivanov minden erőt ide irányított. Conrad ezzel szemben József Ferdinánd főherceg seregét a Visztula déli partjára helyezte s Krakkó és Neusandec között a hegységben erős csoportot állított fel azzal a paranccsal, hogy az Limanován át támadja meg Dimitrijev Radkó déli oldalát. A limanovai csatát december 4-én tiroli és német csapatok támadása kezdte meg s a támadást Neusandec felől két magyar lovashadosztály fedezte. A támadást az oroszok kivédték, sőt arra törekedtek, hogy a Limanovánál küzdő osztrák-magyar erőket kelet felől átkarolják. A helyzet rendkívül válságos volt, az egy hétig tartó csata során egyik veszély követte a másikat. A tiroli hadtest súlyos veszteségek mellett küzdött, Conrad sietve dobta erősítéseit mindenfelől az ütközetbe, kérdéses volt, hogy sikerül-e Szurmaynak Bruszilov beavatkozását megakadályoznia. Itt emelkedik döntő jelentőségre a lóról leszállt magyar lovasság szerepe, amikor ez a hősies csapat szinte utolsó szálig megsemmisülve, lovaskarabéllyal tartja magát december 12-ig, mire az odairányított erők megérkeznek. A Hadffy tábornok vezetése alatt álló kassai honvédhadosztály megérkezett, túlszárnyalta az orosz arcvonalat és rohamra indult. Dimitrijev Radkó azonban ezt már nem várta be, hanem az egész vonalon visszavonta seregéi. Boroevic hadtestei előnyomultak, az orosz erőt bekerítés fenyegette, 30.000 fogoly feláldozásával kellett az ellenségnek menekülnie. Ugyanakkor Dankl is előnyomult a Visztulánál, Mackensen elfoglalta Lodzot, Böhm-Ermolli visszaszorította az oroszokat, egyedül Bruszilov állt helyt és ért el némi sikert. A nagy akció tehát feltartóztatta az ellenállhatatlannak tartott orosz gőzhengert, a Bécs felé irányuló nagyszabású támadás kudarcot vallott.

Conrad most arra szánta el magát, hogy az általános helyzetre való tekintettel az oroszokat a Kárpátokból kimozdítsa. A támadás sikere érdekében támogatást kért s kapott a németektől.

Megindult tehát a világtörténelem legnagyobb téli, hegyi hadjárata, erre a küzdelemre készületlen seregekkel. Január 23-án kezdődött a támadás, amelynek folyamán az orosz haderő fokozatosan erre, az általa még kevésbbé fontosnak tartott, frontszakaszra szivárgott. Január 27-én Bruszilov ellentámadást indított, amelynek hatása Boroevic balszárnyán érvényesült. Az oroszok benyomultak a duklai horpadásba, majd elfoglalták Mezőlaborcot. Szurmay védekezésre szorult, Linsingen nem tudott átjutni a Kárpátok gerincén, Baligrod elesett. Két hét alatt Boroevic 130.000 emberből 89.000 embert elvesztett.

Conrad még ezek után is makacsul ragaszkodott elgondolásához és megerősítve kárpáti seregeit, új támadást tervezett. Falkenhayn azt ajánlotta, hogy e helyett védekezzék és fordítsa erejét inkább Szerbia ellen. Közben Miklós nagyherceg parancsot adott Ivanovnak, indítsa meg a támadást Budapest felé. Ugyanakkor az oroszok Galiciában is támadtak, március 22-én elesett Przemysl vára és az itt felszabadult orosz erő ezután a Kárpátokra zúdult. Kifejlődött a húsvéti csata. A védelem az egész vonalon megingott, csupán az uzsoki hágónál állt keményen a Szurmay-féle magyar hadtest. Egyik roham követte a másikat, Duklánál a prágai ezred átment az oroszokhoz, egy másik helyen sikerült az ellenfélnek egy rutén hadosztály vonalát áttörni, Conrad ebben a helyzetben segítséget kért a németektől. Böhm-Ermolli kénytelen volt a Kárpátok mögé visszavonulni. A legelkeseredettebb küzdelem az uzsoki hágó birtokáért folyt. Ezt azonban az oroszoknak nem sikerült elfoglalniok. Március 20-tól április második feléig tartott a kárpáti harcok harmadik része, amelyben sikerült feltartóztatni az oroszok rohamát. A hatalmas orosz seregek nem érték el céljukat, nem tudták a döntést kierőszakolni, ez azonban a Monarchiának január 1-től április végéig 800.000 emberébe került. A front ezután megmerevedett, beállt az állóharc.

A szerbek ellen a déli hadszíntéren a Monarchia hadserege Potiorek vezetése alatt augusztus 12-én kezdte meg az előnyomulást, melyet 22-én az orosz támadás miatt be kellett szüntetnie. Az első drinamenti ütközetből a Monarchia hadserege megtépázott tekintéllyel került ki, ezután következett a szerbek betörése Magyarországba, majd szeptember 8-án a második drinamenti ütközet, az ötödik hadsereg átkelési kísérlete először kudarcot vallott, végül mégis sikerült, mialatt lassan a hatodik hadsereg is átkelt a Száván. December másodikán sikerül elfoglalni Belgrádot, a második ellentámadás azonban olyan csapást mért az osztrák-magyar haderőre, hogy az december közepén a Drina, Száva és Duna mögé kénytelen visszavonulni. A véres flandriai küzdelem és az yperni erőfeszítések sikertelensége Falkenhayn-t meggyőzi arról, hogy a döntés itt sem kecsegtet egyelőre eredménnyel, viszont a német csapatokat a védőállásokban nem fenyegeti nagyobb veszély. Megmarad az eredeti felfogás mellett, hogy az eljövendő katonai döntés színhelye végül a nyugati hadszintér lehet, az adott helyzetben mégis beleegyezik abba, hogy a szövetséges csapatok hajtsanak végre a keleti fronton egy nagyobbszabású támadó vállalkozást. Ezt az offenzívát korlátozott akciónak tartotta, Hindenburggal és Conraddal ellentétben, akiknek lelki szemei előtt egy hatalmas arányú döntési kísérlet körvonalai bontakoztak ki. Ez volt a gorlicei frontáttörés, illetve a vezetők egyik része által megindított katonai döntési kísérlet előzménye. A támadás módja, eszközei és méretei nem érthetők meg az „anyagcsata” ismerete nélkül. A küzdelemnek ez az új módszere ez alkalommal mutatkozott be a maga félelmetes valóságában.