A RENDI ÁLLAM KÖZHATALMI SZERVEZETÉNEK KIÉPÍTÉSE.

Történetírásunk I. Károly uralkodói egyéniségének és kormányzati rendszerének értékelésében régóta nagy jelentőséget tulajdonít pénzügyi reformjainak. Ezt a meglátást annak a szerencsés véletlennek köszönhetjük, hogy a magyar törvények első összegyüjtői Károlynak a körmöcbányai pénzverőkamara bérletéről 1342-ben Hipolit mesterrel kötött szerződését tévedésből törvényként iktatták be a Corpus Juris Hungarici hivatalos törvénytárába. Ez a tévedés okot adott arra, hogy a történetírók egyrésze még ma is országgyűlésen alkotott törvénynek higyje a szerződést s ez alapon bővebben foglalkozzék a pénzreformmal kapcsolatos kormányzati intézkedésekkel. Károly pénzügyi újjászervező munkájának ez állítólagos törvényen alapuló méltatása szükségszerűen hézagos, sőt – jelentéktelen részletintézkedéseinek, így a portális adónak túlbecsülése következtében – téves. Annyi haszon mégis származott e tévedésből, hogy a figyelem korán ráirányult Károly belkormányzati működésére s a korszak történetírói – ha röviden is – gondot fordítottak annak méltatására. Előadásuk mégsem elégítheti ki igényeinket. Pór Antal például az Anjou-kor 384 lapos történetében mindössze tizennégy lapot szentelt e kérdésnek. Miskolczy István ügyes összefoglalásában (Magyarország az Anjouk korában, 1923.) már sokkal bőkezűbb. A kis kötetnek körülbelül fele a belső viszonyok ismertetésével foglalkozik a korábbi speciális kutatások eredményeinek felhasználásával. Hibája azonban, hogy a belső viszonyok jellemzését, a régi kultúrtörténeti módszerhez alkalmazkodva, az egész fejlődési folyamatból kiszakítva önálló fejezetként adja, minek következtében Károly reformjainak korszakos fejlődéstörténeti jelentősége kellőképen nem domborodik ki. Pedig Károly uralkodásának jellemzője éppen ez az újjászervező munka. Ez determinálja egyéni kvalitásait és Nagy Lajos dicsőséges uralkodásához vezető kormányzatát is. A rekonstrukciót megelőző katonai és diplomáciai akciók minden sorsdöntő jelentőségük mellett is háttérbe szorulnak uralkodása második felére eső hatalmas alkotó munkássága mellett. A rendi Magyarországnak – ha itt-ott módosult alakban is – a XVII. századig, sőt 1848-ig élő közhatalmi és önkormányzati szervezete Károly uralkodása idejében alakult ki s jórészben az ő legszemélyesebb irányítása mellett végrehajtott reformokon alapult. Ennek a nagykoncepciójú és széles skálájú szervező munkának ismertetésére ezért több teret áldoztam a megszokottnál s ha itt-ott részletekre is bővebben kiterjeszkedtem, ezt az egész reformmunkálat alapvető jelentősége indokolja.

A francia dinasztiák XIII. és XIV. századi terjeszkedésének eddigelé kellő figyelemre nem méltatott jelensége a franciáknak az első keresztes hadjáratok óta élvezett keleti vezérszerepére vezethető vissza. A mellékelt térkép a francia expanziót legnagyobb kiterjedésében érzékelteti. Károly munkatársai közül a Nápolyból jött Druget-család származását illetően korábbi történetírásunk és különösen Wertner (A Drugethok genealógiájához. Turul, 1891) olasz eredetet vitató felfogásával szemben Hampel József (A Drugethek őseiről. Századok, 1891) véleményéhez kellett csatlakoznom nem csupán az általa felhozott, egyébként vitatható érvek alapján, hanem az első nápolyi Anjouk udvarának és bizalmas környezetének határozottan francia jellege miatt, mire az adatokat lásd Minieri-Riccio és Cadier idézett művében. II. Károly nápolyi király franciás gondolkodását és érzését ismerve, fel sem tehető, hogy idegen földre küldött unokája mellé ne legbizalmasabb francia hívei közül választott volna mentort. Károly elmagyarosodására jellemző, hogy a Drugeteken kívül több franciát, vagy olaszt nem találunk környezetének irányadó tagjai közt.

A méltóságviselőkre, kormányváltozásokra vonatkozólag Wertner Mór: Adalékok a XIV. századbeli magyar világi archontológiához (Történelmi Tár, 1906–1907) című összeállítását, Tagányi Károlynak a Nemzeti Múzeum birtokában lévő példányban ehhez fűzött kéziratos jegyzeteit és Karácsonyi idézett nemzetségtörténeti művét használtam. Ugyancsak Karácsonyi e műve a Turul és Századok évfolyamaiban Wertner, Pór, Bunyitay és mások tollából megjelent s az előző fejezetekhez idézett értekezéseket használhattam fel az új arisztokrácia kialakulására s az egyes családok genezisére vonatkozóan. A lovagi intézmények közül a Szent György-rend természetét leghelyesebben világítja meg Erdélyi László: Bajtársi egyesületek a magyar lovagkorban (Klebelsberg-Emlékkönyv, 1925.) Majláth Béla és Lindner Gusztáv feltevése, mintha a lovagrend az alsó papság körében alakult „kalandos társulatok” közé tartoznék, téves. A lovagi becsületbíróság intézményéről Hajnik ír részletesen alább idézett művében. Az udvartartás, lovagi játékok tekintetében v. ö. Kerékgyártó Béla: A magyar királyi udvar a királyság fénykorában, 1881 és Bleyer Jakab: Magyar vonatkozások Suchenwiert Péter költeményeiben. (Századok, 1899.) A bandériális hadrendszer kialakulása és fejlődése irodalmunkban mindeddig nem jutott jelentőségéhez mért alapos feldolgozáshoz. Legvilágosabban Szekfű (A serviensek és familiárisok) és Erdélyi (id. h. és többi értekezéseiben) mutattak rá az intézménynek árpádkori gyökereire. Mellettük csupán az okleveles forrásadatokra támaszkodhattam, melyek világosan megcáfolják a feltevést, mintha ez a hadrendszer tiszta külföldi import lett volna. A pénzügyi és gazdaságpolitikai reformokra s a pénzügyigazgatás újjászervezésére vonatkozó összes források és irodalmi feldolgozások idézve vannak A XIV. századi aranyválság (Fejérpataky-Emlékkönyv, 1917), La circulazione delle monete d’oro in Ungheria e la crisi Europea dell’ oro nel sec. XIV. Milano, 1922. és A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában, 1921. c. műveimben, hol a szövegben előadottak részletes megokolása is megtalálható. A szövegben egyébként gyakorta nagyobb részleteket vettem át szószerint e műveimből. Eredményeimet azóta értékes adatokkal egészítik ki, Paulinyi Oszkár már idézett értekezésében, Pleidell Ambrus: A nyugatra irányuló magyar külkereskedelem a középkorban 1925, Kováts Ferenc: A magyar arany világtörténelmi jelentősége (Történelmi Szemle, 1922), Magyar pénzforgalom az Anjouk korában (Numizmatikai Közlöny, 1926–1927) és Schulek Alfréd: Vegyesházi királyaink pénzei és korrendjük. (U. o. 1926.) Az árumegállítási jog ismertetéséhez most bővebben aknáztam ki Domanovszky: A szepesi városok árumegállító joga, 1922. c. művét. V. ö. még Buday Károly: A magyar művelődés a XIV. században. 1912; Bruckner: A soltészség intézménye a Szepességben (Békefy-Emlékköyv, 1912.); Tagányi: Jelentés „A soltészség története” c. pályaműről (Akadémiai Értesítő, 1914.); Borcsiczky: A politikai változások befolyása Magyarország kereskedelmi útjaira, 1914; Domanovszky: Duna-Fekete-tengeri kereskedelmi hajózásunk multjáról. 1918. és A harmincadvám eredete. 1916; Kováts: Adalékok a dunai hajózás történetéhez az Anjouk korában (M. Gazdaságtört. Szemle, 1901.); Mayer: Der auswärtige Handel des Hgthums Österreich im M. A. Innsbruck, 1909; Divéky: Felső-Magyarország kereskedelmi összeköttetései Lengyelországgal. 1905; Takács: A magyar vámrendszer az Árpádok és Anjouk alatt. 1907; Szekfű: Oklevelek I. Károly pénzverési reformjához (Tört. Tár, 1911.); Shaw: Histroire de la monnaie. Paris, 1896; Luschin: Das Wertverhältniss der Edelmetalle. Breslau, 1892; Dannenberg: Die Goldgulden Florentiner Gepräge (Numismat. Zschr. XII.); Kováts: Pénztörténet (Magyar Köztársasági Lexikon. III.); Nagl: Zum Wertverhältnisse zwischen Gold und Silber im XIV. Jahrt. és Goldwährung (Numismat. Zschr. XXIII., XXVI.); Zycha: Das böhmische Bergrecht im M. A. Berlin, 1900; Wenzel: Magyarország bányászatának kritikai története. 1880; Hegedűs Loránt: A magyar egyenesadózás kifejlődése. 1900; Illés József: Anjou-kori társadalom és adózás. 1900; Fejérpataky: Pápai adószedők Magyarországon (Századok, 1887.); Truhelka: Die slavonischen Banaldenare. 1899; Thallóczy: A kamara haszna története. 1879; Boreczky: A királyi tárnokmester hivatala. 1904. A közigazgatási, törvénykezési reform s a vármegyei önkormányzat kérdésében Tagányi, Török Pál és Holub József idézett művein kívül igen jó hasznát vettem Illés József: Bevezetés a magyar jog történetébe. 2. kiadás, 1930. c. művének, nemkülönben Hajnik Imre monográfiájának (A magyar bírósági nemzet és perjog az Árpád- és Vegyesházi királyok alatt, 1899.), melyben a törvénykezési szervezet és peres eljárás reformjára minden lényegeset megtalálunk, csupán e reformoknak Károly személyével való szorosabb kapcsolata várt erőteljesebb kidomborításra. Hajnik művét számos használható adattal és a részletek aprólékosabb kifejtésével egészíti ki és világítja meg Gábor Gyula A megyei intézmény alakulása és működése Nagy Lajos alatt, 1908 és Holub József Zala megye története a középkorban, 1929. című művében. A hiteles helyek kialakulásáról és működéséről a legalaposabban értekezett Eckhart Ferenc (Die glaubwürdigen Orte Ungarns in MA. Innsbruck, 1914). A közigazgatás hűbéri vonásai és az Anjou-korba széleskörű szerephez jutott familiaritás tekintetében ismét Szekfű id. m. és Holub: A főispán és alispán viszonyának jogi természete (Fejérpataky-Emlékkönyv, 1917.) voltak kalauzaim. A zsidók tárnokmesteri bíráskodásának teljes bizonyítását adta Balog Szidi: A magyarországi zsidók kamaraszolgasága és igazságszolgáltatása, 1907. szemben a kancellár törvénykezési jogát a zsidó kiváltságlevél egy szavának helytelen olvasása alapján vitató régebbi felfogással.

*

Befejezésül nem mulaszthatom el, hogy őszinte köszönetemet ne fejezzem ki dr. Bartoniek Emmának, ki a forrásanyag és irodalom összegyüjtésében és némely kérdések alapos megbeszélésével is állandóan segítségemre volt.