AZ ÚJ NAGYBIRTOK.

Ebben a fejezetben a nagybirtoknak állami és társadalmi, katonai, gazdasági és részben kulturális érvényesülését próbáltam megrajzolni, a kulturális érvényesülés részben a következő fejezetben, a hitújítás leírásánál, valamint a következő kötet elején található. A koncepció, mely a nagybirtok állami és nemzeti funkcióit helyezi a XVI. századi magyar történet központjába, tőlem származik, amely tény azon kellemetlen következésekkel jár, hogy előtanulmányokra, kivéve a katonai érvényesülést, alig támaszkodhattam. A nagybirtok mint gazdasági forma még Acsády Ignác művében sincs megfelelően kidolgozva, teljesen groteszk jellemzéseket nyujt róla a világháború előtt nálunk is felburjánzott, „szociologiai”, helyesebben történeti materialista irány, mely a társadalmi erőknek egyéb felosztását, mint aminőt a kapitalizmus produkált, régibb korokban el sem tudta képzelni, ésszel fel sem érni. Leginkább elrettentő példája ennek a tudománytalan felfogásnak Ágoston Péter, A magyar világi nagybirtok története, 1913, ahonnan aztán elterjedt, a Huszadik Század folyóirat segélyével, szélesebb körökbe is. Különösen primitív ebben a könyvben a nagybirtok erkölcsi megítélése, amikor is egyrészt képtelen felismerni a magyar és egykorú európai nagybirtok azonos vonásait, másrészt pedig a magyar jelenség speciális hazai vonásait sem veszi észre. Erre elég egy példát hozni; konstatálja, hogy „az egész magyar történelmen végig mindig azt követelik a magyar nagybirtokosok, hogy idegeneknek a király ne adjon birtokot” (139. l.), s ezt a magyar nagybirtokosok különös önzésének tartja, holott ez minden európai feudalizmusnak és rendiségnek közös tulajdonsága. A Mohács utáni állapotot, melyben a nagybirtokos védi országrészek lakosságát, egyszerűen így jellemzi „védekezni csak a legnagyobb birtokosok tudtak s ezek védték meg a nekik tetsző (!) nemeseket is. E védelem alapja a hűbériségnek az az új formája, melyet ugyanegy országrész hatalmas urai és nemesei között létrejött megállapodások létesítettek. Ezért (!) aztán a nemesség politikai magatartását mindig az illető vidék leghatalmasabb birtokosának magatartása irányította” (159. l.). – A továbbiakban ki fogom emelni az egyes részletkérdésekre használható műveket, s a végvári életnél Takáts Sándor munkásságát, akinek e téren is legtöbb adat és figyelmeztetés, útmutatás köszönhető.

A városi haderők csekély számára l. Demkó Kálmán Magyarország hadi ereje a XVI. században (= Hadtört. Közlemények 1916, 1. l.) Thallóczy Lajos, Századok 187. 174. l. közlése alapján. – A hatalmaskodások elleni országgyűlési kísérletekre l. különösen az 1545: 44. és 1547: 18. törvénycikkeket. – A budai prépost familiarisaira l. Tört. Tár 1901, 574. l. Bornemisza Pál számadásait 1543-ból. – A Tripartitum kisnemes-barát felfogására és ez érdekben alkotott önkényes konstrukcióira l. Tagányi Károly megállapításait, idézve Szekfű Gyula, Servitorok és familiarisok (= Akad. Ért. a tört. tud. köréből 1912) 119. l. – Kobasich Györgyre l. Laszowski, Monum. Habsburgica, 2, 38, l. V. ö. Homonnai Drugeth Imre 1540-ki végrendeletét, Radvánszky Béla, Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században, 3. köt., 1879, 85. l. Batthyányi Ferenc és Tahy János szolga-fogadásaira l. Šišić, Acta com. Croatiae 2, 80. l. – Báthory Andrásra l. Komáromy András, Somlyai Báthory András levelei Nádasdy Tamáshoz (= Tört. Tár 1905), 88. l. – Az „atyámfiai ellen ne járjon” feltételt l. Tört. Tár 1905, 283. l. egy 1577-ki erdélyi végrendeletben. – A nagybirtokosok udvari életére számtalan jellemző vonás található Takáts Sándor műveiben, melyek közül itt a következő önálló köteteket soroljuk fel: Régi magyar asszonyok, 1914; Rajzok a török világból, akadémiai kiadás, 3 kötet, 1915–1917; A régi Magyarország jókedve 1921; Régi magyar kapitányok és generálisok, 1922; Magyar nagyasszonyok, 2. kiadás, év nélkül A magyar mult tarlójáról, év nélkül; Szegény magyarok, év nélkül. A fenti helyekre főként Magyar nagyasszonyok 12, 17, ll., Régi idők stb. 28, Salamon Ferenc felfogásának kritikája. – A Maros–Alduna szöge nagybirtokos rokonságára l. Bunyitay, Váradi püspökség 1, 378. l., Zsilinszky Mihály, Patócsy Ferenc, Századok 1888, 611. és 74. ll., Karácsonyi János megjegyzései ugyanahhoz, Századok 1889, 130. l., továbbá Francesco della Valle Padovano műve Grittiről. Magy. Tört. Tár. 3 (1857). – Nádasdy Ferenc asztaláról Takáts Sándor, Magyar nagyasszonyok 17. 1. – A várnagyokról szóló idézet Porembski Péter jelentéséből, 1550-től, kiadva Hurmuzaki, id. m., Suppl. 1, 165. l. – Tinódira l. Dézsi Lajos életrajzát, (Tört. Életrajzok), ahol a servitor-erkölcs nincsen érintve.

Az Erdődy-Nádasdy szerződés Acta com. Croatiae, 1, 326. l., az 1545-ki nagykárolyi egyezmény Egyháztört. Emlékek, 4, 436. l., Révay Ferenc u. ott 5, 44. és 52. 1.; Nádasdy Tamás és Zrinyi Miklós szerződésére l. Barabás Samu, Zrinyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok, 2. kötet, 1899, 246. l.; az 1537-ki körmöcbányai konföderációra Egyháztört. Emlékek 3, 181. l. – Török Bálint, Bakics Pál és Pekry Lajos egyezménye Szalaházy Tamás előadása szerint Fraknói, M. O. E. 1, 320. 1.

*

Az új arisztokrácia kifejlődésénél sajnosan nélkülözzük a megfelelő családtörténeti műveket és biográfiákat. Acsády, Régi magyar birtokviszonyok, id. m. kimutatásában láthatók a régi és új családok. Erdődy Péter története nincs megírva. V. ö. Botka Tivadar, Az erdődi Bakócz-család 547. l., továbbá itt is, alább is Nagy Iván családtörténeti munkáját, Choron András felemelkedésére l. egyes adatokat: Takáts Sándor, Nagyasszonyok 258. l., Egyháztört. Emlékek 2, 15, 1., 3, 134. l. – Pekry Lajos pályájára Bucholtz id. m. 9. kötetben több akta, továbbá Šišić, Acta com. Croatiae 1, 291 s köv. ll., 2., 8. l. Majláth Béla, Liptóujvár, Századok 1884, 135. l. és Takáts Sándor, Nagyasszonyok 326. l., Pekry felesége, Zsófia hercegnő életrajzában. – Zay Ferenc életrajza Thallóczy Lajostól, Tört. Életrajzok közt. – Serédy Gáspár és általában a Serédyek élete egészen homályban van; itt a következő aktákra és adatokra támaszkodtam előadásomban: Jászay Pál, id. m. 315. l., Bunyitay, Váradi püspökség 1, 375. l., Egyháztört. Emlékek, 1, 386, 388, 401. l.; Karácsonyi János, Erdély és a kapcsolt részek vallási állapotai 1526–1571 (= Az erdélyi katholicizmus multja és jelenje, Dicsőszentmáron 1925), 37. l.; a nádorságról Egyháztört. Emlékek, 3, 29, 1. és 4, 125. l., a Serédy-filiáció megállapításának lehetetlenségét konstatálta Gróf Eszterházy János, A Serédy-család történetéhez, Századok 1880, 223. l.

Nádasdy Tamás életrajza hasonlóképen hiányzik, ami annál szégyenletesebb, mert az osztrák-németeknél egy Salm Miklósnak, Eggenbergnek stb. is bírjuk életrajzát. Nádasdy kiterjedt levelezéséből sok van kiadva, legnevezetesebb publikáció Károlyi Árpád és Szalay József, Nádasdy Tamás nádori családi levelezése, Budapest 1882; előadásomhoz a következő adatokat használtam fel: Kujáni Gábor, Brodarics István szereplése János király oldalán Századok 1914, 34. l., Takáts Sándor, Nagyasszonyok 56. l. Kanizsay Dorottya életrajzában; Nádasdy áttérésére l. Pray, epistolae procerum 2 54. l. – Leonardo Mocenigo velencei követ nyilatkozatát róla l. Fiedler id. m. 96. l. Horvátországi harcaira Šišić, Acta com. Croat. 2, 174. l. – Thurzó Elekre Max Janssen, Jakob Fugger dr Reiche, I. 1910. passim, továbbá Šišić id. m. 2, 40. l. – Nádasdy közvetítésére Károlyi-Szalay id. m. 36. lapon kiadott levél, továbbá 37, 59. l., Mályusz Elemér, A Nádasdy-levéltár magyar levelei, Levélt. Közl. 1924–1927. Majlád Istvánra Majláth Béla Majlád életrajza, a Tört. Életr. között, továbbá oklevelek Malád István történetéhez, Tört. Tár 1891. 621, 636. ll., a Kerecésnyiekre több fontos akta Šišić, Acta com. Croat. 2. kötetében, továbbá Komáromy András, Kerecsényi András levelei Nádasdy Tamáshoz 1553–62, Tört. Tár 1906, 103. l., Takaró Mihály tihanyi várnagy levelei, Tört. Tár 1907. 388. l., Udvardy György, Nádasdy szolgája bécsi házában, levelei u. ott 1908, 206, s egyéb levelezés. – Frangepán Farkas levelét l. Šišič id. m. 2, 78. l. Istvánffy István halálára l. Századok 1875, 202. l. – Zrinyi Miklósra ma is a főmunka Salamon Ferenc mélyenjáró tanulmánya, Az első Zrinyiek, Pest, 1865, ahol a Zrinyi-britokvándorlás és új birtokszerzés kérdése is nagyjában tisztázva található. A Salamontól az akták hiánya miatt még homályban hagyott kérdéseket is tisztázni lehet Barabás Samu id. kétkötetes nagy aktapublikációja segélyével, mely méltó a nagy hős emlékéhez. Ugyanott az I. kötet bevezetésében Barabás helyesen mutat rá Zrinyi és Nádasdy barátságára és sikerrel tisztázza, Forgách Ferenc, a „tacitusi” történetiró sötét vádjaival szemben, a Katzianer-gyilkosság dolgát. Értékes adatokat nyujt még Zrinyi jelleméhez Takáts Sándor, Vizsgálat Zrinyi Miklós ellen 1565-ben, Századok 1905, 889. l. – Perényi Péternek szintén nincs életrajza, fontosak reá Bucholtz id. m. 9. kötetében kiadott okmányok, így 334 sk. ll., továbbá Pray, Epistolae Procerum, 2, 124. ll., Egyháztört. Emlékek 3, 458. és 485. ll.; 4, 6. 1., 5, 20. l., v. ö. 1545:55 tv. cikket. – Balassa Menyhértre az adatok összeállítva Dézsi Lajos-tól, Szilády Áron, Régi Magyar Könyvtár, 7. kötet jegyzeteiben, 408. s köv. l.

*

Az új arisztokrácia rendi és közjogi érvényesülésére l. Schiller Bódog Az örökös főrendiség eredete Magyarországon, Budapest 1900, 273. s köv. ll. – Keglevich Péter jellemző nyilatkozata Laszovszki, Monum. Habsburgica 1, 127. l. A nagybirtok mint mezőgazdasági üzem termelési viszonyaira semmi feldolgozás nincs még, itt néhány elszórt adatból kellett konstruálnom az előadást. – Skepper Kornél megfigyelése Oláh Miklós Hungáriájában. v. ö. Balogh Margit, Oláh Miklós Hungariája mint művelődéstörténeti kútfő, 1903. A hollandi halkereskedelemre l. Rachfahl id. m. 1, 245. l. – A jobbágyszolgáltatások, valamint a telepítés részleteit l. a következő kötet elején, itt ezek csak annyiban jönnek szóba, amennyiben világos, hogy a helyzet javítása, ill. változtatása a nagybirtokostól indul ki. A nagybirtokosok részvételére a marhakereskedelemben nevezetes adatokat közöl Takáts Sándor, Szegény magyarok, 131. l. A magyar tőzsérek és kereskedők pusztulása, különösen 141, 143. ll. – A nagybirtokos hadseregszállításai szintén nincsenek még feldolgozva és beállítva a gazdasági fejlődésbe, holott Sombartnak a modern kapitalizmussal kapcsolatban a nyugati államok hadseregeinek tőkeképző hatásáról készült tanulmányai gondolkodásra és a hazai viszonyoknak e szempontból tanulmányozására elég impulzust adhatnának. Liechtenstein Károly üzleteire l. Jacob v. Falke, Gesch. des fürstlichen Hauses Liechtenstein, 2. kötet, Wien 1877, 138 s köv. II. Pálffy Miklós hadseregszállításaira Jedlicska Pál, Adatok erdődi báró Pálffy Miklós a győri hősnek életrajza- és korához 1552–1600, Eger 1897, 21, 63, 114, 116, 300, 420, 672, 637, v. ö. Jedlicska Pál, A vöröskői uradalom, Századok 1869, 447. l. és u. az, Erdődi gróf Pálffy Miklós u. ott, 1882, 441. l. – A királyi birtokok árúba bocsátása-, azaz kiárúsítására. Demkó Kálmán id. értekezését, Hadtört. Közlemények, 1914, 210. l. – Thököly Sebestyénre l. Károlyi Árpád, Thököly Sebestyén megszerzi Késmárkot, Századok 1878, 68, 169, 267, l. Illésházy Istvánra u. attól, Illésházy István hűtlenségi pöre, 1883 – A Dobó-birtokra l. Radvánszky, Magyar családélet stb. 3, 192. l. Dobó Ferenc végrendeletét. – Pálffy Miklós mezőgazdasági üzemjavításaira l. Jedlicska id. m., Adatok, 396, 411, 414, 595 stb. ll. – Illésházy majorjaira az idézet Károlyi Árpád, Illésházy 21. l., aki a helyzetet pompásan felismerte a következő szavaiban: „S ha az a tudat, hogy minden oda kölcsönzött forinttal egy talpalattnyit sikerült neki a megmaradt darab-Magyarország drága földjéből conserválni s minden kölcsön küldött szállítmány gabonával új erőt, új lelket önt a hazáért küzdők kifáradt, elcsigázott testébe; ha az a tudat – mondom – lélekemelő volt s méltán lehetett a hazafira: a számító üzletember is megtalálta bennük azt, ami megnyugtató, kellemes. Mert azok a kölcsönöket hasznos operatióknak tekintheté. Jól tudta azt, hogy legalább minden második-harmadik esetben hiába vár a kölcsön visszatérítésére, de szaporul, magasbodik egyik-másik zálogban bírt uradalmának inscriptiosummája. Mikor aztán gondolja, hogy erre vagy arra eleget adott már: a legújabb kölcsönkérésnél a Fölség elé terjeszti az aut-autot, fizess vagy adományozz, s inskribált uradalom, mint perpetua donatio, érett gyümölcsként húll az ölébe.” Ezek az Ilésházy-uradalmi viszonyok alapos ismertéből vont következtetések természetesen a többi nagybirtokosra is állanak, amint ez az azóta napvilágra jött Pálffy-, Dobó- stb. adatokból megállapítható. Annál sajnosabb, hogy a Károlyi Árpád-tól itt megnyitott perspektiva nem csábította negyven esztendőn át kutatóinkat a kérdés egyetemesebb kidologzására. A munkácsi uralomra l. Lehoczky Tivadar, Bereg vármegye monografiája, Ungvár, 1881, 3. kötet, továbbá Századok 1894, 727. l., a Hofbuchhalterei jegyzékét a magyarországi zálogbirtokokról, a tulajdonosok, elzálogosítási évek és összegek feltüntetésével, továbbá Demkó Kálmán id. értekezését. Dobó Ferenc sárospataki zálogbirtokára Takáts Sándor, Régi magyar kapitányok, 301. l. Dobó Ferenc generális (életrajz).

A nagybirtokos lakásberendezésére, általában életformáira igen kevés dolog ismeretes. Különösen hiányzik mindennemű összehasonlítás a nyugati szomszédokkal. Itt a kiadott és feldolgozott anyag alapján is szinte teljes sötétségben kellett volna tapogatóznom, ha két kitűnő szakemberünk, Varjú Elemér és Gerevich Tibor segítségemre nem sietnek. Bicse várára, s a bútorokra vonatkozó adatokat Varjú Elemér szívességének köszönöm. Egyébként a várkastélyok berendezésére Könyöki József nagy, de rendszertelen munkája, A középkori várak, 1906, teljesen használhatatlan. Több haszonnal jár a következő művek forgatása: Czobor Béla és Szalay Imre, Magyarország történeti emlékei az 1896. évi ezredéves országos kiállításon, báró Forster Gyula, Magyarország műemlékei, 1905-től kezdve; különösen értékes Divald Kornél, Szepes-vármegye művészeti emlékei, 1905, 3. kötet. A régebbi irodalom a műemlékekben, különösen az iparművészeti, háztartási maradványokban nem keresett életformák után, s ennélfogva ahol éppen nem publikációval van dolgunk, ott alig vehetjük a megállapításoknak hasznukat. Ilyen pl. Pulszky Károly ítélete. Archaelogiai Értesítő, 1883, 231. l.: „Magyarországra az olasz renaissance közvetlenül nagyon rövid ideig hatott: a XV. század végső és 16. század első évtizedében”. Amikor történetírásunk mégis csak igen nagyértékű adatgyüjteményeket hozott össze, a múlt század utolsó harmadában, ugyanekkor műtörténészeink olyan dolgok iránt érdeklődtek, amik ma nem érdeklik a tudományt, s viszont lényeges kérdéseket elmellőztek. Jellemző erre Myskowszky Viktor, Archaelogiai Értesítő 1901, 403. l.: „A régi szendrői várnak most már csak e romjai vannak még meg, az alsó várkastély sem építészeti, sem műtörténeti beccsel nem bír”, s ezzel el is hagyja leírását, holott a megmaradt nyeregtakarókat és kupákat annál részletesebb leírásra méltatja. – Trencsén vára belső létráira, l. Könyöki József, Trencsén vára, Archaeol. Értesítő, 1887, 294. l. – A század végére már igen használható Radvánszky Béla id. háromkötetes műve, s abban az 1. kötet feldolgozása; itt az egyes tárgyaknak szakavatott leírása és a műszavak magyarázata található. Thurzó György utasításai vendégek fogadására: Radvánszky id. m. 1, 390. l. Szőnyeg, kárpít, öltözet részletesen tárgyalva ugyanitt. – Az ötvösségről sok részletkutatás és feldolgozás áll rendelkezésünkre, anélkül, hogy a kérdésnek megbízható, modern története volna. Pulszky Károly és Radisics Jenő, Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösműkiállításon, 2 kötet, sem kísérli meg a magyar ötvösség történetét. Így ez a legspecialisabban magyar ipar története is homályban van. Az „erdélyi” zománcról, Archaeol. Értesítő, 1895, 289. l., továbbá Czobor-Szalay i. m. 1, 308. l. – Báthory Kristóf és Thurzó György kincseire Radvánszky id. m. 1., 271. s köv. ll., Czobor-Szalay, id. m. 1., 301. l. a német hatásra. A keleti hatásra l. Kövér Béla, A keleti szőnyegek eredete, Archaeol. Értesítő, 1896, 97. l. – A Bánffy-Balassa női ékszerekre Radvánszky id. m. 1, 275. l., Bocskay vásárlásaira Szilágyi Sándor, Bocskay István és Illésházy István levelezése, Tört. Tár, 1878, a rubin vételére u. itt 304. l. – Király György hagyatékát l. A nagykárolyi gróf Károlyi-család oklevéltára, kiadta Géresi Kálmán, 3. kötet, 1885, 604. l., az 1540-i Homonnai hagyatékot l. Radványszky id. m. 3., 88. l.; igen sajnálatos, hogy az ekkor már nagy szerepet vitt családok családi kincstárainak sem leírása, sem története nincs meg, itt különösen fontos volna, a XVI. századra, a Batthyány és Erdődy család-vagyon története. – Az egész kép megítélésénél feltétlenül szükséges összehasonlítanunk a magyar nagyúri életformákat a nyugatiakkal, s főként a szomszédosokkal. Éppen ezaz összehasonlítás hiányzik eddig az idevágó irodalomban. Némi tanulságot nyujt erre az eddigieken kívül Kővári László, A magyar családi és közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából, Pest, 1860, többnyire XVII. századi adatok, a szobabútorzat jó leírásával, s ehhez vehető Demkó Kálmán, Polgári családélet és háztartás Lőcsén a XVI. és XVII. században, Lőcse 1882. – A renaissance hatásra v. ö. még: A Rubigall-féle ajtó a zólyomlipcsei várban 1573, Archaeol. Értesítő 1894, 230. l., a fricsi várkastély leírása u. ott 1891, 31, bár ez csak 1630-ban épült; érdekes felfogás a palmetták stb. dolgában Huszka Józsefnél, A székely ház, 1895. Néhány sorban tanulságosan jellemzi a tradició megszakadását Gerevich Tibor, Archaeol. Értesítő, 1913, 275. l. – Az oláhországi, bojár- és vajda-életformákra l. Nic. Jorga, Gesch. des rumänischen Volkes, 1905, 1, 390. l. és 2, 44. l. – A lőcsei polgárnőkre l. Demkó Kálmán fent id. művét. Thurzó Eleknek, az országbíró-helytartónak síremléke páncélos, idegenszerű lovagot mutat, az itt leírt másik Thurzó Elek-síremlékét l. Divald Kornél, id. m. 2. kötet.

*

A nagybirtok haditerhei szintén sehol sincsenek rendszeresen feldolgozva. V. ö. Thallóczy Lajos, A m. hadi szervezet átalakulása a XVI. században, Századok 1877, 674. l. 1560–70 közti kimutatás. A continuus milesre az 1555 : 4, 1566 : 15, 1567 : 20. tv.-cikkek, továbbá Fraknói, M. O. E. 4, 425. l. 1563-ki eredetre; u. ott 6, 228. l. az 1578. propozícióra; összehasonlítandó az 1567 : 20. tv.-cikk és a Böhmische Landtagsakten, 5. kötetében az 1577-i összeírás. – Dobó Ferenc zálogfizetéseire Takáts Sándor, Régi magyar kapitányok, 320. l., Illésházy hitelezéseire Károlyi Árpád, Illésházy stb. 22. l. Zrinyi Miklós hadi költségeire Barabás Samu id. m. 1, 56, 345, 448 stb. ll.

Az az egész kultura, melyet ma végvári élet neve alatt ismerünk, Takáts Sándor munkásságáig jóformán teljesen ismeretlen volt. A magyar ősöknek a végvonalon a kereszténység és nemzetiség védelmében véghezvitt hőstetteit a késői utókor csak színtelen krónikás előadásokból ismerte, a század második felének hadtörténetére Istvánffy Miklós latin nyelvű műve volt a főforrás. A végvári élet kiesett a magyarság emlékezetéből – jellemző a „történeti érzékre”, mellyel a XIX. század második fele annyit dicsekedett, s Takáts Sándornak levéltárakból kellett újra kiásnia, mintha csak évezredes asszir vagy babiloni, elfelejtett történet emlékeiről lett volna szó. A végvári élet lényege még Salamon Ferenc előtt is ismeretlen maradt, ő a török területek életét világosabban ismerte fel, mint a magyar végvonalét, bár a védelem a helyhezkötöttségében a történettudomány számára használható elvet fedezett fel. Az új képet minden ízében Takáts Sándornak köszönjük, aki több évtizedes levéltári kutatás után s több értékes gazdaságtörténeti tanulmányt megírva, idézett háromkötetes munkájában kezdte meg egész sorozatát a műveknek, melyek egyrészt a közfelfogásra voltak átalakító hatással, másrészt ismeretlen adataikkal és éles szemű megfigyeléseikkel a XVI. és XVII. századi magyar történetbe is egészen új színeket, sőt új alapvonásokat is hoztak. Takáts Sándor ezen oeuvre-je nélkül, mely egy irányban haladásnak nagy bizonyítéka, a magyar történet e korszakai siralmas torzónak maradtak volna. A későbbi részekben idézni fogjuk gazdaságtörténeti, társadalmi és telepedéstörténeti kutatásait, itt most, a végvári élet rajzánál ki kell emelnünk, hogy úgy az élet mechanizmusát, mint a húsból és vérből való embereket illetőleg, szinte kizárólag az ő műveire van utalva mindenki, aki e kérdésekkel foglalkozik. Nem kevésbbé érdekes tanulságokat nyujt, a műveiben található páratlanul gazdag anyagon túl, az ő írói egyéniségének fejlődése is. Míg a századforduló körül, részletkérdésekkel foglalkozván, művei a kérdések pontos, tárgyilagos megvilágítása által alkalmat adtak például Dudek Jánosnak, hogy id. művében Takáts Sándort állítsa Acsády Ignác elé, mint a Habsburgok iránt leginkább elfogulatlan, jóindulatú történészt, addig később, a nagy végvári kötetekben lelkesedése és a német részről nem méltányolt magyar virtusnak csodálata inkább a török barátság felé hajtja. A Rajzok a török világból című id. művének Károlyi Árpádhoz és Thallóczy Lajoshoz írt ajánlásában helyesen állapítja meg önmagáról, saját munkájáról: „Munkám a létért való küzdelmünk koráról szól, mikor sokat alkotnunk gyönge erőink nem engedték. Nemzetünknek mégis annyi igyekezetét, oly sok felemelő törekvését sikerült eléfednem, hogy a létért való küzdelmünk korszakának műveltségével is tisztességet vallunk.” Ezzel a munkájával valóban igényt tarthat a nemzet hálájára. Már itt jelentkezik e nemzeti célkitűzés mellett a törökség hazai működésének rehabilitációjára való törekvés is: „Régi történetíróink a hazai török népben a pusztító és romboló pogánynál egyebet nem láttak. Kimutattam, hogy a hazai törökség nálunk üdvös dolgokat is teremtett és sokat tett a kölcsönös megértés dolgában. Nem egészen az ő hibája volt tehát, hogy nálunk a sok szántatlan földet a pörje fogta el.” (VIII. 1.) Ezzel a felfogással, mely a kulturának még oly elrejtett, állami vonatkozástól távoleső nyilvánulását is szeretettel felkaroló művelődéstörténésznek a felfogása, mindinkább eltávolodott Salamon Ferenc és azok konstrukcióitól, akik a magyar történetet mégis csak állami és nemzetiségi fejlődésnek tekintik, s ezen álláspontjukról a kétszázesztendős török uralmat, mint a magyarság életének legnagyobb hátravetőjét kénytelenek, miként magam is, még Takátscsal ellentétben is, igen súlyosan elítélni. – Takáts Sándor írói egyéniségének sokszerűségére jellemző, hogy míg korábban előszeretettel tárgyalta az egyéni sorsokat, százait, sőt szinte ezreit fedezvén fel a század elfelejtett nagyjainak, addig újabban tömegjelenségekre is kiterjed figyelme, s legújabb két kötetében (A magyar mult tarlójáról a Szegény magyarok) társadalmi osztályok és intézmények rajzát is adja. Módszeri hiánya kétségtelenül vannak, így a kiadott anyag és korábbi vélemények gyakori elmellőzése, ítéleteibe szeretet és gyűlölet is belejátszik, de ezek nem, kisebbítik érdemeit. – A továbbiakban Takáts Sándor életrajzi munkálatait használtam fel, így a Régi magyar kapitányok és generálisok kötetbelieket, továbbá tengöldi Bornemisza János életrajzát, Hadtört. Közl. 1914, 1, 234, 403, 528. ll., erdődi Pálffy Tamásét, u. ott 1915, 85. l., rátóti Gyulaffy Lászlóét, u. ott, 472. l. stb. Magyar Bálintra Régi magyar kapitányok 186; a Nádasdy Ferencre szóló áldomást elbeszéli Pecsevi, kiadtam Karácson Imre hagyatékából, Török történetírók, 3, 1916, 96. l., idézve Takáts Sándor, Rajzok stb. 2, 219, l. A Zolthayakra Régi magyar kapitányok 123. l. Huszár Péter életrajza u. itt, v. ö. 248. l. Nádasdy Tamás betegségére Tört. Tár, 1908, 454. l. Természetesen rendkívüli hasznára volna tudományunknak, ha a Takáts Sándortól a bécsi nagy központi levéltárak mellett átnézett családi levéltárak levelezése is, illő és értelmes válogatásban kiadatnék. Nagy családainknak a szövegben kifejtett érdemeivel ezen levelezések kiadásával próbálhatnánk versenyezni mai utódaik. – Pálffy Miklós 1587-i vállalatára Takáts Sándor, Komáromi daliák a XVI. században, 1909, 39. l. – Balassa Bálintra a kiterjedt irodalom összefoglalását l. Dézsi Lajos, Balassa Bálint minden munkái (1923), 2 kötet, 1. kötetben életrajzi bevezetés. Az idézett költemények u. ezen kiadásból, 1, 95, 134, 119, 81, 135 lapokról valók. – A bajviadalokra l. Takáts Sándor, A török-magyar bajviadalok, 1913, különösen 35, 42, 55 (Dobó Ferenc), 70. ll. – A schmalkaldeni háborúban, a magyar huszárokról, s ezek leírásáról l. Károlyi Árpád, Magyar huszárok a shmalkaldeni háborúban, Századok, 1877, 642. l. Miksa trienti bevonulásánál a magyar lovasok megítélésére l. a pápai követ környezetéből származott iratot 1551 december 13-ról, Ingressus Maximiliani regis, Nuntiaturberichte I. 12. kötet, 359, l. A színes lovakra, l. Kóssa Gyula, Lófestés a régi magyaroknál, Ethnographia 1906, 211. l., a huszársisakról és egyéb fegyverekről l. Nagy Géza, A magyar középkori fegyverzetről, Archaeol. Értesítő, 1890. évf.