A VALLÁSI KÉRDÉS.

A XVI. század vallási viszonyaira l. elsősorban az összefoglaló, katholikus vagy protestáns egyháztörténetek megfelelő részeit, közöttük katholikus részről használható Lányi Károly Magyar Egyháztörténelem, átdolgozta Knauz Nándor, 2. kötet Esztergom 1869, Karácsonyi János, Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban 970-től 1900-ig, Nagyvárad 1915, inkább kompendiózus munka; protestáns részről a Zsilinszky Mihály szerkesztésében megjelent A magyarhoni protestáns egyház története, Budapest 1907. nagy közönség számára írt részletes összefoglalás, mely a protestáns részen uralkodó történetfelfogást rögzíti meg; továbbá Révész Imre, A magyarországi protestantizmus történelme (= Hóman Bálint, A magyar történettudomány kézikönyve, III. 4), Budapest 1925, igen szép, bár teljesnek még nem mondható bibliografiával, melyben különösen értékes a helytörténeti és egyes személyekre vonatkozó bibliografia, amilyen katholikus részről teljességgel hiányzik. Ugyanitt 2. l. a régibb művek jegyzéke is, köztük Bod Péter, Eber-Lampe és Ribini (az ágostai evangélikusokról) műveivel. A XVI. századra különösen Zoványi Jenő, A reformáció Magyarországon 1565-ig (1921), protestáns felfogással, amely munka először használja fel e katholikus részről kiadott nagy adattárat: Bunyitay V., Rapalcs R., Karácsonyi J. (és mások): Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából, 1–5. kötet, 1520–1551, Budapest 1902–1912, rendkívül gazdag anyaggal, sajnos, csonka, befejezetlen munka (ezután E. T. E. jelzéssel idézve); belső a régi egyház háttérbe szorulását illető anyagot legújabban ügyes összeállításban adja Bilkei Ferenc, Debrecentől Pannonhalmáig, Székesfehérvár, 1927. A nagy kath. kiadvány kiegészítésül jelenik meg Zsinka Ferenc szerkesztésében a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár, 1927, eddig 4 füzet.

A bevezető részletek, melyekben a hitújítást mint általános európai jelenséget jellemeztem és az akkori társadalmi viszonyok közt elhelyezni próbáltam, egészen új előadás; távolról érintettem a kérdést A magyar hitújítás története a katholikus középiskolákban c. cikkemben, Magyar Kultura, 1926, 595. l. A magyar katholikus egyház elszegényedését szükséges volt részletesen kimutatnom, miután még az anyagban jól orientált történetírók is az ellenkező, elavult nézethez ragaszkodnak, így Thury Etele, A dunántúli ref. egyházkerület története, I., Pápa 1908, 6. l.: „A dúsgazdag főpapság általában hallani sem akart a reformról”. „Főuraink versenytársaikat látván a fényűző főpapokban” stb. A püspöki szervezet haldoklására l. a Lányi-Knauz, Karácsonyi, Zoványi id. műveket, ahol azonban az adatokból még nincs megállapítva a szükséges következtetés. A nyitrai Thurzó-püspökségre l. Lányi-Knauz id. m. 2, 73. l., a győri püspökségre u. az és E. T. E. 2, 71, 1. 3, 140. 1., 4, 190. l. a Bakicsokra vonatkozólag. A veszprémi püspökségre u. az és Kecseti Mártonra. E. T. E. 3, 78 stb. ll., az egri püspökségre Lányi-Knauz id. m. 2,72, l, E. T. E. 3, 194. l., Verancsics Mihály összes művei, id. kiadás, 6, 7, 8. és 9. kötetben, főként 8, 218 s köv. ll., 9, 6, 13, 32, 41 stb. ll. az egri püspökség betölthetetlenségére Nuntiaturberichte, 1585–90, II. Hälfte Ant. Puteo in Prag 1587–88, Paderborn 1912, 55–56. l. – A pápai politikára l. Pastor id. nagy művét, minden kötet elején hatalmas bibliográfiával; a nunciusi intézmény magyar vonatkozásait a Nuntiaturberichte köteteiből állítottam össze. – A magyar királyi kegyúri jogra Fraknóy Vilmos, A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig, Budapest 1895, ehhez Oklevéltár, 1899. u. az, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szentszékkel, 3 kötet, 1901–1903, minden kötet végén a kisebb értekezéseket is feltüntető bibliográfiával, gazdag adattár mind a két mű, bár a tények megítélésénél nem elég biztos, igen gyakran feltűnőleg a királyi álláspontot képviseli a pápaival szemben, s ehhez képest kommentálja adatait, pl. az első id. mű 253. l.: „egy pápai bulla, mely a magyar korona kinevezési és bemutatási jogának formális elismerését foglalta magában”, valóságban ilyen dolgokat éppenséggel nem foglalt magában”, amely bulla a valóságban ilyen dolgokat éppenséggel nem foglalt magában; Fraknói a nominatio, praesentatio kifejezéseket akkor is királyi interpretátióval fogadja el, mikor a pápaság használja. Igen értékes kritikai megjegyzések találhatók a királyi kegyúri jogra is Kollányi Ferenc, A magánkegyúri jog hazánkban a középkorban c. művében, Budapest 1906. A kegyúri jog dolgában történteknek kifogástalan, adäquat magyarázata Tomcsányi Lajos S. J., A főkegyúr szerepe a püspökök kinevezésénél, Budapest 1922. – V. ö. még Rex Sándor, A magy. kath. egyház anyagi és politikai helyzete 1526–1547, Budapest 1913. és Lukcsics Pál, Az esztergomi főkáptalan a mohácsi vész idején, Esztergom 1927. A szövegben mondottakra l. különösen Fraknói, Kegyúri jog stb. 213, 252, 255 stb. ll., Kollányi id. m. 163. l., Verbőczi Hármaskönyve 1,10. és 11. tit. Verancsics térítvényére Fraknói id. m. 261. l.; Lányi-Knauz id. m. 2, 46. l.; v. ö. Nuntiaturberichte id. kötet, Puteo 1587-ki jelentése Kurz császári tanácsossal folytatott tárgyalásáról: Magyarországon antiquissima consuetudine, hogy a főpap a királyi kinevezés után rögtön birtokába lép a javadalomnak, s ezen nem lehet változtatni: la natione Ungara tenacissima della conservatione dei suoi privilegi et della usanze, 80. l. – Az egyházi javak lefoglalását Salamon Ferenc, Magyarország a török hódítás korában, Pest 1864, 126. l. tisztán a török elleni védelem szükségletének tulajdonítja: „Eme tetemes javak egyrészében való elfecsérlése más úton, nem a nép vallásos szakadási hajlama által történt. Azon főurak, kik papi várakba ültek be, a tizedet kioszták haszonbérbe, a birtokokat kioszták zsold fejében katonáiknak, – szóval az eldarabolást, elfecsérlést is az ország honvédelmi, nem pedig vallásos állapotja idézte elő.” Salamon ezen felfogását magamévá téve, annyiban kell kiegészítenem, hogy az „elfecsérlés” a kegyúri jog segélyével történt, s hogy mindig nemcsak előjátéka, mint Salamon látta, hanem egyik fontos indítóereje is a hitújítás elterjedésének. Az egyházak hadi kötelezettségeire l. Fraknói id. m. 263, 265. l. Az id. velencei követjelentés Zuan Micieltől van, 1564-ből, Fiedler, id. m. 237. l. – A zalavári apátság elidegenítésére l. Füssy Tamás, A zalavári apátság története, 1902, 113 s köv. ll., a szentmárton-pannonhalmi dolgokra: A pannonhalmi főapátság története, 3. kötet, 71. 75 s köv. ll., 4. kötet, 8–58 s köv. ll., v. ö. Erdélyi László, A tihanyi apátság története 1. kötet, 73–156 stb. ll., v. ö. még E. T. E. 3, 426. l. A ferences kolostorok megszünésére l. Karácsonyi János, Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig, 1922, 1, 377. l. A főpapság rendi helyzetének meggyöngülésére id. értekezésemben mutattam rá, ugyanott az egyházi tized XVI. századi kezelésére, az idézett törvényekkel együtt. V. ö. Fraknói id. m. 259 s köv. ll. – Az ingóságok sorsára az id. egyháztörténetek, a pannonhalmi rendtörténet stb. mellett Takáts Sándor, A budai várkápolna régi kincseiről, Archaeologiai Értesítő, 1903, 173. l., sok adattal és u. az, Abstemius (Bornemisza) Pál püspök végrendelete, u. ott 1902, 202. l., ahol Báthory István végrendeletének erre vonatkozó részei is; továbbá Haan Lajos, Békés vármegye hajdana, Pest, 1870. 2. kötet, oklevéltári rész, 167. l. – A nunciusi vizitációkra l. Nuntiaturberichte, 1584–90. Kölner Nuntiatur (= a Görres-Gesellschaft Quellen und Forschungen vállalata 4. köt.) bevezetése, XXXI. l.

Vallás miatt 1524-ig mindkét oldalról elkövetett erőszak említve Bezold id. m. 387, 390. l., a hazai esetekre l. Zoványi id. m. 88, 99, 101. l. a két anabaptista papra nézve hitelesnek látszik az 1581-ből származó elbeszélés (cod. N., a pozsonyi káptalan birtokában), kiadva Jos. Beck, Die Geschichtsbücher der Wiedertäufer (= Fontes Rer. Austr. Dipl. 43), 67. l. a sok ausztriai és csehországi üldözés idején ez az egy a magyar eset. – A cujus regio, illius religio elv társadalmi hátterét részletesen meg kellett rajzolnom, mivel hazai történetírásunk, érthetetlen rövidlátással, csak az ellenreformáció korában véli azt nálunk felfedezhetni, holott társadalmi viszonyaink a XVI. században is egyenesen megkívánták ez elv alkalmazását. A hitújítás terjedésében a földesúri hatalom szerepét leginkább Révész Imre hangsúlyozza, dicséretes történeti érzékkel, id. m. 17., 18. és 23–25. l., így: „A csak lelki hatalommal rendelkező reformátoroknak a városi magistratusok és a nagy földesurak adták meg a szükséges jogi, erkölcsi és anyagi védelmet, illetőleg támogatást. Enélkül semmi esetre sem tudott volna oly rövid idő alatt akkora nagy területreken meghonosulni Magyarországon a reformáció.” (17.1) „A városi és főnemesi nagy pártfogók társadalmi tekintélye, jogi és gazdasági súlya magától értetődőleg erősen befolyásolta a kispolgárság, a köznemesség és a jobbágyság elhatározását, mint minden egyéb terén az életnek, úgy vallási kérdésben is”. (17. l.) „...a magyar társadalom alsóbb rétegeinek a reformációra való átterelődése – a nagy pártfogók irányításával és szelíd nyomásával – nagyobb zökkenő nélkül ment végbe.” (18. l.) Ezt a tényt a protestáns történetírásnak azon művelői, akik első kézből merítették anyagukat, egyes eseteknél régebben is felismerték, így Révész Imre, Dévay Biró Mátyás első magyar reformátor életrajza és irodalmi művei, Pest 1863, 64. l.: „Egy tekintet hazánk reformációkori történetére bárkit is meggyőzhet afelől, hogy ezen egymással rokonságban állott Nádasdy-, Perényi-, Török- és Drágffy-családok, mind gazdagságra s fényes hivatalokra, mind tekintélyre és műveltségre nézve hazánk legjelesebb családai valának, s miután a lelkészi hivatalok betöltése a patronatus jogánál és terhénél fogva, hazánk legtöbb helyén a földesurakat illette: nem csuda, ha ama családok védelme alatt, mind a reformátorok szabadon működhetnének, mind a reformáció nagyszerű terjedést nyert hazánkban”. A cujus regio elv mai katholikus megítélésére v. ö. Max Pribilla, S. J., Um die Wiedervereinigung im Glauben, Stimmen der Zeit 1925, 411. l., aki Engelbert Krebs, Die Kirche und das neue Europa, 1924, 37. lapról idézi: „Das Cujus regio illius et religio, jeuer furchtbare heidnische Grundsatz, der jahrhundertelang unter dem Schein religiöser Frömmigkeit in Europa geherrscht hatte, bedeutet die vollendete Umkehr der Werte, die man sich denken kann: Gott und die ihm verpflichteten Gewissen untergeordnet unter die irdischen Ziele eines vergänglichen Staatsgebildes! Kann man sich etwas heidnischeres vorstellen? Nur noch die Abschafung Gottes und der Religion kann dieses Heidentum übertrumpfen”. Erre Pribilla: „Das ist gewiss richtig, genau so hat vor Jahren B. Duhr (Gesch. der Jesuiten in den Länderndeutscher Zunge II. 2, Freiberg 1913, 313.) jenen unsittlichen Grundsatz beurteilt. Auch ich unterschreibe jedes Wort. Aber wenn man das anerkennt, dann erhebt sich doch wie eine Sphynx die Frage: „Wie kam es dann, dass im XVI. u. XVII. Jh. fromme, ja heiligmässige Katholiken diesen „heidnischen” Grundsatz ohne Bedenken gebilligt und angewandt haben?” Hätte damals ein Prediger die Krebsschen Worte von irgendeiner Kanzel verkündigt, er hätte einiges erleben können, nicht nur bei den Protestanten, sondern auch beiden besten Katholiken”, mert csak a XVII. század után jött a szubjektivizmus és felvilágosodás, hogy e „pogány hitelv” pogányságát katholikus és protestáns azóta egyaránt belássa.

Az elterjedésre Pázmány nyilatkozatát l. Az mostan támadott új tudományok hamisságának tíz nyilvánvaló bizonysága, az egyetemi kiadás 1. köt. 414. l. és Alvinczihez öt szép levél, u. azon kiadás 2, 582. l., a XVIII. századra: Andreas Schmal, Brevis de vita superintendentum evangelicorum in Hungaria commentatio 1761, kiadva Andr. Fabó, Monumenta evangelicorum aug. conf. in Hungaria historica, 1, 1861; u. az, Adversaria ad illustrandam historiam ecclesiasticam evangelico-hungaricam pertinentia, 1765, u. ott. 2. kötet, főként 58–74. l.; továbbá Martinus Klanitius, Christiana saeculi XVI. per Hungariam in religione tolerantia, Pest 1783. Az egyes területekre igen nagy anyagot szolgáltatnak a protestantizmus regionarius feldolgozásai, melyek pontos és szorgalmas munkát nyujtva, a katholikus egyházi történetírást e téren nagyon is háttérbe állítják, köztük Thury Etele id. m.; Payr Sándor, A dunántúli evangélikus egyházkerület története, I., Sopron 1924; Bruckner Győző, A reformáció és ellenreformáció története a Szepességen, I. Budapest 1922, stb.

A Serédiek pozsonymegyei birtokaira l. E. T. E. 5, 90. l., a pozsonyi káptalan vizsgálatát. Dévai Biró Mátyás pályájára l. Révész Imre id. életrajzát, s Zoványi id. m. 115. l., aki különben a tényeket feltűnő egyoldalúsággal kommentálja (pl. egy hitvitát úgy ír le, hogy ott a katholikusok „szégyenletes vereséget” szenvedtek, holott tudjuk, hogy mindkét fél ezt szokta állítani a másikról, tehát ilyes dolog történeti ténynek egyik fél terhére sem könyvelhető el). Sylvesterre l. Révész Imre, Erdősi János magyar protestáns reformátor stb., Debrecen 1859 és Zoványi id. m. 117, 121. l. Fráter Györgyre l. Bunyitai, A váradi püspökség története, Nagyvárad 1883, 1, 393. l., a ferencesek pusztulására Karácsonyi id. m. 1, 102. l. Perényi Péterre egyebek közt, mik fent, a Harmadik Fejezetnél, idézve, Zoványi id. m. 78. l., Thurzó Elek leánya menyekzőjére E. T. E. 3, 478. l. Egyéb adatok: Payr, Thury, Zoványi, Révész id. művei alapján, Dévai Biró Mátyás helyesírási könyve: Orthographia Hungarica, azaz igaz irás módjáról való tudomány magyar nyelven, Cracovia 1549, v. ö. Melich János, Magyar Könyvszemle 1908, 119. l. A kolozsvári beolvasztásra Jakab Elek, Kolozsvár története, 2, 185. l. – Ecsedi Báthory István országbíró végrendelete, Századok, 1890, 124. – A magánkegyúri jog gyakorlásának egyházi feltételeire l. Kollányi, id. m. 227 s köv. ll., Buda és Székesfejérvár reformációjára, Turkovics Miklós budai bíró hatása alatt l. Szilády Áron, Régi Magyar Költők Tára, 4, 266 s köv. ll. – A patronusok dícséretére id. részlet Melius Juhász Péter, Válogatott Predikációk, Debrecen 1563 (ezen, Szabó Károly, Régi Magyar Könyvtárában leírt XVI. századi nyomtatványokat, nem lévén célom bibliográfiai adalékokat szolgáltatni, mai helyesírással idézem), ajánlása Mágócsi Gáspárné, Massai Euláliának. Ez az egykorú vallási irodalom mindeddig csak nyelvészeti és irodalomtörténeti szempontból talált feldolgozásra, bár ez a munka is csak a kezdetén van (v. ö. Kerecsényi Dezső, Elvi kérdések a régi magyar irodalomban, Minerva, 1923 és Eötvös-Füzetek, II. 1922–23), történeti, köz- és magánjogi, s általában szellemtörténeti szempontból teljesen kiaknázatlanok e kötetek, melyek pedig manapság a Nemzeti Múzeum Széchenyi Országos Könyvtárában (az Apponyi- és Todorescu-könyvtárral együtt) igen könnyen és nagy teljességben hozzáférhetők. A magyar szellemnek nincs még egy oly kincsesbányája mint e XVI. és XVII. századi egykorú nyomtatványok. A felsőbbséget illető nézeteket először vagyok kénytelen itt összeállítani, természetesen csak főbb reprezentánsokban. – Bornemisza Péter, Predikációk egész esztendőn által minden vasárnapra, Detrekő, 1584, az idézett helyek CXVI., DCLXXVIII. s köv., DCLXXXIII. lapokról. Az 1555-i erdődi zsinat és a debreceni konfesszió id. helyeit l. Kiss Áron, A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései Budapest 1882, 41, 175, 176, 178. ll. I. Jakab király Basilikon doronja Szepsi Korocz György fordításában megjelent Oppenheim, 1612, az id. hely a 68. lapon. Heltai Gáspár, Katechizumus 1553, végén a fejedelmi hatalom ellen szóló, id. részlet. A Beythetől id. részlet: Beythe István, Esztendő által való vasárnapi Epistolák, magyarázatjokkal öszve, Németújvár 1584, 123a l. Az udvari pap-püspökök eseteire l. Payr, id. m. 617, 621, 633 l. Thury, id. m. 223. l., Nádasdy Ferencné Báthory Erzsébet szerepére Payr, id. m. 635. l. Báthory Boldizsárra Thury id. m. 30 (egyénisége általában Takáts Sándor fent id. műveiben). Perényi Gábor konfliktusára Thury, id. m. 53. l., Kiss Áron id. m. 290. l. Zoványi id. m. 414, 419. l. az engedetlen predikátorok távozásáról. – A Historia colloquii Csepregiensis egykorú szövegét l. Thury, id. m. 70. l., továbbá Payr, id. m. 729. l., az 1598-i Beythe elleni evangelikus beadványra l. Récsey Vitkor cikkét, Magyar Sion, 1891, 917. l. Beythe nézete a hitviták haszontalanságáról id. Payr, id. m. 735. l. – A kryptokalvinistákra l. Ráth Károly, Pilcz Gáspár és ellenfelei, Magyar Könyvszemle 1892, 28. l. – A kálvinizmusnak az unitárizmussal folytatott hitvitáira l. az id. összefoglaló protestáns műveken kívül az unitárius álláspontra, melyben még ma is ott rezeg a szenvedéseken való elkeseredés, Kanyaró Ferenc, Unitáriusok Magyarországon, tekintettel az unitárizmus általános történetére, Kolozsvár 1891; Borbély István, Unitárius polémikusok Magyarországon a XVI. században, Kolozsvár 1909.; Kanyaró Ferenc, Protestáns vitairatok Melius idejéből, Magyar Könyvszemle 1896, 321. l.; Zoványi Jenő, Tanulmányok a magyar protestáns egyház és irodalom történetéből, Sárospatak 1887: Melius Péter mint exegata. Fő kútők egyike (Melius Juhász Péter), Az Aran Tamás hamis és eretnek tévelygéseinek stb. (az 1561. debreceni disputa leírása), Debrecen 1562; az unitárizmussal szemben a református álláspontot képviseli még Kiss Áron, Károli Gáspár küzdelme a szentháromság tana védelmében (= Károli-Emlékkönyv, szerk. Kenessey Béla, Budapest 1890, 46. l.). – Dávid Ferenc id. nyilatkozatára l. Dávid Ferenc, Első része az szentírásnak külen külen részeiből vett predikációknak, Alba Júlia 1569, az ajánlásban. – János Zsigmond id. mondása Kanyaró, Magyar Könyvszemle 1896. id. értekezésében. V.ö. még általában Egyesség Könyve, sajtó alá rendezte Masznyik Endre, (= Az ág. evang. ker. egyház emlékei 1, 1908), A hercegszőllősi kánonok, más egyházi kánonokkal egybeveté Mokos Gyula, 1901.

Az erdélyi vallási viszonyok kialakulását a fejedelmi hatalom és egyhitű terület szempontjainak figyelembe vételével kénytelen voltam teljesen újonnan formulázni, s ezzel az eddigi felfogástól eltérni, amelyet Pokoly József, Az erdélyi református egyház története, Budapest 1905, 4. kötet fejez ki legrészletesebben. Ez a sok adattal rendelkező nagy mű logika és egységes felfogás dolgában messze elmarad pl. Thury, Payr, Bruckner művei mögött, Révész Imrét nem is említve. Magyarázataiban egyházjogi fogalmak szűk medrébe akarja szorítani az erdélyi fejlődés rohanó folyását; a „jus reformandi” gyakorlását szerinte az „innovation betiltása” olyképen szabályozza, hogy bár nem egészen szabadelvűleg, mégis biztosítja az „egyenjogúságot”. A katholikus javak szekularizációját úgy magyarázza, hogy az egyenjogúság kereteiben utasíttatott a katholikus egyház, hogy kánonjogi pretenzióiról lemondva, „mint tisztán valláserkölcsi intézmény szervezkedjék”, a szekularizáció tehát „nem erőszakos tény, hanem az állampolitikai veszély által követelt szükség” és így tovább. Igen érdekes a nagy erdélyi szász történetíró, Fr. Teutsch ev. püspök felfogása, aki tagadja, hogy az erdélyi felekezetek közt egyenjogúság lett volna: „Gerade das Schicksal der unitarischen Kirche beweist, wie die Beschlüsse des siebenbürgischen Landtages, die nacheinander die drei neuen Konfessionen anerkannten, weit entfernt davon waren, ein Ausdruck moderner Gleichberechtigung zu sein. Die evang. Kirche errang zuerst die Anerkennung, weil damals nahezu das ganze Land evangelisch war, die reformierte und unitarische, weil deren Vertreter, der ung. Adel und bald der Fürst, sich diesen zuneigte und der Adel als Landstand soviel Macht besass, die Kirche anerkennen zu lassen, zu der die Mehrzahl oder (wie zur unit. Kirche) eine gewichtige Zahl seiner Mitglieder sich bekannte.” Friedrich Teutsch Geschlichte der ev. Kirche in Siebenbürgen, 1, 285. l. A régi felfogás alapján adatok összefoglalva Gagyi Sándor, Erdély vallásszabadsága a mohácsi vésztől Báthory Istvánig, Budapest 1912. – Az erdélyi viszonyok tényleges kialakulására l. a szövegeket Szilágyi Sándor, Erdélyi Országgyűlési Emlékek (= E. O. E.) 2, 78 s köv. ll. az 1557. országgyűlésre, 2, 231. l. az 1564-ikire 2, 341, 343. l., az 1568-ikire („hallatlan valláspolitikai elv”, Révész Imre A magyarországi protestantizmus tört., 29. l.), 2, 368. l. az 1570. medgyesi országgyűlésre, 2, 577 az 1576-ikira, v. ö. Veszely Károly, Erdélyi egyháztörténelmi adatok, Kolozsvár 1860. Báthory István cenzura-rendelete Székely oklevéltár, 4, 18, l.; a katholikus álláspontra l. Karácsonyi János, Erdély és a kapcsolt részek vallási állapotai 1526–1571 (= Az erdélyi katholicizmus multja és jelene, Dicsőszentmárton, 1925, 31. l.). Az erdélyi szász protestáns felfogást, bibliográfiával monumentálisan reprezentálja Friedrich Teutsch, Geschichte der evangelischen Kirsche in Siebenbürgen 2 kötet, Hermannstadt, 1921–1922.

*

Báthory Andárs id. esetére l. E. T. E. 1, 394, 395. l. – Bornemisza Pál, Predikációk id. helyen, ajánlás. – A protestáns paphiányra l. Payr id. m. 627. l.; a Melius-idézetet l. Melius Juhász Péter, Predikációk, kit postillának neveznek, a próféták és apostolok írásából stb. Döbröczönben 1563, ajánlás Mágócsi Gáspárnak. Bornemisza Péter rossz napját l. Bornemisza Péter, Negyedik része az evangeliumokból és az epitolákból való tanuságoknak, Sempte, 1578, folio 647–930: Ördögi Predikációk, vagy sok csudálatos kísírtetekről. 823 a–b folio. A prédikátorok lendülete- és energiájáról Révész id. m. 14. l., u. ott. az egyes predikátorok rövid jellemzése és irodalom; bibliografiát l. még az egyesekre: Pintér Jenő, A magyar irodalom története a legrégibb időktől Bessenyei György felléptéig, 2, Budapest 1909, passim. – A protestáns szervezet története, éppen úgy, mint a hitelvek kialakulása sincs még kielégítően megírva, kivéve az erdélyi szászokra nézve, Fr. Teutsch id. művében. V. ö. a zsinati végzéseket, Kiss Áron, Mokos, Pokoly, Zoványi, Révész id. m. – A protestáns lelkipásztorkodás, a hívek lelki gondozása szintén nincs feldolgozva, s így az egykorú irodalomból voltam kénytelen önállóan összeállítani az adatokat: Batizi András, Kereztyeni tudományrul való rövid könyvecske, 1550; Sibolti Demeter, Vígasztaló könyvecske, Galgócz 1584; u. az. Lelki harcz, 1584; Fons vitae Debrecen 1589: Szikszai Hellopoeus Bálint, Az egri ker. anyaszentegyháznak és azzal egyetemben az többinek is tanuságára irattatott rövid catechismus, Debreczen, 1574; Károli Péter, A halálról, feltámadásról stb. 1575; Heltai Gáspár, Vigasztaló könyvecske, Kolozsvár 1553; Bornemisza Péter, Igen szép és szükséges predikáció az Istennek irgalmasságáról és az mi egymáshoz való irgalmasságainkról, (Sempte) 1578, Ezechiel id. beszéde Heltai Gáspár, A bibliának negyedik része, azaz a prófétáknak irások, melyek magyar nyelvre fordíttattak, a régi és igaz szent könyvekből, Colosvár, 1552; a kikeletről id. rész Bornemisza Péter, Predikációk, XI. folio.

*

A katholikus mozgalomra l. a fent idézett általános műveket; az országgyülési tárgyalások protestáns feldolgozása Zsilinszky Mihály, A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai a reformációtól kezdve, 1. kötet, Budapest, 1881. Révay Ferenc ügyére l. E. T. E., 5, 205, 320. l. A helytartótanács 1548. felterjesztése E. T. E., 5, 114. l. – Oláh Miklós reformjainak még legjobb előadása Lányi-Knauz, id. m., 2, 98. l., a zsinati határozatok kiadva Car. Péterfy, Sacra concilia ecclesiae Rom. Cath. in regno Hugnariae, 1016–1715, Posonii 1741, 2. kötet, 8. laptól, továbbá Kollányi Ferenc, Zsinati bíróság Magyarországon 1561, Magyar Sion 1895, 81. és u. az., Képek a hazai hitújítás történetéből, u. ott 1891, 749, 840, 899. ll., a vizitációk jegyzőkönyveinek alapvető felhasználása, A katholikus iskolaügy története ebben a korban nincs eléggé feldolgozva, a Békefi Remignél, A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig, 1910. c. műben kimutatott korábbi iskolák megszűnése csak incidentaliter ismeretes; v. ö. még Frankl Vilmos, A haza és külföldi iskolázás a XVI. században, 1873, ma már elavult, sok új kis publikációt kellene új feldolgozásba bedolgozni. – A trienti zsinatra Fraknóy Vilmos, Magyar főpapok a trienti zsinaton, Esztergom 1863; Theodor Bruno Kassowitz, Die Refromvorschläge Kaiser Ferdinands I. auf dem Konzil von Trient, Wien und Leipzig 1906; legújabb teljes leírása a zsinatnak irodalommal Pastor id. m., 7. kötetében; a legfontosabb forrásművek és feldolgozások jegyzéke. A magyar püspökök részvételét eddig megjelent adatok alapján újra kellene feldolgozni. Magyar szempontból kihasználatlan még Otto Braunsberger, B. Petri Canisii. S. J., Epistolae et Acta Friburgiae, vol. 1–6, sok adat az 1–4. kötetben, így 1, 443. l., 3, 502, 752 stb. ll.; s u. az., Petrus Canisius. Ein Lebensbild, Freiburg 1921. – A szemináriumokra l. Mihályfi Ákos, A papnevelés története és elmélete, 1, 1896, 121. stb. ll. – A jezsuitarend magyarországi szereplésére összefoglalás, irodalommal, Velics László S. J., Vázlatok a magyar jezsuiták multjából, 1. 1560–1610, Budapest 1912, u. itt idézve Oláh Miklós e téren való működésére Ipolyi Arnold, Kollányi Ferenc, Sörös Pongrácz cikkei, továbbá Fraknóy Vilmos, Egy magyar jezsuita a XVI. században (Szántó István), Katholikus Szemle 1887. – Telegdire és Monoszlaira az irodalmat l. Pintér id. m. Telegdi, Canisius-katechizmusának Pécsi Lukács gyarló magyar versével ellátott kiadása Nagyszombat, 1596. Telegdi Miklós Az evangeliumoknak, melyeket vasárnapokon és egyéb ünnepeken esztendő által, az anyaszentegyházban olvasni és prédikálni szoktanak, magyarázatjának első része, Bécs 1577. Monoszlai András, Apoligia, a közönséges keresztyén hit ágazatainak ... oltalma Dávid János felelete ellen, Nagyszombat 1588; u. az, De cultu imginum, az idvességre intő képeknek tiszteletiről... u. ott 1589. De gratia... Az Isten malasztjáról az szabad akaratról stb. u. ott 1600. De invocatione et veneratione sanctorum, u. ott 1589, Pécsi Lukács élete és munkássága nincs feldolgozva, l. tőle: Hasznos orvosság, minden lelki betegség ellen..., Nagyszombat 1597; A testi hét irgalmasságok, u. ott 1598; u. az, Keresztény szüzeknek tisztességes koszorúja vagy lelki füves kert u. ott 1591., a Nemzeti Muzeum példányában Virág Benedek 1810 június 18-i bejegyzése. – Balassa Bálinttól iratott Campianus Edmondnak... tiz magyarul irott okai, Viennae 1607, Dobokay Sándor ajánlja Forgách Zsigmondnak; felhasználta már Dézsi Lajos, id. Balassa kiadásában, 1, LV. l.