Tizenegyedik fejezet: A cseh garasok és aranyforintok.^[1] 1301–1325.

A garas. A cseh garasok metrologiai adatai és pénzlába. A cseh, morva, lengyel és osztrák garasmárkák. A cseh garas magyarországi forgalma. Magyarországi (cseh) garasmárkák. A pénzforgalom a XIV. sz. elején. Károly Róbert 1323. évi pénzreformja. A firenzei arany. Az ezüstdenárvaluta bukása. A magyar aranyforint és garas.

Nyugateurópának a Meroving aranyverés beszüntetése óta egyedüli vert pénze az ezüstdenár – s annak félsúlyban vert obolusa – volt. A XI. század óta állandóan tartó pénzromlás, az ezüstdenár értékének fokozatos sülyedése és evvel kapcsolatban a veretlen ezüst-valuta általános elterjedése az ezüstdenár-rendszer bukását készítette elő.

A XIII. században a folyton fejlődő forgalom és kereskedelem igényeit már sem a csekély értékű ezüstpénz, sem a nehézkes veretlen ezüst nem elégíthette ki. Ezért Itáliában, majd Trientben, Francziaországban és a XIII. század utolsó évében Csehországban is nagyobb ezüstpénzeket kezdtek verni. Az új – 12 kis ezüstdenár, vagyis 1 solidus értéket képviselő – ezüstpénzeket garas-nak (denarii grossi, soldi, grossi Turonenses, Groschen) nevezték.

II. Venczel cseh király 1300-ban Firenzéből hozatott gyakorlott pénzverő munkásokat, a kiknek vezetése mellett Kuttenbergben a cseh garasokat vagy prágai garasokat verték (grossi boemicales, grossi Pragenses).^[2]

139. Cseh garas.

A cseh garasok pénzlábát illetőleg az osztrák és német irodalomban elfogadható eredményeket nem találunk. A szaktudósok, félrevezetve a források 56, 60 és 64 garasos számítási márkáitól, ezek alapján igyekeztek a garaspénzlábat megállapítani, anélkül, hogy kellő figyelmet fordítottak volna a garasok súly- és finomsági adataira. Különösen áll ez Muffat és Luschin számításaira, a kik mindenáron a 280 g-os bécsi márka finom ezüst prokrustesi ágyába akarják szorítani a cseh források 64 garasos számítási márkáját.

A pénzláb megállapításához a következőkben Smolik József cseh numismata metrologiai és finomsági méréseit vettem alapul. Smolik II. Venczel és János királyok több ezer garasán végzett mérésekkel következő eredményeket kapta.^[3]

A garasok tényleges finomsága – az utolsó 0.883 finomságú fajt nem számítva – 0.896 és 0.930 közt ingadozik, tehát oly ezüstből verettek, a melyet a középkorban 15 latos – 0.937 ½ finom – ezüstnek tekintettek.^[5]

Kiverési átlagul, a 2771 darab cseh garas súlyából nyert 3.68 g-os tényleges átlaghoz 5%-ot hozzáadva, 3.684 g-ot kapunk. A pénzlábat tehát következőkép állapíthatjuk meg:

A jó ezüstből vert, értékes garasok Cseh- és Morvaországban, sőt a szomszédos országokban is nagyon rövid idő alatt uralkodó fizetési eszközzé lettek. A források számítási márkákban, azonban helyenként különböző összegű számítási márkákban fejezik ki a garasokban történt fizetéseket.

Az oklevelek ritkán említenek egyszerűen prágai garasmárkát (marca grossorum denariorum Pragensium),^[6] többnyire a márkára számított garasok számát is megmondják.

Cseh- és Morvaországban – alig nehány évvel a prágai garasok verése után – háromféle számítási mód volt általánosan a használatos:

      az 56 garasos cseh számítási márka,
      a 64 garasos morva számítási márka és
      a 60 garasos „sexagena”.

A három számítási mód közül a legelterjedtebb a „sexagena” volt.

A prágai 56 garasos számítási márka, a melyet a források kezdetben „prágai súly szerint való prágai garasmárkának”,^[7] később egyszerűen „56 garasos márkának”,^[8] majd „királyi 56 garasos márkának”^[9] és „királyi számítási márkának”^[10] is neveznek, 1 prágai márka 13 latos (0.812 ½ finom) – a magyar „quinta combustios” közönséges (0.800 finom) ezüstnek megfelelő – ezüsttel volt egyértékű. Mert

      56 garas színezüsttartalma 201.3592 g,
      1 prágai márka 13 latos ezüst színezüsttarttalma 205.67625 g

volt.

A prágai számítási márka mellett s avval egyidőben volt divatban a „sexagena grossorum”^[11] vagy németül „Schok-Groschen”^[12]. „Sexagena” a. m. hatvan s a sexag. grossorum 60 garas összegét jelenti. Egyes források elvétve 60 garasos márkának^[13] is nevezik, de általánosan a sexagena elnevezés volt használatos.

A sexagena eredetét kutatva, valószínűnek látszik, hogy az egy más cseh számítási pénzből, a 3 font filléres márkából keletkezett. Csehországban ugyanis a XIII. század végén a hallei pénz (denarii Hallenses, Heller), az apró ezüstfillér jött forgalomba,^[14] a melynek mintájára később, a XIV. században az úgynevezett kis prágaiakat (parvi Pragenses) verték. A kis denárokból vagy fillérekből 12 darabot, vagyis 1 solidust számítottak 1 garasra.^[15] Mivel pedig 1 prágai számítási márka 3 font fillérrel, azaz 720 fillérrel számíttatott,^[16] értéke 60 garasnak felelt meg.

Ezüstellenértékét keresve, azt látjuk, hogy 1 márka törvényes ezüsttel azonosították.^[17] Ez 13 ½ latos volt, mert:

      1 sexagena (= 60 garas) színezüsttartalma 215.742 g
      1 prágai márka 13 ½ latos ezüst színezüsttartalma 213.583 g.

Morvaországban, a hol a súlymérték a 280.614625 g-os morva^[18] vagy brünni márka^[19] volt, kezdetben (1303-ban) 62 garast számítottak 1 márkára.^[20] Ez a 62 garasos morva számítási márka azonban igen korán helyet adott a hosszú ideig használatos 64 prágai garasos morva számítási márkának („marca grossorum ad pondus Moravicum”, vagy „marca grossorum Moravici pagamenti”).^[21] A források néha egyszerűen 64 garasos márkának,^[22] máskor – a könnyű vagy rövid (56 garasos) márkával^[23] szemben – nehéz vagy nehéz súlyú 64 garasos márkának^[24] is nevezik.

A 62 garasos márka eredete a cseh és morva márkák súlyviszonyára vezethető vissza. Mert ha

      1 prágai márka = 253.14 g = 56 garas, akkor
      1 morva márka = 280.614625 g = 62.07 garas.

Mivel pedig 56 garas 1 prágai márka 13 latos ezüstöt ért, a 62 garasos morva márka 1 morva márka 13 latos ezüsttel volt azonos értékű s annak körülbelül meg is felelt, mert:

      1 morva márka 13 latos ezüst színezüsttartalma 227.999 g,
      62 prágai garas színezüsttartalma 222.93 g.

A 64 garasos morva márkát minden valószínűség szerint a gyakorlati számítás megkönnyítése végett hozták divatba. A Csehországban is használatos német súlyrendszer alapszáma 4 volt. Ebbe a négyes számrendszerbe a 62 garasos márka sehogy sem lévén beilleszthető, 64 garast kezdtek egy márkára számítani, a mi által a kereskedelemben a márka súlyrészei garasokban voltak kifejezhetők.

      Az 1 márka = 64 garas
      1 ferto = 16 garas
      1 lat = 4 garas
      1 quentchen = 1 garas

számításra az oklevéltárakban sok példát találhatunk. Az új számítási márka ezenfelül közelebb állt a 13 latos morva márka színsúlyához is,

      64 prágai garas színezüsttartalma 230.1248 g
      1 morva márka 13 latos ezüst színezüsttartalma 227.999 g

lévén.

A 64 garasos számítási márka a tulajdonképeni Csehországban is meghonosodott. Kuttenbergben, a cseh garasok pénzverőhelyén – igen korán – használják a 64 garasos számítási márkát^[25] az 56 és 60 garasos ^[26] mellett.

Csehországban azonban 1 márka finom ezüsttel azonosították,^[27] a minek – ha finom ezüstnek az ezidőtájt Alsó-Ausztriában is szokás 14 ½ latos ezüstöt vesszük fel – meg is felelt, mert

      64 prágai garas színezüsttartalma 230.1248 g
      1 prágai márka 14 ½ latos ezüst
      színezüsttartalma 229.4081 g.

A cseh garasok – súlyuk és értékük praedestinálta őket erre – rövid idő alatt a szomszédos országokban, Lengyel- és Magyarországon, valamint Ausztriában is kedvelt fizetési eszközzé lettek.

Lengyelországban azonban a prágai márkánál jóval könnyebb – 195.7 grammos – krakói márka lévén használatban, nem számítottak egy márkára 56, 60 vagy 64 garast, hanem csak 48-at. A 48 garasos lengyel vagy krakói súly szerint számított márka^[28] eredete a Csehországban legáltalánosabban használt 60 garasos (márkával vagy) sexagenával van összefüggésben.

      1 prágai márka:1 krakói márka = 60 garas: x
      x = 195.7 × 60/253.14 = 46.386 garas,

a mely szám helyett, a száma és színsúlya következtében egyaránt a lengyel (1 márka = 24 = skot = 96 quart) súlyrendszerbe pontosan beilleszthető, 48 garas vétetett fel.

A 48 garasos számítási márka egy krakói márka 21 skotos, vagyis 0.875 finom (14 latos) ezüstnek felelt meg.

      1 krakói márka 21 skotos ezüst színezüsttartalma 171.2419 g
      48 prágai garas színezüsttartalma 172.5936 g

volt.

Ausztriában 72 garasával számították a finom ezüst márkát.^[29] Finom ezüst (löthiges Silbert) alatt – mint láttuk – Ausztriában 14 ½ latos ezüstöt értettek és csakugyan

      1 bécsi márka 14 ½ latos ezüst színsúlya 254.3 g
      1 finom ezüst márka értékben forgó 2 font bécsi denár színsúlya 257.23 g
      72 cseh garas színsúlya 258.8904 g

volt.^[30]

A XIV. század első negyedében tehát a hazánkkal szomszédos országokban következő számítási márkák vagy garasmárkák voltak használatosak:

Kitünik ebből, hogy Csehországban az 56 garasos – „királyi”-nak nevezett, tehát törvényes – számítási márkával 1 márka ezüstön vesztett a beváltó fél 4.317 g-ot, a mi a királyi kincstár pénzverési jövedelméül szolgált. Viszont a Csehországban használatos sexagena és 64 garasos finom márka számítással, továbbá külföldön, Morvaországban, Lengyelországban és különösen Ausztriában csak bizonyos értéklevonás mellett volt a cseh garas ezüstre beváltható.

A beváltási díj az apró denárokhoz viszonyítva^[31] csekély volt, mert a jó ezüstből vert, értékes cseh garast szívesen fogadták a szomszédos országokban is.

*       *       *

Az Árpád-háznak 1301-ben történt kihalta után a magyar trón leányágra szállt. A viszálykodó trónkövetelők közül először Venczel, a hasonló nevű cseh király fia, lépett az Árpádok örökébe. Az ő rövid uralkodása alatt a cseh garasok (grossi, grossi Boemicales, denarii Boemicales)^[32] hazánkba is utat találtak. Károly Róbert idejéből származó forrásaink szerint – különösen az ország északi felében – hamarosan kedvelt fizetőeszközzé lettek.

A sokféle és igen különböző értékű aprópénz mellett az értékes garas igen nagy kelendőségnek örvendett s a XIV. század első évtizedeiből származó éremleleteinkben elég gyakoriak II. Venczel és János cseh királyok garasai.^[33]

Az okleveles források többnyire egyszerűen garasmárkát^[34] vagy cseh garasmárkát^[35] említenek, más források azonban az egy márkára számított garasok mennyiségéről is adnak felvilágosítást.^[36]

Az 56 garasos prágai márka hazánkban – kezdetben Északnyugat-Magyarországon mint 56 cseh garasos „közönséges ezüst” márka,^[37] később 56 garasos budai számítási márka^[38] néven általánosan használatba jött. Ezt az 56 garasos márkát – mint elnevezéséből is kitünik – 1 budai márka közönséges ezüsttel vették azonos értékűnek. 1 10 pensás bécsi márka, mint láttuk, 1 márka közönséges ezüsttel egyértékben forgott s az 56 garasos márkát forrásaink a 400 denáros vagy 10 pensás bécsi márkával azonosnak mondják.^[39] Az 56 cseh garas értéke meg is felelt 1 budai márka közönséges ezüstnek, bár valamivel nagyobb értéket képviselt,

      56 cseh garas színezüsttartalma 201.3592 g
      1 budai márka közönséges ezüst színezüsttartalma 196.43 g

lévén.

A Morvaországgal szomszédos területen – Nagyszombat vidékén – a 62 garasos régi morva márka honosodott meg, 62 cseh garasos márka néven, ezt a márkát két garas híján 1 budai márka finom ezüsttel azonosították, a melynek értékéül 64 cseh garast vettek fel.^[40]

A 62 garasos márka – mint Morvaországban – nálunk sem volt hosszú életű. Helyét a 64 garasos budai finom ezüst márka^[41] foglalta el, a minek értékét a 64 garas csekélylyel haladta meg.

      1 budai márka finom ezüst színezüsttartalma 220.984 g
      64 cseh garas színezüsttartalma 230.1248 g

volt.

A Lengyelországgal szomszédos Szepességen – a 210.4609 g-os szepesi márka súlyának is inkább megfelelő – 48 garasos lengyel számítási márka honosodott meg, 48 garasos szepesi számítási márka^[42] vagy – szepesi oklevelekben – könnyű számítási márka néven.^[43]

      48 cseh garas színezüsttartalma 172.5936 g
      1 szepesi márka közönséges ezüst színezüsttartalma 168.3687 g

volt, tehát a 48 garasos szepesi márka 1 szepesi márka közönséges ezüstnek felelt meg.

A 48 garasos szepesi márka volt használatos az egri egyházmegye némely, a Szepességgel szomszédos, vidékén is.^[44] Ezt nevezik egyes forrásaink kassai márkának.^[45]

Az országos számítási pénzzé lett 56 garasos budai számítási márka, a 62 garasos nagyszombati számítási márka, a 64 garasos budai finom ezüst számítási márka és a 48 garasos szepesi számítási márka a hasonló összegű cseh, morva és lengyel számítási márkáknak receptiója és az ezüst mérlegelésére használatos hazai súlymértékekkel való relatióba hozatala útján keletkeztek.

A külföldi pénz mindig bizonyos értékcsökkenéssel lévén csak ezüstre beváltható, az ezüst márka színsúlya mindig kevesebb a megfelelő garasmárkáénál. A különbözet volt a kincstár vagy a magánosok váltási nyeresége a külföldi pénzen.^[46]

Nagyváradon 1329-ben 50 cseh garast számítottak 1 márkára.^[47] Mi volt e számítási mód eredete, azt megállapítani nem tudjuk. Tekintve, hogy Váradon 1291 és 1296 közt a 10 (nyilván bécsi) pensás, vagyis 400 denáros márka volt használatos,^[48] valószínűleg oly számítási módra vezethető vissza, a mely szerint 8 denár ért 1 cseh garast, bár a bécsi denármárka és az 50 garasos márka ezüstértéke éppen nem fedte egymást.

      400 bécsi denáros márka színsúlya 145.503 g
      50 cseh garasos márka színsúlya 179.785 g

volt.

Később, 1335 táján, az ország különböző vidékein más és más – 40, 50, 60, 72 garasos – számítási garasmárkák jöttek használatba.^[49] Mivel azonban ezek már nem cseh garasokkal, hanem Károly Róbert magyar garasaival vannak összefüggésben, ismertetésük a magyar pénztörténet egy más fejezetébe tartozik.

*       *       *

A XIV. század két első tizede – az interregnum és az olygarchákkal vívott polgárháborúk kora – a pénzforgalom terén is a legteljesebb zürzavar képét mutatja.

Az ezüstrúdvaluta fizetőeszközei – a finom ezüst márka és közönséges ezüst márka mellett, a melyek háromféle: budai, szepesi és erdélyi súlyban mérettek – királyi^[50] vagy magyar denárok,^[51] melyeket budai denároknak^[52] is neveznek forrásaink, széles bécsi denárok, magyar veretű kis bécsiek, báni denárok, régi báni denárok, báni mintára vert királyi denárok, cseh garasok forogtak egymás mellett a magyar pénzpiaczon.^[53] A különféle pénznemeknek egymáshoz és a különféle súlymértékekhez s veretlen ezüst márkákhoz való viszonya a legkülönbözőbb értékű számítási márkák – denármárkák, báni márkák, bécsi márkák, garasmárkák – keletkezését eredményezte. A pápai tizedszedők, a kik kötelességük teljesítése közben az ország minden vidékének helyi fizetési eszközével, súlymértékével, pénznemével és számítási módjával kénytelenek voltak megismerkedni, mind kiemelik a magyar fizetőeszközök rendkívüli tarkaságát.^[54] A kereskedőnek, adószedőnek s más e fajta, pénzzel sűrűn bánó emberfiának valóságos számolóművésznek kellett lennie, ha a Magyarországon divatos számítási módok, súlyok és pénznemek labyrinthusában a megcsalatás veszélye nélkül akart eligazodni.

Károly Róbertnek, a későbbi nagy pénzreformátornak uralkodása első éveiben éppen elegendő gondot adott királysága külső és belső ellenségeinek megfékezése. Az ország gazdasági ügyeinek rendbehozatalára csak később gondolhatott és ekkor – először 1323-ban – fogott az áldatlan pénzverési viszonyok s általában a királyi pénzügy rendezéséhez. Károly Róbert 1323-ban egy utolsó kísérletet tett a régi pénzrendszer megmentésére. Az uralkodó pénzválságot a denárrendszer alapján véghezvitt reformmal igyekezett leküzdeni. 1323 január 6-án Temesvárott kelt s az erdélyi káptalanhoz intézett oklevele szerint az ország rendei azzal a kéréssel járultak eléje, hogy a királyi kamara rossz pénze (indebita moneta) által az ország lakosait érő sérelmet orvoslandó, az ország korábbi helyzetének visszaállítását és nagyobb hasznát tartva szem előtt, új, jó és állandó, az egész ország területére érvényes pénzt veressen. E czélt elérendő, ugyanezek a rendek (praelati, barones et nobiles regni nostri) felajánlották, hogy ebben az évben saját maguk és az ország összes lakosai minden egyes jobbágyporta után – minden felmentés mellőzésével – ½ fertót fizetnek ezüstben vagy ezüstértékű denárokban. Kérésüket meghallgatva, az ország összes kamaráit, illetve kamaraispánságait az említett félfertós collectával egyetemben bérbeadja (vendidimus et loquavimus) Heys comesnek, Gurhes Lászlónak, a váradi püspök testvérének, Imrének, Peuldre Péternek és Józsefnek (?) azzal a kötelezettséggel, hogy e kamaraispánok az egész ország területén új, jó denárokat veressenek, 1/8-részig égetett ezüstből (octavae combustionis),^[55] a régi báni denárok súlyában, a melyeket néhai István bán veretett Béla király korában s ezek forogjanak állandóan az országban. Rendeli egyben, hogy a forgalomban egy új királyi denárt két régi báni denárért vagy három bécsi denárért, három új denárt egy cseh garasért,^[56] öt pensányi (vagyis 200) új denárt pedig egy budai márka ezüstért váltsanak be a királyi kamarák. Meghagyja végül az erdélyi káptalannak s bizonyára hasonló oklevelekkel más egyházi s világi birtokosoknak is, hogy nevezett kamaraispánok tisztjeit, ha az új pénz váltása végett népük közt megjelennek, illendően fogadják, a pénzbeváltást elősegítsék és a ½ fertót az ő népük portánként, illetve mansiónként a királyi ember jelenlétében a kamaraispánok tisztjének megfizesse.^[57]

Az új, királyi báni denár súlya a régi báni denárok 0.9723 g-os súlyának felelt meg, finomságuk azonban – 1/8 részig égetett ezüstből veretvén – alatta maradt azok sedecima combustios finomságának.

Pénzlábuk tehát a következő volt:

Az új denárok kibocsátásának kettős czélja volt: egységes, országos érvényű pénzláb életbeléptetése és az új pénz forgalmának biztosítása, a régi és külföldi pénzek, valamint a veretlen ezüst forgalmának kiküszöbölésével.

Az ezüstrúdvaluta kiküszöbölését az új pénzeknek adott magas névérték által akarták elérni. A rendelet szerint 5 pensa új denárt, vagyis 200 darabot 1 budai márka ezüstért váltottak be a kamarák. 1 budai márka közönséges ezüst színsúlya 196.43 g volt, viszont az új denárokból 200 darabnak színsúlya csak 170.5 g. Teljes súlyuk (194.88 g) felelt meg a budai márka közönséges ezüst színezüstsúlyának. Az új denárok névértékét tehát való értéküknél 1/8-résszel magasabbra tették, mert teljes súlyuk – a mely 1/8-részig égetett ezüstből 0.9743 g volt – a forgalomban 0.9743 g tiszta ezüstnek vétetett.

A régi és külföldi pénznemek kiküszöbölése czéljából azok beváltási árfolyamát az új denárokkal szemben jóval valódi értékük alatt határozták meg.

1 új denárt 3 kis bécsi denár, 2 báni denár vagy 1/3 cseh garas értékben voltak kötelesek az országlakosok elfogadni, noha

      1 új denár valódi ezüstértéke 0.8525 g
      1 új denár megszabott névértéke 0.9743 g
      3 kis bécsi denár valódi ezüstértéke (0.3637 × 3 =) 1.0911 g
      2 báni denár valódi ezüstértéke (0.7292 × 2 =) 1.4584 g
      1/3 cseh garas valódi ezüstértéke (3.93:3 =) 1.198 g

színezüst volt.

Az 1323. évi reformok nem vezettek a kívánt eredményre. A kedvelt külföldi és régi belföldi pénzek, különösen az értékes cseh garasok a forgalomból többé kiküszöbölhetők nem voltak, sőt mellettük egy új külföldi pénznem – a firenzei arany (florenus) – forgalma is mind nagyobb mértéket öltött.

A középkori Európának – a Karolingok korában megalapozott – félezredéves ezüstpénzrendszere a XIV. század elején utolsó óráit élte. A XIII. század második felében Itáliában – először 1252-ben Firenzében –, majd Francziaországban aranypénzeket kezdtek verni, a melyek – főkép a firenzei arany – rövidesen egész Európában kedvelt fizetési eszközzé lettek. A firenzei aranyak hazánkban már IV. László idején feltüntek.^[58]

140. Firenzei aranyforint.

A változó értékű kis ezüstpénzek forgalma és az aranynak a XIV. század első negyedében bekövetkezett értékemelkedése magukban is érthetővé teszik az aranyforint meghonosodását. 1320 után forrásaink mind gyakrabban emlegetik az aranyforintot.^[59] Nem kis részük volt ebben a XIII. század utolsó két évtizede óta hazánkban megfordult pápai tizedszedőknek, kik a fizetéseket leginkább aranyforintokban szerették kapni.

Az arany- és nagy ezüstpénzek, a forint és a garas, forgalmának növekedésével a kis ezüstpénz, a denár lassanként teljesen háttérbe szorult. Hovatovább világossá lett, hogy a középkori denárrendszert fenntartani nem lehet.

Az állandó és nagyobb érték mellett, az aranypénz és a garas főelőnye az volt, hogy használatuk lehetővé tette a kor fejlettebb gazdasági viszonyai, az élénkülő kereskedelem és a fejődő városi élet mellett immár túlhaladott és nehézkes ezüstrúdvaluta teljes kiküszöbölését.

Károly Róbert éles szemmel ismerte fel a pénzverés rendezetlenségében rejlő gazdasági károkat és 1325 táján hozzáfogott a pénzverés ügyének végleges rendezéséhez.

(C. N. H. II. 1.)
141. Károly Róbert aranya.

A firenzei aranyak mintájára – korábban valamennyi német uralkodónál, egyidőben János cseh királylyal^[60] – 1325-ben vagy 1326-ban aranypénzt kezdett veretni.

A „magyar aranyat” először egy – eddig tudtommal fel nem használt – morva forrás említi. Konrád olmützi püspök 1326. évben kelt végrendelete szól: „de nonaginta aureis monete regis Ungarie.”^[61]

Nehány évvel később garasokat is veretett a cseh garasok mintájára.

A magyar király garasait először 1333-ban említi egy forrásunk^[62] és az 1335-iki pénzszerződés már mint az előző évben is vert pénznemről szól a garasokról.^[63]

Első veretésük idejét 1328- vagy 1329-re kell tennünk, mert Károly király 1328-ban ruházta fel Körmöczbánya városát a csehországi Kuttenbánya (Kuttenberg) szabadságaival.^[64] Tudjuk pedig, hogy a cseh garasokat Venczel király ideje óta verték Kuttenbergben, a miből joggal következtethető, hogy Károly éppen garasok verése végett hozatott innét gyakorlott cseh (vagy talán olasz?) pénzverőket, mint Venczel annakidején Kuttenbergbe. Ezek persze csak régi szabadságaik és kiváltságaik meghagyása mellett voltak hajlandók hazánkban megtelepedni. A garasok 1335-nél korábbi időben való verését bizonyítja az is, hogy Károly korából öt eltérő garas-typust (C. N. H. II. 3–7. sz.) ismerünk, noha Károly azok használatát 1338-ban már ismét eltiltotta^[65] és hogy az 1332–1337. évi pápai tizedlajstrom régi magyar garasokat említ.^[66]

(C. N. H. II. 3.)
142. Károly Róbert garasa.

Az értékpénzül vert aranyak és garasok mellett Károly továbbra is veretett denárokat és ezek félsúlyában obolusokat. Ezek az apró ezüstpénzek az 1335–1342 közt kötött pénzszerződések szerint 1/3-részig égetett (1.666 finom) ezüstből verettek s valódi értéküket messze meghaladó névértékben forogtak,^[67] tehát az aranyforint és ezüstgaras mellett a váltópénz szerepét töltötték be.

Az aranyforintok és magyar garasok verése s ezzel egyidejűleg a denárok és obolusok váltópénzzé sülyedése a középkori törvényes ezüstdenárvaluta s evvel egyetemben a gyakorlati ezüstrúdvaluta bukását és egy új, a kettős valután alapuló, pénzrendszer bevezetését jelenti.

Az ezüst, mint fizetési eszköz, második helyre szorult az arany mellett a főpénzdarabbá az aranyforint lett.

Az 1325 és 1342 közt végrehajtott nagy pénzreform, Károly Róbert aranyainak és garasainak részletes ismertetése már kívül esik tárgyunk keretén. A XIV. század közepe óta Európaszerte ismert és kedvelt, kitünő súlyban és finomságban vert, sőt értékben magát a mintául vett firenzei aranyat is felülmuló „magyar aranyforint” verése egy új korszaknak, a magyar pénztörténet fénykorának kezdetét jelöli.

[1] Irodalom: Voigt, Audactus: Beschreibung der bisher bekannten bőhmischen Mùnzen. II. Prag, 1772. – Smolík, Josef: Nález pražských grošů v Časlavi a jejich rozbor. (Památky archaeologické a místopisné. Dilu XII. sesit. 8. 337–344. l.) – Smolik, Josef: Pražske Groše a jejich díly. 1300–1547. (Rozpravy České Akademie Císarě Františka Josefa. Ročnik III. Třida. I. Č. 3.) V Praze, 1894. – Rappe, Heinrich: Die Münzstätte Kuttenberg. (N. Zeitschr. XX. 1888.) – Muffat, K. Aug.: Ueber das Gewicht u. den Gehalt der österr. Pfenninge… und der böhmische Groschen im XIV. Jahrh. (Abhandlungen d. hist. Cl. d. bayer. Akad. XII. München, 1874. 121–144. l.) – Luschin: Die Wiener Pfenninge. (N. Zeitschr. VIII. 1877. 286–292. l.) – Inama–Sternegg: Deutsche Wirtschaftsgeschichte. III/2. Leipzig, 1901. 393–396. l. – Friedensburg: Deutsche Münzgeschichte. (Meister's Grundriss. I/4.) 2 Aufl. 120–123. l. – A magyar garasmárkákról: Kropf Lajos: A magyarországi pápai adószedők számadásai a XIII. és XIV. században. (M. G. T. Sz. 1901.) – Salamon Ferencz. Budapest története. III. Budapest, 1885. 132. s köv. l. – Csánki Dezső: Hazánk kereskedelmi viszonyai I. Lajos korában. Budapest, 1880. – Bohdaneczky Imre: Magyarország pénz- és súlyviszonyai az Anjouk alatt. Budapest, 71–78. l. – Balogh Albin: Adalék a magyar pénztörténethez I. Károly idején. (A pannonhalmi főiskola évkönyve. 1914/15. Pannonhalma, 1915. 124–128. l.)

[2] V. ö. Voigt id. m. II. 91–93. l. Rappe id. h. 240–241. l.

[3] Smolík id. ért.-ben (Památky archaeologické. XII. 340. l.) levő táblázat után.

[4] Smolík-nál 3.577 g, de mivel ez nem az összes denárok összsúlyából, hanem a 10 csoport átlagsúlyából megállapított középszám, az összes 2771 garas és összsúlyuk – 10199 g – alapján 3.680 g-ra kellett kiigazítanom.

[5] V. ö. fentebb a 15 latos friesachiak finomsági adatait. Károly Róbert magyar király később, mikor a cseh garasok mintájára magyar garasokat veretett, ezeket – a Kuttenberg csehországi pénzverőhely kiváltságaival felruházott, tehát részben legalább kuttenbergi telepítésű – Körmöczbányán (1328: „In ceteris omnibus eisdem libertatibus, quibus hospites de Kutumbanya regni Bohemie existunt, iidem hospites nostri perpetuo perfruantur.” F. VIII/3. 295. l.) a magyar királyi pénzverésben teljesen szokatlan 1/16-részig égetett ezüstből készíttette. (Szekfű. T. T. 1911. 7. és 12. l. 1335. és 1336. évi pénzverési szerződés.) Az első körmöczi pénzverők nyilván Csehországból hozták magukkal a pénzezüst 15 latos keverésének – a régi báni denárokat nem tekintve – nálunk ismeretlen szokását.

[6] 1309: Cod. d. Morav. VI. 18. – 1320–1335: Emler. Reg. III. 254., 256., 296., 345., 775., IV. 54. l.

[7] „Marca grossor. denarior. Pragensium ad pondus Pragense, 56 grossos pro marca computando.” 1307: Emler. Reg. II. 913., 921., 928. l. (II. Venczelnek egy 1293 decz. 1-ről tévesen keltezett oklevele: Emler. Reg. II. 656. l. 1293-ban Venczel még nem veretett garasokat, az oklevél tehát vagy 1303-ból való, vagy hamis.) „Marca Pragensis ponderis et numeri, 56 grossos pro m. qual. computando.” 1308: Emler. Reg. II. 940., 1309: Emler. Reg. II. 957. l.

[8] „Marca, 56 grossos [Pragenses] pro marca qual. computando.” 1309: Cod. d. Morav. VI. 379., 1312: Emler. Reg. III. 45., 1329: Emler. Reg. III. 616., 1335: Emler Reg. IV. 70., 1336: Emler. Reg. IV. 852., 1337: Emler Reg. IV. 147. l. Németül: 1308: Cod. d. Morav. VI. 375., 1312: Emler. Reg. III. 42. l.

[9] „Marca regalis videlicet 56 grossos.” 1321: Emler. Reg. III. 278. l. – „Mark silbers Kuniges gewichtes je sechs und funfzig grozzer Beheimischer pfenninge fur ain mark.” 1318: Cod. d. Morav. VI. 114.

[10] „Marca grossor. denarior. Pragensium pagamenti regii.” 1315: Cod. d. Morav. VI. 67., 1321: Cod. d. Morav. VI. 138., 1322 (Szilézia): Emler. Reg. III. 317., 1323: Cod. d. Morav. VI. 189., 1330: Emler. Reg. III. 648. l.

[11] 1304: „pro 60 grossorum Prag. sexagenas.” Emler. Reg. IV. 762. – „Sexagenae grossorum (denariorum) Pragensium.” 1306: Emler. Reg. II. 906., 1307: Emler. Reg. II. 916., 1309: Cod. d. Morav. VI. 20., 1312: Emler. Reg. III. 31., 45., 1317: Emler. Reg. III. 165., 1318: Emler Reg. III. 169., 1322: Cod. d. Morav. VI. 152., 1325: Emler. Reg. III. 445., 1334: Čelakovský. 41. l. 1335: Emler, Reg. IV. 51., Čelakovský. 44. l. 1339: Čelakovský. 58. l. és még nagyon sok adat ugyanez oklevéleditiókban. Gyakran egyszerűen csak „sexagenae”-t említenek a források.

[12] Schok grozzer Prager pfeninge. 1328: Emler. Reg. III. 552., 1330: Cod. d. Morav. VI. 395., 1340: Čelakovský. 61. l.

[13] „Marca denarior. grossorum Pragensium 60 grossos pro marca qual. computando.” 1305: Emler. Reg. II. 890., 1211., 1318: Emler. Reg. III. 196., 1334: Emler. Reg. IV. 33., 1335: Emler. Reg. IV. 66. l.

[14] 1291: Emler. Reg. II. 668., 1308: U. ott IV. 769., 1309: U. ott IV. 771. l. – V. ö. Inama–Sternegg. III/2. 380. s köv. l.

[15] Voigt id. m. II. 97–98. l. – Rappe id. h. 241. l.

[16] V. ö. 1320: „Jede mark zu 3 pfund heller.” Emler. Reg. III. 234. l.

[17] 1311: „2 marcas argenti legalis et usualis ponderis vel duas sexagenas grossorum.” Emler. Reg. III. 6. l.

[18] Pondus Moravicum (Moraviense). 1276–1305: Cod. d. Morav. IV. 99., 168., 294., 403., V. 88., 90., 94., 184., 299. l.

[19] Pondus Brunense. 1263–1304: Cod. d. Morav. III. 355., IV. 295., V. 172. l.

[20] 1303: „sexaginta grossorum Pragensium et duorum pro una marca currencium.” Cod. d. Morav. V. 166. és Emler. Reg. II. 852. l.

[21] „Marca grossorum [denariorum] Pragensium ad pondus Moravicum, 64 grossos computando pro marca.” 1307: Cod. d. Morav. VI. 4., 1317: U. ott VI. 86., 1319: U. ott VI. 115., 1321–1333: Cod. d. Morav. VI. 146., 157., 221., 231., 261., 302., 344. l. – „Marca grossorum [denarior.] Pragensium ponderis Moravici”, (később:) „…ponderis et numeri moravicalis.” 1305–1333: Cod. d. Morav. V. 178., 187., VI. 4., 112., 136., 174., 290., 335., 345., 357. l. – „Marca grossor. den. Prag. Moravici pagamenti, 64 grossos pro m. computando” 1321: Emler. Reg. III. 286., 1321–1330: Cod. d. Morav. VI. 145., 182., 213., 239., 240., 318. l. – „Marca grossor. den. Prag. Moravici pagamenti.” 1324: Cod. d. Morav. VI. 202., 1327: U. ott. VI. 261. l.

[22] „Marca grossorum den. Pragensium, 64 g pro marca qual. computando.” 1307: Cod. d. Morav. VI. 3., 1308: Emler. Reg. II. 937., 1311–1335: Emler. Reg. III. 2., 191., 216., 288., 529., 566., 688., 763., IV. 2., 29., 53., Cod. d. Morav. VI. 31., 39., 51., 83., 125., 143., 151., 230., 244., 288., 314. stb. l.

[23] „Marca levis, 56 grossos prag. pro m. qual. comp.” 1325: Emler. Reg. III. 423. 1337: Emler. Reg. IV. 171. l. – „Marca brevis.” 1311–1312: Emler. Reg. III. 75., 1316: Emler. Reg. III. 142–143. l.

[24] „Marca gravis, 64 grossos prog. pro m. qual. computando” (később csak:) „marca gravis” v. „m. gravis ponderis.”. 1312–1333: Emler. Reg. III. 32., 274., 326., 381., 415., 473., 493., 628., 629., 705., IV. 171., Cod. d. Morav., VI. 253., 313., 350. l.

[25] 1308. Kuttenberg város tanácsa: „in 600 maris gross. denar monete Pragensis, 64 g numerando pro marca.” Emler. Reg. II. 937. l.

[26] 1330. Kuttenberg város tanácsa: „3 marcas pagamenti regii” és „20 sexagenas grossor. Prag. den.” Emler. Reg. III. 648. l.

[27] 1325: „36 mark letigs silber, immer 64 grozzer prager phenning fuer ein mark.” Emler. Reg. III. 454. l. – Egy 1302. évi oklevél szerint 2 font bécsi denár azonosíttatott Csehországban 64 prágai garassal. E számítás is oda vezethető vissza, hogy Ausztriában 1 márka finom ezüstre – persze bécsi márkára – 480 denárt, viszont Csehországban 1 prágai márka finom ezüstre 64 garast számítottak. Az oklevél így szól: „1 march grozzer prager phenninge, und immer vier und sechzich an der Zahl von zwei phunt wienner.” Pangerl. Hohenf. Ub. 60. l. V. ö. még 1328: „je fur die mark 64 Pehaimischer J oder 2 F alter Wiener J." (Idézi: Luschin. N. Zeitschr. IX. 156. l.)

[28] „Marca polonicalis ponderis, 48 grossos pro m. qual. computando.” 1335: Emler. Reg. IV. 63., 1337: Emler. Reg. IV. 151. l. – „Marca polonici pagamenti.” 1339: Emler. Reg. IV. 284. l. – „Marca, 48 grossos den. pro marca comput.” 1315: Cod. d. Morav. VI. 66. l., 1319: Theiner. Polon. I. 140., 1319–1332: Theiner. Polon. I. 229., 263., 274. l. – Marca grossor. Pragensium ponderis Cracoviensis” (v. „secundum modum Cracoviensem.”) 1314: Cod. d. Polon. II. 195. l., 1318: Cod. d. Polon II. 214. l. – „Marca denar. Boemicalium, quatuor solidos dictorum denariorum pro m. qual. comp.” 1319 (Krakó): Theiner. Polon. 143. – „Marca ad pondus Cracoviense, computatis pro m. qual. 48 grossis.” 1327: Theiner. Polon. I. 284. l.

[29] 1316: „Marck letigen Silbers, Wiener Gewichts, je für ain march 72 grozzer Brager Pfenning oder 3 march alter Wiener Pfenning gewegener fur 2 march silbers.” (Idézi: Luschin. N. Zeitschr. VIII. 284. l.) – 1319: „Markch silbers Wiennaer gewichtes, immer zwen und sibenzigh grozzer pehemischen phenning für ein igleich Markch.” Austr. Inf. I. 245. l.

[30] A cseh garasok első verését követő második évből való s egy későbbi forrásunk 64 garast mond a 2 fontos bécsi számítási márkával azonosnak. Ez a számítás azonban helytelen s – mint fentebb már említettük – azon alapult, hogy Csehországban 64 garast számítottak 1 márka (de prágai márka) finom ezüstre, viszont Bécsben 2 font denárt egy bécsi márka finom ezüstre.

[31] V. ö. erre nézve a 12. fejezetben a külföldi pénznemek beváltási illetékéről mondandókat.

[32] „Grossi Praghensi.” 1308: Gentilis számadáskönyve: Mon. Vat. I/2. 459. l.: „Boemini”. 1317–1320: Mon. Vat. I/1. 18., 23–27. l. „Grossi [Bohemicales].” 1324. I. Károly: Anjou. II. 143.; 1326. Szepes: Schmauk. 64.; 1332: Zichy. I. 391., 404.; 1334. Szabolcs m.: Anjou. III. 58. l.

[33] Zsolnán 300 db., Budakeszin 28 db., Pozsonyban 1 db., Sólyomkőn 8 db. prágai garast találtak, Károly Róbert pénzei társaságában. N. K. 1907. 65. l., 1908. 24. l., 1914. 19. l., 1905. 15. l.

[34] „Marca grossorum [denariorum]. 1320. Szepes: F. VIII/2. 272. – 1331. Ujvár m.: H. o. V. 97. – 1325. Szabolcs: Anjou. II. 222. – 1327. Eger: Károlyi. I. 64. – 1327. I. Károly (szövetség János cseh királylyal): F. VIII/3. 194. és Emler. Reg. III. 496. – 1328. Szepes: Weber. 6. – 1329. Ujvár m.: Károlyi. I. 72. – 1329. Eger: Károlyi. I. 70. – 1330. Szepes: Anjou. II. 467. – 1332. Sárospatak: Zichy. I. 390. – 1332. Sághi konvent: F. VIII/3. 669. – 1332. Esztergom: Anjou. II. 581. – 1332. Lelesz: Zichy. I. 404. – 1334. Sárospatak: Zichy. I. 439. – A W. VII. 146. lapon 1243. évi keltezéssel közölt oklevél dátum téves (talán 1343-iki?), mert 1243-ban, 60 évvel Venczel első garasainak verése előtt garasmárkáról nem lehet szó.

[35] M. grossorum Boemicalium. 1328. Várad: Zichy. I. 309. – 1329. Várad: Anjou. II. 416. – 1332. I. Károly: Anjou. II. 616. – 1332. Budafelhévíz: Zichy. I. 391. – 1336. I. Károly: Anjou. III. 264. l.

[36] A forrásokban szereplő 40, 50, 56, 64 stb. garasos fehérvári, kassai, váradi stb. márkák által félrevezetve történettudósaink egy része abban a tévhitben él, mintha mindezeknek a számítási pénzeknek ugyanannyi különböző súlymárka felelne meg (v. ö. pl. Ereky: Mérték-, súly- és pénzisme. Székesfehérvár, 1881. 158. l. – Bohdaneczky Imre: Magyarország pénz- és súlyviszonyai az Anjouk alatt. Budapest, 76–78. l. és Erdélyi László: Ph. Rendtörténet. X. 365. . stb.), holott ezek számítási márkák voltak. – A 64 garasos finom ezüst márka számítási márka jellegére már Belházy felhívta a figyelmet (A régi magyar pénzverési súlymértékek. 46–47. s köv. l.).

[37] 1317–1320: „Marcha communis argenti Boeminorum, 56 Boeminis grossis computatis pro marca.” Rufinus számadáskönyve. Mon. Vaticana. I/1. 23–24., 27. l. (a győri egyházmegye területén.)

[38] „Marca ad compotum (numerum) Budensem, pro qual. marca 56 grossis computatis.” 1333: Anjou. III. 18. – 1335: F. VIII/4. 90. – 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 183., 401. l. (győri egyházm). – „Marca ad numerum (computum, rationem) Budensem” v. „m. numeri (computi, rationis) Budensis.” 1322. Várad: Zichy. I. 210. – 1323. Várad: Zichy. I. 220. – 1330. I. Károly: H. o. II. 63. – 1330. Szepes: Wagner. 128. – 1332. Buda: Anjou. II. 635. – 1333. Várad: Zichy. I. 407. – 1333. Pál orsz. biró: Anjou. III. 5. – 1335. I. Károly: F. VIII/4. 77. – 1335: Erdélyi kápt.: Zimm.–Werner. I. 469. Marca grossorum [bohemicalium] ad racionem (compotum v. numerum) Budensem (v. racionis, compoti v. numeri Budensis.) 1332. Csanádi kápt.: Zichy. I. 393. – 1332. I. Károly: F. VIII/3. 620. – 1333. Pál orsz. bíró: Anjou. III. 18. – 1333. Buda: Anjou. III. 40. – 1334: F. VIII/4. 133. – 1335. Zichy. I. 474. – 1335: Anjou. III. 131. és 151. – 1336: Zichy. I. 491. – 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 41., 46. (váradi), 174., 180. (kalocsai), 199., 226. (esztergomi), 337. (egri), 385., 400. (veszprémi), 303. l. (pécsi egyházmegye). – „Marca grossorum [Pragensium], 56 grossos prom. qual. computando.” 1327. I. Károly (szövets. János cseh királylyal): F. VIII/3. 194. és Emler. Reg. III. 496. l. – 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 93., 97., 119. l. (erdélyi egyházm.), 180. l. (kalocsai egyházm.), 219. (esztergomi egyházm.), 224. (váczi egyházm.), 196. l. (veszprémi).

[39] 1317–1320 (Rufinus): „marchas… Viennenses ad 400 Viennenses pro marcha, quarum quelibet valet 3½ florenos auri” és „marcha… communis argenti Boeminorum, 56 Boeminis grossis computatis pro marcha, quarum quelibet valet 3 florenos et dimidium auri.” Mon. Vat. I/1. 15–19., 25–27.; 23–24. l. – 1329: „60 marcas, quamlibet marcam cum quinquaginta sex grossis vel cum decem pensis latorum Viennensium.” Zichy. I. 333. l. V. ö. még Anjou. I. 629., Zichy. I. 207., F. VIII/7. 200. l. a hol a fizetés részben bécsi denárokban, részben 56 garasos márkában köttetik ki.

[40] 1317–1320: „10 marchas Boeminorum, computatis 62 Boeminis grossis pro qualibet marcha…” „Boeminis grossis… quorum 64 valent I. marcham fini argenti, que valet 4 flor. auri.” Mon. Vat. I/1. 18. és 27. l. „marca fini arg. ad pondus Budense valet IIII florenos.” U. ott 14–34. l.

[41] 1317–1320: Mon. Vat. I/1. 18., 27. és 14–18. l. (v. ö. az előző jegyzetet). – 1332–1337 (Berengár Jakab számadáskönyvében): „marca ad rationem fini argenti.” Mon. Vat. I/1. 137., 142., 143. l. „marca grossorum, quamlibet marcam cum 64 grossis computando.” U. ott 124. l. – 1320: „20 marcas de fino argento vel cum grossis ad rationem fini argenti.” Anjou I. 556. l.

[42] „Marcam quamlibet cum 48 grossis computando.” 1334. Ujvár megye: Anjou. III. 77. – 1339. Veszprém: F. VIII/4. 401. – 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 192–193., 203., 217., 226., 231., 234. l. – 1315. Lubló: „unum fertonem… (3 részletben) … 4 grossos… 5 grossos… 4 grossos.” Schmauk. 45. l. – „Marca grossorum [denarior.] numeri Scepusiensis.” 1343: Schmauk. 92. – 1349: Anjou. V. 259. – 1332–1337: „48 grossi faciunt marcam Scipciensem.” Mon. Vat. I/1. 226. l.

[43] „M. ad computum levem.” 1330. Szepesi comes: „150 marcas ad computum levem” Wagner. 128.

[44] 1332–1337: Mon. Vat. I/1. 203–207., 212–215., 327. l.

[45] 1332–1337: „Marcas Cassenses” Mon. Vat. I/1. 317., 327., 355–357. l. – „Marca [grossorum] computi Cassensis.” 1332. Várad: Zichy. I. 385., 1338. János borsodi főesp.: Anjou. III. 461. l.

[46] V. ö. a 12. fejezetet erről.

[47] „pro 8 marcis grossorum bohemicalium… quamlibet marcam cum 50 grossis.” Anjou. II. 416. l.

[48] Cod. Saec. XIV. Bécsi Hofbibliothek kézirattára: 1062. sz. 110b lapon. A codexről v. ö. a 14. fejezetben mondandókat.

[49] V. ö. az 1332–1337. évi pápai adószedő számadásait. Mon. Vat. I/1. 41–372. l.

[50] Denarii regales. 1298: F. VII/4. 245., 1317: Schmauk. 46., 1326: F. VIII/3. 57. l.

[51] Denarii ungaricales. 1325. Erdélyi kápt.: Zimm.–Werner. I. 397. l.

[52] Marca denariorum [monete] Budensium. 1294. Pécs: W. X. 164. – 1301. Budafelhévíz: Anjou. I. 7. – 1329. Buda: F. VIII/6. 110. – 1346: Zichy. II. 207.

[53] Az a korábbi feltevés, mintha a XIV. század első negyedében a hatalmas olygarcha, trencséni Csák Máté is veretett volna pénzt, a forrásokból nem nyer igazolást. V. ö. erről Hóman Bálint: Csák Máté állítólagos pénzverése és egy trieri oklevél (Turul, 1915. 33–34. l.)

[54] 1281–1286: Gerardus de Mutina, 1317–1320: Rufinus de Civinio, 1332–1337: Jacobus Berengarius et Raimundus de Bonofato. Mon. Vat. I/1. 1., 10., 38., 401. l.

[55] A szöveg itt hibás, csak „oct…ionis” olvasható.

[56] Az oklevélkiadó: „pro uno posso boc(…)”-ot ír „pro uno grosso boe(micali)” helyett.

[57] Anjou. II. 59–60. l.

[58] 1282: „100 florenis per centum denarios enumerando.” W. IX. 339. l. (1272–1290 k.): F. VII/5. 425. l. – A F. IV/3. 26. l.-on 1260, F. VIII/1. 79. és VI/2. 305. l.-on 1301 dátummal közölt oklevelek 1360, illetve 1401-ből valók. V. ö. Karácsonyi: Hamis okl. 56. és 68. l.

[59] 1317–1320: Mon. Vat. I/1. 14–38. l. 1323: Zimm.–Werner. I. 378. 1325: F. VIII/2. 658. l.

[60] A cseh király 1325-ben veretett először aranyforintokat. V. ö. Inama–Sternegg. III/2. 408. l.

[61] Cod. d. Morav. VI. 243. l. – A zágrábi káptalannak 1315. évi oklevele, a melyben „pro 276 florenis puri auri ungaricalis, veri et iusti ponderis” adnak el (Tk. Civ. I. 89. l.), magyar aranyból vert forintról szól. Ez firenzei pénz volt, de az aranyat hozzá az aranyban bővelkedő Magyarországról vették.

[62] 1333. Pál országbíró: „80 marcas ad numerum Budensem cum grossis boemicalibus vel regalibus.” Anjou. III. 18. l. A. F. VI/2. 152. lapon közölt s állítólag 1298-iki oklevél „budai garasmárkát” említ. Ez időben azonban nemcsak hazánkban, hanem még Csehországban sem vertek garasokat. Az oklevél tehát vagy hamis, vagy a keltezése téves.

[63] „Grossos ad modum grossorum nostrorum anno iam elapso per cives Budenses fabricatorum”. Szekfű. T. T. 1911. 7. l.

[64] „In ceteris autem omnibus eisdem libertatibus, quibus hospites de Kutumbánya, regni Bohemie existunt, iidem hospites nostri perfruantur.” F. VIII/3. 295. l.

[65] „ut nullus cum grossis forum facere presumpmat.” Szekfű. T. T. 1911. 21. l.

[66] „57 grossos antiquos de Hungaria.” Mon. Vat. I/1. 403. l.

[67] V. ö. az 1335., 1336., 1338. és 1342. évi szerződéseket. Szekfű. T. T. 1911. 7–25. l.