A középkori árak egységes feltüntetése végett szükséges az akkori pénzértékeknek arany- vagy ezüstgrammokra való átszámítása, vagyis a középkori pénzek fémértékének pontos megállapítása. A középkori ezüstvaluta az ezüstgrammokra való átszámítást teszi könnyebbé és indokoltabbá, viszont a ma érvényben levő aranyvaluta – a mai árakkal és értékekkel való összehasonlítás megkönnyítése czéljából – az aranygrammokra való átszámítást ajánlja. A két módszer helyessége vitatható,[1] ha azonban az árakat nem csupán fémgrammokban akarjuk kifejezni, hanem a ma érvényes koronaértékben is, akkor feltétlenül az aranygrammnak kell elsőbbséget adnunk. Az ezüst értékének állandó ingadozása s különösen az utolsó évtizedekben tapasztalt rendkívüli értékcsökkenése, a minek következtében az ezüst értéke a középkorhoz viszonyítva kb. egynegyedére szállt alá, továbbá az aranyvaluta mai érvénye az ezüstgrammból koronaértékre való átszámítást irreálissá teszi. Az így nyert eredmények tévedésekre vezetnek és nem nyújthatnak helyes képet a középkori árviszonyokról. Viszont az arany értéke a folyton fokozódó aranytermelés mellett sem csökkent és hosszú századokon át alig volt ingadozásoknak kitéve.
A középkori és különösen a XII–XIII. századi értékeknek aranygrammokra való átszámításánál az egyetlen nehézség a két nemesfém középkori értékarányának megállapításában rejlik. A tiszta ezüstvaluta korában – kevés arany lévén forgalomban – elszórt forrásadatok értesítéseire vagyunk utalva s az értékaránynak pontos megállapítása lehetetlen. Mindazonáltal, ha a forrásadatok egybevetése által beigazolódik, hogy az értékarány korszakunkban nem igen volt nagyobb ingadozásoknak kitéve, teljesen kielégítő eredményekhez juthatunk, mert mint kiemeltük, az arany értéke nem igen mutat ingadozást. Az arany és ezüst XI–XIII. századi értékarányát illetőleg, nagyon kevés hazai adat áll rendelkezésünkre.
A XI. században, a mikor a byzánczi arany még nagyobb számban volt forgalomban, a magyar pénzeknek ehhez való viszonya alapján Szent István korában
1:9.818, kereken 1:10,
1038–1095 közt pedig
1:8.78, kereken 1:9-re
tehetjük a két nemesfém arányszámát.[2] A XII. századból nincs adatunk.
1222-ben egy értékes koronát, a mely 12 márka tiszta aranyat tartalmazott a drágaköveken kívül, II. András 140 márka ezüstért adott el.[3] A drágakövek értékét figyelembe véve, az értékaránynak
1:10 körül
kellett lennie és 1:12-nél mindenesetre jóval kevesebb volt.
Az 1281–1286. években nálunk járt pápai adószedő, Mutinai Gellért, 10 font velenczei kis denárért 1 magyar vagy szlavón márka ezüstöt,[4] viszont 1 firenzei aranyért 2 fontot és 1 denárt számít.[5] 1 magyar márka közönséges ezüst színezüsttartalma 186.6837 g. A firenzei fontból (339.008 g) 96 darab aranyforintot vertek,[6] tehát 1 arany súlya 3.53133 g volt. Az egyenlet így állítható fel:
1 márka = 2400 velenczei kis denár
1 aranyforint = 481 velenczei kis denár
186.6837 g ezüst = 2400/481 × 3.53133 g arany = 17.619 g arany.
Az értékarány tehát:
1:10.59.
A márkát 200 báni denáros márkának véve fel – ennek 182.30 g-os színsúlyával
1:10.34
arányt kapunk.
III. András 1291: XXVIII. t. czikke pontosan
1:10-ben
határozza meg a két fém értékarányát.[7]
A hazánkkal szomszédos Morvaországban 1296-ban szintén
1:10-re
teszik az értékarányt.[8]
Salzburgban 1283-ban
1:10.058
volt a két nemesfém értékaránya, Regensburgban ugyanakkor
1:9.872.[9]
Ez alapon s más források felhasználásával Steinherz 1283–1294. években egész Dél-Németországra
1:10-re
teszi az arányt.[10] Németországban a XIII. század elején készült „Sachsenspiegel” szerint is
1:10
volt az értékarány.[11]
Korábban, a X–XII. században, Németországban
1:8 és 1:12
közt ingadozott.[12]
Velenczében 1284-ben
1:10.63,
1285-ben
1:10.9
volt az értékarány,[13] Olasz- és Francziaországban a XIII. században általában
1:10-re
tehető.[14]
Angliában a XII. században
1:9
volt, a XIII. században
1:9 és 1:10.5
közt ingadozott az értékarány.[15]
Mindez adatok alapján az arany- és ezüst értékarányát a XIII., sőt a XII. században is kereken
1:10-re
tehetjük. Nagyobb tévedéseknek nem leszünk kitéve, ha a pénzek értékének aranygrammokba való átszámítását ez arányszám alapján hajtjuk végre,[16] bár az értékarány minden bizonynyal némi ingadozásoknak volt alávetve.
Az aranygrammoknak koronaértékre leendő átszámításánál az 1892: XVII. t.-cz. 3–4. §§-aiban megálapított és ma is érvényes törvényes értéket véve irányadóul,
1 g aranyat 3.28 korona
értékben számítok át.
[1] Lamprecht ezüst-, Mandelló aranygrammokra számítja át a középkori árakat. Az aranyszámítás előnyeiről v. ö. Sommerlad id. h. 1170. l. és Mandelló id. m. 43. l.
[2] V. ö. a II. rész 3. és 4. fejezetét.
[3] „coronam… duodecim marcas purissimi auri continentem preter lapides… pro 140 marcis argenti expendimus.” F. VII/1. 209. és 221. l.
[4] „620 marca 1½ pondus de argento Ungariae = 6200 librae 6 solid. Venetorum parvorum, qualibet marcha comp. pro 10 libris.” Mon. Vat. I/1. 8. l. Szlavóniáról u. ott 6. l.
[5] „2 florenos auri, qui valent 4 libris et 2 denariis Venetorum parvorum, computato floreno pro 40 solidis et 1 denario.” U. ott 9. l.
[6] Salamon Ferencz: Budapest története. III. 116., 130., 135. l. Schäfer (Vatikanische Quellen. Hg. v. Görres-Ges. II. Bd.) 43*–44., 53*. l. stb.
[7] „a cancellario decem marcis argenti redimi debeat aut marca auri”. Kovachich. Sylloge. 23. l.
[8] „3 marcas auri vel 30 marcas puri argenti”. Cod. d. Morav. V. 43. l.
[9] Steinherz (Mittheilungen d. Inst. f. Ö. G. XIV.) 23. l.
[10] U. o. 24. l.
[11] Soetbeer: Edelmetall-Produktion und Werthverhältniss zwischen Gold und Silber. (Ergänzungsheft Nr. 57 zu Petermann's Mittheilungen) Gotha, 1879. 118. l. V. ö. Luschin von Ebengreuth: Das Wertverhältnis der Edelmetalle in Deutschland während d. M.-A. Bruxelles, 1892. 21–23. l.
[12] Inama–Sternegg. id. II. 419–420. l. – Lamprecht: Deutsches Wirtschaftsleben. II. 376. l. – Luschin id. m. 17–19. l.
[13] Nagl, Alfred: Die Goldwährung und die handelsmässige Geldrechnung. N. Zschr. XXVI. Wien, 1894. 210. l.
[14] Inama–Sternegg: Deutsche Wirtschaftsgeschichte. III/2. 404–405. l. – Salamon Ferencz id. m. III. 101. l. – Soetbeer id. h. 118–119. l.
[15] Inama–Sternegg id. m. II. 420. l. – Salamon Ferencz: Budapest története. III. 100. l. – Soetbeer id. h. 119. l. szerint 1230–1278-ban 1:10, korábban 1:9.
[16] Soetbeer (Edelmetall-Produktion. id. h. 120. l.) általában 1:10-től 1:11-re teszi a XIII–XV. században a relatiót.