8.

A nemzeti történet forrásainak rendszeres felkutatása és gyüjtése katholikus részen a hazai egyháztörténeti kutatás szerves folytatásaképen indult meg; protestáns részen külföldön befogadott idegen hatás alatt következett be. A kutatómunka megindítója és megszervezője a világszerte ismert polyhistor BÉL MÁTYÁS volt. BÉL a történelmet a politikai tudomány részeként felfogó német államismereti iskola tanítványa. Mestereihez – a hallei pietista egyetemen tanuló CELLARIUShoz, LUDEWIGhoz, GUNDLINGhoz – hasonlóan, szoros kapcsolatot lát a história, közjog és geográfia közt, de a német tudósok politikai érdeklődési körén messze túlterjeszkedve, hazája egyetemes ismeretét akarta megírni. Nagy művének kitűnő módszerességgel és nagy tudománnyal kidolgozott tervrajzát az összes fejezetek rövid vázlatával és több mutatványképen kidolgozott fejezettel 1723-ban hatalmas kötetben adta ki (Hungariae antiquae et novae prodromus. Nürnberg, 1723). E tervezet szerint BÉL a XVII. századi német polyhistorok CONRING, PUFENDORF, LUDEWIG s a többiek – által művelt államismeret (Staatenkunde) tudományát továbbfejlesztve, a régi (pogány) és új Magyarország egyetemes – politikai és fizikai földrajzi, történeti, nyelvtörténeti, néprajzi politikai, természetrajzi, gazdasági és orvosi – ismeretének kidolgozását tervezte. Tervének megvalósításához széleskörű kutatásokat kellett végeznie. Az eredmény főbiztosítékát ő is, mint HEVENESI, a kutatómunka megszervezésében látta. Mint a pozsonyi evangélikus lyceum rektora (1714–1719), majd lelkészi minőségben felügyelője, tanítványait, az iskolai szünidőre országszerte elszéledő növendékeit adatgyüjtésre, forráskutatásra buzdítja s egész kis tudós gárdát képzett ki, melynek élén a rektorságban utóda, TOMKA SZÁSZKY JÁNOS, saját fiai BÉL KÁROLY ANDRÁS, BÉL MÁTYÁS GOTFRID és RADVÁNSZKY LÁSZLÓ haladtak. 1720-ban már országszerte kiterjeszti kutatásait s azok előmozdítására hívja fel a közönséget. Tanítványai, barátai és ő maga beutazzák az országot topográfiai felvételek, helyszíni tapasztalatok és forrásadatok szerzése végett. 1722-ben ellenfelei – kik az ő pietizmusát rossz szemmel néző protestáns hitfelei közül kerültek ki – e kutatásait félremagyarázva, a kémkedés és hazaárulás gonosz vádjával illetik. Nem sejtették, hogy ez javára fog a nagy tudósnak válni. BÉL a nádor és az uralkodó előtt komoly védekezésre kényszerült s ezek megismerve nagyszabású tervét, melyet ez alkalomból adott ki királyának ajánlva, nemcsak hogy felmentik a vád alól, hanem lelkes támogatóivá lesznek. A katholikus udvar felkarolja és a legmesszebbmenő hivatalos támogatásban részesíti az orthodox protestánsok részéről üldözött pietista hajlamú evangélikus lelkészt. A megyéket hivatalosan utasítják, hogy a szerzőnek az illető megyére vonatkozó s hozzájuk beküldendő kéziratait átvizsgálják és megjegyzéseikkel, adataikkal egészítsék ki. A királyi kancellária két tanácsosa megbízást kapott az egész mű felülvizsgálatára, MIKOVINYI SÁMUEL kincstári mérnököt pedig térképrajzolóul rendelik ki BÉL mellé. E hivatalos támogatás a megyék egy részének hanyagsága és a bürokratikus rosszindulat miatt nem járt a kívánt eredménnyel. Annál több adatot köszönhetett tanítványainak és tisztelőinek, kik közül különösen BERZENCZY ISTVÁN, BONUSCH GYÖRGY, a két BUCHHOLZ, CZEMANKA ANDRÁS, HERMANN ANDRÁS, KRAY PÁL, MATOLAY JÁNOS és apósa, MOLLER KÁROLY OTTÓ voltak segítségére. Levelezésben állt a külföld tudósaival is, kiktől a tudomány újabb eredményeiről szerzett értesülést és forrásanyagot is kapott. Oktató, kutató és szervező munkásságával Pozsonyban tudományos központot teremtett, melynek tagjai s általában Magyarország evangélikus tudósai szellemi vezérüket és mesterüket tisztelték BÉL MÁTYÁSban, a külföld tudósai által is csodált, „polyhistor consumatissimus et celeberrimus”-ban.

Kétévtizedes nagyszabású kutatómunkájának eredményeképen adta ki BÉL MÁTYÁS „Notitia Hungariae novae historico-geographica. Partis primae Cis-Danubianae Tomus I–IV” címmel (Bécs, 1735–1742) négy hatalmas ívrétű kötetben nagy műve tartalmában és beosztásában az eredeti tervhez képest némileg módosult, különösen történeti részletekkel bővült speciális részének a dunáninneni (északnyugati) országrészt felölelő első kötetét, amit 1742-ben a dunántúli rész első füzete (Moson megye) követett. A többi megyék leírása teljesen kidolgozva, de kéziratban jutott korunkra. E nagy mű rengeteg forrásadatával, az elbeszélésbe szőtt forrásidézeteivel és oklevélszövegeivel mint kútfőkiadvány is nagyjelentőségű. Gondja volt azonban a művében felhasznált, de teljes szövegben ott közölhetetlen források kiadására is. Az első kötettel egyidőben, külön kötetben adta ki bevezető ismertetések kíséretében a magyar történet tíz elbeszélő forrását (Adparatus ad historiam Hungariae. Decas I. Pozsony, 1735). A második decas két forrását 1745-ben és 1746-ban adta ki. Az összesen három decasra tervezett mű további kiadásáról ekkor lemondott, munkatársául szegődve egyik lelkes külföldi tanítványának, az osztrák SCHWANDTNER JÁNOS GYÖRGYnek. SCHWANDTNER, aki a magyar történetet-okleveles forrásait is buzgón gyüjtötte, BÉL MÁTYÁS előszavával három nagy ívrétű kötetben adta ki a magyar történet legfontosabb elbeszélő forrásait, köztük a BONGARSIUS által kiadottakat (Scriptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini. Tomi I–III. Bécs, 1746–1748). BÉL több auktort méltatott e máig is nélkülözhetetlen forráskiadványban, köztük Béla király névtelen jegyzőjének itt első ízben kiadott művét is, megindítva az ANONYMUS kiléte és megbízhatósága körül támadt forráskritikai vizsgálatokat.

BÉL Adparatusa az első hazánkban nyomtatott nagyszabású magyar történelmi forráskiadvány. Mint forráskutató és szervező BÉL MÁTYÁS a legnagyobbak közé tartozik. Gyüjtését a rendszeresség és sokoldalúság, kritikáját – bár még csak a források keletkezési körülményének tisztázására szorítkozik – a tárgyilagosságra való törekvés jellemzi. Legnagyobb érdeme mégis a protestáns tudósok megszervezése, az úgynevezett államismereti iskola megalapítása volt. E szervezőmunkájának eredményeképen a Felvidék evangelikus tudósai közel száz éven át érdemes munkásságot fejtettek ki a történeti kutatás terén.

BÉL KÁROLY ANDRÁS lipcsei professzor, a nagy tudós külföldre szakadt fia ZERMEGH JÁNOS, RÉVAI PÉTER (SCHWANDTNER. II.) és BONFINI (Lipcse, 1771) műveinek kiadásával és kommentálásával szerzett érdemeket. TOMKA SZÁSZKY JÁNOS a Váradi regestrumot és PRISZKOSZ rétor töredékeit adta ki és magyarázta (BÉL: Adparatus. I–II.) és Magyarország régi földrajzát írta meg ANONYMUS műve alapján (Introductio in geographiam Hungariae antiqui et medii aevi. 1750. Kiadva: Pozsony, 1781). KORABINSZKY JÁNOS MÁTYÁS a BÉL-féle Notitia földrajzi és történeti adatait a helységnevek betűrendje szerint csoportosítva és újakkal kiegészítve állította össze hézagpótló földrajzi lexikonát (Geographisch-Historisch- und Produkten-Lexikon in Ungarn. Pozsony, 1786.) Ezt alapul véve és újabb kutatással kiegészítve dolgozta ki VÁLYI K. ANDRÁS a maga első magyarnyelvű földrajzi lexikonát (Magyarországnak leírása. I–III. Budán, 1796–1799.).

BÉL MÁTYÁShoz hasonlóan a német államismereti iskola tanítványa volt a brassói születésű SCHMEIZEL MÁRTON is. A jénai egyetemen tartott magyar államismereti, bibliográfiai és tudománytörténeti előadásai – az eredeti forrásoktól külföldön el lévén zárva – a kor tudományos ismereteinek, az irodalomból ismert adatoknak rendszerezései, de magyarországi, különösen erdélyi szász, tanítványait a komoly kutatómunkára nevelte s megalapítójává lett az erdélyi szász tudósok XVIII. századi kutatóiskolájának. Vele egyivású kortársai: SOTERIUS GYÖRGY, TEUTSCH ANDRÁS, KINDER JÁNOS, FILSTICH JÁNOS, tanítványai: TEUTSCH JÓZSEF, HANER GYÖRGY JEROMOS, FELMER MÁRTON és a többiek nagy buzgalommal kutatták fel az erdélyi szászok provinciális történetére, egyház- és tudománytörténetére vonatkozó adatokat. Műveik – egy-két kivétellel – kéziratban maradtak, de anyagukat később felhasználta és a tudománynak hozzáférhetővé tette SEIVERT JÁNOS tudós lexikona.

E szűkebb körben dolgozó szász tudósokon kívül két más jeles kutatónk került ki SCHMEIZEL iskolájából, a szepesi szász SCHWARZ GOTFRID és a gömörmegyei ROTARIDES MIHÁLY. Utóbbi tudománytörténeti adatgyüjtésével és a magyar tudománytörténet rendszerezésével szerzett érdemeket, SCHWARZ pedig történetkritikai munkásságával. Hazájától fiatalon elszakadva, mint az osnabrücki iskola rektora, majd 1749-től haláláig a rintelni egyetem tanára működött, munkássága azonban mindvégig magyar történelmi irányú. Forráskutatást hazánktól elszigetelt helyzetében nem végezhetett; annál nagyobbak az érdemei a forráskritika terén. TÖPPELT, RANSANO és BETHLEN FARKAS műveinek kritikai ismertetései mellett különösen a Szilveszter-bulláról írt két tanulmánya érdemel említést.

HAAN: Bél Mátyás. Budapest, 1879; kimerítő életrajz, művei méltatásával és kéziratainak pontos jegyzékével. FLEGLER id. m. 144–150. PAYR: Magyar pietisták a XVIII. században. Budapest 1898. 95–174. 1.; MARKUSOVSZKY: A pozsonyi lyceum története. Budapest, 1896. DÉKÁNI: Bél Mátyás földrajza. Maros-vásárhely, 1903. (a 117–119. lapon a régebbi irodalom jegyzéke). LUKCSICS PÁL: Schwartner Márton élete és tudományos jelentősége. Veszprém, 1914. SEIVERT: Nachrichten von Siebenbürgischen Gelehrten und ihre Schriften. Pozson 1875. Beitrage.... (Siebenb Quartalschrift. V–VII. 1797–1801.; TRAUSCH: Schriftsteller-Lexikon. I–III.; SZILÁGYI: Erdély irodalomtörténete. (Bp. Szemle. VI–VII.1858–59.) HORÁNYI: Memoria Hungarorum. I–III. és SZINNYEI: Magyar írók élete. I–XIV.