TENGERMELLÉKI FAJTÁK

A földközi-tengeri és északi-tengeri fajták települési területén, s eredetileg azok közé ékelődve tűnik fel a pyreneusi ősember túl rövid koponyájú (hyperbrachicephalus), magas arcú, lapos vagy csapott nyakszirtű, közepes növésű, hajlott, sőt horgas orrú, nagy szemű és sötét bőrű ivadéka: a tengermelléki ember. Leszármazói közül a délkelet-európai embert – nyilván északi kereszteződések nyomán – nyúlánk termete, magas növése, keskeny és hosszú arca, vékonyabb orra különböztette meg az ősi típushoz közelebb álló, alacsonyabb növésű és szélesebb koponyájú, nyomott tojásdad arcú pireneusi, vagy baszk fajta embertől. A délkelet-európai fajta két ágazata közül a dinári fajta a Szudéták, a Jura hegység, a keleti Alpesek vidékén és az Adriai-tenger mellékén, a másik ágazata az eurázsiai nagy síkság déli tengermelléki tájain telepedett meg. Ez utóbbinak délre szakadt ivadéka a mediterrán-orientális kereszteződés nyomán már alacsonyabb, nagy-közepes növésű, szélesebb arcú, zömök termetű és húsosabb s egyszersmind horgasabb orrú elő-ázsiai vagy taurid fajta.

A pireneusi fajta ivadékai ma is az őshazában élnek a baszkok közt, s emellett Dél-Franciaország érintkező területein.

A délkelet-európai ősfajta utolsó kivándorló rajai – úgy látszik – a Kr. e. 2300 körül spanyol földön kivirágzott rézkori „harangedény-kultúrával” egy időben jutottak el mai, franciaországi, dél-németországi, szudéta-vidéki lakóhelyükre, majd – nyilván az illír népvándorlással – Pannóniába, az adriai partvidékre, tengeri és tengerparti utakon pedig Britanniába, Északnyugat-Franciaországba, Észak-Itáliába és Málta, Kréta, Ciprus szigetére.

Az északi keresztezésen keresztülment délkelet-európai fajtával mint bevándorlóval találkozunk Mezopotámiában, Elő-Ázsiában, Kis-Ázsiában, sőt Egyiptomban is. Mindenütt a mediterrán-orientális őslakosságra telepedve tűnik fel. Valószínűleg e fajtából kerültek ki a Kr. e. 5. ezredévben fellépő sumerok, bár némelyek újabban egy északi típusú uralkodóréteget vélnek közöttük felfedezni. A föníciai és karthágói pun gyarmatosokkal Észak-Afrika és Hispánia partvidékén is megjelentek. A mediterrán elemekkel vegyült elő-ázsiai fajta ivadéka ma is ezeken a tájakon él, de az örmény diaszpórával egész Európában, az orientális-elő-ázsiai negrid keveredésű zsidósággal az egész világon elterjedt. A délkelet-európai fajtához tartoztak az eurázsiai síkság hurri-kimméri-géta lovas népei is. Nem lehet kétséges, hogy a Kirgiz-puszta, Dél-Oroszország, valamint Románia, Bulgária lakosságának s a honfoglaló magyaroknak „dinári” elemei a még kevésbé differenciált délkelet-európai fajtajelleget viselő géták leszármazói.

A dinári fajta leszármazói ma is ezeken a területeken élnek: a Szudéták vidékén, Bajorországban, Tirolban, Kelet-Franciaországban, Észak-Itáliában, de a Kárpát-medencében és a Balkánon, főleg a Dinári-Alpok tövében, az Adria partjain is elterjedtek. A dinári rassz ma uralkodó eleme a bajor, tiroli-német, horvát, bosnyák-szerb, albán népeknek, de igen nagy százalékában szerepel a magyar, román, lengyel, cseh néptestben, s Francia- és Olaszország egyes vidékein is.