KEVEREDÉS ÉS KIVÁLASZTÁS

A természeti körülmények változása, és az ősi emberfajták természetes osztódása és kereszteződése nyomán kialakult mai fajták majd mindegyikén felismerhetők a régi vérkeveredések nyomai. Az ősi fajták eredeti vonásait, ha módosultan is, leghívebben őrzik a kevésbé differenciált, elmosódottabb jellegű, sokféle módon rokon kezdetlegesebb emberfajták: Ázsiában a dél-kínai és a hátsó-indiai paleomongol, Indiában és Indonéziában a melanid, Ausztráliában és Óceániában az ausztralid és a paleomelanezid, Afrikában a pigmid és a paleonegrid, Amerikában a paleoamerikai – margid és lagid – s a brazilid és az eszkimoid, Délnyugat-Európában a pireneusi, Észak-Eurázsiában a paleoeurópai – lapponid és szibirid – fajták.

Az egyes fajtakörök legjellegzetesebbnek tartott ágazatai – így a földközi-tengeri fajta mediterrán vagy ibero-inzuláris és indid ágazatai, az északi-tengeri eredetű dáli, a kontinentális körbe tartozó alpesi, a mongol tungid, az afrikai neonegrid és az amerikai szilvid, centralid, andid és pampid fajták – a maguk törzsének hosszú belső fejlődés során kialakult hajtásai, bár idegen beütések nyomai is kimutathatók rajtuk.

A többi fajtákon még világosabban tűnnek szemünkbe a kereszteződés jelei. A cromagnoni eredetű északi fajtán aurignaci, a földközi fajtakörbe tartozó atlanto-mediterrán és észak-indid fajtákon északi, az orientálison elő-ázsiai, a kelet-európai fajtán északi-tengeri, a turánin mongol, a dinárin északi, az elő-ázsai fajtán és a negrid fajtakörbe tartozó ethiopid fajtán mediterrán, a mongol körbe tartozó szinid fajtán európai – északi és turáni – beütés nyomai ismerhetők fel.

Az osztódás és a kereszteződés folyamata állandó és folytonos, de csak évszázados, sőt évezredes együttélés és meg-megújuló keveredések esetében vezet új fajták kialakításához, helyesebben új fajtajellegek állandósulásához. A kereszteződésekkel minduntalan létrejövő és két vagy több fajta bélyegeit különféle változatokban viselő elemek, átmeneti és köztes emberalakok állandóan köztünk élnek, mégsem hagynak szembetűnő nyomot a népek fajtaképén. Nagy részük kivesz a fejlődés során, más részük visszafajzik egyik vagy másik őséhez, és a faji vonzódás alapján hasonló jellegű egyénekkel házasodva egyik vagy másik fajtába olvad bele. A fajrokon egyének öntudatlanul vonzzák egymást, s ezért a különböző faji alkatú emberek házassága még egyazon nép keretén belül is ritkább s kevésbé termékeny a rokonfajta egyének házasságánál. A vegyes fajta házaspároknak az ivadékai pedig az öröklődés törvénye értelmében egyik vagy másik ősükre fajzanak vissza, s annak fajtajellegeit öröklik.

A fajta asszimilál, de egyúttal szelektál is. Magához hasonítja, felszívja, beolvasztja a rokon lelkeket, de kiválasztja és elkülöníti, öntudatlanul kiközösíti magából a fajképet torzító elemeket. Az öröklés és a kiválasztódás törvényéből következik, hogy a fajta minden keveredés ellenére tovább él a népekben és egyénekben.