SZLÁV VÁNDORLÁSOK

A keleti vagy orosz szlávok ezer év előtti kivándorlása óta mind ez ideig együtt élő nyugati szlávok oszlása az avarok harmadfél százados Duna-Tisza-vidéki uralma idején zajlott le. A Visztula mentén kialakultak a lengyel törzsek. A Moldva–Elba–Odera vidékén élő csoport a 6. század közepén avar fennhatóság alá került, és avar védelem alatt tömörült törzsekbe. A szorbok, fehérhorvátok, csehek, glomacok és más törzsek a régi hazában maradtak, s az attól északra és északnyugatra elterülő tájak felé terjeszkedtek, egészen a Keleti-tenger partjáig hatolva. Más törzsek délre húzódtak, ahol a Kárpát-medencében az avarok, a Balkán-félszigeten pedig a bizánci hatalom egyaránt szívesen látták a békés és igénytelen pásztorkodó és földműves telepeseket.

Egyik csoportjuk – a későbbi bolgár-szlávok ősei – valamikor a 6. század elején az Al-Dunán átkelve húzódott Trákia és a Tisza-völgyön át Dácia területére. Egy másik csoport – a szlovénok ősei – a régi Noricum és Pannónia földjén talált új hazára. A harmadik – a morvai és nyitrai szlovének ősei – a Morva völgyében szállt meg.

A 7. század elején a bizánci császár hívására a kárpátontúli szorb és horvát közösségekből szerb és horvát törzsek költöztek a régi Illíria és Moesia területére.

A szapora szláv népek új hazájukban néhány század alatt teljesen felszívták magukba az ott talált rokon nyelvű trák, illír és egyéb néptöredékeket. De ez lett a sorsa avar és bolgár uraiknak is. Az avarok a 9. század végére csekély töredék kivételével mindenestől beolvadtak a szlávságba. A bolgár-törökök szláv alattvalóik nyelvét átvéve s a maguk műveltségét azoknak átadva velük hamarosan teljes egységbe forrottak össze.

Csupán a bolgár-török határhegységekben pásztorkodó romanizált trák valahok – az oláhok vagy románok ősei – és a hasonló elszigetelt életmódot folytató illír fajta albánok menekültek meg az elszlávosodástól.