AZ URG NÉPEK

A jürk népet régebben is megkísérelték már a magyar ős-néppel azonosítani. E népnévnek egy későbbi írónál felbukkant romlott alakjából arra következtettek, mintha a „jürk” név a magyarok Kr. u. 700 után feltűnő „türk” nevével volna azonos. Ez az íráshibán alapuló feltevés azonban elfogadhatatlan: török és mongol népeknek – Hérodotosz tanúsága szerint – az Urál-vidéki jürkök szomszédságában ebben a korai időkben még a nyomukat sem találjuk. Legnyugatibb ágazataik – a mongol fajta argimpaiok és a kínai források szerint töröknek látszó ting-ling (szin-li), ho-kut népei – még messze keleten, a nagy hegyeken túl laktak, s csak a Kr. e. 2. században jutottak el a Balkas-tó és a Felső-Irtisz környékére. Az a feltevés tehát, mintha az ananyinói kultúra népe török vagy törökökkel kevert magyar lett volna, mindenképpen elesik. Másképp állunk a jürk-jugr-ugr-ugor-ogur névegyeztetéssel. A nyelvtudósok ugyan hangtani okokból ezt az egyeztetést is elvetik, de az ogur név eredetibb, „urg” alakját meg sem kísérelték összehasonlítani. Márpedig a jürk-jürg-ürg-urg-urog egyeztetésnek semmi komoly akadálya sincs. A név magyarázatát keresve tehát az „urg” vagy „urg-ur” (‘urg-ember’) népeket kell szemügyre vennünk.

A Kr. e. első századokban a pontusi-kaszpi alán népek szomszédságában több urg néppel találkozunk. Az 1. század elején – Sztrabón szerint – az egész eurázsiai síkságot ellepő népek közül az egykori, „királyi szkítákkal” azonosnak látszó jazigok vagy „királyi szarmaták” a Dnyeszter–Dnyeper közén, a roxolánok a Dnyeper-Don közi sztyeppén, az aorsok vagy alánok még a Volgán túl laktak, de a közülük kivált nomád aorsokat és szirákokat – a későbbi kaukázusi alánok őseit – már a Kaszpi-tenger és a Pontus közén találjuk. A jazigok és roxolánok között, a Dnyeper alsó folyása mellett az urg nép lakott, s itt, a Dnyeper-Don közén tűntek fel a 6. században a kuturgurok és altiogurok. Egy másik urgur népcsoport az 5. század derekán jött az Alsó-Volga és Kaszpi-tenger vidékéről a Pontus keleti partjára: az urog, unurgur vagy onogur, sarargur vagy saragur népek követei 463-ban jelentek meg a bizánci udvarban, hogy az őket hazájukból elűző szavirokkal szemben a császár szövetségét megszerezzék. A 6. század közepén ezeknek az onoguroknak Donon túli hazájában az uturgur név bukkant fel, hogy néhány évtized múltán a kuturgur névvel együtt végleg eltűnjön.

Az urg név – ezek szerint – egy népcsoportnak a neve volt, mely az egykorú népmozgalomból – Sztrabón korai adatából és a népek elhelyezkedéséből következtetve – valamikor a Kr. e. 2–1. század folyamán az ekkor nyugatra tört szarmata-alán népek nyomására és társaságában jött észak felől a káspi-pontusi tájra; egyik ágazata a Dnyeper-Don közére, a másik a Kaszpi-tenger és Alsó-Volga partvidékére, ahonnan később az avar támadás elől menekülő szavirok nyomták a Pontus vidékére.

Későbbi hazájukat az alán áradat útjába eső Ura-Szamara-Volga-Oka menti ligetes sztyeppen, az egykori abasevói kultúra, s a későbbi khvalinszki és ananyinói műveltségek területén kell keresnünk. E vidékre mutatnak egyes helynevek, és az urgur népnevek is. Az uráli magyar őshazától délre, a tisszagéták egykori hazájának a területéről három kisebb folyó ömlik a Volgába, melyek mindegyike az ürg népnévvel valamiképpen összefüggő (Ürg-isz, Irg-isz, talán ürg-viz) nevet viseli, s ez a neve a Magudsar-hegységből a Csalkar-tóba ömlő folyónak, s a mellette épült városnak is. E folyók egyike, a mai Nagy-Irgisz – Hérodotosz Hyrgisze – a khvalinszki kultúra földjével átellenben ömlik a Volgába.

A pontusi urgur – később törökös nevükön ogur – népek nevét eddig rendszerint a nyugati vagy bolgár-török nyelvből magyaráztuk. Ez értelmezés szerint az „ogor” vagy „gur” név a köztörök „oguz” vagy „guz” népnévnek a változata, az „onogur”, „kuturgur”, „uturgur” nevek értelme pedig az „on-oguz”, „toluz-oguz”, „otuz-oguz” nevekéhez hasonlóan ‘tiz-ogur’, ‘kilenc-ogur’ és ‘harminc-ogur’ volna. Ugyanebbe a csoportba tartoznak még a kuturgurokkal azonosnak látszó „altiagir” (‘hat-ogur’) és a magyarokra alkalmazott „bittogur” vagy „bes-gur” (‘öt-ogur’) nevek is. E magyarázatnak – látni fogjuk – a későbbi időre vonatkoztatva van alapja, de semmiképpen sem fejti meg azt a problémát, miképpen viselhették a bolgár-török neveket a bolgárok megjelenése előtt, már 463-ban az ily néven szereplő népek. Más magyarázatot kell tehát keresnünk, s ez nem is nehéz, ha figyelembe vesszük, hogy a finn-magyar népek szomszédságából délre költözött népekről van szó. Az urgur népek eredeti fajtajellegét, nyelvét és későbbi elbolgárosodásuk – alább ismertetett – folyamatát ismerve nem zárkózhatunk el azon feltevés elől, hogy a törzsek számát kifejező számnevekkel képzett urgur népneveknek első tagja a – talán kaukázusi-jáfetita eredetű finn-magyar „ut” (magyar ‘öt’, finn viit-e), „kut” (magyar ‘hat’, finn kut-e), „un” (magyar ‘ven öt-ven’, vogul mén-tíz) számnevekkel azonos – besgur, altiogur, onogur pedig az uturgur, kuturgur, unurgur nevek bolgár-török fordításai.

Mindezt egybevetve megállapíthatjuk, hogy a pontusi „urgur” népek a tisszagéta népcsoportba tartozó kimméri-géta népek voltak, s közülük a Dnyeper-Don közi kuturgurok talán Hérodotosz „fekete subás” népének, a sarurgurok és unurgurok a „tisszagéták népes nemzetének”, az urogok pedig – s mint látni fogjuk a 6. századi uturgurok is – a jürköknek az ivadékai.

A magyar elődök az elő-ázsiai fajta urg népek élettársaként jutottak a jürk-urg-urog elnevezéshez.

Szükségképpen merül fel itt a kérdés, hogy Hérodotosz miért csak a magyarokat említette ezen a néven? Tudjuk azonban, hogy a görögök általában nemigen ismerték a pusztai lovas nomádok egyéni népnevét, s ha egyikét-másikét meg is említik, rendszerint valamennyiüket a nagyobb népcsoportok vagy szövetségek gyűjtőnevén nevezik. Ilyen gyűjtőnevek a „szkíta”, „szarmata”, „alán”, „hun”, „bolgár”, „türk”; Hérodotosznál a „nomád szkíta”, „trák” és „géta”; s ilyenek a ‘nagyobb géta’ és ‘kisebb géta’ jelentésű „masszagéta” és „tisszagéta” nevek is. Ez utóbbi népcsoport nyugati urgur ágazatához tartozó népeket ezen az összefoglaló néven nevezi, s csak az egyik szokatlan viseletű népet különbözteti meg „fekete subás”-nak nevezve, míg az urg népek közt, s tán egyikük uralma alatt élő más nyelvű magyarokat „jürk” vagyis „urg” néven említi. Ez a névátruházás éppen nem szokatlan a lovas nomádok történetében, s pontosan a magyarok későbbi életében találunk reá igen jellemző példákat. A türk birodalomból kivált, s a káspi-pontusi tájon hatalmas nomád birodalmat alapító kazárokat a görög írók a 7–8. században „türk” néven ismerték, s így nevezték a kazár kötelékben élő magyarokat is. A 9. században azután, mikor ez a kötelék meglazult, a kazárokat a maguk egyéni, „chazar” nevén nevezik, s már csak a tőlük levált magyarokra alkalmazzák a „türk” elnevezést. Hasonló névátvitellel alkalmazták a magyarokra korábban a „szavir”, majd az „onogur” nevet is.