KÜRT ONOGUR-BOLGÁR BIRODALMA

A Türk Birodalom belső zavarait Attila fia, Irnik egyik kitűnő ivadéka maga és népe hasznára gyümölcsöztette. Az onogurok (uturgurok) a türkök megjelenése előtt húsz éven át voltak a bizánci császár szövetségesei a bolgárokkal (kuturgurokkal) szemben. Később – a türk uralom idején – az ő soraikból kerültek ki a perzsák és avarok ellen római részen harcoló türk segítőcsapatok. Félszázados szövetséges viszony fűzte őket Bizánchoz. Hérakleiosz császár idején ez a viszony még szorosabbá vált.

A hun Gyula nemzetségből sarjadt Kürt onogur fejedelem (619–678) túszként hosszabb ideig tartózkodott Konstantinápolyban, ott 619-ben megkeresztelkedett, s a császárral barátságos viszonyt tartott fenn. Hazájába visszatérve kiragadta a hatalmat a türk fejedelem kegyelméből uralkodó Ermi nemzetség kezéből. Alattvalóit felszabadította a türk uralom alól, részben keresztény hitre térítette, s ezek az alánokkal szomszédos bolgárok és ugurok a 680 táján bekövetkezett kazár hódoltság idejéig keresztények is maradtak. 630–635 táján a Donon inneni kuturgur-bolgárok is meghódoltak Kürtnek, aki a császárral szorosabb szövetségre lépett, egyfelől az avarokkal, másfelől a Perzsa Birodalmat megdöntő, s annak kaukázusi tartományait is meghódító mohamedán arabokkal szemben.

Az avarok félelmetes hatalma ez időben már leáldozóban volt. A nyugati tartományban – a mai Ausztria, Morva- és Csehország területén – a frank Samo szervezte meg az arab uralom alól szabadult szlovének szétszórt nemzetségeit, s önálló fejedelemséget alapított. Ugyanebben az időben a pannóniai bolgárok – az avarokkal idesodródott bolgár töredékek – is mozgolódni kezdtek, fellázadtak az avar kagán ellen, s helyére „saját népükből” akartak uralkodót emelni. E lázadás hátterében Hérakleiosz és Kürt alakjai tűnnek fel. A császár ez időben kezdte meg az avarok elszigetelését. 630 táján telepítette le az avarok délnyugati határára az Odera-Elba vidékéről behívott horvát és szerb törzseket. Öt évvel később pecsételte meg a császár és az onogur fejedelem régi szövetségét a szoros fegyverbarátság megkötésére. E frigykötést két esztendő múlva követte a pannóniai bolgárok lázadása, s vele egyidejűleg vagy talán már 630-ban az onoguroknak, a kuturgur-bolgároknak és a Volga-Don közi saragur-bolgároknak egy birodalomban, Kürt Onogur-bolgár Birodalmában való egyesítése.

Kürt restaurálta Irnik Don-vidéki birodalmát. Keze mindenesetre benne volt a pannóniai bolgár töredék lázadásában is, mely saját véréből való uralkodó után vágyva bizonyára Kürtre gondolt. Célja – úgy látszik – a családja őseként tisztelt Attila egykori birodalmának helyreállítása volt. Szempontjai közt talán ott szerepelt a hatalmukban meggyengülve is veszedelmes türk-kazárok és a Kaukázusban mozgolódó arabok közeléből való elköltözés gondolata is. Törekvése megértésre és helyeslésre talált császári szövetségesénél, aki bizonyára szívesebben látta volna a vele szövetséges keresztény Kürtöt Pannónia és Dákia birtokában a birodalomnak sok bajt és gondot okozó pogány avar kagánnal szemben. Az avarok a Morva-mezőtől és a Bécsi-erdőtől nyugatra és a Kárpátoktól keletre eső tartományaikat végleg elvesztették, de Duna–Tisza-vidéki bolgár alattvalóikon győzedelmeskedtek.

Az avar győzelemmel Kürt nagyra törő álmai szertefoszlottak. Néhány évtizeddel később birodalma is megdőlt, a kazárok támadása következtében. A nyugati Türk Birodalomból kivált chazarok, vagy kazárok 670 és 680 közt uralmuk alá vetették az ez idő tájt elhunyt Kürt birodalmának keleti tartományait, majd a Don folyón is átkelve megalapították harmadfélszáz évig virágzó Volga–Dnyeper közi birodalmukat.

Kagánjuk a Volga deltájában – a szavirok földjének elfoglalás után – I. Kosru perzsa király által épített, Itil, vagy Kazaran városából kormányozta a 8. század végén már az Urál folyótól a Dnyeperig, a Szura felső folyásától a Kaukázusig terjedő birodalmát. Saját népén túl neki hódoltak a Kaukázus-vidéki alánok, a szavirok és más kis népek, a volgai bolgároktól délre, a Volga jobb parti erdővidékén élő burtászok, a mordvinok és a cseremiszek ősei, s a dnyeperi szlávok. Ezektől délkeletre, a Don két partján tűnnek fel a 9. században az ugyancsak kazár birodalmi kötelékben élő magyarok, akiket a görögök a kazárok régi nevén „türk”, a szlávok és nyugati népek „ungri” vagyis „onogur”, az arabok „besgur” vagy „baskír” és „madsar” néven emlegetnek, s akiknek még a régi „szavir” neve sem merült feledésbe.

A magyarság a kazár uralom idején szorosabb kapcsolatba került több türk-kazár törzzsel, melyek közül a Kürt törzs – úgy látszik – a magyar Gyarmat törzzsel lépett életközösségre, a „kabarok” három törzse pedig a „hétmagyar” nép nyugatra költözése után csatlakozott nyolcadik törzsként annak népéhez.

A türk-kazár korszak emlékét a Bizáncban divatos „türk” népnév, a 10. századi magyar nép kétnyelvűségéről szóló értesítés, a kazár eredetű „kende” vagy „kundu” méltóságnév, Anonymusnak Mén-Marót Kazárországáról szóló elbeszélése s a magyar nyelv honfoglalás előtti köztörök, vagyis türk-kazár jövevényszavai tartották fenn. Míg a magyar nép egykori hun-bolgár kapcsolatainak az emléke az alán-szavir kapcsolatokéval együtt az Árpád-ház keletről hozott ősi eredetmondájában és nyelvünk bolgár-török jövevényszavaiban maradt fenn. A magyar fejedelmi család Attila hun királyban és Magyar onogur királyban tisztelte őseit, de arra is emlékezett, hogy egykor az alánokkal és a bolgárokkal együtt éltek, és velük össze is házasodtak. A névadó ősök a mondában Dula alán király vitézei Belár, vagyis Bulgár király leányait rabolták el és vették nőül.