Sokan, sokféle módon gyógyítanak manapság, hanggal, kézzel, hipnózissal, ételekkel, italokkal, és így tovább. Az én látásmódomba egyetlen dolog nem fér bele: a beavatkozó hozzáállás. Az a kép, amit magamban az emberről felépítettem, túl kerek, túl logikus ahhoz, hogy egymás problémáit, illetve annak látható következményeit, fizikai, lelki tüneteit vízvezetékszerelő szakember módjára "megreparáljuk". Ez nekem magas. Ha az előttem álló emberi lény, bár pillanatnyilag fizikai problémákkal küzd, ráadásul nem találja a helyét a világban, mégis éppen olyan tökéletes, mint én, akkor problémájának saját teljes rendszerében van logikus oka, ami miatt a "lehető legjobb működés" neki pillanatnyilag a jelen fizikai, lelki állapotát jelenti. Ebbe a rendszerbe felelősségem teljes tudatában belepiszkálni, megjavítani valamit? Köszönöm, nem érzem rá avatottnak magam. Amit viszont megtehetek, az az, hogy fizikai, szellemi vagy energiarendszerét saját pozitív hozzáállásommal, jelenlétemmel segítem abban, hogy belső harmóniájára találjon.
Na ez most eddig úgy hangzott, mintha minden "beavatkozást" elítélnék - ezt most sürgősen visszavonom. Vannak esetek, méghozzá szép számban, amikor emellett a segítés mellett konkrét, azonnali fizikai szintű segítségre is szükség van, legyen ez gyógynövények használata, masszázs, akupunktúra, rezgésterápia, homeopátia, bármi. Ezek az eszközök a rövid idő alatt bekövetkező javulást szolgálják, ami erőt, önbizalmat ad a belső okok feltárásához, vagy esetleg nem tudatos módon való megoldásához (nem kell feltétlenül megvilágosodásként megélni azt, hogy egy súlyosabb betegségből való felépülés után másként áll az ember a világhoz).
Igazán az tartom fontosnak, hogy vajon a kezelő beavatkozását avagy a kezelt személy belső átalakulását (amit persze nagyban segített a kezelés) tekintjük lényegesnek, ez a különbség mind a kezelt személy ("beteg"), mind pedig a kezelő ("gyógyító") szempontjából alapvető.
Ha a kezelésre teszem a hangsúlyt, akkor azt mondom, hogy a páciens energia, rezgés (vagy akármilyen) rendszere rosszul működött, ezt a kezeléssel rendbe raktam, néhány kezeléssel stabilizálom, adok még esetleg tanácsokat, hogy mire vigyázzon - és ha esetleg kiújul a probléma, akkor van egy bizonyos pozitív hozzáállása, bizalma, ami a kezelést a legközelebb segíteni fogja. Mindezek önmagukban nem rossz dolgok, és lehet, hogy sokan képesek így segíteni másokon.
Bennem viszont azt a mellékízt hagyják, hogy a kezelés célja a megbomlott egyensúly helyreállítása, nem pedig a kibillenés okának felderítése. "Fenntartás" a kulcsszó, nem pedig "fejlődés". Ez utóbbi sajnos sokkal bizonytalanabb (ezért nincs értelme kritizálni az előbbit). Látok egy embert, akinek belső rendszere saját gondolkodásának, életrendjének szabályait követve nincs túl jó állapotban. Nem állhatok neki az okokat keresni, neki segítségre és nem elemzésre van szüksége, azt szeretné, ha valaki vagy valami helyreállítaná, fél attól, hogy jelenlegi problémája hatására már soha nem lesz a régi. Mit tehetek tehát? Megtanulok valamilyen technikát, amellyel közvetlenül beavatkozhatok energiarendszerébe valamilyen szinten, hogy elvárásai szerinti segítséget nyújthassak. Ha ilyen módon szemlélem, nagyon óvatos és visszafogott leszek, mert tudom, hogy egy hatalmas erőrendszer működését befolyásolom úgy, hogy egy kis vezérlőpanelen kapcsolókat tekergetek. Cserébe tehát nem azt mondom, hogy én vagyok az egyetlen megoldás, hanem hogy mit milyen módon érek el, hányszor, hogyan, mit tegyen ahhoz, hogy szerintem eredményes legyen az, amit együtt csinálunk. Csak úgy érdemes ezt csinálni, ha folyamatosan nyitott vagyok arra, hogy a változással párhuzamosan jelentkező lelki, hétköznapi problémákkal találkozva megfelelő hallgatóság legyek (és csak az!), és bár minden erőmmel és tudásommal arra az egyetlen emberre figyelek, akivel dolgozunk, bármikor képes legyek elfogadni a részéről azt, hogy nem elég neki az én segítségem, mást keres. Nem lettem ugyanis egy személyben felelős a gyógyulásáért azzal, hogy nálam keresett segítséget, csupán azért felelek, hogy az általam nyújtható legjobbat adjam - és ebbe bizony minden további nélkül belefér az is, ha valakinek bevallom, hogy nem érzem magam felkészültnek a feladatra, és mást ajánlok. Ez azonban nem tudatos döntés, csakis érzésen alapul.
Jaj mamám, de elkalandoztam... De azt hiszem az előbbiek után felesleges lett volna azzal tölteni az időt, hogy elmagyarázom, szerintem miért logikus, hogy léteznek olyan gyógyítási módszerek, amelyek kívül esnek a szokásos (bár egyre szélesedő) orvosi gyakorlaton (energiák, rezgések stb...), és inkább azzal foglalkozom, hogy milyen hozzáállás az, amit a gyógyítással kapcsolatban az eddigi marhaságaimhoz illeszkedőnek tartok.
Ja, még valami! Azzal, hogy egy adott esetben valakin segíteni tudtam valamilyen módszer alkalmazásával, ebben az esetben nem jelenti azt, hogy hasonló esetben ugyanerre képes vagyok (ugyanabba a folyóba nem léphetek bele kétszer...). Ugyanannak a tünetnek ezer gyökere lehet. A "gyógymód" nem más, mint technikák, gondolatok új rendszere, amelyet a "páciens" fejleszt ki magában egy ilyen téren kicsit jártasabb beszélgetőtárs segítségével, akinek egyetlen előnye, hogy saját határaival és az út lehetséges veszélyeivel kicsit jobban tisztában van, mint "kezeltje". A garancia arra, hogy ez a játék nem jelent komoly eltévedést, esetleg veszélyeket, sőt halált, főként a "kezelt" ember belső tartása, ereje, tisztasága - ennek tudatában mondom, hogy a "segítőtől" minimális követelmény, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából, mégis félreálljon, ha segítettje úgy érzi, nem tesz jót neki az, ami vele történik.
Most van egy olyan érzésem, hogy felmerül a "műhiba" kérdése. Ez ismét kulcskérdés, ami különbséget tesz gyógyító és segítő között. Ha azt mondom, segítő vagyok, azt mondtam, hogy "mindent megmutatok, amit kérdezel, nem árulok zsákbamacskát, de a te feladatod felelősen választani az általam kínált eszközök között. Én csak jelenlegi ismereteimet adhatom neked, nem a biztos gyógyulást. Ha ezt keresed, mással jobban jársz!"
Szerintem nem csoda, hogy ilyen hozzáállás mellett nem vagyok különösebben magabiztos "gyógyító", és sok mindennek kell megváltoznia bennem ahhoz, hogy azzá legyek, aminek most nem adok nagy esélyt. Vannak emberek, akiknek a feladata a beavatkozás, és lehet, hogy én nem tartozom közéjük. Ez persze kis zavart is kelt bennem, ezért lett kissé sötétebb az előbbi rész, hiszen természetes, hogy akiket az Erő arra az útra terelt, hogy másokon segítsenek, megkapják az ehhez szükséges tudást is.
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Gondolatok |
|