Ez egy vidám dolog. Mindnyájan tanultuk, tanuljuk az iskolák minden szintjén, mégis nagyon úgy tűnik, hogy nem sokat tanultunk belőle.
Azok az adatok, amiket kapunk, természetesen megfelelőképpen meg vannak szűrve. Amikor annak a rendszernek a kialakulásáról tanulunk, amelyikben élünk, nem kapunk mást, mint a megfelelő ideológiai színezésű rész-, és néha álinformációkat. Amiben most élünk, a jelenlegi "győztes", amelynek meg kell magyaráznia azt a folyamatot, ami létrejöttéhez vezetett, saját magát fehérre festi, a hozzá vezető út egyik felét fehérre, a másikat feketére, mert igazolnia kell, hogy jogosan teremt értékrendet - és korlátokat. Amíg ez a szándék nem változik meg, sajnos nem hiszem, hogy tárgyilagos ismeretet fognak átadni. Nagyon kell szegény tanároknak vigyázni a történelem tanítása során, ugyanis a többé-kevésbé valós információk mellett egy "világszemlélet" kialakítását is elvárják tőlük, amit éppen a közölt adatok tesznek kérdésessé.
Mit is tanultam történelemből? Évszámokat, helyeket és neveket, mert ez egyszerű. Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel erről, és arra lyukadtunk ki, hogy a "bombabiztos ismeret", amit egy gyerek mindig felmutathat, az a telefonkönyv-szerű tudás, kritika és személyes vélemény nélkül. Így a tanár nem kerül összeütközésbe kollégáival, az iskola vezetőivel, a gyerek felvételi vizsgán nem fog belebukni abba, hogy esetleg egyéni véleménye nem egyezik a kérdező felfogásával. Ja, hogy ennek az az eredménye, hogy a gyerek nem fogja szeretni a történelmet? Több is veszett már Mohácsnál. Ráadásul nem fog csúnya kérdéseket feltenni azzal, hogy milyen alapon nevezzük jelen állapotunkat fejlettnek, miért tömik a fejünket olyan eszmékkel, amik gyümölcse eddig milliónyi ember halála volt.
Ez az intézményes történelemtanítás nagy művészete. Évszámok, események, nagy szavak mögé bújtatjuk a kurta, szomorú tanulságot: az emberi gondolkodás nem változott semmit. Vajon mi mást mutat a "spirális fejlődés" elve, a társadalmi változások ciklikus szerkezete, mint azt, hogy ugyanaz az emberi gondolkodás járja ugyanazt a körtáncot egy lassan mozgó ismeret, tapasztalat és eszmehalmaz körül? Ugyanazok az eszközök, ugyanaz a demagógia, ami a világháborúkat is megalkotta, ma is tömegeket mozgat. Semmit, semmit nem tanultunk a múltból, bár büszkék vagyunk arra, hogy megtanuljuk, nem felejtjük el... Vagy ez is csak hazugság lenne? Reméljük, hogy valamilyen nagyon alapos történelemkönyvben a mi nevünk is fennmarad? Elmesélhetjük majd valakinek, hogy egy-egy nagy esemény helyszínén jártunk már, ott voltunk, amikor nagy dolgok történtek - hogy egy kicsit fontosnak érezhessük magunkat? Azt hiszem, ez sem elhanyagolható tényező a magoló történelemszemléletben.
Vagy csak én látom túl sötéten a dolgokat? Lehet. Mindenesetre nagyon egyszerű következtetések ragadtak a fejembe. Az ember veszélyes. Növekvő eszközkészletének legfontosabb felhasználási területe környezetének és fajtársainak megsemmisítése, gondolkodásának szintje nem haladt párhuzamosan lehetőségeinek fejlődésével, ami jelenleg zsákutcába vezet. Szép sorban jelentek meg egymás után a különböző eszmék, amelyek a jelenlegi helyett egy szebb új világot ígértek, aztán lassan lehanyatlottak. Persze bölcsebbek lettünk, és a sok vérrel járó "rendszerváltást" is intézményesítettük, négyévenként lehet új rendet csinálni, lehet álmodni arról, hogy majd jól leváltjuk a mostaniakat, és az újak sokkal jobbak lesznek. Aztán az istenadta nép egy része szépen belefásul az egészbe, sötét, jól irányítható "fogyasztó-rétegeket" alkot, a másik fele habzó szájjal üvölt különféle jelszavakat, őket éppen a tömeg lustaságával lehet féken tartani. Vagy túl sommás összefoglalása ez a szép új Európának?
Persze ez is teljesen logikus. Minden helyzetnek, szerepnek megvan a maga stílusa, rögzített kötelező véleménye. Ha valaki eltér a sablontól, kirúgják, és megkeresik a jobban megfelelő embert. Mondhatja egy tanár azt, hogy nincs értelme tárgyát úgy tanítani, ahogy neki előírták? Mondhatja egy "közéleti szereplő" a saját, személyes véleményét? (Igen, de csak akkor, ha szerepkörének megfelel.)
Ez mind rendben is lenne, de hol a fejlődés? Robosztus, jól kiegyensúlyozott, precíz szerkezetnek tűnik most nekem mindez, ami szép, logikus pályáját bejárva tönkreteszi saját életterét. Legalább olyan ijesztő nekem a történelem és a jelenlegi hírek összevetése, mint a globális klímaváltozás, a bioszféra egyensúlyának megbillenése, fajok pusztulása.
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Gondolatok |
|