Egy csónakban általában bőven elfér minden, amire az embernek szüksége lehet (ellentétben pl. a biciklivel és a hátizsákkal). Ne spóroljunk hát fölöslegesen a kényelmünket szolgáló holmikkal (vastag hálózsák, több edény stb.), de azért a mikrósütőt és a nagymama mellszobrát hagyjuk otthon.
A túrára készülés idejére különítsünk el otthon egy helyet (pl. egy nagy asztalt a szobában, vagy egy leterített nagy nylont a sufniban), ahova pontosan azokat a dolgokat rakjuk, amiket magunkkal akarunk vinni. Írjuk össze a tervezett leltárt, és jelöljük, ami már megvan.
Az időxavára hallgatva ezt a tevékenységet is gépesítettem. A következő kategóriákba sorolom a cuccokat:
Igyekezzünk fenntartani a konzisztenciát a valóság és az adminisztráció között. (Pl. ha valamit kiszedünk az összepakolt kupacból megvarrni, akkor azt a listán is tegyük át a javítandók közé.) Még így is lehet, hogy otthon marad valami, de kisebb az esélye, mint ha mindent fejben próbálnánk tartani.
Remekül el tudnak keveredni dolgok átpakoláskor: nylonról utcára, utcáról autóba, autóból csónakházba, csónakházból stégre, stégről csónakba, stb. (A Tiszán, amikor nem működött a zsilip, és mindent át kellett cipelni, sikerült elhagynunk egy sátrat.) Gondosan rakjunk át mindent, nézzünk körül, nem bújt-e el valami, pl. a kocsiból kipakolás után kukkantsunk be az ülések alá és a kesztyűtartóba is, keelboatban a trepnik alatt lapulhatnak dolgok. Az átpakolás végén valaki olvassa fel a leltárt, és minden darabnak legyen gazdája, pl. "A labdát én raktam be a csomagtartóba, a bográcsba" - ehhez persze az kell, hogy pontosan tudjad, mit is rax éppen át.
Jelentősen csökkentheti a kavarodást, ha a hordókba és ládákba már otthon bepakolunk, és így szállítjuk ki - autóval - a csónakhoz, ahol már csak be kell rakni őket.
{Törekedjünk arra, hogy a tréler vagy egy külön autó szállítsa le a csomagokat. Roppant kellemetlen busz után futni úgy, hogy a hónod alatt a hordók, a hátadon a háromláb és a gitár, a nyakadban pedig a kondér... (*Zsolt*)}
